Azon kaptam magam, hogy egyre inkább félek. Nem egyfajta dermesztő, mindenre kiterjedő félelem, hanem egy folyamatos gyötrődés, ami olyankor jelentkezik amikor nézzük a jelen elcsüggesztő helyzeteit azt feltételezve, hogy a dolgok nem fognak változni. Mikor a jövőn gondolkozol és azon tűnődsz, „mi van, ha a legrosszabb történik?”

Mi van ha

Egész életemet azzal töltöttem, hogy a „mi van, ha” kérdéseken elmélkedtem. Ezek a kérdések képesek nyugtalanná tenni, lerombolni a békességemet és elbizonytalanítani.

A bibliai személyek ugyancsak aggódtak a „mi van, ha” kérdéseken. Mikor Mózes parancsba kapta, hogy vezesse az Izraelitákat, ezt kérdezte Istentől, „Mi van, ha nem hisznek nekem?” Ábrahám szolgája Izsák feleségével kapcsolatban azt kérdezte, „Mi van, ha a fiatal nő megtagadja, hogy velem jöjjön?” József testvérei azt kérdezték „Mi van, ha József haragszik ránk?”

Azon tűnődtek mi történne, ha a körülmények rossz irányba fordulnak. Így vagyunk ezzel mi is. Mindannyian rengeteg „mi van, ha” kérdéssel nézünk szembe. Némelyek jelentéktelen problémák, de vannak, amelyeknek a teljes életre kiható következményei vannak. Mi van, ha meghal a gyermekem? Mi van, ha rákos leszek? Mi van, ha elhagy a társam?

A kényelmetlen igazság az, hogy bármely ezek közül megtörténhet. Senki sem mentes a tragédiáktól és a fájdalomtól. Nincs semmiféle garancia egy könnyű életre. Egyikünknek sem. Soha.

Egy pár hónapja ezen a kijózanító realitáson elmélkedtem. Egy pár nap leforgása alatt több kérést és vágyat is vittem az Úr elé. Azt akartam, hogy beteljesüljenek. De ez az elképzelhetetlen kérdés kísértett: Mi van, ha a legmélyebb vágyaim sosem teljesülnek és a rémálmaim válnak valóra?

Elég-e Isten?

Ahogy a bibliámat olvastam eszembe jutottak olyan kérdések, amikkel évtizedek óta küzdöttem. „Elég-e Isten? Ha a legmélyebb félelmeim valóra válnak, Ő még akkor is elegendő lesz?” Régen mikor ezek a kérdések feljöttek mindig hárítottam őket az elmémből. De ezúttal tudtam, hogy szembe kell nézzek velük.

Azon tűnődtem: Ha az egészségem leromlik és egy intézménybe kerülök, Isten elegendő lesz? Ha a gyermekeim lázadnak és sosem járnak majd az Úrral, Isten elegendő lesz? Ha sosem házasodok meg ismét és sosem érzem újra, hogy szeret egy férfi, Isten elegendő lesz? Ha a szolgálatom nem lesz eredményes és nem látom majd semmi gyümölcsét, Isten elégséges lesz? Ha a szenvedésem folytatódik és nem fogom érteni miért, Isten elégséges lesz?

Bárcsak mindegyikre rávághattam volna, hogy „Igen, Isten biztosan elégséges lesz.” De ez nehéz volt. Nem szerettem volna feladni az álmaimat, feladni azokat a dolgokat, amik annyira drágák voltak számomra, lemondani arról amire jogosultnak éreztem magam.

Reflektáltam az Istennel kötött egyoldalú, íratlan szerződésemre, ahol megígértem, hogy megteszem az én részemet, hogyha Ő beteljesíti a vágyaimat. Vonakodva de beismertem, hogy a vágyam, hogy hűséges legyek nagyrészt azon alapult, hogy reméltem mindezért jutalmat kapok. Végül is nem tartozik nekem Isten valamivel?

Vonakodva, megnyitottam a kezeimet, tele az álmaimmal, és átadtam őket Neki. Nem akartam Istent azért szeretni, amit Ő értem tehet. Azért akartam szeretni, aki Ő valójában. Dicsőíteni Őt azért, mert Ő méltó.

Isten jelenléte elárasztott mikor lemondtam az elvárásaimról. Emlékeztetett arra, hogy valami sokkal jobbal rendelkezem, mint csupán egy megnyugtatás, hogy a rettegett félelmeim nem következnek be. Rendelkezem egy bizonyossággal, hogy „még akkor is ha” bekövetkeznek, Ő velem lesz mindezek közepette. Ő fog tovább vinni. Ő fog vigasztalni. Ő fog gyengéden gondot viselni rólam.

Még akkor is ha

A bibliában, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó számára nem volt garantált a megszabadulás. Mielőtt Nebukadeneccar a tűzbe dobatta őket, elmondták azokat a szavakat, amik talán a legbátrabbak amik valaha elhangzottak. „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből…De ha nem tenné is, tudd meg ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük...” (Dániel 3:17-18)

Még akkor is ha.

Még akkor is ha a legrosszabb történik, Isten kegyelme elégséges. Az a három fiatal fiú félelem nélkül nézett szembe a tűzzel mert tudták, hogy bármi is lesz a kimenetel, végső soron ez az ő javukra és Isten dicsőségére lesz. Ők nem azt kérdezték, hogy „mi van, ha” a legrosszabb történik. Elégséges volt nekik azt tudni, hogy „még akkor is ha” a legrosszabb történik, Isten gondoskodik majd róluk.

Még akkor is ha.

Ez a pár szó eltüntetheti a félelmet az életből. Ha kicseréljük azt, hogy „mi van, ha” azzal, hogy „még akkor is ha” ezzel életünk egyik legfelszabadítóbb cseréjét tesszük meg. Ezáltal az irracionális félelmeinket egy bizonytalan jövőről kicseréljük egy szeretetteljes bizonyosságra a változhatatlan Isten valóságával. Láthatjuk azt, hogy még ha a legrosszabb is történik, Isten továbbvisz minket. Ő még akkor is jó marad. És ő sosem hagy el minket.

Habakuk gyönyörűen mutatja be ezt a cserét. Bár ő könyörgött Istenhez, hogy mentse meg népét mégis a könyvét ezzel a különleges „még akkor is” lelkülettel fejezi be . . .Ámen.

Forrás © | Fordította: Szekeres Tamás