„Egyszer, amikor a Genázáreti-tó partján állt, és a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, látott két hajót vesztegelni a vízen, melyekből kiszálltak a halászok, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, megkérte, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól, majd leült és a hajóból tanította a sokaságot. Amikor befejezte beszédét, azt mondta Simonnak: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon pedig így felelt: Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálókat.” ~ Lukács 5:1-5

A csodát, amiről szó lesz, Jézus a Galileai-tengernél hajtotta végre. Mivel Jézus sokat időzött itt, ezért egyesek véleménye szerint a Föld legszentebb tengeréről van szó. Húsz kilométer hosszú és tíz kilométer széles, valamint a Jordán keresztül folyik rajta. Az idők során változott ennek a földrajzi képződménynek a megnevezése: a fenti idézetben Genázáreti-tó, egy másik csodánál Tibériás tengere, míg az Ószövetségben Kinneróth tengere. A Genázáreti-tó elnevezés az őskorból származik, és egy kisebb földterületről kapta a nevét, ami a tó nyugati oldalán helyezkedett el. Az Úr Jézus idejében a parton több gazdag város is volt, tehát nem volt ritkán lakott.

Jézus a legtöbb idejét nem csodák véghezvitelével töltötte, hanem tanítással. Nyilvánvaló, hogy Jézus leglényegesebb küldetése az volt, hogy hirdesse Isten Igéjét. Azt a csodát is, amiről szó lesz, prédikáció előzte meg (Lukács 5:1-3). Két körülmény figyelhető meg ennél a szövegrészletnél. Az első körülmény az, hogy -a fentebb említett- sokaság egyszerű emberekből állt, nem voltak se állami, se pedig vallási vezetők. Szolgálatának kezdetén Jézusnak sok hallgatója volt – hiszen a vallási vezetők ekkor még nem támadták Őt a tömeg előtt - sőt, ez olvasható: „(…) a sokaság hozzá tódult (…)”. Tehát a hallgatóság tagjai igyekeztek hozzá minél közelebb kerülni, hogy a lehető legjobban hallják Isten tanítását. Manapság is az lenne az ideális, ha az Isten és az Ő Igéje fontosabb lenne mindenki számára, mint például az ünnepek és a koncertek, nem pedig megfordítva. Egyesek szerint a jelenlét néha fontosabb, mint a kimondott szavak. Tehát a jelenlét céljának is jelentősége van, a cél lehet akár egy koncerten való részvétel is, de Isten tanításainak az értelmezése is.

Prédikáció céljából Jézus Péter hajóját kérte el, mivel szószékként szerette volna használni (Lukács 5:2-3). Péter átadja a hajót, ami áldozat lehetett a részéről, hiszen időbe és energiába került, hogy odaadja, sőt, a terveivel valószínűleg nem egyezett mindez. A jelenkor embereinek is áldozattal jár Jézus szolgálata, mint ahogy Péternek is azzal járt. Azonban az áldás ára ez. Péter meg is kapta az áldást, mert kész volt szolgálni Jézusnak.

Fontos megemlíteni, hogy Péternek három körülményt le kellett győznie, hogy szolgálhasson Jézusnak. Az első leküzdendő körülmény az volt, hogy el volt foglalva a munkájával: mosta a hálókat. Érvelhetett volna amellett, hogy most dolgozik, ami számára fontos. Azonban nem ezt tette: félretette a munkáját és végrehajtotta, amire az Úr Jézus kérte. Ez nem azt jelenti, hogy felelőtlennek szükséges lennünk a munkánkkal szemben, hanem azt, hogy amikor az Úr kérése, parancsa világos, és hív a szolgálatra, akkor elsődleges prioritást az élvez.

A második leküzdendő körülmény a fáradság volt: „Simon pedig így felelt: Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálókat.” (Lukács 5:5). Nyilvánvaló, hogy Péternek nehéz lehetett Jézus kérését teljesíteni, hiszen elfáradt az egész éjszakán át tartó halászat során. Arra tanít mindez minket, hogy előfordul, hogy szolgálnunk szükséges az Urat, még akkor is, amikor fáradtak vagyunk. (Ezzel ellentétes hozzáállás azt kérdőjelezi meg, hogy fontos-e számunkra az Úr iránti szolgálat.)

A harmadik leküzdendő körülmény a sikertelenség volt: Péter nem fogott semmit egész éjszaka. Azaz nem lehetett túl jó a kedve, mégis, nem engedte, hogy a sikertelen halászat visszatartsa a szolgálattól. Amikor nem úgy sikerülnek dolgaink, ahogy szeretnénk, akkor hajlamosak vagyunk kedvtelenek lenni, elfordulni a szolgálattól, nem gondolni arra, hogy ilyenkor másokon segítsünk. Péter jó példát szolgáltat, hiszen az említett akadályok odaszánásunkat és az Úr iránti szeretetünket teszik próbára.

Miután Jézus befejezte a tanítását odafordult Péterhez, és ezt mondta: „Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4). Mint ebből is kiderül, Jézus azért beszél, és az Ő Igéje azért van hirdetve, hogy megváltoztassa a hallgatói életét. Péter alkalmazza is a hallottakat, tehát ebből kiindulva nem lehet különválasztani a foglalkozásunkat a szolgálattól. Mielőtt Jézus csodát tett volna, parancsot adott, ezért a parancs teljesítése nélkül nem történt volna meg a csoda. Ha akarjuk, hogy az Úr Jézus tegyen értünk valamit, akkor nekünk is tennünk kell érte valamit. Felmerül a kérdés: miket okozott Jézus parancsa Péter számára? Három szempontot vizsgálhatunk meg ezzel kapcsolatban. Az első szempont: Péter számára a nagy halfogás szolgált jutalomként, amiért Jézus szószékként használhatta a hajóját. Az áldás ott érkezett, ahol Péter áldozott. Ha időből, munkából, pénzből áldozatot hozunk az Úrnak, az Úr ott fog áldást adni, ahol látja az áldozatot. Amikor szolgálunk az Úrnak, ő sohasem marad adós, előbb, vagy utóbb, de bőségesen megfizet érte.

A második szempont: Péter feladatként kapta, hogy evezzen ki a mélyre és vesse ki a hálókat. Mindez fáradságos munkát jelentett az éjszakai eredménytelen munka után. Először a sekély vízben kellett Péternek szolgálnia, de utána be kellett mennie a mélyebb vízre. Az Úr Jézus azt akarja, hogy növekedjünk lelkileg, azonban olyan korban élünk, amikor a „mély vízre” csak kevesen akarnak kimenni, kevesen akarják magukat odaszánni Istennek. A sekély vizeken csak kis halakat lehet fogni és kis áldásban lehet részesülni. Péternek nem csupán ki kellett eveznie a mély vízre, de ki is kellett vetnie a hálót, ami a józan észnek teljesen ellentmondott (Nem véletlenül éjszaka halászott Péter, szakmai szempontból értelmetlen volt Jézus parancsát teljesíteni). Viszont Jézus egy ígéretet is elrejtett a mondandójában: „(…) vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4).

A harmadik szempont: Péter engedelmeskedett a parancsnak. Úgy szólítja meg Jézust, hogy Mester. Mivel Mesternek nevezi az Úr Jézust, jól látszik, hogy nem volt probléma az odaszánással. A világ mellőzi Krisztust, nem törődnek vele, egyáltalán nem csoda, ha ez a világ olyan üres, sötét, meddő, reménytelen! Péter rájött arra, hogy az Úr szava feljebbvaló, mint az ember logikája.

Végezetül: Péter jobban figyelt a parancsra, mint az ígéretre. „Parancsodra” – mondta Péter, az ígéretre pedig egyáltalán nem hivatkozott. Tehát a mi dolgunk az engedelmesség, az Úr dolga az áldás, valamint az ígéret beteljesedése.

Szerkesztette: Pallagi Balázs