Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” (Lukács 5:4).
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. (János 21:6).
Az Úr Jézus élete egyfajta prédikációnak is tekinthető. Hatásosak voltak mind a beszédei, mind pedig a cselekedetei. Sok esetben a csodák által hangosabban és jobban át tudta adni üzenetét az embereknek, mintha szavakkal tanított volna.
A fentebb olvasható két igevers első olvasásra ugyanarról az eseményről szól. Valójában két különböző halfogásról szólnak. Azonban, van egy fontos hasonlóság: mindkét esetben a hívők feladatára utal, hogy embereket mentsenek meg az Ige által. A hitszónok halászhoz van hasonlítva, hiszen tevékenysége révén emberek halászává válik. Halásznak lenni azonban nem egy könnyű foglalkozás, néha rossz időben is ki kell menni halászni. „Emberek halászának” lenni, szintén néha nehéz feladat, hiszen erős és bátor embereknek való. A hálónkat ki kell vetni alkalmas és alkalmatlan időben is. Gyakran nem halakat fog az „emberek halásza” sem, hanem csak gazt. Ebben az esetben a kudarc és a vereség ellenére nem szabad feladni, hanem tovább kell próbálkozni. Tehát szükséges megtanulni, hogy hogyan viseljük el a kudarcot.
A két fentebb idézett bibliai történet sok mindenben megegyezik, azonban vannak különbségek is. Három hasonlóság van a két történetben. Egyrészt a halászathoz szükséges eszközöket használni kell. Egyik történetben sem ugrottak ki a halak a partra, hanem ki kellett hajózni, ki kellett vetni a hálót, majd partra vontatni a halfogást. Tehát mindkét halfogás során szükség volt emberi szakértelemre és emberi eszközökre. Igaz ugyan, hogy csoda történt mindkét esetben, de ettől függetlenül Isten eszközként használta az embereket, mint ahogy manapság is ezt teszi. Isten képes lenne eszközök nélkül is megmutatni dicsőségét, a teremtéskor is ezt tette, amikor kimondta: „legyen világosság és lőn világosság”. Amikor az Úr az apostolokat és a hívőket eszközként használja, ezt mondja: „legyen világosság”, és kéri, hogy világítsanak ebben a sötét világban – ez is Isten dicsőségét szolgálja. Manapság Isten emberi eszközökkel akarja megmenteni a süllyedőben lévő lelkeket. Felmerül a kérdés: tanítványként vállalod, hogy eszköz legyél Isten kezében?
Másrészt hasonlóság a két történetben, hogy az eszközök önmagukban haszontalanok voltak. Mindkét történetben az eszközök kevésnek bizonyultak, amíg az Úr Jézus nem volt jelen, holott tapasztalt halászok voltak. Az első esetben azt halljuk Pétertől: „Mester, egész éjszaka halásztunk és nem fogtunk semmit”. A második esetben, az Úr Jézus megkérdezi tőlük: „van-e valami ennivalótok?” Ott is ezt az információt olvashatjuk: „nincsen!”. Mert Ő tette – és Ő teszi ma is -, hogy veszi a gyenge kezeket és embereket majd erőssé teszi őket, így művük Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. (Mert nem erővel, és nem hatalommal, hanem az én Lelkem által - mondja az Úr.) Dolgozzunk és szolgáljunk úgy, mintha minden rajtunk múlna, de úgy közelítsünk Istenhez, hogy tisztában vagyunk vele, hogy minden Tőle függ. Minden szolgálatban nekünk a maximumot kell nyújtanunk, de tudnunk kell, hogy ez még semmit nem használ önmagában, hiszen szükségünk van a Mesterre és az Ő áldására! Tehát legyünk mindig készek imádkozni az áldásért!
Harmadrészt hasonlóság mindkét történetben, hogy Jézus Krisztus jelenléte adja mindkét esetben az áldást. Mindkét történetben Jézus volt az, aki a hálóba vonzotta a halakat. Nekünk ebből azt kell megtanulnunk, hogy az Úr Jézus jelenléte adja meg a gyülekezet erejét. Az Úr áldja meg életünket, gyülekezetünket az Ő jelenlétével, erejével, Szentlelkével, hogy legyen munkálkodása nyilvánvaló mindenki előtt.
Az első történetben -Lukács evangéliumában-, úgy látjuk Isten Gyülekezetét, ahogy mi látjuk, a másodikban -János evangéliumában-, viszont úgy látjuk Isten népét, ahogy a valóságban létezik. Az első a látható egyház, a második a láthatatlan egyház. Lukács elmondja nekünk, amit a sokaság látott, János pedig elmondja, amit az Úr Jézus mutatott meg kizárólag a tanítványoknak. Az első, egy nyílt, látható igazság, amit a sokaság is fogadhat, a másik, egy különleges kinyilatkoztatás lelki emberek számára.
A hasonlóságok mellett számos különbség is olvasható a két történetben, összesen öt. Egyrészt különbség van a két történetben a kiadott parancsban. Az első parancs így hangzik: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” A másodikban pedig így: „Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felöl.” Az Úr Jézus az első parancsot minden igehirdető, bizonyságtevő számára adta. Nekünk híveknek nem kell kutatgatni, hogy merre vannak a halak, csupán ki kell vetni a hálót mindenhova: „elmenvén e széles világra, hirdessétek!”. A mi dolgunk kievezni a mélyre, kimenni az emberek közé, és kivetni a hálókat a fogásra. Tehát nekünk hirdetni kell mindenkinek, az Úr majd megtalálja a halakat. A második parancs a Szentlélek munkája az Ige által. Hiszen amikor hirdetünk, az Úr vezetni fog minket, hogy a hálót a hajó jobb oldalára vessük ki. De ez már a Szentlélek titkos és láthatatlan munkája. A mi általános szolgálatunkat különlegessé, személyessé teszi. Mi hirdetjük Isten Igéjét mindenkinek, de Ő az, aki ez által egyeseket megszólít.
Másrészt különbség, hogy az első történetben többes szám van használva, a másodikban pedig csak egyes szám. Vessétek ki hálóitokat – hangzik a parancs. Több háló, több hajó és több halász is jelen van. A másodikban is több ember van, de ott már csak egy hajó és egy háló. Egyik a látható, másik a láthatatlan egyház. Számunkra az eszközök, amiket Isten használ igen sokfélék. Kivetjük mi is a hálónkat, de nem messze van egy másik hajó, és ők is halásznak. Azokat társként kell elfogadjuk, és ha a mi hajónk tele lesz, akkor szólnunk kell nekik, hogy segítsenek, vagy fordítva: ők szólnak nekünk, hogy segítsünk rajtuk. Nem szabad más halászokra úgy tekintsünk, mintha ők kiürítenék a tengert a halaktól, ellenségként pedig semmiképp sem. A cél az, hogy minél több embert mentsenek meg a kárhozattól.
János evangéliumában: a tanítványok mind egy hajóban vannak, együtt halásznak, egyetlen hálót vetnek ki és húznak be. És ez a valóság. Mi ezt szabad szemmel nem látjuk, de Isten népe, mindenhol és mindenkor egyetlen nagy hálót vet ki és húz be. A láthatatlan egyház tagjai mind egyetlen nagy hajóban vannak. Nem sok haszna lenne ezen a világon annak, hogy az egyformaságért küzdjünk, mert soha nem fog eljönni. Nem kell harcolnunk az ellen a különbözőség ellen, ami Isten népe között, a látható egyházban létezik, ez nem feltétlenül rossz dolog. Ezek mind az emberek különbözőségéből adódnak. Amire viszont törekedni kell, az a Lélek egysége, egység Jézus Krisztusban és a szeretetben. Ha a hívő emberek világát nézzük, sok a különbözőség, de a lényeg ugyanaz: mind egyetlen fő szolgálatot végzünk. Embereket mentünk a kárhozattól. Az Úr Jézusnak ugyanis csak egyetlen nyája van, egy menyasszonya, és egy főpásztor létezik. A mi szemeink előtt ez így is marad a végidőkig. A mi nézőpontunkból sok hajó látszik, attól függően, hogy mennyire néztünk szét a vízen, egyesek néhányat látnak, mások sokat, húszat is akár. De Isten számára, aki mindent lát és tud, csupán egyetlen nagy hajó és egyetlen nagy háló létezik.
Harmadrészt különbség van a két történetben a kifogott halak számában. Az első esetben sok halat fogtak ki -a másodikban is-, de a másodiknál már pontosan meg vannak számolva a halak, számuk: 153. Lukács evangéliumában nem olvasható, mennyit fogtak. Olyan sok és sokféle halat fogtak, hogy néhányat visszadobtak, néhányat pedig nem volt értelme a kifogott halakhoz számolni. A második esetben pontosan ismerjük a kifogott halak számát. Felmerül a kérdés: vajon miért számolta meg ezeket Péter? A válasz: nem tudjuk pontosan. De gondolhatunk arra, hogy az Úr céllal engedte meg neki, hogy megszámolja. A külső, a látható egyházban -nekünk emberek számára-, nem létező jelenség, hogy pontosan tudjuk az igaz hívők számát. Azonban a második eset azt mutatja, hogy az Úr viszont tudja a megtértek pontos számát. Tehát az Úr ismeri a hívek valós számát, mivel titokban és láthatatlanul megszámolt minden hívő embert. Ebből a gondolatmenetből az következik, hogy az igehirdetőknek nem az a dolguk, hogy megszámoljuk a halakat. A kiadott feladat a sokasággal van. Mi kivetjük a hálót, de az Úr az, aki pontosan számolja a kifogottak számát.
Az első történetben, sokféle és nagyszámú halat fogtak ki. Annyit, hogy szakadozott a hálójuk. Lehet egyesek ki is estek a hálóból, másokat ki is dobtak. Az első történet leírja szolgálatunk külső, látható vonásait. Mi sokakat bevonunk az Úr Jézus gyülekezetébe. Közöttük lesznek, akik rosszak, akik nem igazán térnek meg. Néha az ilyeneket ki kell zárni. Sem Isten, sem emberek nem tűrik meg őket a gyülekezetben. Ilyen az élet a külső, látható egyházban. Ne csodálkozzunk azon, ha a búza együtt növekszik a konkollyal, ez így kell, hogy legyen az idők végéig. Ne csodálkozzunk, ha lesznek farkasok, akik báránybőrbe bújtak. Mindig is így lesz. Júdás is az volt a 12 tanítvány között. Sajnos képmutatók is lesznek köztünk az idők végéig. A láthatatlan egyházban viszont teljesen máshogy van. Az Úr, aki az igazakat a hálóba vezette, gondos válogatást végzett. Tehát nem lesz ott egyetlen képmutató, egyetlen hitehagyott sem. Sőt, mivel ilyen pontosan megszámolta, 153-, közülük egyetlen egy sem fog elveszni. Őket biztonságosan fogja a háló, ami a második történetben egyáltalán nem szakadozik, szemben az elsővel. Mindannyian, akik a második történetben szereplő hálóban vannak, Isten titkos, láthatatlan egyházához tartoznak. Tehát mindannyian a nagy láthatatlan hálóban maradnak, amíg a partra nem lesznek vontatva, és kivétel nélkül biztonságosan megmenekülnek.
Negyedszer különbség, hogy az egyik történetben a hálók szakadoznak, ezzel szemben a másikban nem. Ez egyáltalán nem furcsa. A számunkra látható egyházban, Istennek rengeteg felekezete van. (Ezek a „hálók” szakadtak. Nem kell emiatt szomorkodni.) Addig, amíg mi emberek hús és vér vagyunk, különbözünk, és ameddig ez nem változik, így is marad ez a körülmény. Amíg nem leszünk tökéletesek mindannyian, lesznek ilyen választófalak még Isten népében is. Tehát a háló szakadozni fog. Sajnos, a látható egyház úgy néz ki, hogy darabokra van szakadva, de ez Isten láthatatlan egyházáról nem mondható el. Mert Isten választottai egyetlen népet alkotnak!
Valójában Isten ebben méri le szeretetünket. Valahol az emberi természetből ered, hogy a saját fajtánkat nem nehéz szeretnünk. Hans Denck 16. században élt anabaptista hitszónok „Az igazi szeretetről” című művében erről így vélekedett: „Fájdalmat okoz szívemnek, hogy nem tudok egységben lenni másokkal, akiket mégis testvéreimnek tekinthetek, mert ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak, akihez én is imádkozom, és ugyanannak az Atyának adnak tiszteletet ugyanazért az okért, akit én tisztelek, nevezetesen azért, mert elküldte Fiát, a Megváltót a világba. Ezért, ahogy Isten akarja és ahogy megvan bennem is, nem lehet ellenfelem a testvérem és bírám az Atyám, hanem közben próbálkozok megbékélni minden ellenfelemmel.”.
Szeretni azt, aki különbözik tőlem, ez egy fontos és szükséges feladat. Tudatosítsuk, hogy Isten nagy hálója sohasem fog szakadozni. Amikor hallunk róla, hogy milyen nagy számú felekezet létezik, ne szomorkodjunk, hanem inkább adjunk hálát létezésükért Istennek. A látható gyülekezetről van csupán szó, ezért a hálók szakadtak. A láthatatlan egyházban azonban nem csupán a hálók épek, de mindannyian egyek vagyunk Krisztusban.
Végezetül: az ötödik különbség, ami nem véletlen maradt a végére. Az első történetben az Úr Jézus a hajóban volt. Jelképesen mutatja ez, hogy az Úr Jézus népe, gyülekezete között van. Velünk van az Úr, áldott legyen ezért az Ő neve. De a második esetben, az Úr Jézus a parton volt. Áldott legyen Isten azért is, hogy most az Úr Jézus a mennyekben van. Gyülekezete között is van -Lelke által-, de megdicsőült testben a mennyekben van. Lezárásképpen következzen a legreménytelibb gondolat: mindkét esetben a halászatnak csodás eredménye volt!
Szerkesztette: Pallagi Balázs
