✝ = ♡

Hét ok, amiért a gyülekezet tagjai nem szeretnék, hogy a gyülekezet növekedjen

2017. június 24. - Sára B

pexels-photo-27523.jpgEléggé szokatlan azt hallani, hogy a gyülekezet tagjai nem kívánják azt, hogy a gyülekezetük engedelmeskedjen a Nagy Misszióparancsnak. Sőt, teljesen mindennapi az, hogy egy lelkipásztort kereső gyülekezeti bizottság tagjai azt mondják a kilátásban levő pásztornak, hogy azt várják el a vezetőtől, hogy segítse a gyülekezet növekedését.

És a legtöbb gyülekezeti tag is szeretné látni, hogy feljődik a gyülekezet…mindaddig, amíg a fejlődés rájuk is hatással van. Az lesz az a pont, amikor kiábrándulnak és kritikusok lesznek.

Mi tehát a probléma növekedéssel, ami olyan negatívan hat néhány tagra? Engedd meg, hogy bemutassak hét okot.

Már nem a megszokott. Amikor egy gyülekezet növekszik, idővel átalakul. A különbség nem feltétlenül jó vagy rossz, de már nem olyan, mint amilyen régen volt. Néhány tag sajnálja, hogy a gyülekezet megváltozik. Mindig a „régi szép idők” fognak nekik hiányozni.

Az emlékek elvesztése. Nem rég egy megrendítő történetet hallottam egy nőtől, akinek a gyülekezetét lebontották, hogy helyére egy új imaházat építsenek, azért, hogy képes legyen befogadni a létszámgyarapodást. Őt és a férjét a régi imaházban adták össze. Érthető, hogy gyászolta az esküvőjüknek a fizikai emlékét.

Kényelem elvesztése. A növekedés azt is jelentheti, hogy a leközelebbi parkolóhelyek már foglaltak. A növekedés azt is jelentheti, hogy a forgalom lassabban halad a parkolóban. A gyülekezet tagjai azt érezhetik, hogy a kényelmük veszélyeztetve van.

Hatalom elvesztése. Új emberek a gyülekezetben azt is jelenthetik, hogy a hatalmi vonalak elmosódnak. A növekedés új befolyásos embereket is hozhat. Néhányaknak, a régiek közül, ez nem biztos, hogy tetszik.

Az érzékelt intimitás gyengülése. Gyakran elhangzik: „Régebben mindenkit ismertem a gyülekezetből. Mostmár nem érzem annyira közel magam a tagokhoz, mint régen.” Valóban, a növekedés azt jelenti, hogy a tagok nem fogják úgy ismerni egymást, mint akkor amikor a gyülekezet még kissebb volt.  

A dicsőítés stílus megváltozása. Az új tagok és látogatók lehet, hogy más dicsőítőstílust preferálnak. Sokszor hatást gyakorolnak a vezetőkre, hogy változtassanak. A régi tagok lehet, hogy ellenzik ezeket a változásokat. Talán még “dicsőítő háborúkat” is elkezdenek.

A dicsőítésre szánt idő lecsökkenése. A gyülekezet növekedése miatt megeshet, hogy plusz istentiszteleteket kell szervezni, vagy meg kell változtatni az időpontot, időtartamot. Néhány tagnak ez frusztráló lehet, mert elvesztették az “ő istentiszteleti idejüket”.

A Nagy Misszióparancsnak való engedelmeskedés sokszor magával vonja a gyülekezet növekedését. De a gyülekezet növekedését nem mindig fogadják jól a tagok. Néhány tag úgy áll hozzá, hogy a gyülekezet azért van, hogy szolgáljon neki és kielégítse szükségeit. A lelikeg egészséges gyülekezeti tagok megértik, hogy ők a szolgáló tagjai a Krisztus testének (1. Korinthus 12). Ők örülni fognak, amikor új tagok csatlakoznak a közösséghez és amikor mégtöbb ember kezd el hinni Krisztusban.

 

Eredeti cikk 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr3512607469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.