✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

Ideje visszatérni a dicsőítés szívéhez, lényegéhez?

2018. október 29. - KMAKH

blog_2018_10_29_tc_sze_is-it-time-to-go-back-to-the-heart-of-worhip_ideje-visszaterni-a-dicsoites-szivehez_1.pngKissé elábrándoztam, majd visszazökkenve a valóságba azon kaptam magam, hogy a ,,Zene nem szól már” című éneket éneklem. Megdöbbentett, amikor rájöttem, hogy mivel kívülről tudom az éneket, és jól is ment, csak úgy magától haladtam tovább a sorokkal. Valószínűleg te is emlékszel a refrénre: ,,Adj nekem, Uram, imádó szívet, ami csak rólad szól, Jézus.”

Matt Redman 20 évvel ezelőtt írta ezt az éneket, ami azt jelenti, hogy a modern dicsőítés 20 évvel ezelőtt indult el az Egyesült Királyságból, és végigsöpört az egész világon. Az alapot a 70-es évekbeli Jézus-mozgalom valamint a 80-as évekbeli millióegy kórus adta, ami aztán elvezetett Redman, Tomlin, Delirious, Sonicflood és sok más csapat felemelkedéséhez a 90-es években. Nem lehet tárgyilagosan meghatározni a mozgalom kezdetét, de szerintem az a nap volt az, amikor Watfordban, az angliai Soul Survivor gyülekezet pásztora, Mike Pilavachi kikapcsolta a zenészcsapat hangerősítőjét.

Így szól a történet: A Soul Survivor gyülekezet sora jól ment, vonzotta az embereket, élvezte a sikert. Minden héten összegyűlt az egész gyülekezet, hangosan énekeltek, jól érezték magukat. Azonban a vezetők nem tudtak elmenni az egyre növekvő meggyőződésük mellett, hogy a sok jó, a kellemes időtöltés ellenére, teljesen elveszítették a dicsőítésnek még a nyomát is. Ezért az egyik héten Pilavachi kihúzta a hangerősítőt, és leküldte a zenészeket a színpadról. Egy ideig kínos csendben ültek az emberek, mígnem végül mindenféle hangszer, erősítés és fények nélkül felemelték a hangjukat, énekelni kezdtek.

Redman később erre az élményre hivatkozott, amikor megírta a ,,Zene nem szól már” című énekét, ami azonnali siker lett, világszerte a dicsőítés egyik alappillére. Minden bizonnyal nem ez lett a történelem egyik legjobb éneke, de annak a pillanatnak az éneke volt. A megvallás, az elköteleződés és valamiképp a remény éneke. ,,Zene nem szól már, és minden távol jár. Jöhetek hozzád! / Mit is mondhatnék, mit hozhatnék eléd? Mi neked is érték? / Adj nekem, Uram, imádó szívet, ami csak rólad szól. Csak rólad szól, Jézus.” Ez volt a kezdete annak a mozgalomnak, ami visszahelyezte Jézust a dicsőítés középpontjába. Azt énekelni, hogy ,,csak rólad szól, Jézus” azt jelentette, hogy beismerem ,,csak rólam szólt”, és kijelentem, hogy ,,többé nem rólam fog szólni.”

Ha napjaink modern dicsőítésére gondolsz, nehéz elhinni, hogy mindez kínos csenddel, ingatag hangokkal, zenei kíséret nélkül kezdődött. A mai modern dicsőítést a zenei kiválósággal, remek művekkel és himnusz szerű refrénekkel asszociálják. Mi történt útközben?

Nem tudom biztosra a választ, de van rá egy elméletem. A gyülekezet növekedés-mozgalom a 90-es évek közepére nőtte magát naggyá a ,,The Purpose Driven Church” (Céltudatos Gyülekezet) tankönyv kiadásával. Ez a mozgalom előre bocsátotta azt a meggyőződést, hogy ha a gyülekezet kellően vonzó az őt körülvevő közösség számára, akkor a hitetlenek majd beözönlenek. A gyülekezeteknek felelősségük felmérni a közösséget, meghallani és azt adni, amit a nem gyülekezetbe járó emberek akarnak. A mozgalom magától értetődőnek vélte, hogy a hitetlenek új és friss zenét igényelnek, amit csak a legjobb minőséget képviselő csapat vezethet. Úgy gondolták, a hitetlenek biztos nem jönnek el a gyülekezetbe, hogy ősrégi himnuszokat énekeljenek, amit egy zongorával vagy orgonával kísérnek. Végül is, az volt a közkedvelt szlogenjük, hogy ,,Nem a szüleid gyülekezete”, vagy ami még jobb ,,Nem a nagyszüleid gyülekezete.” A modern dicsőítés hamar egyesült a gyülekezeti növekedés mozgalmával, ezért nemsokára a legtöbb nagy, modern dicsőítő csapatot összekapcsolták a naggyá nőtt gyülekezetekkel. A gyülekezetek ugyanolyan ismertek lettek a dicsőítő csapataikról, mint a pásztoraikról. Ahogy régen prédikátorokat vettek fel, most dicsőítő vezetőket alkalmaztak.

Így hát a modern dicsőítés a gyülekezeti növekedés-mozgalom mellett emelkedett fel, és megadta azt az új, friss zenét, amire a mozgalomnak szüksége volt. A gyülekezet növekedéséért való megszállottság és a kiválóság iránti vágy hatással volt a dicsőítésre, ezért az amatőr és képzetlen hangokat elnyomták a hivatásos zenészek. Elég nagy hangerő kellett legyen ahhoz, hogy a gyülekezet hangja ne zavarja meg a csapat tökéletes előadását. A csapatok énekelték a ,,Zene nem szól már” éneket, de elnyomták a gyülekezet hangját, miközben füstölő gépek, tökéletesen összehangolt fények mögött énekeltek. Útközben pedig valami elveszett. Valahogy a zene a Jézus dicsőítésére használt eszközből egy olyan eszközzé vált, ami a hitetlenek lenyűgözését szolgálta (akik, mily ironikus, nem voltak annyira lenyűgözve).

Ahogy a modern dicsőítés első húsz évére gondolok, és az énekre, amivel az egész elkezdődött, nem tudok mást tenni, csak azon tűnődni, vajon mikor tették le utoljára a gyülekezetek a hangszereiket, hogy hagyják az embereket énekelni. Azon tűnődőm, hány gyülekezet tud még egyáltalán így énekelni. Az a fontos és teljesen szakszerűtlen pillanat, ami hozzájárult a mozgalom kezdetéhez, utat adott a kiválóság és a professzionalizmus megszállottságának.

blog_2018_10_29_tc_sze_is-it-time-to-go-back-to-the-heart-of-worhip_ideje-visszaterni-a-dicsoites-szivehez_-2.png

A hangszerek, a fények, a füst és egy remek mű jó lehet, de csak addig a szintig, amíg az Isten embereit szolgálja éneklés közben. Ha csupán a dicsőítő csapatot lehet hallani, akkor valószínűleg teljesen elveszítettük a lényeget.

kmakh_profile_big_hun_flag_small.pngTalán kihívás elé kellene állítani magunkat. Válasszunk egy vasárnapot a közeljövőben, amikor az éneklést csak egy hangszer és egy énekes kísérje. Adjunk elsőbbséget azoknak az énekeknek, amelyek jól ismertek és könnyen énekelhetők. Énekeljünk együtt. Emeljük fel a hangunkat. Térjünk vissza a dicsőítés szívéhez, lényegéhez, vagy találjuk meg talán most először azt.

Forrás © | Fordította: Szabó Edit

 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr6814262635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása