✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

EGYHÁZTÖRTÉNELEM

XII-XIII. század

2018. augusztus 13. - KMAKH

crusades.jpg

A TIZENKETTEDIK SZÁZAD

A HADJÁRATOK, ABELARD, LOMBARD ÉS A WALDENSEK

Ahogyan a XI. századot felváltotta a XII. század, az egyház is aratni kezdte az 1054-ben történt nagy szakadás keserű gyümölcseit. A megoszlás jelei mutatkoztak körös körül a láthatáron. Ennek a megoszlásnak és szakadásnak egyik következménye volt a keresztyén katonai hadjáratok sora, mely a Keresztes Hadjáratok néven ismeretes. Ezeknek a hadjáratoknak a pápa volt az ösztönzője vagy inkább felbujtója. Különböző nyugati királyságok és uradalmak támogatását élvezve ezen tervével arra törekedett, hogy az iszlám fenyegetései felett győzelmet arasson és visszafoglalja Jeruzsálemet és a „Szent Földet” Palesztinában.

Az első hadjárat a XI. század utolsó éveiben indult, amelyet a XII. század folyamán több hadjárat is követett. A második hadjárat (1145-1149) a híres szerzetes, Clairvaux-i Bernát (Szent Bernát), kezdeményezésére indult útjára, aki ezt jelentette ki: „Nem szükséges a pogányokat levágni, ha más eszközökkel is megelőzhető, kivitelezhető, hogy a hívőket ne nyomják el. Mindazonáltal, inkább pusztuljanak ők, minthogy az igazak örökségében a gonoszok gyümölcse nyugodjon. Az igaznak nem kell attól félnie, hogy vétkezik, ha Krisztus ellenségét öli meg. Krisztus katonája biztonsággal ölhet, és még nagyobb bizalommal halhat meg. Amikor meghal, a halál az ő nyereségére lesz, amikor öl, Krisztus nyereségére, Krisztusért teszi.” (Szófordulattal: Saját halála önmagának, míg mások halála Krisztusnak kamatozik.). A hit, a szeretet, az imádkozás, az evangelizáció, a jócselekedetek lelki fegyvereit megvetve, az egyház inkább politikai, katonai, anyagi hatalom útján akart az iszlám fenyegetésére választ adni.

Ők az iszlámnak, az általa beszélt egyetlen nyelven akartak válaszolni, amely az erőszak nyelve volt. A hadjáratok résztvevői nem értették meg, hogy Krisztus annak örül, ha az Ő népe más nyelvet beszél, mint az ellenség. A mi eszközeink és céljaink Jézus eszköztárából kell legyenek. A nyelvünk a szeretet és alázat nyelve kell legyen Krisztus Nevében, nem pedig az erőszak, a gyilkosság, a büntetés, és a bosszúállás nyelve.

Sajnálatos módon a Keresztes lovagok nem tettek kivételt a Keleti Keresztyének és Zsidók között, valamint az őket körülvevő, őket leuraló muszlim uralkodók között, így őket is ugyanúgy tűzzel, karddal pusztították. Végül a hadjáratoknak nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Szennyfolt maradtak csupán a keresztyén egyházon.

abelard.jpgA XII. század egyik említésre méltó alakja Peter Abelard volt, bár talán híresebb volt Heloise-al való szerelmi viszonya, mint maga a teológiája. Mégis egyike volt kora legmeghatározóbb teológusainak. Alapjaiban különböző nézete volt az ítéletről, mint Anselm-nek, azt bizonygatta, hogy Isten szeretetének rendkívüli kinyilatkozása Jézus Krisztusban az, ami megtarthatja az embert az ítéletkor. És ez a hatalmas kinyilatkoztatás be kellene töltse az embert, aki hittel válaszol Istennek. Azonban Abelard nem tudta meglátni, hogy ami igazából érthetetlen és csodálatos Isten szeretetében az az, hogy „mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” (Róma 5:8). Az ige összekapcsolja a szeretetet és kiengesztelést, engesztelő áldozatot: „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (1 János 4:10) Ha Krisztus halála nem engesztelés a mi bűneinkért, akkor Krisztus áldozatát csupán Istennek egy különc tettévé redukálnák.

lombard.jpgSzintén említésre méltó Peter Lombard (magyarosítva Lombardiai Péter) személye, aki a Magister Sententinarum írója. Ez a mű a korai egyházatyák különböző teológiai aspektusokkal foglalkozó idézeteinek a gyűjteménye. A XII.-XVI. századig a teológián tanulóktól gyakran elvárták, hogy készítsenek egy jegyzetet, elemzést Lombard Magister Sentetinariumáról. A Lombard által használt módszer az adott kor tipikus jellemzője volt: a teológiai viták és fejtegetések javarészt korai írók véleményére, tanácsok határozataira és emberi tantételekre alapoztak.

Figyelemre méltó a XII. századi Francia országban a Valdensek eredete, és mozgalma. A Valdens mozgalom megalapítója Vald Péter (Peter Waldo), aki a franciaországi Lyonban tanított (1170-1176), követőit „szegények”-ként ismerték, így nevezték őket, mert hangsúlyozták a fizikai szegénységet és az egyszerű élet fontosságát. A Valdensek az akkori nyugati egyháznak sok hibáját és romlott gyakorlatát is górcső alá tették, melyek a reformáció idején ismét napvilágra kerültek a XVI. században. Gyorsan terjedt a meggyőződésük, maguk is szétszéledtek egész Francia országban, miután a pápa betiltotta működésüket 1184-ben. Sok évszázados keserű üldöztetést tűrtek el, de kitartottak és megőrizték ezt a vonalat mai napig az evangéliumi gyülekezetek családjának részeként.

Sok tanulságot levonhatunk ebből az időszakból. Az egyik legfőbb tanulsága ennek a korszaknak az, hogy amikor a világi célkitűzések és módszerek a gyülekezet célkitűzéseivé és módszereivé válnak, akkor mindazt, amire igazából elhívattunk és el lett hívva a gyülekezet, félredobják - célt tévesztettekké lesznek. Még ha a XII. században a gyülekezet ebbe a szomorú helyzetbe került is, nem aludt ki a fénye. Isten nem hagyta az ő ügyének képviseletét hű tanuk nélkül. Krisztus nem hagyta el az Ő gyülekezetét a legsötétebb időkben sem. Végül pedig, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy leboruljunk Jézus lábainál, aki a mi Tanítónk, hogy Tőle tanuljunk, az Ő céljait kövessük és evangélium- ige központú életet éljünk, mint az Ő tanúi ebben a világban.

 A TIZENHARMADIK SZÁZAD

 ASSISI SZENT FERENC ÉS AQUINÓI SZENT TAMÁS

A XII. század végén a keresztyén egyház lelkiállapotának jelentős jelképe Jeruzsálem elfoglalása. Szaladin szultán (Egyiptom és Szíria első szultánja) hadseregével 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet. Aztán ott vannak a Keresztes Hadjáratok, melyek a XI. és XII. századon át és a XIII. század nagy részében folytatódtak, amik kiemelik a jelenkor keresztényei számára mennyire messze tud a gyülekezet, az egyház tévelyedni Krisztus evangéliumától. Az egyház úgy tanított a vérontásról, mint a keresztyén értékek, szent helyek és relikviák megőrzésének módjáról. Az, hogy lelki ember e valaki, egyet jelentett azzal, hogy harcol fizikális értelemben. Az evangélium átformáló tanítása teljesen háttérbe szorult.

Azonban mindennek ellenére, voltak olyan csoportok és személyek a XIII. században, akik igenis komolyan foglalkoztak azzal, hogy ismét Krisztus tanítása, az apostoli tanítás kerüljön a gyülekezetben, az egyházban a középpontba. Következésképpen a XIII. század a nyugati vallásos rendekről lett ismert.

A római katolikusok nagy szerepet tulajdonítottak a szerzetesrendeknek, mint: a Benedek rend, a Ciszterciek rendje, Premontrei rend. Ebben a században született sok rend a mendikánsok (koldulórendek) közül, melyek első sorban a tanításra, pasztorális szolgálatra, szegények felé való szolgálatra összpontosítottak. Azok a mendikáns rendek, melyeket a Második Lyoni Tanács elismert a következők: A Tanítók rendje (Domonkos rend), amelyet 1215-ben Guzmán Szent Domonkos (Dominic de Guzman) alapított; Ágoston rend (Augustinians), amelyet 1256-ban alapítottak olyan közösségek, melyek Hippói Szent Ágoston (Aurelius Augustinus) tanítását követték; a Kármeliták (Kalábriai Bertold keresztes lovag vezetésével alapították Kármel hegyén) rendje, akik a XIII. században jöttek át Európába; és a Ferences rend, amelyet 1209-ben Assisi Szent Ferenc alapított.

Assisi Szent Ferenc egyike volt azon legbefolyásosabb személyeknek, akik meg akarták tisztítani az egyházat a kardtól. Ő Jeruzsálem eleste után született. Felnőtt életét katonaként kezdte, de amikor a Máté ev. 10. fejezetéből hallott tanítást, amely elmondta, hogyan küldte ki Jézus a tanítványait, hogy hirdessék Isten országát úgy, hogy azok nem földi javaktól függtek, gyökeresen megváltozott. Egyszerű életre adta magát, meggyőződéssel tanította a bűnbánatot, mint az Úr Jézus Krisztus királyságába, országába vezető egyetlen utat. Még ha a Római Katolicizmus hibás teológiai nézeteivel átitatva, de kereste az utat, hogy a gyülekezetet ismét az egyszerű életvitel jellemezze.blog_2018_08_13_egyhaztortenelem_assisi_12-13.jpg

A XIII. század egy másik kiemelkedő személyisége Aquinói Szent Tamás, aki a Domonkos rendhez tartozott, gyakran úgy van említve, mint az akkori egyház irányadó (skolasztikus) gondolkodója. A skolaszticizmus abban gyökerezett, hogy az ezt a látást képviselő gondolkodók próbálták a klasszikus filozofikus nézeteket valamiféleképpen összeegyeztetni a középkori keresztyén teológiai nézetekkel. Bár sosem vált ez sem teológiai sem filozófiai nézetté önmagában, fontos szerepet játszott, mint a tanulás egy eszköze, amely aláhúzza, hangsúlyozza a szóbeli érvelés fontosságát. A skolaszticizmus egyik fő célkitűzése volt, hogy különböző kérdésekre választ adjon és megoldást keressen a felkerülő ellentmondásokra.

Aquinói Szent Tamás 1224-ben született, természetéből adódóan szégyenlős és csendes fiú volt. Ezekre a belső jellemvonásokra és külső megjelenésére alapozva egyesek úgy emlegették, mint a „néma ökör”. Miután belépett a Domonkosok rendházába Tamás teológiai éleslátása egyhamar napfényre került. Tamás mentora Nagy Szent Albert (Albertus Magnus) felismerve a pártfogoltjában levő intellektuális potenciált, megrótta, megszidta azokat a szerzeteseket, akik gúnyolódtak vele, és ezt mondta: „Ez a néma ökör a bömbölésével fogja megtölteni a világot”. Nagy Szent Albert maga is csiszolt, hozzáértő filozófus és teológus lévén, hathatós irányadó volt Aquinói Szent Tamás számára.blog_2018_08_13_egyhaztortenelem_aquinas_12-13.jpg

Aquinói Szent Tamásnak két főbb alkotás kötődik a nevéhez „A pogányok elleni Foglalat” (Summa Contra Gentiles) (1258-1264), és a „Teológia Foglalata” (Summa Theologica) (1265-1272). Az első, pogányokkal szemben, keresztyén hit védelmében íródott. Ő eltökélt volt abban, hogy szellemi, intellektuális képességeit abban használja, hogy segítse a keresztyéneket az evangélium terjesztésében azokon a helyeken, ahol még nem volt ismert az örömhír. „A Teológia Foglalata” egy részletes elemzése a keresztyén hit tanának. Tamás egyik elve az volt, hogy a filozófia használható a teológia szolgálatában, amely abban áll, hogy a filozófia eszközeit használva nyilvánosságra lehet hozni és meg lehet védeni teológiai igazságokat.

Aquinói Szent Tamás abban is említésre méltó, hogy védte a Szentírás szó szerinti értelmét, egységét és azt, mint egyedüli tekintélyét fogadta el. Ám végül Szent Tamás az egyház tekintélyét is elismerte. Ő képes volt kifejteni és megítélni a kapott tanítást és egyházi gyakorlatot és tudta, mikor igeiek ezek és mikor nem. Egy kritikus azt mondta, hogy Aquinói Szent Tamás tanai és etikai magatartása sok esetben inkább „csak az egyházi tanok és etikák visszhangja volt.” Amennyire képes lehetett sok tekintetben és amennyire lehetett, őszinte, nyílt volt. kmakh_profile_big_hun_flag_small.pngA későbbiekben a reformátorok szembesültek azokkal a teológiai problémákkal, összeférhetetlenségekkel, melyek Szent Tamás szemipelagianizmusához kapcsolódtak, valamint a nyugati rendeken belüli helytelen gyakorlatokkal.

A bejegyzés a Church History 101: The Highlights of Twenty Centuries című könyv alapján készült. Írta Sinclair B. Ferguson, Joel R. Beeke és Michael A. G. Haykin. Kiadja a Reformation Heritage Books könyvkiadó, Grand Rapids, 2016

Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr7714099425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása