✝ = ♡

Ne fordíts hátat a felekezetednek!

Baptist Press © August 22, 2018

2018. augusztus 24. - KMAKH

sbc.jpg

New Orleans (BP)- 1986 szeptemberében örökre megváltozott az életem, amikor a Franklin sugárúti Baptista Gyülekezet, egy haldokló Déli Baptista gyülekezet pásztorává választottak.

Én a Nemzeti Baptista (National Baptist) felekezetben nevelkedtem. Középső gyerek voltam egy ötgyerekes családban, akiket egy egyedülálló anya nevelt, aki elvárta mindenkitől, hogy vasárnap reggel részt vegyen az istentiszteleti alkalmon.

fredluter.jpg21 éves koromban gyökeresen megváltoztam, megtértem, amikor ott feküdtem a New Orleans-i Charity kórházban komoly fejsérülés miatt, nem tudva, hogy túlélem-e a következő 24 órát. Egy diakónus a gyülekezetből, ahol felnőttem, pár centiméterre tette az ujját az arcomtól, és különösebb megbánás nélkül ezt mondta: „Fiú, az engedelmesség jobb az áldozatnál. Ha szót fogadtál volna édesanyádnak, akkor nem áldoztad volna itt fel az életed a kórházban!”

Azon az éjszakán arra kértem Jézus Krisztust, jöjjön be a szívembe, az életembe, másnap reggel pedig azzal az elkötelezettséggel, odaszánással ébredtem, hogy életem hátralevő részét újjászületett keresztyénként akarom élni.

Miután hazatérhettem a kórházból, elkezdtem egy utcai missziót a környéken, ahol felnőttem, mert szerettem volna, ha mindenki megismeri ezt a Jézust, aki teljesen megváltoztatta az életemet. Egyik vasárnapi prédikáció után az egyik Nemzeti Baptista gyülekezetben, valaki megemlítette nekem, hogy a Franklin sugárúti Gyülekezet lelkipásztort keres, és megkérdezte, hogy engem érdekelne-e ez a szolgálat. Azt mondtam: „a Franklin sugárúti egy fehér gyülekezet, oda nem járnak feketék.” Ekkor hallottam először a környék változásáról és arról, hogy a Franklin sugárúti Gyülekezet egy afro-amerikai gyülekezet lett. Hát, végül benyújtottam az önéletrajzomat és a többi már történelem, ahogyan azt mondani szokták.

Miután a szolgálattevők tanácsával néhányszor találkoztam, először egy vasárnapi iskolai tanítást vezettem le a gyülekezet előtt és a 11 órakor kezdődő istentiszteleten prédikáltam. Istentisztelet után volt egy 90 perces Kérdezz-felelek fórum 35-40 gyülekezeti taggal. A későbbiekben érkezett egy hívás a szolgálattevők bizottságától, hogy meg lettem választva a misszió pásztorává.

Miután letettem a telefont egyaránt voltam rémült és izgatott, mert még sohasem vezettem egy gyülekezetet azelőtt.

Miután lelkipásztor lettem, kötelességemnek éreztem, hogy segítséget kérjek, minden területen, amely elősegíthette a gyülekezet munkáját és az én munkámat is, mint annak lelkipásztora. Ekkor ismerkedtem meg a Déli Baptista Szövetség sok előnyével. Kétheti rendszerességgel találkoztam a helyi vezetőkkel, majd később megismerkedhettem egyetemi tanárokkal, a vezetőséggel és lehetőségekkel a New Orleans-i Baptista Szemináriumon. Az egyesületünk képezte ki a vasárnapi iskola tanítókat, és szolgálati vezetőket, míg a szeminárium biztosította a helyet evangelizációs alkalmakra. Három éven belül annyira növekedtünk, hogy önálló gyülekezet lettünk.

Míg ötleteket osztottunk meg a gyülekezet vezetőivel, egy idősebb tagunk olyan kérdést tett fel, amelyre egyáltalán nem számítottam. Az volt a kérdés, hogy „ha mi már független gyülekezet vagyunk, miért nem lépünk ki a Déli Baptista Szövetségből?”

Leterített ez a kérdés. Aztán megkérdeztem, miért? A válasz is földre sújtott, amikor a Déli Baptista Szövetség történelméről, múltjáról hallottam. Sosem tudtam, hogy a Szövetség, melyhez tartoztam a rabszolgaság következménye volt.

Rövid történelmi lecke és heves vita után, tettem egy megállapítást, amely tudom, hogy Istentől származott. Minden tagnak a szemébe néztem és ezt mondtam: „Mindannyiunknak van egy múltja. Mindannyian tettünk olyasmit a múltban, amit most bánunk. Mégis, semmit sem tehetünk a múltunkért, de rengeteget tehetünk a jövőnkért.”

Ezzel együtt elkezdtem felsorolni azokat az okokat, amelyekért úgy véltem az válna leginkább a javunkra, ha a Déli Baptista Szövetségen belül maradnánk.

  • A Déli Baptista Szövetség rendelkezésünkre állította istentiszteleti alkalmakra az épületet, amelyben voltunk, térítésmentesen.
  • A Déli Baptista Szövetség képzést biztosított a vezetőink számára, térítésmentesen.
  • A Déli Baptista Szövetség A New Orleans-i Baptista Teológiai szemináriumon keresztül rendelkezésünkre bocsájtotta az edzőtermet és más épületeket is evangelizációs alkalmakra.
  • A Déli Baptista Szövetség Isten Beszédének tévedhetetlenségén van megalapozva.
  • A Déli Baptista Szövetség végez missziókat mind helyi mind pedig nemzetközi szinten sokkal hatékonyabban, mint bármely más csoport.
  • A Déli Baptista Szövetség kulcsfontosságú szerepet tölt be a katasztrófa mentésben országszerte.
  • A Déli Baptista Szövetség hisz az evangelizáció, tanítványozás és gyülekezetplántálás fontosságában.
  • A Déli Baptista Szövetség a legváltozatosabb nemzetiségek szempontjából országszerte.

Aztán kijelentettem: „A Déli Baptista Szövetség semmiképpen sem tökéletes, azonban én tényleg úgy hiszem, a Déli Baptista Szövetség azért létezik, hogy Isten akaratát teljesítse ebben a világban. Tehát, maradjunk ezzel a szövetséggel és segítsük őket abban, hogy véghez vihessék a nagy megbízatást és parancsot, amelyet az Úr Jézus hagyott.”

Aztán azt kértem, hogy szavazzunk erről és a szavazás egybehangzóan a mellett szólt, hogy maradjunk a Déli Baptista Szövetségen belül. Visszatekintve arra az estére, amikor eldöntöttük, hogy nem fordítunk hátat a felekezetünknek, egyike volt a legjobb döntéseinknek, amelyet meghoztunk, mint gyülekezet.

Fred Luter a New Orleans-i Franklin sugárúti Gyülekezet lelkipásztora, valamint a Déli Baptista Szövetség korábbi elnöke.

Forrás © | Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr4414200015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.