Nejem és én kedveljük a tengerpartot.

Feleségem a Los Angeles menti gyönyörű partok mellett nőtt fel, ahonnan majd a havas Minnesotába repítettem. Vannak vizeink Minneapolisban, csak félévig egyszerűen be vannak fagyva. Némi tengerparti élményként, legalábbis Kaliforniában, marad a napfény. Itt is hasonló az időjárás, kék ég, égető nap, enyhe szellő – legalább két-három hétig minden évben.

A tengerpart élvezeténél mégis több az az élmény, amikor annyira közel lehetsz egy olyan nagy valamihez.

Valami mélyen végbemegy bennünk, amint fel-alá járkálunk a parton, a víz a lábunkra fröcsköl, és a képzeletünket meghaladó végtelen hullámokat bámuljuk.

Úgy tartják, hogy a Csendes Óceán 187 trillió gallonmennyiség (18 zérós) vizet tartalmaz. A tudósok az óceán mélyén legkevesebb egy olyan helyet fedeztek fel, mely majdnem hét mérföldnyi mélységben van. Mi pedig ennek nyomán biztonságosan játszhatunk az óceánban Newport Beach-nél, gondtalanul belegázolva a látszólag végtelen hatalomba és rejtélybe.

Vonalat húzott a homokba

Hogyan lehet valami, ami ilyen nagy, annyira biztonságos a számunkra? Mivel Isten kordában tartja a szavával. Az Úr azt mondja Jóbnak:

“Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!” (Jób 38:8-11).

Isten ilyen hatalmas, masszív óceánt teremtett, ahhoz hogy bemutassa hatalmának egy kis töredékét.

Azt akarta, hogy nagyságát és fenségét szemléltető vonatkozási alapot teremtsen. Majd vonalat húzott a homokban, és meghagyta a hullámoknak, hogy nem mehetnek azon túl.

“Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait...” (Péld 8:28-29).

Határt szabott ki. Mi okból? Hogy megmutassa: Övéi a hullámok, hogy tudassa velünk az Ő függetlenségét, alkotókészségét és bölcsességét – és azt, hogy bízhatunk Benne. 

Tartályméretű rejtélyek

Isten hasonlóan cselekszik a házasság és az udvarlás terén. Amikor a házasság mezsgyéjén járunk, valami tőlünk jóval nagyobbhoz közelítünk. Valami ehhez hasonló erő és rejtély van a szerelemben.  Isten szeretetének pezsgő ábrázolása az, amikor a Fiát a földre küldte érettünk; szeretet, mely szélesebb és mélyebb mint a Csendes Óceán.

Isten tervezte a szerelmet a házasságba mint egy óceánt, hogy megmutassa mennyire kikutathatatlan az Ő szeretete irántunk. Soha nem foghatjuk fel, és soha nem ismerhetjük meg teljesen. S mivel egy szövetségen belüli szerelem nagyon tág, nagyon mély, nagyon elragadó, ezért határt szabott, partvonalat húzott. Biztonságunk érdekében szabott határt a homokban, és annak érdekében is, hogy legfőbb boldogságunkat szavatolja a házasságban.

Amikor az udvarlásban megfelelő határokat szabunk, ez Isten egyetlen masszív határvonalának a felismeréséről, sőt annak értékeléséről tanúskodik. Bármelyik asszony, aki nem a feleséged, az nem a feleséged. Bármelyik férfi, aki nem a férjed, az nem a férjed.  „...Mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje” (1 Kor 7:2). Ne legyenek majdnem-férjek, feleség-félék, egynapos házasságok.

Isten terve egy férfi számára az egyesülés egy nővel a házasság fogadalmában, és ránk hagyta a házasság intimitását és élvezetét, különösen a nemi intimitást és örömet, de kizárólag a házassági fogadalmak keretében. A nemi élet a házasság óceáni mélységének van fenntartva, nem a gázlómélységű udvarlásnak.

Vajon Isten fösvény lenne? 

A Sátán még mindig ugyanazt a hazugságot mondja, mint annak idején Ádámnak és Évának az Édenkertben, amikor meggyőzte őket, hogy nyugodtan megehetik a gyümölcsöt. „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.”

(1 Mózes 2:16-17). Minden fáról ehetsz, kivéve egyet. A Sátán, Isten végtelen kreativitását és jószívűségét fösvénységnek állítja be.

A kígyó „ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?" (1 Mózes 3:1). Hallod a manipulálást és a megtévesztést? – a szabadságot rabságnak tünteti fel.

Miért tiltja meg Isten egy fa gyümölcsének a fogyasztását? „...A jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Isten nem próbálta megfosztani őket valami jótól. Isten megpróbálta megmenteni őket. A Sátán az Atya végtelen bölcsességét és szeretetét túlbuzgónak állítja be: „...a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!” (1Mózes 3:4). A Sátán az öngyilkosságot ártalmatlannak tartja. S ő ma is ugyanazon hazugságokat mondja az udvarlás terén is.

A Sátán a megfelelő keretek közt levő bölcsességet és szerelmet szűkmarkú, túlzottan gondoskodó és szükségtelen dolgoknak tünteti fel.

Milyen messze van a túl messze?

Milyen messze van a túl messze a házasság előtt? Többnyire itt kezdődik a határokról szóló értekezésünk.

Hol kell meghúznunk a határt?

Mi van most megengedve?

Mennyit kell megtartanunk a házasságig?

Sok pár nem igazodik el az ilyen határok terén mivel rosszul teszik fel a kérdést. Mi lenne ha, a barátod vagy a barátnőd másként tenné fel a kérdést? Mi fontos igazán számunkra az udvarlásban (vagy általában az életben)? Mit szeretnénk bebiztosítani vagy élvezni ebben a kapcsolatban?

Ha az őszinte válaszunk az érzelmi kötődés és az intimitás, úgy semmilyen korlátrendszer sem adhat valódi útmutatást. Minden korlátot felállíthatunk, mégis bennünk lapul az esendőség (minden korlátunk ellenére), ami a leggyengébb, legsérülékenyebb pillanatunkban kitörni készül.

Amennyiben válaszunk az, hogy udvarlásunkban és házasságunkban Jézusra nézünk, az addig banális, unalmas és régimódi korlátok hirtelen legjobb barátunkká válnak a küzdelemben. Ezen határok bátor, hittel teljes lépéseink lesznek ahhoz, hogy együtt többre jussunk Jézusban. Ezek harcok, melyeket együtt nyerünk meg a Sátán összes gonosz támadásaival szemben.

Harcműveletek az udvarlásban

Annyira védekezőek vagyunk az udvarlás kapcsán – mindig résen vagyunk a gonosz ellen, mindig harcolva a kísértés ellen. Mi van, ha a felállított korlátok voltaképpen arra hivatottak, hogy segítségünkre legyenek valami érdekében harcolni? Mi van, ha kerítésállítás helyett, a korlátok igazából harci műveletek a szerelemben?

A korlátokat nehéz nem átlépni, legalább részben, mivel a Sátán arról győz meg, hogy mi csupán áldozatot hozunk és nem nyerünk semmit, hogy csak feltartóztatnak ebben a sötét, nedves barlangban, amit keresztyén udvarlásnak neveznek. A gonosz rabszolgaságnak mutatja be a keresztyén udvarlást. Krisztus nem rabszolgákká akar tenni bennünket, Ő azért jött, hogy felszabadítson. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Galata 5:1). A Krisztusban való élet a szabadság léte. A Krisztusban való kapcsolat – hinni Benne, követni Őt, Neki alárendelni magad, és engedelmeskedni – egy szabadsággal teljes kapcsolat, nem rabszolgaság vagy zsarnokság.

Az ilyen jellegű kapcsolatok áldozatot feltételeznek, de ez nem mérhető össze a jutalommal. Türelem és önfegyelem jellemzi, ami azonban nem oltja ki a szerelmet. Ezen kapcsolatok táplálják és erősítik azt a szerelmet, amely után igazán vágyakozunk. A korlátok – ezen szellemi harcműveletek – semmitől sem fosztanak meg bennünket. Olyan ösvények, melyeken a leggyorsabban és a leginkább szabadon szaladhatunk együtt Jézussal (és egymással).

Minden alkalom amikor engedelmeskedünk az életben vagy az udvarláskor, szabadon választott dacolás a Sátán mesterkedéseivel és hazugságaival szemben. Határaink felállításával nem csupán magunkat védjük a gonosztól, hanem területeket szerzünk vissza az ellenségtől az udvarlás terén.

Forrás © | Fordította: Deák Melinda