✝ = ♡

EGYHÁZTÖRTÉNELEM

XIV-XV. század

2018. augusztus 27. - KMAKH

blog_2018_08_27_egyhaztortenelem_14-15.jpgA TIZENNEGYEDIK SZÁZAD

AZ EGYHÁZ BABILÓNIAI FOGSÁGA ÉS JOHN WYCLIFFE

Szomorú, de az egyházi hierarchia folyamatosan folytatta a világi hatalom hajhászását a XIV. században is. A pápák továbbra is politikai befolyásra törekedtek és ki is használták az ezek nyújtotta lehetőségeket. Míg a gyülekezet, az egyház feladata, hogy a világban élve azon munkálkodjon, hogy másokat is Krisztushoz vezessen, mégis sosem tartozhat ehhez a világhoz, nem lehet e világból való. Az egyház sohasem szomjazhat politikai hatalomra, nem keresheti annak lehetőségét, hogy hatalmát a politikán keresztül érvényesítse. A XIV. században a pápák és királyok ambíciói egyféle egyházi polgárháborúba kergették a gyülekezetet.

VIII. Bonifác pápa (Benedetto Caetani) számos politikai kapcsolatot alakított ki, hogy a pápaságnak nagyobb függetlenséget és tekintélyt szerezzen. Más részről, IV. Fülöp, aki 1285-1314-ig volt Francia ország királya, kereste és kihasználta rokoni kötelékeit az olasz nemességgel, annak érdekében, hogy még inkább fokozza hatalmát a Francia országi papság felett. VIII. Bonifác pápa azon törekvései, hogy megszilárdítsa az egyház helyzetét a politikai vezetéssel szemben heves ellenállásba ütközött mind IV. Fülöp király mind pedig szövetségesei részéről.

VIII. Bonifác pápa 1303-ban halt meg. Őt követte XI. Benedek pápa, azonban nem sokáig gyakorolhatta hivatalát, mert meghalt. Az a hír támadt, hogy megmérgezték. V. Kelemen pápa követte XI. Benedek pápát, ő egy francia pap volt, aki francia támogatással került hatalomra, nyilván szimpatikusabb volt IV. Fülöp számára, aki fokozni szerette volna a hatalmát a francia papság felett. Nem sokkal ezután, V. Kelemen pápa eldöntötte, hogy a pápaság székhelyét Rómából áthelyezi a francia Avignonba. Gyakorlatilag a pápa és így az egyházi vezetés a francia uralkodók tulajdonává vált 70 éven át. Ez nyilván az az eset, amikor az egyház feladata teljesen a feje tetejére állt, egészen más irányba haladt és világi érdekeket szolgált.

Francesco Petrarca olasz költő a pápaságnak ezt a felforgatott, kificamodott korszakát az „Egyház Babiloni fogságának” nevezte, ezzel a zsidók hetven évig tartó Babiloni fogságára utalva az i.e. VI. században. Avignont pedig „a világ erkölcstelen szennyvízcsatornájaként” emlegette. Dante Alighieri, az „Isteni színjáték” írója VIII. Bonifác pápát a Pokol 8. körében, a 8. bugyorban (mely a tisztességtelen becspók és másoknak rossz tanácsot adók szenvedéseinek helyszíne) helyezi, azok körében, akik egyházi hivatalokat, címeket, rangokat adtak el annak, aki a legtöbbet ígérte.

Sziénai Szent Katalin egy említésre méltó olasz misztikus és apáca, fellebbezett XI. Gergely pápánál Avignon bűnei miatt 1376-ban. Erre a kérésre alapozva XI. Gergely pápa visszahelyezte a pápaság székhelyét Rómába, ott kívánta helyreállítani a pápaságot, azonban egy évvel ezután meghalt. Az ő utódjának megválasztása a pápaság szakadásához vezetett a XV. század elején. Amikor XI. Gergely pápa utódjaként megválasztották VI. Orbán pápát Rómában, egyes papok ezt nem vették tudomásul és VII. Kelemen pápát nevezték ki pápának Avignonban. Így rivális pápák uralkodtak Rómában és Avignonban 1378-1429-ig.

John Wycliffe igazi fényforrás volt ebben a sötét korszakban. Egyik tanára, Thomas Bradwardine ortodoxiára bátorított a pelagianizmussal szemben, olyan közel kerülve az egyedül hit által való megigazulás tanához, amilyen közel a reformáció előfutárjaként eljuthatott. Wycliffe kiemelkedő alakja volt korának, az Oxfordi Balliol Egyetem tanára volt. Aggódott a gyülekezet, az egyház lesüllyedt lelki szintje miatt. Ettől az aggodalomtól hajtva jutott vissza arra az elvre, hogy az egyház szabályzata, vezetése, hite és gyakorlata egyaránt egyedül a Szentírásban kell, hogy gyökerezzen és a szerint működjön.

1382-ben Wycliffe a latin nyelvű Bibliát lefordította az akkor beszélt angol nyelvre, hogy az emberek a saját nyelvükön olvashassák Isten Igéjét. Az általa készített fordítás befolyásolta a továbbiakban készített angol fordításokat. Az ő követői voltak a lollardok (vándor prédikátorok, akiken keresztül Wycliffe fordítása hozzáférhetővé vált a köznép számára is), hangsúlyozták a tanítás fontosságát, tagadták a transzszubsztanciációt (vagyis, hogy az úrvacsorában a bor és ostya ténylegesen átlényegül Krisztus testévé és vérévé), megkérdőjelezték a pápaság létjogosultságát. A lollardok mozgalma hatással volt a későbbiekben személyekre és más mozgalmakra is, mint Husz János és a Reformáció mozgalma. Gyakran beidézték Wycliffe-ot az egyházi bíróságok elé, Wycliffe nem hagyta magát elhallgattatni és tovább folytatta munkálkodását. 1415-ben a konstanzi zsinat által hozott rendelet értelmében Wycliffe maradványait kihantolták, nyilvánosan elégették és a folyóba szórták.

Wycliffe életéből megtanulhatjuk mennyire fontos, hogy Isten Igéje az emberek kezébe kerüljön, és tanulmányozhassák azt. Annak ellenére, hogy az egyház vezetői azon buzgólkodtak, hogy világi hatalomra és befolyásra tegyenek szert, voltak olyanok, akik azzal törődtek, hogy az emberek megismerjék Isten szavát és az evangélium átformálja az életüket. Meggyőződése miatt gyakran hivatkoznak Wycliffre úgy, mint a „Reformáció hajnalcsillaga”. Meg kell látnunk, hogy az az egyház, a gyülekezet elhívása, hogy fényt hozzon a világba, világító szövétnek legyen, és tudatosan akarnunk kell elválasztani a gyülekezet, az egyház küldetését a világi hatalom és gazdagság birtoklásától. A gyülekezet a Szent Lélek erejével teljesítheti az elhívását, nem pedig a királyok vagy politikai vezetők hatalmával.

A TIZENÖTÖDIK SZÁZAD

 A RENESZÁNSZ, HUSZ, SAVONAROLA ÉS GROOTE

A XV. század az európai reneszánsz kora volt, a társadalmi élet, a művészetek és ideológiai újraéledése jellemezte, ez utóbbi a „vissza a forráshoz” jelszó alatt. A kor egyik jellemzője volt az általános keresés és szomjúság, hogy újra felfedezzék a régi dolgokban rejlő gazdagságot, a kor tudósai tovább mentek az addig kapott latin nyelvű fordításnál és az eredeti héber és görög szövegeit tanulmányozták a Szentírásnak, hogy pontosabban felfedhessék és meghatározhassák, hogy mit mond az Új Szövetség a keresztyén hitről. A XV. században két férfi buzgósága vált példaértékűvé, kiemelkedővé a Szentírás kutatásában.

husz.jpgAz egyik neve Husz János volt. 1373-ban született a Cseh tartományból származott (Bohemia- akkoriban még nem tartozott hozzá a Morva Őrgrófság), a mai Cseh Köztársaság területe. Fiatalon lett a Prágai Egyetem rektora. Olyan emberek írásait tanulmányozta, akik valóban visszatértek a Szentírás alapjaihoz, különös tekintettel John Wycliffe írásaira. Husz hamar észrevette, hogy az Új Szövetség tanítása ellentétben áll az egyház akkori gyakorlatával és tanaival. Azt kérdezgette magától, hogyan lehet ilyen drámai szakadék a között, amit a Szentírás tanít a hitről és ami a gyülekezeti gyakorlat. Amikor ezekről kezdett tanítani erős ellenállással kellet szembenéznie. Kiközösítették és sürgették, hogy míg tart az eljárás vonja vissza írásait. Ő azt válaszolta, hogy ha ellenfelei meg tudják neki mutatni az Új Szövetségben, hogy mi az, amit tévedett az írásaiban, azonnal ki fogja javítani őket. Kihívását felháborodással fogadták és válasz nélkül hagyták. Husz Jánost máglyán égették meg, mint az egyház feltételezett ellenségét.

A második személy Girolamo Savonarola, egy firenzei Domonkos rendhez tartozó szerzetes volt. Savonarola tanításain munkálkodott míg meg nem kapta a „Szentírást mélyen tanulmányozó” elismerést. Az emberek naponként sorakoztak a firenzei katedrálisnál, hogy hallgathassák a tanításait. Azok, akik összegyűltek gyakran élő meggyőződésre jutottak az evangélium ereje által. Gyors változások történtek, amelyek a hirdetett Ige erejét tették mindenki számára nyilvánvalóvá.blog_2018_08_27_egyhaztortenelem_14-15_savonarola.jpg

Savonarola tanításának sikere magára vonta az egyházi vezetés figyelmét. Hogy elhallgattassák Savonarolát a pápa magas tisztséget, egyházi hivatalt ajánlott a számára, ő azonban visszautasította. Hamarosan minden téren visszautasították. A helyi vezetőknél is ellenállásba ütközött. Az inkvizíció (pápai törvényszék) elfogatta, bebörtönözte és megkínozta. Husz Jánoshoz hasonlóan Girolamo Savonarola is máglyahalált halt azért az igei üzenetért, amelyben hitt és nem volt hajlandó visszavonni az élete árán sem.

Gerard Grootot (Geert Groote) is meg kell említenünk. Hollandiában a XIV. végén Groot kezdeményezésével és vezetésével elindult egy lelkiségi mozgalom, amely a „Közös Élet Testvérei” nevet kapta, mely hangsúlyozta a Biblia olvasásához való visszatérést, rendszeres elmélkedést az igén és a szentségre, a szent és tiszta életre való törekvést. Ennek a csoportnak tagja egyszerű, közösségi önfenntartó életet éltek, vagyonuk közös volt, és gyakorta azzal keresték a mindennapi kenyerük, hogy kéziratokat másoltak. Kempis Tamásra, Rotterdami Eraszmuszra (Desiderius Erasmus), és Luther Mártonra is hatással volt ez a lelkiségi mozgalom.

A Renesszánsz kor előfutára és előkészítője lett a Reformációnak. Semmi sem volt fontosabb a reformációnak, mint a Bibliában használt görög és héber nyelv visszaállítása, megismerése. Megérett az idő arra, hogy átértékeljék az egyház tanítását és gyakorlatait a Szentírás fényében. Az Ige világossága szilárd talaj lett a hívők számára és biztos fegyver, melyet használhattak az egyházi túlkapásokkal, elnyomással szemben. A hitet többé nem úgy értelmezték, mint az egyház cselekedeteivel és elveivel való megkérdőjelezhetetlen beleegyezést vagy megbékélést, hanem mint Isten kijelentett szavának ismeretét, annak igazságába és megbízhatóságába vetett bizalmat, az Isten szava tekintélyének való hitből fakadó alárendeltséget az életre.

Mivel sokan hűségesen kitartottak amellett, amit az Új Szövetségből olvastak, az evangélium újra teret hódított és egyre csak terjedt. Mind Husz mind pedig Savonarola felismerte, hogy haláluk után a gyülekezet már régóta kívánt megújuláson megy majd keresztül, melyet mi ma reformációként ismerünk. Husz híressé vált mondása volt, hogy ha elégetik „ezt a ludat” (ezzel magára célzott), Isten majd hattyút fog küldeni, Luther Márton bizonyult ennek a küldöttnek. A reformációval úgy is mondhatnánk újra felfedezték az Új Szövetség evangéliumát és teljes egészében tanították és hirdették a világon. Ahogyan a XV. századnak ezekből a példáiból láthatjuk, lehetetlen visszafogni az evangélium átformáló erejét, ha az emberek újra rátalálnak Isten Szavának igazságára és hatalmára.

A bejegyzés a Church History 101: The Highlights of Twenty Centuries című könyv alapján készült. Írta Sinclair B. Ferguson, Joel R. Beeke és Michael A. G. Haykin. Kiadja a Reformation Heritage Books könyvkiadó, Grand Rapids, 2016

Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr2914108429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.