Éveken át egy mély alkalmatlanság érzéssel küzdöttem.

Ez általában egy „tisztelettudó” hozzáállással jelentkezett: miért szólaljak fel, mikor más is tud? Miért kellene nekem egy órán tanítani, mikor mások erre inkább képesek? Miért kellene nekem elfogadni azt a pozíciót, mikor mások méltóbbak rá? Mikor beszélni, cselekedni vagy valamit elfogadni kellett, én mindig másokat hagytam előre. Mint egy önjelölt (két méter magas) törpe a szemétből.

Ezt sosem kérdőjeleztem meg, mert azt gondoltam, hogy ezzel eltorzítanám az alázatot. Ha a büszkeség az önmagunk körüli forgolódás: egy élet, amit az önreklámozás és a folyamatos tükörbe bámulás jellemez, akkor ennek az ellentéte biztosan az alázat lesz. De, ahogy egyre inkább elkerültem különböző lehetőségeket, az alsóbbrendűségi érzésem miatt, a jelentéktelenségem legyengítő érzése csak növekedett.

Ha te is, mint én, éltél már az alkalmatlanság sötét fellege alatt; ha az önsajnálat parazitája leszívja az energiád, hogy oda menj ahova Isten hív; ha a saját jelentéktelenséged felőli szorongásod megakadályoz attól, hogy hitben kilépj; akkor arra bátorítlak, hogy csatlakozz hozzám a megtérésben.

Kicsiny a Magad Szemében

Csak elbújt a csomagok közt.

Sosem vágyott arra a szerepre. Ő sosem kampányolt, hogy király legyen. Ő egy szerény nemzettségből való volt, Izráel legkisebb törzséből (1Sámuel 9:21). Kicsoda volt ő, hogy vezető legyen? Több ezer képzett férfi vette körül, miért lenne pont ő Izráel első (halandó) királya? A félelem szorongatta, az emberek őt választották, Izráel rá vágyott – szóval ő elmenekült remélve, hogy sosem találják meg.

A jelentéktelenség érzése miatt Saul, Izráel legmagasabb férfija, elkezdett bújócskát játszani, hogy elmeneküljön az elhívása elől.

De nem jött össze neki, a nép megtalálta a búvóhelyét, és királlyá koronázták. Miközben tengernyi ellenség vette körül, Saul hamarosan egy olyan ellenséggel találja magát szemben, akit egyedül nem tud legyőzni. Isten megadja Izráelnek a győzelmet és azt parancsolja Saulnak, hogy mindent - és mindenkit – semmisítsen meg. Ennek ellenére a nép megtartotta az állatok és a kincs legjavát, és a legyőzött királyt Agágot is életben hagyták. Mikor Sámuel kérdőre vonja Sault, hogy miért hallja a juhok bégetését, Saul elmondja, hogy mit tettek.

Figyeljük csak meg, mit mond Sámuel Saulnak,

„Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, felkent téged Izráel királyává az Úr. Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékieket, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük!” (1 Sámuel 15:17-18)

Saul engedetlen volt Istennel szemben, mivel túl kicsi volt a maga szemében. Izráel gigásza egy törpének érezte magát a néphez képest: „Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára” (1 Sámuel 15:24).

Jobban félt a néptől, mint Istentől és emiatt kompromittálta a küldetést, amit Isten adott neki.

Alázatos vagy Félős?

A kicsinység a magunk szemében egy vírus, ami az alázatot utánozza, és azzal kísért néhányunkat, hogy úgy tegyünk, mint Saul. Ő ismerte a parancsot, látta, ahogy elviszik a bárányokat – de, ki volt ő, hogy ellenük mondjon valamit? Ő egy senki volt, egy hangya. Arra nem is gondolt, hogy az Úr tette őt királlyá vagy, hogy az Úr küldte őt küldetésbe. Helyt kellett volna állnia, és nem azért mert hatalmas volt, hanem azért mert a Király, akit szolgál, hatalmas.

A kicsinység a saját szemében, a mély alsóbbrendűségi érzése üzemanyag volt a saját és a nép törvényszegéséhez. Ő kibújt a felelősség alól, mert nem érezte magát elég nagynak a feladathoz, és a gyávasága következményeként veszélybe hozta a saját népét és végül elvesztette a királyi rangját is.

Az alázat azt mondja, „Én kicsi vagyok… de az én Istenem nagy, szóval megyek, teszek, beszélek.” A gyávaság, büszkeség és önteltség azt mondja, „Én kicsi vagyok, mások sokkal képzettebbek nálam, nem akarok elrontani dolgokat magamnak és másoknak azáltal, hogy elfogadom.”

A legtöbbször persze ez azt jelenti, hogy,

Isten nem is tudja igazán, hogy mit csinál, azzal, hogy engem küld el. Nem fogom vesztegetni az időmet. Ő nem fog megállni velem a hullámokon, szóval inkább maradok a csónakban. Jézus kegyelme nem is elégséges. Az Ő ereje valójában nem is az erőtlenségem által lesz teljessé.

Az Igazán Nagy Emberek

Az igazság az, hogy mindig vannak emberek, akik alkalmasabbak. Van, aki jobban ismeri a bibliáját. Van, aki alázatosabb, önzetlenebb és tehetségesebb a vezetésre. De, mikor a végtelenül bölcs Teremtő, aki azt hív el, akit akar, megkér minket, hogy beszéljünk, szolgáljunk és tegyünk, akkor örömmel kellene engedelmeskednünk. Ő ad nekünk pozíciót és hirdetni valót:

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Péter 2:9)

Ne nyafogj többet, bár kicsiny vagy magad szemében, az erős Isten, aki arra hív, hogy menj előre, mint egy nagykövet, megígéri, hogy veled megy (Máté 28:18–20; Zsidók 13:5). Az üzenet nagysága, amit hordozunk, legyőzi a hebegő életünk visszahúzódó életstílusát.

Íme, a Nagyság

Lehet, még mindig rendkívül gyengének érzed magad… de Isten, nemcsak használja a gyengéket, az Ő ereje erőtlenség által lesz teljessé (2 Korinthus 12:9–10). A keresztényeknek nem lenne szabad olyannak lennie, mint a világ, nem kell elrejtenünk a gyengeségeinket a pincében. Amint Pál is, mi dicsekszünk a gyengeségeinkben, mert, amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk erősek.

Felemelt fővel állok a magam szemében, és elhatároztam, a Lélek segítségével, hogy kilépek hitben és bebizonyítom, hogy az igazak bátrak, mint az oroszlánok (Példabeszédek 28:1).

Bárcsak ez a rejtett büszkeség, ami megkötözve tart minket magzat pózban, összetörne, miközben utánozzuk Krisztus erős hangját. Csak Ő tudja a félénk szíveket megerősíteni, Ő tudja felbátorítani a megrémült tanítványokat, Ő tudja a gyengéket megerősíteni, miközben a saját törékenységünkről Őrá emeljük tekintetünket.

Ő kell, hogy nagy legyen a mi szemünkben.

Forrás © | Fordította: Szekeres Tamás