✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

ISKOLAKEZDÉS

Útravaló

2018. szeptember 09. - KMAKH

blog_2018_09_10_isk_pb_iskolakezdes_peld_2_1-9.jpgAz iskolakezdés kapcsán, rögtön a mondanivalóm elején, nem tarthatom magamban azt az információt, hogy a Példabeszédek könyve egy érdekes írásmű a Bibliában; Salamon nevéhez kötődik, témája pedig életbölcsességek bemutatása. Az említett könyvnek akár a „Lépések az egészség, jólét és a bölcsesség megszerzéséhez” címet is lehetne adni. Tehát Salamon hatalmas értéknek tartotta a tudást, csakúgy, mint ahogy minden jó tanuló annak tartja. A Példabeszédek könyvében ezt olvashatjuk: „Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret. Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek.  Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (Péld. 2:1-9).

Felmerül a kérdés: mit nevezünk példabeszédnek? Talán a legjobb meghatározás szerint: sok tapasztalat elmondása kevés szóval. Máshogy kifejezve: sok bölcsesség összesűrítve egy mondatba. Tehát a példabeszéd által más emberek tapasztalataiból tanulhatunk. Egy bölcs ember mondta: „jobban tesszük, ha más emberek hibáiból tanulunk, mert úgysem élünk olyan sokat, hogy minden hibát mi kövesünk el”. A bibliai példabeszédek nem földi tapasztalatok egyszerű leírása, hanem ennél sokkal többek. Olyan örök érvényű igazságok, melyeket Isten adott nekünk. A Teremtőnk szavai, akinek tetszett, hogy Szentlelkével bölcsességet közvetít az emberek számára. Az emberek által kitalált közmondások hasznosak is lehetnek akár, de félre is vezethetnek minket. Ez nincs így Isten példabeszédeivel, hiszen ezek olyan drága igazságok, amikről tudjuk, hogy egy bölcs Isten bölcs tanácsai.

A nemrég idézett Igeversben a bölcsesség volt a fő téma, a Példabeszédek könyvében pedig az Isten szerinti bölcsesség megszerzése. Két témával szükséges foglalkoznunk, amikor az „Isten Igéje segítségével az iskolakezdésnél” című témával foglalkozunk. Az első: a bölcsesség nagy értéke. A második: hogyan lehet a bölcsességet megszerezni? Úgy vélem, hogy létezik egy olyan bölcsesség is, amit nem tanítanak az iskolákban, mivel egyedül Isten tanítja az Igéjével.

Az Isten szerinti bölcsesség értéke

A Példabeszédek könyve így kezdődik: „Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei, bölcsesség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére.” (Péld. 1:1). A második részt Salamon már a következő szavakkal vezeti be: „Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre,” (Péld. 2:1-2). Tehát a bölcsességnek óriási értéket tulajdonít Salamon, tovább akarja örökíteni a saját bölcsességét az utókor számára. Isten ma, az iskolakezdés küszöbén tőled is kérdezi: mit adjak neked? Ma este lefekvéskor, ha Isten megkérdezné tőled, hogy mit akarnál másnapra megkapni, mi lenne az? Isten egyszer megjelent ezzel a lehetőséggel Salamonnak, és felajánlott neki egy óriási lehetőséget, ahogy olvassuk a 2Krón. 1:7-ben: „Azon éjszaka megjelenék az Isten Salamonnak, és monda neki: Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.”.

Salamon ebben a helyzetben bölcsességet kért, pedig megtehette volna, hogy egészséget, nagy vagyont, esetleg ellenségei feletti hatalmat kér. A krónikák második könyvében erről ez olvasható: „Adj azért nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?” (2Krón. 1:10). Erre Isten egy olyan választ adott, amiből egy mosoly is sejthető az Úr részéről: „Isten ezt felelte Salamonnak: Mivel ez a szíved vágya, és nem gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet, hanem bölcsességet és értelmet, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek, ezért megadom neked a bölcsességet és értelmet, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amelyhez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad.” (2Krón. 1:10-12). Tehát Isten nagyra értékelte, hogy Salamon a bölcsességet választotta, s ezért a nagy vagyont és a dicsőséget is megadta neki, mert a legjobbat kérte, amit kérhetett.

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke bölcs lenne. Sőt, minden szülő szeretné, ha ő maga is bölcs lenne. Salamon példájából kiindulva, mi sem kérhetünk ma jobbat, mint bölcsességet Istentől. A Példabeszédek könyve szerint is a legértékesebb áldás az Isten szerinti bölcsesség: „Mert jobb a bölcsesség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek.” (Péld. 8:11). A legnagyobb érték az a bölcsesség. Azonban mi lehet az, ami miatt ilyen értékes a mennyei bölcsesség? Ennek három oka van. Az első ok, hogy magától a Jóatyától származik. Figyeljük meg, hogy az első fejezet első versében ez olvasható: „Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei.” A második fejezet első versében pedig ez: „Fiam! ha beveszed az én beszédemet.” Az látható, hogy Salamon király a fiához beszél, akit szeret. Egy dolgot nagyon szeretne, hogy a fia elsajátítson, mert a legmagasabb rendű tudásnak tartja: a bölcsességet. Ezek a bölcs szavak a Nagy Király gyermekei számára szóltak. Tehát Isten akarata, hogy gyermekei bölcsek legyenek! A második ok, ami miatt értékes a mennyei bölcsesség, hogy a Szentlélek terméke. Fordítsuk figyelmünket a Péld. 2:1-2-re: „Fiam! ha beveszed az én beszédemet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál, ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre.” Szó van itt egy pedagógusról is. Ki lehet ő? Ki az, aki erre a bölcsességre tanít minket? A Szentlélek Isten!

Kedves fiatalok, van tehát egy nagy különbség az ismeret és a bölcsesség között! Rájöttetek-e arra, hogy ismeretre szert tehetünk a Szentlélek nélkül is, de igazi bölcsességre nem tehetünk szert a Szentlélek nélkül? Az ismeretet tanulni kell, a bölcsesség viszont adatik. Az igyekvés és tanulás Isten bölcsessége nélkül csak egy kidíszített tudatlanság lenne. A Biblia is azt írja, hogy az emberek nem mindig bölcs emberek, csupán voltak, illetve vannak sokan, akiknek sok ismeretük van, de ez önmagában még nem bölcsesség. Lehetünk mi is nagy emberek a világ előtt sok ismerettel, de ha Isten előtt is nagyok akarunk lenni, ahhoz Isten szerinti bölcsesség kell. Isten ezt a bölcsességet az ismerethez tartozó gyakorlat által is adhatja. Ne vessük meg tehát a gyakorlati ismereteket sem. Faitalok, nem elég csak tanulni, gyakorolni is kell azt, amit tanultok!

A harmadik ok, ami miatt érték a bölcsesség, az a Megváltó jelenléte. Vannak dolgok, amiket meg lehet az iskolában tanulni, de vannak olyan dolgok is, amiket nem lehet az iskolában megtanulni -és az iskolában nem tanulhatók közé tartozik a bölcsesség-. Mert a bölcsesség egy ajándék, amit Isten osztogat, Istennek egy természetfeletti ajándéka. Nem csak hogy az Atyától származik és a Szentlélek az, aki tanítja! Mennyei bölcsességre nem lehet szert tenni, csak úgy, ha a Megváltó jelen lesz az életünkben. Ha az Úr Jézus nincs a szívünkben, akkor az efféle bölcsesség távol marad tőlünk. Ezt olvashatjuk a 10. versben: „mert bölcsesség költözik szívedbe” (Péld. 2:10). Milyen bölcsességről van itt szó, ami a szívbe költözik? Ez nem más, mint maga az Úr Jézus. Ezért van az, hogy amikor az ember Istenhez akar közelíteni, akkor azt nem az értelmünkkel tesszük első sorban, hanem a szívünkkel. Nem mindenkinek van nagy értelmi kapacitása, de mindenkinek van szíve, és ezért mindenki egyenlő eséllyel közelíthet az Úr Jézushoz, aki a mi bölcsességünk forrása: 1 Kor 1:22-24-ben ezt olvashatjuk: „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét.” Azaz a bölcsesség kezdete, az Úrnak félelme! Ezért, kedves tanulók, diákok, ha szeretnétek ezt a bölcsességet, akkor először az Úr Jézust el kell fogadni. Milyen jó lenne egy ilyen bölcsességgel kezdeni az iskolát! Van-e már ilyen bölcsességed? Tied-e az Úr Jézus? Felbecsülhetetlen érték!

download.png

Az Isten szerinti bölcsesség megszerzésének módja

Három módot említsünk meg. Az első módhoz tartozik a BIBLIA. Ez három elgondolásból tevődik össze: Isten Igéjének tanulmányozása, megbecsülése, elrejtése, alkalmazása. Tanulmányozása, hiszen ezt olvashatjuk 2:1-ben: „Fiam, ha beveszed az én beszédemet…” Ha nem vesszük be Isten beszédét -nem olvassuk-, az Igét, a Bibliát, nem lehet a mienk ez a bölcsesség. Megbecsülése, hiszen becsülni kell Isten Igéjét úgy, hogy örömmel bevesszük azt a szívünkbe. Élvezzük, kívánjuk azt, jó esetben, mert sajnos az imaházban is előfordulnak olyanok, akik nem. Zsolt 119:11-ben ez olvasható: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Vannak emberek, akik nem hoznak Bibliát magukkal az imaházba, mert nem is igazán érdekli őket, komolytalan emberek. El kell rejtsük a szívünkben… Alkalmazása, hiszen amikor az Ige a jegyzetfüzetből bekerül az elmébe, megértjük azt. Majd az elméből átmegy szívünkbe, és onnan majd kikerül az életünkbe, végül elkezdjük élni azt, amit meghallottunk, megértettünk, akkor az bölcsességgé válik a számunkra. A Bibliában olvassuk, hogy az, aki hallja Isten Igéjét, de nem alkalmazza, az balga.

A második mód a bölcsesség megszerzésére az az IMÁDKOZÁS. A 3-5. versig terjedő szakaszban olvasható: „Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt, akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” Felmerül a kérdés: hogyan imádkozzunk bölcsességért?  Egyrészt erőteljesen, mint ahogy olvashattuk: kiáltani kell és szavunkat felemelni! Másrészt kitartóan: ha keresed a bölcsességet, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt. Ha vásárolnánk egy házat, telekkel és a tulajdonos azt mondaná, van egy nagy kincs elrejtve a telken valahol, de az már a telek már a tied. Hogy keresnénk azt a kincset? Nyilvánvaló, hogy akkor sokkal könnyebben és hamarabb menne a kert felásása, mint máskor. Harmadrészt pedig elvárással. Ezt olvashatjuk továbbhaladva 5-6.versekben: „Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem származik”. Ez, kedves fiatalok, az egyik legjobb és legszebb ígéret fiatalok számára, akik keresik a bölcsességet. Az Úr ad bölcsességet!

Végül, újra megemlítem azt, hogy a bölcsesség megszerzéséhez kell az Ige, kell az imádság, de legfőképpen kell az ÚR JÉZUS KRISZTUS maga. kmakh_profile_big_hun_flag_small.pngA 9. versben ezt olvashatjuk: „Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó utat.”  Ki a mi igazságunk és ki az út? Az Úr Jézus Krisztus. Minden jó benne van.

Lezárásképpen, tegyük fel mindannyian magunknak a kérdést: akarjuk-e az Isten szerinti bölcsességet magunknak? Lehet életünk része a Biblia, az imádság, de mindezek nem érnek sokat, ha nem lesz jelen életünkben Jézus Krisztus, a Megváltó. Mert Ő a mi bölcsességünk és igazságunk. Vigyétek őt magatokkal az iskolába!

Szerkesztette: Pallagi Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr3314231499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása