✝ = ♡

A gyülekezeti alkalmak kihagyásának legrosszabb következménye

2017. május 09. - Sára B

A kényelem, a személyre szabottság és az individualizmus kúltúrájában élünk. Ezer féle lehetőségünk van arra, hogy személyre szabjuk az életünket annyira, hogy az teljes mértékben megfeleljen a  mi preferenciáinknak. Amikor a dolgok nehezednek, nem gondolkodunk sokat azon, hogy kimásszunk a felelősségeink alól, hogy újratervezzük életünket, teljesen eltávolodva azoktól a dolgoktól amik a kényelmetlenségünket okozzák. Ez akár kiterjedhet még helyi gyülekezetünkkel való elkötelezettségünkre is.

Mindannyian akik egy helyi gyülekezet tagjai vagyünk, láttunk embereket akik haboznak és bolyonganak a gyülekezetben vagy azok között. Sokunk még meg is szólítottunk egyeseket, bíztattuk őket a részvételre, hívtuk vissza az istentiszteletekre. Amikor ezt tesszük, gyakran arra hivatkozunk, ami a  Zsidók 10:24-25-ben van megírva, és figyelmeztetjük, hogy “Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták…” Győzködjük őket, hogy azok akik elhanyagolják a helyi gyülekezetet, kísértésekbe fognak esni, lelki hanyatlásba, akár még lelki halálba is. Annak ellenére, hogy mindez igaz, az igeversben nem ezen van a hangsúly, sőt, ha ilyen szándékkal idézzük az igeverset, nem az isteni sürgetésre hívjuk fel a figyelmet, hanem a mi mélyen gyökerező individualizmusunkra.

Az első bűn, amit megteszünk amikor kihagyjuk a gyülekezeti alkalmat, az az, hogy nem szeretünk másokat.

A Zsidók 10:24-25 így hangzik: “Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” Ez az igevers valóban figyelmeztet minket a gyülekezeti alkalmak kihagyásának komoly következményeire, de a hangsúly nem azon van, amit mi az individualista gondolkodásunkkal elvárnánk. Ez a vers nem arra figyelmeztet minket, hogy ha nem járunk gyülekezetbe akkor veszélyeztetjünk magunkat. Inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy másoknak ártunk vele, másokat veszélyeztetünk. Az első számú bűne a gyülekezet kihagyásának, az a nem szeretés bűne.

Az Isten gyermekeivel való közösség nem arról szól, hogy meg leszünk áldva, hanem hogy áldás lehetünk mások számára. Nem arról van szó, hogy mit kapunk, hanem hogy mit adunk. Ahogy vasárnap reggel az istentiszteletre készülünk, az első gondolatunk az kellene legyen, hogy „hogyan tudnánk egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítani”. Tudatosan kell készülnünk a vasárnapra, buzgón arra, hogy másokkal jót tegyünk és áldás legyünk számukra. Azokban a pillanatkoban, amikor a lelkesedésünk alább hagy, amikor kísért, hogy ne menjünk gyülekezetbe egy vasárnap,vagy teljesen kimaradjunk, eszünkbe kell jusson az a felelősség amit Isten adott nekünk, hogy „bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap”. Ez az igeszakasz nem rólunk szól, hanem róluk. Nem a keresztyén egyénekről, hanem a keresztyén közösségekről.

Természetesen, a mi helyi gyülekezetünkhöz való elkötelezettségünk sokkal több annál, mint egy vasárnap reggeli istentisztelethez való elkötelezettség. Ez egy életen át tartó, emberekhez való elköteleződés, arra, hogy velük együtt dicsőítsük Istent egyszer-kétszer egy héten, hogy közösséget vállaljunk velük, hogy szolgáljunk nekik és hogy imádkozzunk értük egész héten át. Azért van, hogy összekössön minket egy szövetség  által, amiben megígérjük, hogy jót teszünk velük, éreztetjük velük, hogy különlegesek és bátorítjuk őket. Azt is megígérjük, hogy a lelki ajándékainkat felismerjük, és arra használjuk fel, hogy egymást szolgáljuk, hogy egymást erősítsük és áldást hozzunk egymásra.

Minden keresztyén személynek van helye egy gyülekezetben. Minden keresztyénre szükség van egy helyi gyülekezetben. Minden keresztyénnek felelőssége van egy helyi gyülekezetben. Minden keresztyén el kell kötelezze magát egy közösség mellet, és szeretnie kell azt, bátorítania kell azt a buzgóságra, addig, amíg el nem jön az a nap, amikor Krisztus visszatér.

 

Eredeti cikk 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr6012493195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipos Andras 2017.05.11. 14:57:50

regebben azt hittem,hogy ha valaki a mi gyulekezetunket elhagyja,s elmegy mashova,mas felekezetbe is akar,hogy az az en lelkeszi szolgalatomnak az ellenszenves kritikaja.Pedig nem.Egyszeruen mindenkinek egyfelekeppen megadatik az a felismeres,hogy hol nyeri el biztonsagosan az Ur Jezusban valo udvosseget.Neha persze reatevodik egy-egy felekezetnek a prozelitussagot propagalo imperializmusa is,de nem ezt latom hangsulyosabnak,hanem azt,hogy Isten Lelke reavezethet kit-kit arra,hogy hol teljesedik ki es be az o szemelyes hitelete.
Magamra nezve,nem kenyelembol,se nem anyagi joletert,megmaradtam abban,ahol megtalalt engem az ur Jezus.Sokkal inkabb meg a kevesebben is makacsul kivarni az aldasokat,-amelyek persze alaposan megvarakoztattak,sot meg a fele se erkezett meg.
Azonban azt egyertelmuen meglattam,hogy az en uzenetem az egyedul nekem szol.Akik pedig mas kozossegben nyerik meg az o szemelyes megpirulasaikat az Ur elott,- a lenyeg az,hogy megkapjak.
koszonom az elmelkedesedet.