✝ = ♡

AZ UDVARLÁS KÉTSÉGEINEK FELVÁLLALÁSA

Paul Maxwell

2019. április 01. - KMAKH

blog_2019_04_01_dg_dm_enduring-the-uncertainty-of-dating.pngAmikor a párok már túl vannak kapcsolatuk kezdeti kényelmetlen szakaszán, gyakran éreznek egy újszerű, maró feszültséget romantikus érzelmeik és azon valóság között, miszerint ők még nem házasok. Felmerül bennük a kérdés: “milyen egy olyan kapcsolat azzal a személlyel, aki nem a házastársam és nem a jegyesem?” Miként lehetsz a valós, sebezhető önmagad mindennemű biztonság, ígéret vagy szövetség nélkül? Hogyan kezelheted a  szorongást, a félelmeket a kapcsolatban anélkül, hogy folyton védekeznél?

Hogyan lehet annak rendje és módja szerint továbbmenni egy kapcsolatban anélkül, hogy idegzsák lennél? A szív menetelése az udvarlás terén olyan mint egy kifeszített kötélen járni – mindaz amivel udvarláskor előrukkolnak és a társkereső érzés ténylegesen nem tűnik kegyelemmel teljesnek. Mindnyájunkat egy alapvető kérdés vesz hatalmába: hogyan találunk rá Krisztus kegyelmére egy érzelmileg terhelt, gyakran túlságosan szellemi térre vitt, egy életet felölelő verseny hevében?

A kétség oka

Mindenekelőtt fontos megértenünk az ismeretlentől való félelem fogalmát. Miért marad gyakran dolgavégezetlen a tapintatos udvarlás? A válasz világos: sok a játékpénz, de kevés az esélyek száma. Az udvarlás tétje a bizalmas, személyes információk megosztása, önmagad törékeny darabjainak a felkínálása – a megfelelő módon és a megfelelő időben – de azon bizonyosság nélkül, hogy mindez majd házassághoz vezet. Szívünk egy darabjára sorsot vetünk nem ismerve mások válaszlépését. Ez nagyon ijesztő.

Sőt mi több, amikor a bűnös ember veszélyhelyzetben van, hajlamos Istent játszani. Hajlamosak vagyunk megpróbálni és átvenni az uralmat élethelyzetek fölött – a szív, a körülmények, vagy az érzelmek fölött olyan önvédekező módon, mely tragikus vereségbe torkollik. Mi inkább esszük a “fáradtsággal szerzett kenyeret” (Zsolt. 127:2) mintsem hinnénk Isten megtartó és vezető hatalmában.  Úgy érezzük, mintha irányíthatnánk a dolog végeredményét. Az önérvényesülés iróniájával, a bizonytalanság és a  szorongás kinagyításával végül csak a saját fájdalmunkat növeljük és tönkre tesszük a kapcsolatot.

Belemerülni a szorongásba az udvarlás során olyan mint a hátsó ülésről vezetni: mindenki ideges lesz, és nem visz semmi jóra. Bár a tapasztalatok valósak és megalapozottak, úgyanúgy a félelem is. A kétség oka, a nyilvánvaló és a kritikus megállapítása nyomán, a helyzet bizonytalanságában rejlik. Isten nem tett ígéretet. A körülmények változó árnyak. Ahhoz hogy világosan lássuk Jézus Krisztus személye mennyire valós az udvarlásunk terén, azzal a gyakran mellőzött, de nyilvánvaló ténnyel kell számolnunk, miszerint egy kapcsolatban sem vagyunk biztonságban. Minden jó oldalunkkal együtt bűnös emberként rizikót jelentünk egy kapcsolatban.

A kétség normalitása

A szövetségen alapúló elköteleződés hiánya egybevetve a ragaszkodással és a sebezhetőséggel egy igencsak természetes kitörésbe torkollhat – vagy szakításba vagy házasságba. A tét mindkét oldalon magas, a nyomás és a félelem ami mindenképpen a tét velejárója, semmiképpen sem oldódik fel az udvarlás ideje alatt. Az udvarlás érzelmileg igen összetett, amit nem kellene sokáig hordoznunk.

A legjobb kezdőpont ha megértjük, hogy a szorongás egy megfelelő reakció egy beteljesületlen és szövetségkötéstől még nem védett bizonytalan kapcsolatra. Az udvarlás mondhatni védett, megalapozott és biztonságos, de nem így van – nem számít milyen udvarlással kapcsolatos elvekkel rendelkezik valaki, annak érzelmi csúcspontjai vagy felmondáshoz vagy házassághoz vezetnek. 

A kétség függvényei

Egyetlen őszinte megjegyzést mondhatni amikor az udvarlás kétsége fogas kérdésként merül fel: “Nem tudjuk.” El kell ismernünk, hogy az udvarlással kapcsolatos berögzött és szorongásos bizonytalanság tapasztalatára nincs válasz, vagy legalábbis nincs egyértelmű, azonnali magyarázat. Az udvarlás lényege – és az, hogy a Biblia is olyan keveset beszél róla – az, hogy nem igazán tudjuk mit teszünk, nem tudjuk (egyedül) jól tenni, és nem egy fenntartható állapot. Amennyiben az udvarlás érthető vagy könnyű lenne, vagy nem lenne lélekbemaróan kényelmetlen, akkor nem lenne előmozdulás a házasság vagy valami más irányába. Az udvarlás bizonytalansága céllal visz előre. Nyugtalanít minket, és bálványokra mutat rá a szíveinkben. Szorongóvá tesz bennünket. A bizonytalanság a Zsoltárok talaja (Zsolt. 38:17,  88:3).

A kétség kiveszi alólunk a talajt, és minden ki nem mondott (és gyakran megalapozatlan) elvárást felold a hit terén:

“Istenem, tudom, hogy ez az igazi.”

“Mindent helyesen tettem. Miért nem lehet ez könnyebb?”

“Korábbi kapcsolataim bűnei miatt büntetsz engem?”

“Azt hittem, szeretsz engem. Tehát miért nem szeret ez a férfi engem?”

“Annyira biztos voltam benne, hogy ez a Te akaratod, s végül sehová sem vezetett.”

Nem kell színlelni azt, hogy nem fordultak meg a fejedben ezek a gondolatok – persze nem akartad elmondani Istennek, vagy más keresztyénnek – újra meg újra prédikáltad a saját szívednek. Én megtettem ezt. Az udvarlás kétsége kihúzza a talajt a merész teológiai elveink alól – mint amilyen a  letisztult elképzelésünk arról, amit Istennek értünk tenni kellene – és rávilágít az egyébként kényelmes világunk veszélyeire: “Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon....” (Jeremiás Siralmai 4:5). A bizonytalanság kapkodáshoz és komorsághoz vezet.

Az udvarlás labilitása ezen elfelejtett igazság összképe: az élet bizonytalan. Az a feltevés miszerint az udvarlás utáni életben nincs bizonytalanság – házasság, gyerekek, család – egy téveszme. A tét nagyobb, a sebezhetőség mélyebb és a veszteségek nagyobbak. A csalódás az udvarlásban a szakításban jelentkezik. A házasságban és a szülői szerepkörben a csalódás sokkal pusztítóbb és néha egy állandósult fájdalom.

Kegyelem a kétségek között

Mindezek után mégsem kell az udvarlással kapcsolatban teljes bizonytalanságban lenni. Isten nem tétlen, nem távoli, és nem érdektelen a kapcsolatainkat illetően: “mint mikor a sas kirebbenti fészkét és fiókái fölött rebdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evező-tollán hordozza őket” (5Mózes 32:11). Ugyanez az Isten mondja: ”Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az Úr jóakaratát” (Példabeszédek 18:22) és “Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8:32). Az udvarlás irodalma sokáig túl sok rossz garanciával szolgált és túl kevés kegyelemről beszélt.

Hallottam valakit amint így imádkozott: “Zárt menny felé imádkozunk”. Talán némelyeknek könnyebb a mellőzöttség mögé rejtőzni a bizonytalanság völgyében. Ugyanakkor egy nyílt világban élünk és veszélyeztetve érezzük magunkat. Számos próbálkozás ami ezen feszültség feloldására törekszik, egy önmaga körül forgó teológiai ideológiába torkollik. Hajlamosak vagyunk önerőből megszerezni és bebiztosítani a szeretetünket és hajlamosak vagyunk másokat is tesztelni, hogy megérdemlik-e a szeretetünket.  Mindazonáltal olyan Istenünk van, aki szenvedélyesen támogatja a házasságot mint egy emberre szabott intézményt, és aktívan keresi a módját annak, hogy megáldhasson. Az udvarlás bizonytalansága rámutat az áldás és a tragédia elkerülhetetlen lehetőségeire. Ehhez a feszültséghez nem jár azonnali megoldás. Ez egy hosszútávú (de nem céltalan) kapcsolati forma, melynek célja a mennyei Atyához való fordulás, aki vigyáz rád, és megígéri, hogy gondoskodni fog rólad, a kapcsolataidtól vagy a kilátásaidtól függetlenül.

Mégis a bizonytalanság kegyelem, amennyiben készek vagyunk elfogadni azt – felfedi előttünk az élet feszültségeit, különösen, amikor nem tudunk elcsendesedni a ráfigyelés érdekében. Időnként, ez túl nehezen megy. Az élet a “nem tudjuk” (János 14:5) és a “Te tudod” (Zsoltárok 139:4) közepette időnként olyan mintha egy kínzócölöphöz lennénk rögzítve – kifeszítve a hatalmas Isten és a valós élet között.

Jézus Krisztus ismeri a bizonytalan udvarló keresztyén aggódó szívét “Olyan az Úr kezében a király szíve, mint a patak vize: arra vezeti, amerre akarja” (Példabeszédek 21:1). És Ő nem ítél: “Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden legelteti” (Ésaiás 40:11).

kmakh_profile_big_hun_flag_small.png*Paul Maxwell Ph.D. a Trinity Evangelical Divinity School doktorandusa, és a Moody Bible Institute filozófiai tanára.

Forrás © | Fordította: Deák Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr714724819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.