✝ = ♡

EGY KIRÁLYI EMBER FIÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

(2) A királyi ember hite

2019. április 12. - KMAKH

blog_2019_04_12_cs10-35_ob_egy-kiralyi-ember-fianak-meggyogyitasa-a-kiralyi-ember-hite.pngAz első imádságok, amelyek előjönnek sok szívből Istenhez, nyomorúság által vannak a kis egyetlen legkedvesebben szeretettekért. Nincs megírva, „És egy kis gyermek vezeti őket?” Ugyanez volt ezzel az emberrel is; Jézushoz lett hozva a problémák által; Jézushoz lett hozva egy gyermek iránti aggodalom miatt. Talán most is vannak a kedves olvasók között olyanok, akik olvassák ezt, mert nagy szenvedésben vannak: lehetséges, hogy egy kedves kisgyermek lebetegedett, és a szívük kiált Istenhez, hogy ha lehetséges, a drága élet óvja meg. Most a képernyő előtt vagy az imádság házában éreznek valami vigasztalást; de a szívük kész, hogy összetörjön az elveszítés miatt, amitől rettegnek. Imádkozunk, hogy az Úr tegye ezt a nyomorúságot a kegyelem eszközévé!

A HIT SZIKRÁJA

Figyeljük meg a hit szikráját, mialatt megnézzük, hogy nekünk van-e ilyen szikrájú hitünk; és ha megtaláljuk, akkor értékeljük nagyra, és imádkozzunk Istenhez, hogy drága Lelkével lágyan fújjon rá, hogy felébredjen valami sokkal tartósabbá és erőteljesebbé.

Ennek a tisztviselőnek a hite elsősorban mások közleményein alapult.

Ő maga még sohasem látta Jézust, sem nem hallotta még beszélni őt; de hitt mások tudósításának; és jól tette, hogy hitt nekik, mivel ők hiteles emberek voltak. Nincs kétség afelől, hogy sokan a hit korai szakaszában vannak: ők hallották a barátoktól, hogy Jézus fogad bűnösöket; hogy félreteszi a bűnt; hogy megnyugtatja a lelkiismeretet; hogy megváltoztatja a természetet; hogy hallja az imákat; hogy erőt ad az embereinek a bajban: ezeket jó hírű személyektől hallotta, akiket megbecsülnek, ezért ők hisznek nekik. A hit gyakran kezdődik így. Ez a hit, ami egy közlés által jön mások részéről, ez egy szikrája a hitnek. Vigyázz rá. Isten legyen kegyelmes hozzád, hogy imádkozz érte, hogy a szikra lánggá erősödjön! Figyeljük meg, hogy ez a hit egy nagyon kicsi hit volt, ami csak a beteg gyerek gyógyulására koncentrált. A tisztviselő nem tudta, hogy ő neki szüksége van gyógyulásra a saját szívében; ő nem észlelte a saját tudatlanságát Jézusról, és a saját vakságát a Messiásról; valószínűleg azt sem tudta, hogy újjá kell születnie; azt sem értette, hogy a Megváltó tud adni neki lelki életet és világosságot. Neki kevés tudomása volt a Megváltó lelki hatalmáról, ezért az ő hite nagyon szűk látókőrű volt. Amiben viszont hitt, hogy az Úr Jézus, ha elmegy a házához, meg tudja előzni, hogy a fia belehaljon a lázba. Eddig ért a hite; és egy ilyen hit, amilyen neki volt, gyakorlathoz fordult végre.

Használd azt a hitedet, amid van. Hozd az Úr elé a megpróbáltatás óráját. Engedd, hogy bátorítsunk erre téged. Hogy ha nem tudsz Hozzá jönni mennyei dolgokért, lehet egyenlőre kezd a földi szenvedésekkel és próbákkal.

A tisztviselő hite annyira erőtlen volt, hogy Jézus hatalmát lekorlátozta az ő helybeli tartózkodására. Ennélfogva, az ő imája ez volt: „Uram, jöjj el, mert a fiam haldoklik." Ha rá tudta volna venni az Úr Jézust, hogy belépjen abba a szobába, ahol a beteg fiú feküdt, hitte, hogy szólt volna a láznak, és a láz eloszlott volna; de fogalma sem volt arról, hogy az Úr Jézus Krisztus képes lenne megtenni ezt huszonöt mérföldnyi távolságról: elképzelése sem volt arról, hogy az Úr szava elhatolna külön az ő jelenlététől. Mégis, jobb volt, hogy egy ilyen lekorlátozott hite volt, mint hogy semmilyen.

Nem ugyanaz egy kezdő hívőnek gyengének lenni a hitben, mint sokaknak, akiknek régóta van már megtapasztalásuk Isten jóságáról, de mégis bizalmatlanságba/ hitetlenségbe esnek.

Nem fogjuk hibáztatni a kisbabát, mivel nem tud futni vagy ugrani, de gondozni fogjuk, és serkentjük nagyobb erőre; olyan erőre, amely eljön a maga idejébe. A mi Úr Jézus Krisztusunk érdemli meg a legnagyobb hitet mindannyiunk részéről. Ne szomorítsuk meg, hogy csak sejtelmünk van az Ő képességéről.

Az ő hite az Úr Jézus Krisztusban, habár csak egy szikrányi volt, mégis befolyásolta őt. Elvezette odáig, hogy megtegyen egy jelentős utat, hogy megtalálja az Urat. Kapernaumból felment a dombokon Kánába, hogy könyörögjön Jézushoz. És személyesen ment. Ez a legjelentősebb, mivel egy rangos és pozíciós ember volt.

Szintén hallunk Mánoánról, Heródes fogadott testvéréről. Lehet, hogy ő egy volt ezek közül; nem tudjuk: de nemes emberek ritka madarak voltak a gyülekezetben abban az időben; mint ahogyan ma is.

Ha a hited gyenge néhány vonatkozásban, de elég erős másokban, hogy személyesen Krisztushoz vezessen téged, hogy személyesen  imádkozz hozzá, akkor ez egy szívesen fogadott hit. Hogy ha ez téged indít, hogy imádkozz az Úrhoz teljes szívedből, könyörögve neki, akkor a hited jó forrásból van. Ha arra indít téged, hogy könyörögj  Krisztushoz, hogy kegyelmezzen az életed felett, akkor ez az a hit, amelyik megmenti a lelket.

Ennek a tisztviselőnek a hite megtanította őt, hogyan imádkozzon a helyes módon. Figyeljük meg az érvelést, amit használt: könyörög Neki, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a fiát, mert azon a ponton van, hogy meghaljon. Hangoztatta, hogy nem érdemli meg, de könyörgött a nyomorúságos helyzetért. Ő nem hivatkozott arra, hogy a fiú nemes születésű volt –– ez egy nagyon rossz könyörgés lett volna; azt sem, hogy egy szeretni való gyermek –– ez így egy nagyon szánalmas érvelés lett volna; hanem azzal könyörgött, hogy a halál szájában van. A nyomora volt a sürgősség oka: a gyerek a halál kapujában volt; ezért az apja könyörög, hogy az irgalom ajtaja megnyíljon. Amikor te, barátom, tanítva vagy a kegyelem által helyesen imádkozni, akkor fogod sürgetni azokat a tényeket, amelyek felfedik a te saját veszélyedet és szorongásodat, és nem azokat, amelyek gazdagnak és jónak tüntetnek fel. Emlékezz, hogyan imádkozott Dávid. „Uram” mondta, „bocsásd meg bűneimet, mert sok az.” Ez evangéliumi könyörgés. A legtöbb ember azt mondta volna, „Uram, bocsásd meg a bűneimet, mert megbocsáthatók, és el sem éri az embertársaim bűneinek utálatosságát.” Dávid jobban tudta. Az ő kiáltása, „Bocsásd meg bűneimet, mert sok az.” Esedezz Istenhez, szegény bűnös, a legnagyobb nyomorodban, az égető szükségedben: mondd azt, hogy a halál kapujában vagy, mondd, hogy a dolog, ami miatt könyörögsz, az élet és halál kérdése: ez lesz az érv, ami számba veszi a határtalan együttérzés szívét. Bármilyen színárnyalata a jóságnak, ami megkísértené a büszkeségedet, hogy beledobd a képbe, tönkretenné azt: ereszd neki a sötét színeket vastagon és háromszorosan. Könyörögj Istennek irgalmasságának jóindulatáért, mert az ő irgalma az egyetlen sajátosság, amit remélhetőleg kérhetsz amíg egy meg nem bocsátott bűnös vagy. Nem kérheted Istent, hogy áldjon meg, amiért akkora érdemed és kiválóságod van, mivel nyoma sincs bármily ilyesmi dolognak; de bölcs leszel, hogy a szorongató szükségedért könyörögj. Kiáltsd, „Óh, Istenem, kegyelmezz nekem, mert szükségem van rá!” Fejtsd ki a gyermeked ügyét, és mondd, „Mert a haldoklik.” Ez a kulcs, ami megnyitja a kegyelem ajtaját.

A HIT TÜZE

Nézzük meg a hit tüzét, ami küzd, hogy fenntartsa magát, és fokozatosan növekszik. Lássuk meg, hogyan parázslik a tűz, és a rakás elkezd füstölni, és így elárulja a belső tüzet.

Ennek az embernek a hite igaz volt teljesen addig, ameddig tartott. Ezt jó dolog elmondani. Ott állt a Megváltó előtt elhatározva, hogy nem megy el tőle, az egyetlen reménye a gyermeke meggyógyulására ebben a názáreti Nagy Prófétában volt, és ennélfogva nem állt szándékában elhagyni őt, amíg a kérése meg nem adatott. Nem elsőre kapja meg a választ, amit akart, de kitart és tovább könyörög. Ez mutatta, hogy a hitében volt szív és életerő. Nem egy hóbort volt, nem is egy hirtelen sugallat, de egy valódi meggyőződés Jézus hatalmáról, ami gyógyít. Micsoda kegyelem, megszabadulni a színlelt hittől. Jobb az a kicsi hit, ami valódi, mint az a nagy hit, ami nem ad őszinte elismerést az Úr Jézusnak. Van-e nekünk valóságos gyakorlati hitünk az Úr Jézusban?

Az ő hite valódi volt, ameddig tartott, de korlátozva volt egy jelek és csodák utáni vággyal. A mi Urunk ezért gyengéden rápirított mondva, „ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” Sokan hiszik, hogy az Úr Jézus meg tud menteni, de vajon lerögzítették-e az elméjükben a módját, ahogyan azt tennie kell.

Olvashatunk vagy hallhatunk olyan megtapasztalásokról, hogy bizonyos kimagasló személyek egy álom által tértek meg, vagy a gondviselés figyelemre méltó áramlásain keresztül és azt mondjuk magunknak, „Valami egyaránt egyedi kell történjen velem is, vagy nem hiszek az Úr Jézusban.” Ebben viszont tévedünk, mint ez a tisztviselő. Ő elvárta, hogy a Megváltó elmenjen a házához, és előadjon valami mutatványt, ami jellemző az ő prófétai rendeltetéséhez. Valójában ez a tisztviselő az új szövetségi másolata az ószövetségi Naámánnak.

Ez túlságosan közhely volt, túlságosan rituálén kívüli. Sokan észbeli előítéleteik miatt korlátoznák le az Úr irgalmát, hogy ilyen és olyan módon szabaduljanak meg; de a mi Urunk nem lesz meghatározott kényszer alatt; miért is kellene?

Mégis ez lett elmondva a királyi ember hitéről: el tudott viselni egy visszautasítást. Gondolj a Mesterre, ha csak annyit mondott volna ennek a szegény nyomorult apának, „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” Ez szomorúan igaz volt, de őszintén szólva, élesen hangzott. Óh, a kedves ajkai Jézusnak; mindig olyanok, mint a liliom, illatos mirhát hullat! Mirha, tudjátok, keserű az íze, és volt egy látszólagos keserűség ebben a beszédben a tisztviselő felé; mégis az apa nem dobta be a köntöst, és nem fordult sarkon mondva, „Keményen bánik velem.” Azt mondja magában, „kihez menjek?”, és ezért nem ment el. Olyan volt, mint az a nő, mint akinek az Úr ajkai sokkal szúrósabb falatú mirhát csepegtetett ahogyan azt mondta, „Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.” Mégis egy kedves illatot érzett abban a mirhában, és megillatosította az imáját vele ahogyan azt mondta, „Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyerekek morzsalékaiból.” Ez a férfi még mindig nagyobb tolakodással válaszolt az Úrnak. Egyikük sem ment volna el. Óh, kedves szív, legyen ilyen hited Krisztusban, hogy ha még meg is kell dorgáljon, nem hagyod el akkor sem! Jézus az egyetlen reményed; ezért ne fordulj el tőle.

Majd figyeljük meg, milyen szenvedélyesen könyörgött ez az ember. Sírt „Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal”; olyan, mintha azt mondta volna, „Uram csak most ne kérdezz a hitemről. Óh, Uram, Imádkozom, hogy egy cseppnyit se rám gondolj, csak gyógyítsd meg az én kedves fiamat, mert meghal! Haldoklott, amikor ott hagytam: gyere gyorsan és mentsd meg őt.” Korlátozott egy hit volt, mivel még mindig azt kérte, hogy Krisztus menjen el, és úgy tűnik, azt gondolja, hogy nélkülözhetetlen, hogy a mi Urunk lemenjen és megtegye az utat Kappernaumba, hogy véghezvigye a gyógyítást; de figyeljük meg, milyen heves, milyen buzgó, milyen kitartó volt a könyörgése. Ha a hite elbukott a terjedelmében, akkor kiemelkedett az erőfeszítésében. Kedves aggódó barátom, maradj közel az előttünk levő példához. Imádkozz, és újra imádkozz; tarts ki, és nyújtsd ki kezed; sírj, és kiálts fel; soha ne szűnj meg addig tenni, amíg a szeretet Ura egy megbékülő választ nem ad neked.

A HIT LÁNGJA

Egy magasabb szinthez érkezünk, és nézzük meg a hit lángját. A szikra egy izzó parázzsá nőtt, és most pedig a tűz felfedi magát a lángban. Figyeljük meg, hogy Jézus azt mondta a kérelmezőnek, „Menj el, a te fiad él.” És az ember teljesen elhitte, és elment.

Jegyezzük meg, hogy Jézus szavának hitt és nem az ő formális előítéleteinek. Azt gondolta, hogy Jézus csak akkor tud gyógyítani, ha eljön Kapernaumba, de most hiszi, hogy bár Jézus ott marad, ahol van, csak szólni kell. Barátom, aki ellankadtál, ebben a pillanatban hiszel az Úr Jézus Krisztus tiszta szavainak? Anélkül, hogy bármilyen szabályt lefektetnél arra, hogyan fog megmenteni téged, bízol-e benne? Hamar elrendelted a sötét meggyőződést, vagy a színes álmokat, vagy a furcsa benyomásokat, abbahagyod-e az ilyen ostobaságot? Hiszel-e Jézus Krisztusban úgy, ahogy feltárul az írásban? Elhiszed-e, hogy képes megszabadítani, és meg is fog szabadítani ezen az egyszerű bizalmon keresztül? Nem hallottál a kereszten elszenvedett kínjáról és haláláról a bűnösért?

Hiszel-e most benne, minden korábbi előítéleted, önhittséged és vágyaid ellenére? Kimondod, „Bízok Krisztusban, hiszem, hogy meg tud menteni?” Légy megmentve, ahogyan az imént hitted.

A következő dolog, amit ez az ember tett, bebizonyítja hite komolyságát azzal, hogy engedelmeskedett Krisztusnak. Azt mondta neki Jézus, „Menj el”; ami azt jelenti, „Menj haza ” – „a fiad él.” Ha a férfi nem hitt volna a szónak, ott maradt volna, és még tovább könyörgött volna és várakozott volna kedvező jelekért; de amint hitt, megelégedett az Úr szavával, és szó nélkül megy. „A fiad él” elég volt neki. Sokan mondják, hogy amikor hallják a hirdetett evangéliumot, „Te azt mondod nekünk, hogy higgyünk Krisztusban; de mi tovább imádkozunk.” Ez nem az, amit az evangélium parancsol. Vagy azt mondják, hogy  „Én inkább folytatom a Biblia olvasást, és részt veszek a kegyesség eszközeiben.”  Ez nem a Megváltó előírása. Nem vagy megelégedve a Úr szavával? Nem veszed-e az Ő szavát, és elmész vele? Ha hiszel benne, akkor békességben mész tovább: elhiszed, hogy megmentett téged, és úgy cselekszel, mint aki már tudta, hogy ez az igazság. Örülni és örvendezni fogsz abban a tényben, hogy megmenekültél.

A tisztviselő hite is fellángolt. Nem puszta jelentésnek hisz, hanem Jézus szavának. Nem vár jelre, hanem hallja a szót, és abban a szóban leli bizonyosságát.

Jézus azt mondta, „Menj el, a te fiad él”: és elmegy, hogy a fiát életben találja. Óh, kereső lélek, a Szentlélek Istene hozzon el téged erre az állapotra végre, hogy mondhasd, „Óh uram, nem várok tovább semmilyen érzésre, bizonyítékra, vagy jelre, hanem a te szavadra és kifolyt véredre bízom az örökkévalóságomat, mert most elfogadom az ígéreted, és mivel hiszem, ezért békében megyek el.”

Mégis, azt kell mondanunk ennek az embernek a hitét illetően ebben az állapotban, hogy híjával van annak, aminek lehetett volna. Nagyszerű volt a részéről, hogy ilyen messze eljött; de még hosszú út állt előtte. Kevesebbre számított mint, amit elvárhatott volna, és ennélfogva, amikor látta a szolgáit, megkérdezte tőle, hogy mikor kezdett a gyerek állapota javulni. Végtelenül boldog volt, amikor jóformán azt mondták, „Nem elkezdett javulni az állapota, hanem a láz azonnal elhagyta; hét órakor gyógyult meg.” Ő egy fokozatos helyreállást várt. A természet szokásos rendjére számított; de ez egy csodás munka volt.

A HIT ÉGŐÁLDOZATA, TŰZVÉSZE

A tisztviselő hite mindeddig nőtt, de most látnunk kellene ahogyan, a hit tüzévé, égő áldozatává, tűzvészévé válik. Ahogyan hazament, a szolgái találkoztak vele a jó hírrel. A hitének a csendjében rendkívülien felvidult, amikor a szolgák azt mondták, „A fiad él.” Az üzenet úgy jött hozzá, mint Jézus szavainak a visszhangja. „Hallottam,” mondta, „hét órakor; amikor Jézus mondta, ’A fiad él.’ A következő nap a szolgáim ugyanazokkal a szavakkal köszöntöttek, ’A fiad él.’” Az ismétlés ámulatba ejthette.

Most a királyi ember hite meggyőződött az imájára való válasz által.  A megtapasztalása a hite erősítésére jött. Már egy sokkal biztosabb felfogással hisz, mint ezelőtt. Bebizonyította az Úr szavának az igazságát, és ennélfogva tudja és meg van győződve, hogy Ő Úr és Isten. Annak a bűnösnek a hite, aki Istenhez jön egy dolog; egy férfinak a hite, aki Istenhez jött és megszerezte az áldását, egy másik és erősebb ügy. Az első hit, az egyszerűbb hit, ami megment; de a további hit az, ami vigasztalást hoz, örömöt, és erőt a léleknek.

Ugyanabban a pillanatban, amikor Krisztus azt mondta, hogy „A fiad él,” a tisztviselő fia valóban élt; ugyanaz a szó, amit Jézus mondott az apának, ugyanazok a szavaik voltak a szolgáknak harminc mérfölddel távolabb; tehát az apa érezte, hogy valami több, mint ember keresztezte az útját. 

Megerősödve a hitében azután, hogy hitt Jézus tiszta szavának, a jó férfi most látja, hogy a szó beteljesedett, és hisz Jézusban a legmélyebb értelmével, hisz mindent; a testét, és a lelkét; mindent, aki ő, és mindent, amit tett. Attól a naptól kezdve az Úr Jézus tanítványává válik. Követi őt, nemcsak úgy, mint egy Gyógyítót, nemcsak úgy, mint egy Prófétát, nemcsak úgy, mint egy Megmentőt, hanem Úgy mint Urát és Istenét. A reménye, a bizalma, a meggyőződése Jézusban van, aki az igaz Messiás.

Ami következik, nagyon természetes és mégis örömteli: a családja is hisz. Amikor hazaér, a felesége találkozik vele. Óh, az a gyönyörűség, ami a felesége szemében szikrázik! „A drága fiú jól van,” mondja, „ugyanolyan jól van, ahogyan mindig is volt. Nem volt rá szüksége, hogy hetekig feküdjön az ágyba, hogy visszanyerje az erejét a legyengítő influenza láza után; hanem a láz teljesen elmúlt, és a fiú jól van. Óh, drága férjem, micsoda egy csodálatos Lény, aki biztosan hallotta az imádságodat, és onnan a távolból a halálból életre hívta a fiunkat! Én hiszek benne, férjem; Én hiszek benne.” Biztos vagyok benne, hogy ilyen módon beszélhetett a feleség. Ugyanaz a folyamat, ami végig működött a férjében, kezdett el benne is dolgozni.  Most pedig gondolj a kis fiúra. Itt jön vidáman és boldogan; és az apja elmond neki mindent a lázáról, és az ő találkozásáról a Prófétával  Kánában, és ahogyan mondta, „A fiad él.” A kisfiú sír, „Apa, én hiszek Jézusban. Ő az Isten fia.” Senki nem kérdőjelezi meg a kisgyermek hitét: nem volt túl fiatal, hogy meggyógyuljon, és nem túl fiatal, hogy higgyen. Egy különleges megtapasztalást élvezett, még attól és személyesebbet, mint az apja és anyja megtapasztalt. Érezte Jézus erejét –– és ez nem csoda, hogy hitt.

Időközben az apa is örül, hogy ő nem egy magányos hívő lesz, mivel ott van a felesége és a fia is, akik megvallották a hitüket. De még nem értünk a dolog végére, mivel a szolgák, akik körülállják elismerik, „Mester, mi nem tudunk nem hinni Jézusban; mert láttuk a drága gyermeket, és láttuk, ahogyan meggyógyult, és az erő, ami meggyógyította, isteni kellett legyen.” Kivétel nélkül felülmúlják a tisztviselő hitét. „Én fent voltam a fiúval,” mondja az idős ápoló; „Nem mertem elaludni, mert azt éreztem, ha elalszok, akkor halva találom, amikor felkelek. Figyeltem őt, és épp a hetedik órában láttam egy csodálatos változást ami uralmat vett rajta, és a láz elhagyta.” „Dicsőség Jézusnak!” kiáltotta az idős asszony, „Én soha nem láttam vagy hallottam ilyenről; ez Isten ujja.” Az összes többi szolga ugyanígy vélekedett. Boldog ház! Egy óriási bemerítés következett hamar, amikor mindannyian elmentek és megvallották a hitüket Jézusnak. Nem csak a gyermek gyógyult meg, hanem az egész háznép. Az apa nem tudta, hogy amikor elment könyörögni a fiáért, hogy ő magának is szüksége van a megmenekülésre – az anya szintén, valószínűleg csak a fiára gondolt: de a megváltás az egész családhoz elért, és a bűn láza és hitetlensége eltűnt a másik lázzal együtt. Az Úr tegyen ilyen csodát az egész házunkban! Ha bárki is közületek egy nyomorúság terhe alatt van, bízom abban, hogy úgy megkönnyebbülsz, hogy amikor elmondod a feleségednek, ő is hinni fog Jézusban. kmakh_profile_hun_flag_small.pngA drága gyermek akiről gondoskodsz bárcsak hinne Jézusban amikor már gyermek; és mindenki, aki a házad népéhez tartozik szintén a fenséges Úrhoz tartozzon! Add meg Uram a te szolgád kívánságát a Te dicsőségedért!  Ámen.

Szerkesztette: Oláh Boglárka

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr4214752935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.