✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

John MacArthur az imaházak törvény és szabályzatok ellenére való megnyitásáról

A Gyülekezet és a hatósági rendeletek

2020. május 20. - KMAKH

johnmac.png

„Hadd beszéljek világosan erről a felmerülő kérdésről. Ha azt mondta volna a kormány, hogy ne gyűljünk össze, mert a keresztyénség törvényellenes, ha azt mondta volna a kormány, hogy ne találkozzunk, mert akkor megbüntetnek, megbírságolnak a vallásunk és vallási meggyőződéseink miatt, akkor valóban nem lenne más választásunk csak az, hogy bárhogyan és bármi áron találkozzunk. Ezzel el is érkeztünk az Ap.csel. 5. fejezetéhez, ahol Izrael vezetői azt mondták az apostoloknak „Ne tanítsatok”. Péter válasza nagyon egyszerű volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Apcsel. 5:29), aztán kiment és ismét tanított.

Ha azt mondja a kormány, hogy ne dicsőítsük Istent, álljunk le a tanítással, az igehirdetéssel, az evangélium továbbadásával, nem fogjuk ezt megtenni. Inkább Istennek engedelmeskedünk, mint embereknek. Nem szervezünk forradalmat ez ellen; az apostolok sem így tettek. Ha bebörtönöznek ezért, akkor a börtönben hirdetjük az evangéliumot. Ahogyan Pál apostol is mondta: „Szeretném, ha tudnátok testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet.” (Filippi 1:12-13). Tehát, mi nem lázadunk és nem tüntetünk. Sehol sem látod, hogy keresztyének ilyet tettek volna a cselekedetek könyvében. Ha üldözték is őket érte, hűséggel hirdették Jézus Krisztus evangéliumát, még akkor is, ha börtönbe kerültek érte s ez volt a keresztyénség példája századokon át.  

A mostani helyzet viszont nem olyan. Lehet olyanná válik majd a jövőben. Talán egyes politikusok túlzottan hangsúlyozzák vagy más színben tüntetik fel, de ez az, amit a kormány mond: „Kérlek, így tegyetek a társadalom védelmében”. A közjó érdeke az ő szempontjuk. Nem keresztyénüldözésről beszélünk. Csupán azt mondják, hogy „Így kell viselkedni azért, hogy mások ne legyenek betegek és ne haljanak meg”.

Talán most azt gondolod, hogy te nem kerülhetsz ilyen helyzetbe, nem lehetsz vírushordozó, hogy valaki miattad megbetegedhet és meghalhat. Talán azt hiszed neked sikerülhet, de nem dacolhatsz a kormánnyal szemben, nem mondhatod, hogy „mi akkor is összegyűlünk, mert Isten parancsolta, hogy gyülekezzünk, mindegy mekkora kárt okozunk az embereknek.”

Arról beszélek, hogy a keresztyéneket irgalom, együttérzés, szeretet, kedvesség és áldozathozatal jellemzi. Hogyan valósulna ez meg nálad, ha azzal kérkedsz, hogy akkor is összegyűlsz, gyakorlatilag ezt mondod: „Minket nem érdekel mások biztonságának az ügye”. Nem akarhatsz ilyet mondani ez nem segíti előre az evangélium ügyét.

Az segítené előbbre az evangélium ügyét, ha azt mondanád: „Természetesen nem szeretnénk senkinek bánatot okozni, vagy bántást okozni, bárkit megbetegíteni s természetesen nem kívánjuk senki halálát." Ezért örömmel alkalmazkodunk. Ez egybecseng azzal, amit a Szentírás mond, hogy csendes és békeszerető életet éljünk abban a társadalomban, ahol élünk. Nem lázadunk, nem megyünk tüntetni, nem harcolunk a kormány ellen, nem zaklatunk másokat és nem mondunk szónoklatokat, nem veszünk részt parádékon, nem állítjuk le a forgalmat: csendes és békés életet élünk, és imádkozunk azokért, akik hatalmon vannak fölöttünk, és alárendeljünk magunkat nekik.

A Rómabeliekhez írott levél 13. fejezetében Pál apostol ezt mondja: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van Istentől rendeltetett.” (Róma 13:1). Péter ezt írja „Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak…” (1Péter 2:13-14). Hallottam embereket úgy vélekedni, hogy „ez alkotmányellenes”. Ez elhanyagolható, teljes mértékben elhanyagolható. Amikor a kormány azt mondja, hogy valamiben engedelmeskedjetek és ez mások fizikai épségét szolgálja, akkor azt teszed, mert éppen ez az, amit a keresztyének tennének. Nem vagyunk lázadók és nem vagyunk ellenszegülők, nem fitogtatjuk a szabadságunkat más egészségének a kárára.

Hogyan hátrálhatunk ki az elől, hogy Krisztus szeretetét továbbadjuk másoknak? Figyeld csak meg, Jézus jött és gyógyította a betegeket, gyakorlatilag száműzte a betegséget Izraelből. Ő igazi Gyógyító. A legutolsó dolog, amit Jézus Krisztus gyülekezete akarhat az, hogy felelőtlenül éljen és megbetegítsen bárkit is vagy bárki halálát okozza. Nem tehetjük ezt, tartózkodjatok tehát mindettől.

Ismét mondom, nagyon tisztán látható a helyes hozzáállás, olyannyira, hogy ha visszamegyünk az 1600-as évekbe Richard Baxter nagyszerűen fogalmaz egyik könyvében: „Ha a tisztségviselő” – ahogyan ő nevezi – „azt kéri, hogy egy járvány miatt ne gyülekezzetek, akkor nem gyülekeztek. Másrészről, ha a tisztségviselő arra kényszerít, hogy ne gyülekezzetek a keresztyének üldözése miatt, akkor mindenáron gyűljetek össze.”

Úgy gondolom ez az elválasztó vonal, ez a meghatározó.

kmakh_profile_hun_flag_small.pngForrás © | - részlet egy rádióműsorból, a teljes anyag megtekinthető az alábbi linken!

Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr9115709140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása