✝ = ♡

EGY KIRÁLYI EMBER FIÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

(3) A hit jellemzői

2019. május 03. - KMAKH

blog_2019_05_03_cs10-36_ob_egy-kiralyi-ember-fianak-meggyogyitasa-a-hit-jellemzoi.pngJézus Krisztus tanításai voltak a tetteire a magyarázat- a cselekedeteit pedig megerősítették a tanításai. Jézus Krisztus sohasem sugallta azt tanításaival, hogy „Tedd, amit mondok, de ne úgy, ahogyan én teszem.” A szavai és a cselekedetei tökéletes harmóniában voltak egymással.

Amikor az életrajzunk utoljára írattatik, Isten adja, hogy ne csupa beszéd legyen az egész, hanem legyen történelme mindannak, amit mondtunk és megtettünk.  És lakna a Lélek bennünk, hogy végül látható legyen, hogy a beszédünk nem volt ellentmondásban a tetteinkkel. Egy dolog prédikálni, de másik dolog azt gyakorolni; és hacsak a tanítás és a gyakorlat nem megy együtt, akkor maga a prédikátor halálra van ítélve, és az ő beteg szokása tömegeket halálos ítélet alá vonó eszközzé válik, téves irányba vezetve őket. Elvégzel egy szakmát, mint Isten szolgája, megfelelsz annak a végzettségnek, és ha úgy gondolod, hogy szükségszerű serkenteni másokat a hatékonyságra, vigyázz arra, hogy példát mutass. Nem lehet semmi jogod a tanításra, hogyha te magad nem tanultad meg a leckét, amit másoknak tanítanál. Az előttünk lévő elbeszélés a hit három szintjét mutatja be. 

A hit és annak három állapota

Kétségkívül, a hit történelme szabályszerűséggel felosztható ugyanilyen pontossággal öt vagy hat különböző szintjére a növekedésnek; de a mi elbeszélésünk egy hármas tagolást vet fel.

Van egy tisztviselő, aki Kapernaumban él; meghallja a szóbeszédet, hogy egy nevezetes próféta folyamatosan keresztül megy Galilea és Júdea városán, és nyilvánvaló, hogy ez a hatalmas prédikátor nem csupán elbűvöli a hallgatóit a szónoklatával, hanem az emberek szívét kifejezetten jóakaratú csodatettekkel nyeri meg, amit missziójának alátámasztására végez. A tisztviselő elraktározza a szívébe ezeket a dolgokat, kissé belegondolva abban, hogy ezek valaha valamilyen gyakorlati szolgáltatást nyújthatnának neki. Egy napon oda jut, hogy a fia megbetegszik, - talán az egyetlen fia, aki nagyon kedves az apja szívének, - ahelyett, hogy csillapodna a betegsége, fokozottan növekszik. A láz forró lehelete járja a gyermeket, és úgy tűnik, hogy kiszárítja a nedvességet a testében, és letörli az arcáról az életet. Az apa utána néz minden orvosnak a környéken; azok pedig megnézve a gyereket nyíltan kijelentik, hogy reménytelen. Semmilyen kezelés nem tud segíteni. Ez a gyerek haldoklik; a halál nyila már majdnem elmerült a testében; majdnem áthatolta a szívét, nem csupán közel van a halálhoz, hanem a halála pontján van; rá lett kényszerítve a betegség által az íjász kielégíthetetlen éles nyilaira.  Az apa fontolóra veszi és felidézi azokat a történeteket, amiket hallott arról, ahogyan a Názáreti Jézus meggyógyította a betegeket. Van egy kicsi hit a lelkében; bár kicsi, de mégis elég, hogy minden erőfeszítésével próbára tegye az igazságot, amit hallott. Jézus Krisztus újra Kánába jött; ez körülbelül 30-35 kilométer. Az apa teljes gyorsasággal utazik; megérkezik arra a helyre, ahol Jézus van: a hite egy olyan állapotba került, amint meglátja a mestert, azonnal kiállt: „Uram, gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem!” A Mester ahelyett, hogy olyan választ adott volna neki, ami vigasztalta volna, megfeddi kicsinyhitűségéért, és azt mondja neki, „Ha nem láttok jeleket és csodákat nem hisztek.” Emberünk kevés törődést mutat az intés felé, mivel van egy vágya, ami leköti minden erejét a lelkének. Az elméje annyira túlterhelt egyetlen aggodalommal, hogy megfelejtkezik minden másról. „Uram,” mondja „gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem!” A hite most érkezett meg egy olyan szintre, hogy imában könyörög, és sürgetően zaklatja az Urat, hogy menjen és gyógyítsa meg a fiát. A Mester ránéz egy kimondhatatlan jóakaró tekintettel, és azt mondja neki, „Menj haza, a fiad él.” Az apa elmegy örömmel, bízva a szavakban, amelyeknek még nem volt bizonyítéka, ami alátámasztja. Most megérkezett a hit második állapotába; kijött a kereső szintből a ráhagyatkozó szintre. Már nem kiált és nem könyörög egy dologért, ami nincs meg neki; ő bízik és hiszi, hogy az már meg is van adva neki, bár még meg sem látta az ajándékot. Hazafelé az útján, a szolgák örömteli sietséggel találkoznak vele; azt mondják, „Mester, a fiad él.” Gyorsan kinyomozza, hogy melyik órában hagyta el a láz a gyermeket. A válasz meg van adva neki, - hét óra körül csökkent; sőt egyre alábbhagyott. Azután érkezik meg a harmadik szintre. Hazamegy; meglátja a gyermekét tökéletesen felgyógyulva. A gyermek a karjaiba borul, csókjaival borítja el, újra és újra felemeli, hogy lássa, tényleg az a kicsinyke, aki sápadtan és betegen feküdt. Egy még magasabb győzelemben részesül. A hite eljutott a támaszkodásból a teljes meggyőződésig; és azután az egész háza hitt, ahogyan ő.

Amikor a hit elkezdődik a lélekben, nem több mint egy mustármag. Isten emberei nem óriásként születnek. Először csecsemők, és ahogyan csecsemők a kegyelemben, úgy az ő kegyességük is kiskorú. A hit olyan kicsi, mint egy kisgyermek, akit isten ad; vagy egy másik szemléltetést használva, nem egy tűz, hanem egy szikra, egy szikra, ami úgy tűnik, mintha kénytelen kiszabadulnia, de nem utolsósorban megragadott és életben tartott addig, amíg egy lángnyelvvé nem válik, mint Nabukadneczár kemencéjének vehemens tüze. A szegény embernek az elbeszélésben, amikor hitet kap a szívében, egy nagyon alacsony fokon kezdődött a hite. Kereső hit volt. Ez az első szintje a hitnek. Ez a kereső hit izgatta fel a cselekedetét. Amint Isten egy kereső hitet ad az embernek, nem tétlen többé a vallást illetően, nem teszi ölbe a kezét a gyenge antinomistával, és nem mondja „Ha azért vagyok, hogy meg legyek váltva, akkor meg fogok menekülni, és nyugodtan ülök, vagy ha azért vagyok,  hogy elkárhozzak, akkor úgy is elkárhozok.” Ő nem felelőtlen és nem közömbös, amilyennek elvárják tőle, hogy menjen-e fel Isten házába vagy sem. Kereső hite van, és ez a hit résztvevővé teszi őt, vezeti, hogy keresse az Igét, vezeti, hogy szorgalmas legyen a minden elrendelt eszközök használatában, ami áldására van a léleknek. Van egy prédikáció, amit hallani kell: nem lényeg, hogy öt mérföldet kell sétálni, a kereső hit szárnyakat tesz a lábakra. Van egy közösség, ahol isten megáldja a lelkeket; az ember, ha bemegy oda, valószínűleg a tömegbe kell álljon; de ez nem nagy jelentőséggel bír, a kereső hit ad erőt neki, hogy viselje a testtartásának a kényelmetlenségét, mivel „Oh” mondja „csak hallhassam az Igét.” Lássátok, hogyan hajlik előrébb, hogy egy szótagot se veszítsen el, mert „Talán,” mondja „a mondat, amit nem hallottam az, ami kell nekem.” Milyen lelkes, hogy nem csak néha van ott az Isten házában, hanem nagyon gyakran. Az egyik leglelkesebb hallgatóvá válik, a legtüzesebb emberré válik, aki a részt vesz a dicsőítésen. A kereső hit cselekvésre ösztönzi az embert.

Ezen felül, a kereső hit, bár nagyon gyenge néhány tekintetben, hatalmas erőt ad az embernek az imádkozásban. Milyen lelkes volt ez a tisztviselő- „Uram, gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem.” Igen, amikor a kereső hit belép a lélekbe, akkor imádkozóvá teszi azt. Nem elégszik meg azzal, hogy elmotyog egy néhány szót, amikor felkel reggel, és félálmosan ugyanazt a sémát este, amikor lefekszik; hanem eltávozik- elcsíp egy negyed órát a foglalkozásából, ha tud, hogy kiálthasson Istenhez titokban. Nincs olyan hite, ami képessé teszi arra, hogy kijelentse „A bűneim meg vannak bocsátva”, de van elég hite, hogy tudja Krisztus meg tudja bocsátani a bűneit, és amit akar az nem más, mint tudni, hogy a bűnei valóban Jehova háta mögé vannak dobva.

A kereső hit ennek az embernek az esetében, nem csak egyszerűen lelkessé tette őt az imádkozásban, hanem tolakodóvá is. Kéri egyszer, és az egyetlen válasz, amit kap, egy látható szemrehányás. Nem fordul el duzzogva, mondva „Leszid engem.” Nem. „Uram,” mondja „gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem.” Vajon hogyan mondhatta ezt? A lelkéből fejezte ki- megható kifejezések, könnyekkel a szemében, kezeit összekulcsolva, a könyörgés kifejezésében. Mintha azt mondta volna, „Nem engedhetlek el, hacsak el nem jössz, és meg nem gyógyítod a fiamat. Oh, gyere már. Mit mondhatnék, amivel rábírnálak arra, hogy eljöjj. Hadd legyen egy apa szeretete az legjobb érvem; és ha az ajkaim nem előkelő beszédűek, akkor hadd helyettesítse a szemeimből patakzott könnyek a nyelvemnek szavait. Jöjj el, mielőtt meghalna a gyermekem.” És óh! Micsoda erőteljes imák azok, amelyek egy kereső embert imára kényszerítenek! Hallottam, hogy a kereső néha mindazzal az erővel könyörög Istenhez, amivel Jákób valaha is hadakozott a Jabbók pataknál. Láttunk már bűnöst lelki nyomorúság alatt, ahogyan megragadja a kegyelem kapuját és rázza oda és vissza, mintha hamarosan kihúzná mély fundamentumából, minthogy elmenne anélkül, hogy egy bejáratot törjön. Láttuk húzni-vonni, küzdeni, harcolni, és birkózni, mintsem ne lépjen be a menny királyságába, mert tudta, hogy Isten királysága elszenvedte az erőszakot, és az erőszakos megragadná azt, ha kell erővel is. Nem csoda, ha nincs békességünk, hogyha hideg imákat hozunk Isten elé. Forrósítsuk fel őket tűz pirossá a vágy kemencéjében, vagy ne gondoljuk, hogy valaha is felperzselnék útjukat a Mennyig. Te, aki csupán a szabályszerűség ridegségéből mondod- „Óh Istenem, kegyelmezz meg nekem, bűnösnek,”- soha nem találsz kegyelemre. Hanem csak az az ember, aki szívből jövő érzelmének égető kínjából kiált fel – „Istenem, kegyelmezz meg nekem, bűnösnek.” A kereső hit gyengeségének a tekintetében látjuk azt is, hogy nagyot képes tenni, de sok hibával. A kereső hit hibája az, hogy nagyon keveset tud, mivel a szegény ember azt mondta, „Uram jöjj el, jöjj el.” Pedig nincs szükség arra, hogy elmenjen. Az Úr elvégezheti a csodát anélkül, hogy elmenjen. De a szegény ember azt gondolta, hogy a Mester nem tudná meggyógyítani a fiát, ha nem menne el vele és nem nézné meg, hogy rátegye a kezét, és ráhajolna, mint Illés. „Oh, jöjj el” mondta. Így van ez veled is. Megszabod Istennek, hogyan mentsen meg téged. Azt akarod, hogy küldjön néhány szörnyű meggyőződést, és azután úgy gondolod, hogy hiszel; vagy álmot akarsz, vagy látomást, vagy hangot akarsz hallani, ami megmondja, „Fiam, a bűneid megbocsáttattak.” Ez a hibád, látod. A kereső hited elég erős, hogy imádkozz, de nem elég erős ahhoz, hogy elvesd a saját buta képzeleteidet. Jeleket és csodákat akartok látni, vagy pedig nem hisztek.

Rátérünk a hit második állapotára. A Mester kinyújtotta a kezét és azt mondta, „Menj haza, a fiad él.” Látjuk ennek a tisztviselőnek az arcát? Azok a barázdák, amik ott voltak, kisimultak, és eltűntek. Azok a szemek, tele könnyel, most már más forrástól csillognak, örömkönnyek. Tapsol, csendesen visszavonul, a szíve kész kirobbanni a hálától, az egész lelke tele bizonyossággal. „Miért olyan boldog?” „Miért gyógyult meg a gyermekem,” mondja. „Nem is láttad őt meggyógyulni.” „De az én Uram, azt mondta, hogy meggyógyult, és én hiszek neki.” De lehet, hogy amikor hazaérsz a hitedet egy illúzió várja és a gyermekedet holtan találod. „Sőt,” mondja, „hiszek ebben az emberben. Egykor hittem neki, és felkerestem őt, most hiszek neki, és megtaláltam őt.” ’De nincs bizonyítékod, hogy a gyermeked meggyógyult, vagy sem.’ „Sőt, nem is akarok egyet sem. A puszta szava annak a mennyei prófétának elég nekem. Ő kimondta, és én tudom, hogy az igaz. Azt mondta nekem, hogy menjek haza; a fiam él; Útnak indultam, és békességem van, és megkönnyebbültem.” Amikor a hitünk a második állapotba kerül, amelyikben Krisztus szaván fogva vesszük, akkor ezután leszünk képesek elkezdeni megismerni a hit örömét, és azután a hit lesz az, ami megmenti a lelkünket. Higgy Krisztus szavának, szegény bűnös. „Az, aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, üdvőzül.” „De,” mondja valaki, „Nem érzek semmi bizonyítékot,” egy másik azt mondja, „Nem érzek semmi élvezetest a szívemben.” Hidd el, és ne legyen a szíved ennyire mélabús: mert az élvezet is következik. Az egy ember feletti hit, amelyik hiszi, hogy Krisztus az ezer ellentmondások fogaiban van. Amikor az Úr megadja neked azt a hitet, akkor mondhatod „Nem tanácskozom testtel és vérrel.  Az, aki azt mondta nekem ’Higgy és üdvözülsz,’ adott kegyelmet, hogy higgyek, és én ezért biztos vagyok benne, hogy üdvözülök.”

Elérkeztünk a hit harmadik és egyben a legjobb szintjére. A szolgák találkoztak a tisztviselővel- a fia meggyógyult. Hazaérkezik, átkarolja a fiát és látja, hogy tökéletesen meggyógyult. „Ő pedig hitt Jézusban az egész családjával együtt.” Az ötvenedik versben (János 4:50) azt mondja, hogy ő hitt. „Ő pedig hitt Jézus szavának és hazament.” 

Elhitte a szavakat, amiket Krisztus mondott. Azután volt hite, ami Krisztust a lelkébe fogadta, hogy a tanítványává váljon, és bízott benne, mint a Messiásban. Ez a legmagasabb szintű hitnek az illusztrálása. A fiát meggyógyulva találta abban az órában, amikor Jézus mondta, hogy meggyógyult. „És most,” mondja, „hiszek;” ezt kell mondani, hiszek teljes hitbeli meggyőződéssel.

Higgy, bízz Krisztus kimondott szavának, és azután megérzed a lelkedben a Lélek bizonyságát, hogy Istentől születtél újjá.

A meggyőződés egy virág – először el kell ültetned a hagymát, a csupasz, talán csúfos hagymáját a hitnek, ültesd el és idővel virág lesz belőle.

A kereső hit ereje abban rejlik, hogy az embert imádkozásra indítja.  És itt jelen lehet egy betegség is: mert nagyon valószínű, hogy amikor el akarjuk kezdeni, akkor alábbhagyunk a buzgósággal. Milyen gyakran suttogja az ördög az ember fülébe, „Ne imádkozz, nincs semmi haszna. Tudod, hogy úgy is ki leszel zárva a mennyországból.” Vagy, amikor az ember úgy gondolja, hogy választ kapott az imájára, a Sátán ezt mondja: „Bolond vagy, ha a kegyelem kapujában maradsz. Menj el! Menj el! Az a kapu magasan van, és jól el van zárva, soha nem fognak meghallani.” Óh, barátaim! Ha áldozatai lettetek ennek a betegségnek mialatt Krisztust keresitek, könyörgök, hogy kiálts ellene, és küzdj ellene; soha ne szűnj meg imádkozni. Egy ember soha nem süllyedhet a harag folyójába, amíg valaha is kiáltani tud. Addig, amíg kiáltani tudsz Istenhez kegyelemért, addig az nem fogja visszavonni magát tőled. Oh, a Sátán hadd ne tartson távol az imakamrádból, hanem toljon be. Add fel az imádkozást, és a saját kárhoztatásod pecsételed le, mondj le a titkos könyörgésekről, és lemondasz Krisztusról és a mennyországról. Folytasd az imádkozást, és bár az áldás késhet, el fog jönni; Isten saját időzítésében meg fog jelenni neked.

A betegség, amely a legvalószínűbben azokat fertőzi, akik a második állapotban vannak, - vagyis akik értelemszerűen bíznak Krisztusban, - az a betegség, amely jeleket és csodákat akar látni, máskülönben nem hisz. Bizton mondhatom, hogy voltak, akik fel voltak ébresztve, meg voltak győzve, és talán megtértek a képzeletük különös furcsaságai által, de ha ezekre támaszkodsz, mint bizonyítékokra, hogy meg vagy váltva, akkor egy álomra és illúzióra támaszkodsz. Ugyanígy próbálkozhatsz kastélyt építeni a levegőbe, vagy egy házat a homokra. kmakh_profile_hun_flag_small.pngAz, aki hisz Krisztusban, azért hisz Benne, akinek mondja magát az igében, nem azért, mert álmodott róla vagy hallott egy hangot, ami valószínű, hogy egy feketerigó éneklése volt, vagy mert úgy gondolja, hogy egy angyalt látott repülni az égen, ami legalább olyan valószínűséggel lehetett egy különleges alakú köd akár.

Szerkesztette: Oláh Boglárka

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr314795308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.