✝ = ♡

EGYHÁZTÖRTÉNELEM

IV-V. század

2017. március 24. - Sára B

saint_augustine_portrait1.jpg

Negyedik század

A keresztyén birodalom kezdete

A negyedik század egy üldöztetésviharral és a látható egyházon belüli hanyatlással kezdődött. Az üldözések Diokleciánusz római császár parancsára történtek. Szerette volna visszaállítani a békét és stabilitást a Római Birodalomban, és meg volt győződve, hogy a béke akkor lehetséges, ha újra elköteleződnek az ókori Róma isteneihez. Diokleciánusz elhatározta, hogy elpusztít mindent ami az útjában áll, különösen a keresztyén egyházat. El szerette volna pusztítani a helyeket ahol a keresztyének találkoztak, a Szentírásaikat, a vezetőiket, és általánosan a keresztyéneket. Isten kegyelméből viszont, ők szilárdan álltak az ellenséggel szemben. Ugyanebben az időszakban, néhány keresztyént megrázott egy növekvő kényelem és könnyelműség érzése az egyházon belül. A keresztyén élet standardjai és normái meggyengültek, amint sokan nem élték meg azt a hitet amit vallottak. Némelyek válasza erre az volt, hogy visszavonultak a világ kísértései elől és a sivatagokba mentek, hogy ott éljenek magányos, imádkozó, önmegtagadó életet. Ezek a korai szerzetesek, az erős önfegyelmük ellenére is, arra kell emlékeztessenek, hogy Krisztus nem azért hívott el minket, hogy elkülönüljünk a világtól, hanem hogy a világban élve legyünk tanúi a Krisztusnak (1 Kor. 5:10). Mindkét hatás – a császár próbálkozása a hit elpusztítására és a keresztyének, akik megelégelték, hogy az egyház tagjai nem veszik eléggé komolyan a hitet – képes lett volna arra, hogy tönkre tegye az egyházat.

Legalább három szignifikáns esemény történt a negyedik században. Az első a Nagy Konstantin császár megtérése volt. A híres Milvius hídi csata után, 312-ben, azt állította, hogy látomást látott a „chi rho” jelképről, más néven labarum – egy monogram, amiben felhasználják a görög nyelven a Krisztus név első két betűjét – és egy hangot hallott, ami azt mondta, hogy „E jelben győzni fogsz!”. Következtetésképpen, Jézus Krisztusnak tulajdonította a győzelmét. Rögtön utána már elkezdte meglazítani a keresztyének elleni törvényeket. A hívők ezután szabadon dicsőíthették Krisztust, nem kellet féljenek üldöztetésektől. Bár Nagy Konstantin sokat tett, hogy segítse az egyházat, mégis végtére hátráltatta azt, azáltal, hogy elmosódtak a határok a földi polgárság között és a mennyei, az eljövendő világ állampolgársága között.

A második jelentős esemény az első nikaiai zsinat volt, 325-ben. Ez a zsinat segített letisztázni, hogy mit jelent az, hogy Jézus egyszerre Isten is és ember is.  Egy korai negyedik századi Arius nevű prezsbiter azt állította, hogy Jézust Isten, az Atya teremtette (arianizmus), azt mondván, hogy „volt egy idő, amikor nem volt Fiú”. Az Új Testamentum viszont azt tanítja, hogy Krisztus úgy Isten fia, mint ember fia. Ha nem így lenne, akkor nem tudta volna az embereket az Istennel kibékíteni és az Ő jelenlétébe vinni. Mint mulandó teremtmény, a halálának nem lett volna végtelen ereje arra, hogy megszabadítson minket a végtelen Isten ellen való végtelen bűnösségünkből. Negyedik századi Atanáz teológus az Új Testamentumbeli nézet mellett érvelt, ami szerint Krisztus Isten-ember.  Atanáznak köszönhetően, a nikaiai zsinatban is megállapított dokrina gyökerezett meg a gyülekezetekben, ami az Új Testamentumi telológia.

A harmadik nagy esemény a Hippói Szent Ágoston megtérése volt. Egy nagy intelligenciával rendelkező ember, akinek az élete az általa írt „Vallomások” című művében van dokumentálva. Egy hosszú karrier után a „bűnök élvezetében” és a manicheista szekta tagjaként, Szent Ágoston áttért a keresztyénséghez, egy mély bűnbánat következtében, egy gyermeki hangot hallott, amint azt mondja: „Vedd és olvasd”. Felkapta a közelében levő Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelét és elkezdte olvasni (Róma 13:13-14). Azt érezte, mintha Isten közvetlenül vele beszélne. Ezután Szent Ágoston pontosan azt tette, amit az elolvasott íge írt. „Az Úr Jézus Krisztusba öltözött”, és hit által megváltást kapott, majd 387-ben megkeresztelkedett. Ágoston teológiai örökségét aligha lehet eltúlozni. Református keresztyének kifejezetten elkötelezettek iránta; a kálvinizmus néha ágostonizmusnak is van nevezve. Egy kiváló és befolyásos keresztyén gondolkodó volt, viszont nem válhatott volna valóra ez a mentora, Ambrose, befolyása, vagy az édesanyja, Mónika imaélete nélkül; és a Szentírás meggyőző szavai nélkül, lehet, hogy sosem ismertük volna meg. Ilyen az Isten kegyelme és az Ő szavának az ereje!

 • • • • •

Ötödik század

Az Isten városa és az ember városa

Szent Ágoston élete két fontos eseményt ölelt körül az ötödik században. Először barbár törzsek söpörtek át Olaszországon 410-ben és 455-ben, kifosztva Rómát. Róma uralmának a hatalma a nemzetek felett megbomlott, és mindezekért a keresztyéneket okolták. Szent Ágoston „ Az Isten városa” című művében válaszolt a vádakra. Azzal érvelt, hogy már a törtélenem kezdetén a „bukott” emberek építették a várost vagy országot Isten akarata ellenére. Minden ország, ami nem Isten országára van alapozva, múlandóságra van ítélve. Az egyetlen fennmaradó város vagy ország az, amelyet Isten épít Jézus Krisztusban, amit Szent Ágoston az egyházzal azonosított. Azoknak, akik a keresztyénséget szerették volna hibáztatni Róma elpusztulásáért, azt mondta: „Nem meglepő számunkra az, hogy emberek birodalmát látjuk felemelkedni majd elbukni, mert nekünk nem a végtelen Róma iránt van elkötelezettségünk. A mi elkötelezettségünk Jézus Krisztus iránt és kizárólagosan az ő országa iránt lehet, amit Ő épít.” Két ország van tehát, viszont az egyetlen ország amelyik örökké fennmarad, az az Isten és az Ő Fia, Jézus Krisztus országa.

Szent Ágostonnak szintén köze volt az egyház történetének második fontos eseményéhez az ötödik században – a pelagianizmus körüli vita. Pelagius, a brit szerzetes, ahogy olvasta Szent Ágostonnak a híres önéletrajzát, nagyon meglepte ez az imája: „add meg, Uram, amit parancsolsz, és követelj tőlem amit csak akarsz!”. Más szavakkal, a bukkott ember üdvössége teljesen alá van rendelve az Isten kegyelmének. Senki sem lehet eléggé önmegtartóztató vagy mértékletes Isten parancsa szerint, anélkül, hogy Isten nem adná a kegyelmét, hogy képes legyen rá. Ezek a szavak zavarba és kényelmetlen helyzetbe hozták Pelagiust. Ő hitt az önerőből való megszabadulásban, vagyis, hogy az emberek képesek saját akaratuk és erejük által megváltoztatni az életüket és megmenekülni.

Ez a nagy teológiai vita elárasztotta az egyházat. Ahhoz, hogy a pelagianizmust megcáfolja, Szent Ágostonnak újból ismertetnie és magyaráznia kellett a kegyelemről szóló Pál apostoli doktrínákat, mint az eredendő bűn, a bukott ember romlottsága és képtelensége önmaga megmentésére, Krisztus halála által való kiengesztelésnek a hatékonysága, vagy az Őbenne való hit szükségessége a megváltáshoz. Szent Ágostonnak a hatalmas Bibliai tudása és kitartása győzött a Pelagius tanításai felett az egyházban.

Ügyanez idő alatt, egy másik brit, Patrik, aggodalommal terhelten az elveszettek iránt, és Isten által elhívva, hogy hírdesse az ígét, példaértékű buzgóságot tanúsított a misszió iránt. Amikor tizenhat éves volt, a családja farmját ír kalózok fosztották ki. Patrikot elrabolták, Írországba vitték és eladták rabszolgának, így gulyásként dolgozott Mayo területén. A rabszolgaság éveiben, Isten megnyitotta Patrik szemeit, és ő átadta az életét Krisztusnak. A húszas évei elején megszökött és hazatalált, ahol szentségre kötelezte el az életét és szerzetessé vált.

Egy látomás által elhívatottnak érezte magát, hogy visszatérjen Írországba, így Patrik 432 és 461 között ott dolgozott az evangéliumért. Az élete és munkássága, mint „az írek apostola” bizonysága annak, hogy Isten elhív különböző férfiakat és nőket, még különböző sötétségekből és rabszolgaságból is, hogy az Ő akaratát tegyék. Különböző tapasztalatok által, Isten formálja a szenvedélyeket és vágyakat, majd egy egyedülálló útra tereli őket, hogy Krisztus szolgái legyenek. A keresztyénség történelme bővölködik olyan esetekből, amelyekben teljes sötétségből váltak emberek a Krisztus szolgáivá.

Ezektől a portréktól azt tanulhatjuk, hogy mennyire fontos, hogy ne az ember országában bízzunk. Az egyetlen maradandó ország a Jézus Krisztus országa. Azt is tanítja nekünk, hogy a megváltás nem a mi érdemünk hanem a Jézus Krisztus által való kegyelem érdeme. Azt is megtanulhatjuk, hogy Isten még a legkedvezőtlenebb helyzetekben is munkálkodik, és olyan személyeket is képes felhaszálni, akikről azt a legkevésbé gondolnánk, a nemzetek között való megváltó munkájára.

 

A bejegyzés a Church History 101: The Highlights of Twenty Centuries című könyv alapján készült. Írta Sinclair B. Ferguson, Joel R. Beeke és Michael A. G. Haykin. Kiadja a Reformation Heritage Books könyvkiadó, Grand Rapids, 2016.

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr112368795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.