✝ = ♡

MENNYORSZÁG

(21) Kapcsolatunk Istennel - Meglátni Istent

2019. január 02. - KMAKH

blog_2019_01_02_mo21_dm_kapcsolatunk_istennel_meglatni_istent.pngFeltámadok a halálból...meglátom Isten Fiát, a Dicsőség Fiát, és magam is úgy ragyogok mint az a nap. Egyesülni fogok azzal aki Kezdettől fogva Létezik, magával Istennel, akinél nincs reggel, nincs kezdet…  Senki sem élhette túl azt, hogy meglássa Istent. Mégis, addig nem élek valójában, amíg nem látom meg Istent, és amikor megpillantom Őt, soha nem fogok meghalni. ~ John Donne

Fontos megalapozni egy világos képet az Új Földön feltámadt életünkről. Az előbbi fejezetekben leszögezett alapfogalmak nélkül, elkerülhetetlen, hogy az „Istent meglátni” fogalom a túlvilági élet plátói feltételezéseibe téved. Ha a mennyel kapcsolatos látásunk nem abban gyökerezik, hogy világosan megértjük a jövendő testi feltámadásunkat és földi természetünk igazságát az Új Földön, akkor az Istennel való együttlétünk képe többnyire a keleti miszticizmushoz hasonlít, nem pedig a bibliai keresztyénségre.

„Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld”. (Zsoltárok 63:2). Elképzeljük mennyi mindent akarunk megkapni, de valójában Isten után vágyakozunk. Isten jelenléte beteljesedést ad, az Ő hiánya szomjúvá és sóvárgóvá tesz. A menny utáni vágyunk, ami az Isten utáni vágy – egy olyan sóvárgás, mely nem csupán teljes bensőnket foglalja magába, hanem a testünket is. Istennel lenni a menny szíve és lelke. A menny minden más öröme ebből ered, és másodlagos Isten jelenlétének megtapasztalásához képest. Isten legnagyobb ajándéka számunkra mindig is az Ő személye lesz.

AZ ÜDVÖZÍTŐ LÁTOMÁS

Az ókori teológusok gyakran beszéltek az „üdvözítő látomásról”. A kifejezés a latin „boldogító látvány” kifejezésből ered. A látomás melyről beszélnek az Isten képe. Jelenések 22:4 verse szerint az Új Földön az Isten szolgái „meglátják az Ő arcát”. Meglátni Isten arcát a legnemesebb vágy – bár, sajnos, legtöbbünknél ez nincs a kívánságlistánk elején. (Ha megértjük, mit is jelent ez, akkor még felkerülhet a lista elejére.)

Aki számára egyértelmű, hogy Isten elérhetetlen és felsőbbrendű, megütközik annak hallatán, hogy egyszer majd meglátjuk Isten arcát. Az ősi Izraelben kizárólag a főpap mehetett be a Szentek Szentjébe egyszer egy évben. Akkor is a hagyomány szerint, a bokájára kötelet rögzítettek, arra az esetre, ha akkor érné a halál, amíg ott bent van. Miért? Isten megbüntette Uzzát, amikor megérintette a szövetség ládáját (2 Sámuel 6:7). Ki merne bemenni a Szentek Szentjébe, hogy kihozza onnan a főpapot, akit Isten elszólított?

Amikor Mózes arra kérte Istent „mutasd meg a dicsőségedet”, Isten azt válaszolta: „elvonultatom előtted egész fenségemet...Orcámat azonban nem láthatod – mondta, - mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon….Amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.” (2 Mózes 33:18-23)

Mózes látta Istent, de nem Isten arcát. Az Új Testamentum kimondja, hogy Isten „...megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat….” (1 Timóteus 6:16). Megpillantani Isten arcát teljesen elképzelhetetlen volt.

Ezért lepődhetünk meg igazán, amikor a Jelenések 22:4 szerint megtudjuk, hogy egykor majd meglátjuk Isten arcát. Ennek érdekében valami radikális változást kell felvállalnunk a most és a majdan között. Istent meglátni lehangoló akadályokba ütközik: „törekedjetek mindenki iránt…...a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsidók 12:14). Amikor teljesen megigazultunk, amikor már mentesek leszünk a bűntől, akkor látjuk meg Istent, és élünk.

Nem csupán meglátjuk az Isten arcát és élünk, hanem kétségbe vonjuk, ha éltünk egyáltalán, mielőtt megláttuk volna az Úr arcát! Meglátni Istent – ez lesz a legnagyobb örömünk, az öröm, mely minden egyéb esemény fokmérője lesz.

Ez a megváltásunk csodája – meghívó az igaz Isten jelenlétébe, és a szemtől-szemben való találkozásra. Mit látunk majd a szemében? Bár még nem tapasztaljuk Isten teljességét, már most érezhetjük ennek az elő ízét: „teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez a Jézus Krisztus vére által” (Zsidók 10:19), „járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához” (Zsidók 4:16).

Ne csak alkalomadtán olvassuk ezeket az igéket, mivel valami csodálatosról, felfoghatatlanról szólnak – miszerint a Jézus vére teljes jogú bemenetelt váltott meg nekünk Isten tróntermébe és szentségébe. Imádságban még most is szívesen vár oda minket az Úr. Az örökkévalóságban, ahol feltámadott lények leszünk, nem csupán imádságban mehetünk Isten jelenlétébe, hanem az Ő jelenlétében élhetünk.

AZ APA ÉS A FIÚ ARCAI

Dávid király mondta: „egy dolgot kérek az Úrtól, ezért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben, láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában” (Zsoltárok 27:4).

Dávid Isten személyével és lakhelyével volt elfoglalva. Vágyott ott lenni ahol Isten van, és álmélkodni az Ő szépségén. Isten arcát látni nem egyéb, mint csodálni a szépségét, ami minden más szépség forrása.

Isten mindenek fölött van és testet öltött Jézus Krisztusban, aki Immánuel „velünk az Isten” (Máté 1:23). A Fiú-Isten sátrat vert közöttünk, a Földön, mint aki közülünk való (János 14:9). Ezért amikor meglátjuk Jézust a mennyben, Istent látjuk meg. Mivel Jézus Krisztus Isten és az Isten állandó megnyilvánulása, ezért mondhatta Fülöpnek: „...aki engem lát, látja az Atyát...”  (János 14:9). Bizonyára leghamarabb Jézus, a Fiú által láthatjuk meg Istent az Új Földön. Jonathan Edwards kiemeli Jézust mint az istenség azon tagját, akit majd meglátunk: „Meglátni Istent Krisztus megdicsőült testében a legmegfelelőbb mód arra, hogy meglássuk Istent a testi szemünkkel; és meglátni a Szentháromság egyik testet öltött személyét, akiben sajátjaként jelenik meg az isteni fenség és kiválóság annyira, hogy külső alakot vagy formát vett fel.” 

Jézus mégis azt mondja: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Máté 5:8) és Jelenések 22:4 versében: „és látni fogják az Ő arcát, és az Ő neve lesz a homlokukon”, ami az Atya Isten arcának a megpillantására utal.

„Isten Szellem” (János 4:24). A bibliai utalások Isten úgynevezett testrészeire (például „Isten szemei”, „Isten karjai”) mind képes beszédfordulatok. Mégis bizonyos értelemben úgy tűnik, hogy Mózes meglátta Isten ragyogó lényét, anélkül, hogy látta volna az arcát. A fényesség valóban része az Atya Isten lényének, vagy egy mód arra, hogy fizikai szemünk előtt megnyilvánuljon? Nem érthetjük teljesen miként látjuk meg Isten arcát, de valamilyen módon bizonyosan meglátjuk.

MEGLÁTNI ISTENT AZ ÚJ TESTÜNKBEN

Augusztinusz felteszi a kérdést, ha Istent a fizikai szemünkkel, vagy csupán a lelki szemeinkkel látjuk meg – a feltámadott testünkben: „lehetséges és többnyire valószínű, hogy az Új Föld és az Új Ég fizikai állapotát oly módon látjuk meg, hogy feltárul Isten lénye teljes fényességében és különbözőségében - meglátjuk Őt, amint mindenütt jelen van és uralja a dolgok anyagi rendszerét… Isten valószínűleg akkor válik megismerhetővé és láthatóvá számunkra, amikor mindannyiunk szellemi értelemben érzékeli Őt, vagy egymásban fedezzük fel, vagy önmagunkban; láthatóvá lesz az Új Égen és az Új Földön, a teljes teremtett világban; a test által minden testben meglátható valahányszor a szellemi test szemének átható tekintete reá irányul.” 

Isten királysága nem csupán néhány ember megváltásában, vagy Istennek az emberi szívek fölötti uralmában merül ki; ez nem kevesebbet jelent mint Isten uralmát a teljes teremtett világ fölött… A királyság nem az ember tökéletesség felé ívelő igyekezete, hanem Isten belépése az emberi történelembe uralma felállítása és céljai megvalósítása érdekében. ~ Anthony Hoekema

Egy mennyről szóló könyv szerint „a megváltottak meglátják Istent – de nem biztos, hogy a testi szemükkel.”  Vajon miért nem? A Jelenések 22:3-4 verseiben megjelenő kép szerint testünk feltámadása után: „nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják Őt, és látni fogják az Ő arcát...”.  Testi lényként testi szemünk van – hogyan másképpen láthatjuk meg Istent? Feltámadott testünknek testi-szellemi szeme lesz, amit nem rontott meg a bűn, a betegség vagy a halál. Jobban lát ez a szem mint ahogyan Mózes szeme látott, aki Isten dicsőségének közvetett megnyilvánulását észlelhette.

Vajon Krisztus, akit Istenként dicsérünk a mennyben, emberi alakban jelenik meg? Igen. „Jézus Krisztus tegnap (amikor a földön élt), ma (amikor a jelen mennyországban él), és mindörökké (amikor az Új Földön, az örök Mennyben él) ugyanaz.” (Zsidók 13:8). Krisztus nem úgy öltötte fel a testet mint egy kabátot. Nem két különböző összetevőt használt – az emberi és az isteni jelleget – amit kedve szerint felvesz vagy letesz. Ő mindig is ember és Isten volt és lesz.

Amikor Krisztus meghalt, úgy tűnt, hogy elveszíti az emberi lényegét; ellenben amikor romolhatatlan testben feltámadt, kinyilvánította állandó Isten-emberi lényét. J.I. Packer írta „a testet öltés révén a Fiú lényegében több lett mint előtte, és az emberi jelleg a Szentháromság létének szerves eleme lett…. Krisztus megdicsőítette az emberiséget, Ő a megdicsőülésünk mintája és összekapcsoló eleme, és átível az örökkévalóságba. Ez egy lélegzetelállító misztérium."

Jób, az ő szenvedéseiben átütő erejű látomásban kiált fel: „mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára megáll a porom fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg Őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19:25-27). Meglátni Istent szemtől szembe a feltámadott testben bensőséges, velünk született vágy. „Mi pedig miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2 Kor 3:18).

Megdicsőülésünk Isten dicsőségének szemlélésében teljesedik ki.

Nem kell várnunk az Új Földre ahhoz hogy betekintést nyerjünk Isten lényébe.

Isten „örök hatalma és istensége” „meglátható” „alkotásainak értelmes vizsgálata révén” (Róma 1:20). Ott vannak a fák, a virágok, a nap, az eső és a körülöttünk levő emberek. Igen, romlás van mindenütt és bennünk is. Az Édenbe belegázoltak, felégették és lerombolták. Mindazonáltal a csillagok az égen hirdetik Isten dicsőségét (Zsoltárok 19:1), amint az állatok, a művészet és a zene is. Látásunkat gátolja ugyanaz az átok, ami minden teremtményt megfertőz. Egy nap majd mi és az egész univerzum örökre megtisztul a bűntől. Azon a napon meglátjuk Istent.

MEGLÁTNI ISTENT: ELSŐDLEGES ÖRÖMÜNK

A mennyben eltűnik a korlát a megváltott ember és Isten között. Isten szemében azt látjuk majd, akit mindig is látni vágytunk: a személyt, aki a saját örömére teremtett minket. Meglátni Istent olyan mint amikor minden mást elsőre pillantunk meg. Miért? Mivel nem csupán Őt látjuk, hanem Ő lesz az az üveglencse, mely által minden mást látni fogunk – embereket, önmagunkat és az élet eseményeit.

Mi az örök élet lényege?  “Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17:3). Valós mennyei örömünk meglátni Istent és megismerni Őt. Minden más öröm az Istennel való kapcsolatunkból ered. Jonathan Edwards mondta „maga Isten a legfőbb jó, aki a megváltás által lett tulajdonunk és örömünk. Ő a legfőbb jó, és minden jó, amit Jézus megszerzett, Őbenne összpontosul… A megváltottak valóban örülhetnek más dolgoknak is...de az angyaloknak vagy egymásnak való öröm, vagy bármi másnak, nem egyéb, mint amit Isten lát őbennük”.

Ászáf mondta „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban” (Zsoltárok 73:25).

Talán túlzásnak tűnik – de valóban igaz, hogy semmi sincs a földön, amire az ember vágyhat mint Isten? Mégis Ászáf kijelenti, hogy szívünk alapvető vágya maga Isten. Igen, sok más dologra vágyunk – de mindenben voltaképpen Istenre vágyunk. Augusztinusz Istent „vágyaink netovábbjának” nevezte. Így imádkozott „önmagadért teremtettél minket, óh Uram, és nyugtalan a lelkünk, amíg benned meg nem nyugszik”.

Feltételezzük, hogy beteg vagy. A barátod ételt hoz. Mi elégíti ki a szükségeidet – az étel vagy a barátod? Mindkettő. Természetesen, a barátod nélkül nem lenne étel, de étel nélkül még mindig értékeled a barátságot. Ebből kifolyólag a barátod a legnagyobb örömed, és ugyanakkor a kisebbik örömed forrása (az ételé) is. Hasonlóképpen, Isten a forrása minden kisebb örömnek, ezért amikor ezekkel betelünk, voltaképpen Isten az, aki megelégít. (Isten elégít meg azáltal, hogy adja a barátodat, aki hozza az ételt).

Bár a keresztény platonizmus a fizikai világ élvezeteit rosszallja felcserélve az aszketizmust a szellemiséggel, az Ige szerint ne bízzunk az anyagiakban, „hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk” (1 Tim 6:17). Ha Isten mindent elkészít azért, hogy éljünk vele, nem kellene bűnösnek érezni magunkat, ha mindezeket élvezzük, nem igaz?

Pál apostol mondja, hogy a démonok és a hazugok, akik a fizikai életet szellem nélkülinek festik le, megtiltották az embereknek a házasság örömét, beleértve a nemi életet és „ezek tiltják...bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által” (1 Tim 4:3-5).

Szívünk jelenlegi sötétsége miatt, vigyáznunk kell arra, hogy Isten javait ne bálványozzuk. De amint megszabadultunk a bűntől, és Isten jelenlétébe kerültünk, nem kell már azon aggódnunk, hogy embereket vagy dolgokat teszünk Isten fölé. (Ha világosan gondolkodunk, ez felfoghatatlan számunkra.)

Isten nem rosszallja amikor elfogyasztunk egy jó ételt, nemi életet élünk, örülünk egy focimeccsnek, a kandalló tüzének vagy egy jó könyvnek. Isten a mennyben nem ráncolja a homlokát mondván hogy „állj – te kizárólag bennem lelhetsz örömet”. Mint mennyei Atya, ez távol áll Isten természetétől, miként én földi apaként nem fintorgok látva gyerekeim örömét a karácsonyi ajándék láttán. Nem, hanem az ajándékom a gyerekeim és az én örömömre szolgál – ha nem örülnek neki, az számomra kiábrándító. Az ajándék feletti öröm összehoz bennünket. Megelégedésemre szolgál, ha a gyerekeim örömüket lelik az ajándékomban.

Természetesen ha a gyerekeket annyira leköti az ajándék, hogy eltávolodnak apjuktól és mellőzik őt, ez már más. Bár Isten ajándéka bálvánnyá is válhat, de ha az ajándékot hálás szívvel fogadjuk, az közelebb visz minket Istenhez. A mennyben nem leszünk képesek embereket vagy dolgokat bálványozni. Amikor Isten ajándékaiban örömünket leljük, akkor Istennek örülünk.

Minden másodlagos öröm származik valahonnan. Nem lehet elválasztani őket Istentől. A virágok egy oknál fogva szépek – mivel Isten maga szép. A szivárvány csodálatos, mivel Isten is az. A kiskutyák elragadóak, mivel Isten is elragadó. A sport élvezet, mivel Isten is élvezetet nyújt. A tanulásnak megvan a jutalma, mivel Isten is jutalmaz. A munka beteljesít, mivel Isten is betölt.

Visszás módon némely ember, aki a leginkább eltökélte, hogy semmit sem tesz Isten elé az örömforrás szempontjából, ezernyi alkalmat szalaszt el a hálára, a dicsőítésre, és a közeledésre Isten felé, mivel szerintük nem élvezhetik pont azon dolgokat melyek segítenek Istent jobban megismerni és szeretni.

Isten pazarul ajándékoz. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8:32).

Isten, aki nekünk ajándékozta a Fiát, abban leli örömét, hogy bőségesen „mindent” nekünk ad. Ez a „minden” Krisztushoz mellékelve, de soha nem helyette van – mindez „vele együtt” jár – mondja az Ige. Ha Krisztus nem a miénk, semmink sincs. De mivel Krisztus a miénk, minden a miénk. Ennélfogva örülhetünk az embereknek és a dolgoknak – Isten teremtményeinek – továbbá örülhetünk Istennek, aki mindezt megtervezte, és elénk adta az Ő és a mi élvezetünkre.

Isten örül az asztali áldásnak, a hálának a meleg kandallóért, a játékokért, a könyvekért, a kapcsolatokért, és minden más jó dologért. Amikor elmulasztjuk elismerni, hogy Isten minden jó  adomány szerzője, akkor nem méltányoljuk Őt, és nem dicsőítjük Őt érdeme szerint. Elválasztjuk az örömet Istentől, ami olyan, mint amikor el akarjuk választani a meleget a tűztől, vagy a nedvességet az esőtől.

Naponként fel kell ismernünk Istent a teremtményeiben: az ételben, amit elfogyasztunk, a levegőben, amit belélegzünk, a barátságokban, melyek örömünkre vannak, a család, a munka és a kedvtelések élvezeteiben. Igen, néha el kell feledkeznünk a másodlagos élvezetekről, és soha ne engedjük, hogy ezek kiejtsék Istent. El kell kerülnünk a fényűzést és a pazarlást, amikor mások szűkölködnek. Ellenben hálát kell adnunk Istennek az élet minden öröméért, akár kicsi, akár nagy, és engedjük, hogy közelebb vigyenek Istenhez.

Pontosan ezt fogjuk tenni a mennyben Istennél...ezért miért ne kezdenénk el már most?

MEGLÁTNI ISTENT MINDEN JÓBAN

„Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot” (Zsolt. 36:9-10)

Ez az igerész bemutatja a menny bőségéből részesülő teremtmények örömét, akik mélyet kortyolnak a gyönyörűségekből. Megfigyelendő, hogy ez a bőség és a gyönyörűségek folyója teljesen a forrásuktól függnek: Istentől. Egyedül Ő az élet forrása, és nélküle nincs sem élet, sem öröm, se bőség se gyönyörűség.

Isten nem akarja, hogy helyettesítsük vagy leértékeljük Őt. Isten szeretne minden örömünk forrása lenni, és szeretné, ha teremtményeiként közelebb kerülnénk hozzá. Amikor örömömet lelem egy finom ételben vagy egy jó könyvben, akkor Istenben gyönyörködöm. Ez nem helyettesítheti Istent, és nem távolíthat el tőle. A Westminster-i Rövidített Katekizmus szerint azért vagyok teremtve, mivel: „az ember fő célja, hogy Istent dicsőítse, és mindig örömét lelje benne”.

Jeremiás 31:34 versben Isten így írja le az eljövendő királyságát: „akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr...”

Minél inkább szemléljük Istent, annál többet láthatunk meg belőle, mivel végtelen jelleme kikutathatatlan. Számtalan évezredet tölthetünk el Isten mélységeit kutatva, és nem leszünk közelebb hozzá, mint amikor elkezdtük. Ez Isten fenséges volta, és a menny csodája.

Sam Storms teológus írja: „Folytonosan egyre inkább elcsodálkozunk Istenen, egyre jobban elmélyülünk az ő szeretetében, és megszeretjük a jelenlétét és a vele való kapcsolatunkat. Isten megtapasztalása soha nem ér véget. Soha nem mondhatjuk, hogy megérkeztünk, mint amikor feljutunk egy hegycsúcsra és látjuk, hogy azon túl már nincs semmi. Isten megtapasztalása soha nem évül el. Elmélyül és fejlődik, erősödik és bővül, kibontakozik és növekszik, tágul és szélesedik.”

Amint Istent csodáljuk és egyre inkább megismerjük, egy örökkévalóságon át fogjuk imádni, kikutatni, szolgálni Őt, szemléljük az Ő csodálatos szépségét mindenben és mindenkiben körülöttünk. Augusztinusz írta Az Isten városa című művében „az eljövendő világban látni fogjuk az új ég és új föld anyagi valóságát úgy, hogy mindenütt felismerjük Istent, és az Ő uralmát a szellemi és az anyagi dolgok fölött.” Az új világegyetemben a természet, a tudományok, a matematika és minden egyéb tanulmányozása révén Istent látjuk meg mindenben, mivel Ő van mindenek mögött.

A történelem folyamán számos polgár igen nagyra becsülte volna, ha földi királyával szemtől szembe találkozik egy fogadáson. Mennyivel fenségesebb lesz majd meglátni Istent az Ő dicsőségében? Nem lehet ennél nagyobb kiváltság, nagyobb izgalom. Az örök menny minden felfedezése, kalandja, terve – és hiszem, hogy mindebből sok lesz – elhalványul majd Isten látványának a csodája mellett. Mégis minden egyéb amihez hozzá fogunk, segít jobban meglátni, megismerni és imádni Istent.

Az Édenkert fő vonzereje Isten jelenléte volt. A bűn nagy tragédiája és átka az volt, hogy Isten már nem lakozott az emberrel. Jelenléte kicsiben de valóságosan a Szent Sátorban és a Szentek Szentjében, a Templomban tért vissza. A kivonulás után, Ezékiel látta Isten shekináját, dicsőségét – ez az Ő látható jelenléte – amint elhagyta a Templomot és a várost, ez Izráel nagyon szomorú napja volt. (Ezékiel 11:23).

Isten shekinája, dicsősége Krisztusban tért vissza, aki lesátorozott közöttünk (időlegesen) „láttuk az Ő dicsőségét” (János 1:14). Isten dicsősége most az ő népében lakozik, az a templom, amiben Isten szállást vett (1 Kor 3:17). Egy nap azonban Krisztus visszajön, és új népet, Új Földet és egy új világegyetemet hoz létre, melyben teljesen és szabadon a népe között lakozik. Isten megígérte Simeonnak, „igaz és hűséges” idős embernek, aki Jeruzsálemben lakott Krisztus születésekor, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja a Messiást. Simeon életének legnagyobb öröme Jézus megpillantása volt, amikor József és Mária felvitték a kisbabát a templomba (Lukács 2:25-32). Mi is kaptuk ezt az ígéretet, hogy meglátjuk Jézust. Amint Simeon egész életében várta Jézus születését, mi is hasonló várakozással kell éljünk. Urunk szemléléséhez képest minden egyéb – itt a földön és az eljövendő világban – másodlagos fontossággal bír. Meglátni Jézust – mi lehet ennél nagyszerűbb? „...Hasonlóvá leszünk Őhozzá, és olyannak fogjuk Őt látni, amilyen valójában.” (1 János 3:2).

János apostol Krisztus legkedvesebb barátja volt a földön. Amikor János meglátta Jézust a mennyben „a lába elé estem mint egy halott” (Jelenések 1:17) - mondja. Meglátjuk Krisztust dicsőségben. A legizgalmasabb földi élmények mint a sebes vízi tutajozás, az ejtőernyőzés vagy más extrém sport messze elmarad Jézus megpillantásának az élményétől.

Vele lenni. Őt csodálni. Vele beszélgetni. Imádni Őt. Megölelni Őt. Vele étkezni. Vele járni. Vele nevetni. Képzeld csak el!

Belefáradunk valaha is az Ő dicsőítésébe? Augusztinusz írja „Isten maga, aki az erény szerzője, a mi jutalmunk. Mivel semmi sem nagyobb és jobb mint Isten, ezért Isten önmagát ígéri nekünk. Isten minden kívánságunk netovábbja, akit vég nélkül láthatunk, túlterheltség nélkül szeretünk, és kimerültség nélkül imádunk.”

A VILÁGTALAN FIÚ ÉS A KIRÁLY

The Happiness of Heaven írását J. Boudreau atya 1871-ben adta ki, melyben szó van egy jószívű királyról aki vadászat közben rátalál az erdőben egy szegény, árva, vak fiúra. A király a palotába viszi a fiút, fiaként neveli, és gondoskodik róla. Látja, amint a fiú legmagasabb szintű nevelésben részesül. A fiú különösen hálás, és teljes szívből szereti a királyt, az új apját.

Amikor húsz éves lesz, egy sebész megműti a szemét, és életében először lát. A fiú, aki egykor egy éhező árva volt, néhány éve herceg lett a királyi palotában. De valami csodálatos történt, ami nagyszerűbb mint a finom eledel, a szép kert, a könyvtárak, a zene és a palota egyéb csodája. A fiú végre képes látni az apát, akit szeret. Boudreau írja „nem próbálkozom leírni azt az örömet, mely elárasztja ennek a  szerencsés fiatalembernek a szívét, amikor először meglátja a király arcát, akinek a szépségéről, a jóságáról, az erejéről és kiválóságáról olyan sokat hallott. Azt az örömet sem próbálom leírni, mely betöltötte a szívét, amint meglátta a saját szépségét és hercegi palástjának a ragyogását, amiről ugyancsak sokat hallott már. Annál kevésbé részletezem azt a különleges és kimondhatatlan boldogságot amint felismeri, hogy ő egy királyi család tagja, akit mindenki szeret, és övé az élet minden élvezete…. Összességében számára mindez egy boldogító látvány.” 

Ez a kép, amint a fiút megmenti az apa, hasonló a megtérésünkhöz. Jövünk megismerni Isten szeretetét és örülni az ő jelenlétének. Amikor meghalunk, az Úrral leszünk, ami csodálatos lesz, bár most még nem teljesen látjuk Isten arcát. Várunk ama nagy napra, amikor új ég és új föld lesz, amikor az ígéret szerint meglátjuk Isten arcát.

kmakh_profile_big_hun_flag_small.png„Meglátni Istent egy átformáló erő” - írja Boudreau. „Ily módon a lélek, mivel teljes valójában látja meg az Istent, túlárad minden ismerettől; megszépül Isten szépségétől, meggazdagszik az Ő gazdagságából, szent lesz az Ő szentsége által, és boldog lesz Isten kimondhatatlan boldogságától.”

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Deák Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr1414518778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.