Nagy öröm volt végre meglátogatni a gyülekezeted pár vasárnappal ezelőtt és együtt dicsőíteni az ottani hívőkkel. Tudod erre már jó ideje vártam. Ahogy azt megígérted a pásztor egy kiváló prédikátor és egy olyan ember, aki szereti Isten Igéjét. A prédikációja nagy kihívások elé állított és mindez remek beszélgetésekhez vezetett a gyermekeimmel.

Most azt kérded tőlem miért nem énekeltem? Tudom ez kissé kínos volt, szóval gondoltam küldök egy rövid magyarázatot. Elsősorban azért, mert...

...nem ismertem a dalokat. A gyülekezetednek egy elképesztően képzett zenészcsapatja van és nagy öröm volt hallani őket zenélni és énekelni. Pont olyan jól hangzott élőben, mint az albumukon! De, hacsak valami elkerülte a figyelmemet, mindegyik dal azon a vasárnapon a saját dalaik közül volt választva. Az egész alkalom alatt nem volt egy régi ének vagy egy ismertebb dicsőítő dal. Szóval nem arról van szó, hogy nem akartam énekelni; csak arról, hogy nem ismertem a dalokat. Hadd legyek igazságos – minden gyülekezetnek vannak saját dalai és ezzel nincs semmi baj. Próbáltam bekapcsolódni amennyire csak tudtam, hogy megtanuljak párat a dalaitok közül, de még így is…

...a dalok nem voltak gyülekezetre szabottak. Úgy tűnt, hogy a legtöbb megírásakor az együttes volt a mérvadó és nem a gyülekezet. Ez alatt azt értem, hogy néha kiszámíthatatlanok voltak és sokszor átlépték a vokális tartományomat és az éneklési képességemet. Ez megnehezítette a megtanulásukat és nehézzé tette az éneklésüket. Néha már kezdtem azt gondolni, hogy sikerült, amikor is…

...az énekeseitek improvizáltak. A refrént két alkalommal egyféleképpen énekelték, de harmadszor már valami olyasmit csináltak amire nem számítottam és ezt nem tudtam követni. Kellett volna kövessem őket mikor ugrottak egy oktávot a végső refrén alatt vagy inkább az eredeti dallamhoz kellett volna ragaszkodjak? Nem akartam elrontani szóval rájöttem, jobb ha inkább csendben maradok. Kaphattam volna némi segítséget, de. . .

...nem hallottam a gyülekezet éneklését. Szerettem volna tanulni a körülöttem lévő emberektől, de nem hallottam őket. Úgy tűnt, sokuk énekeltek, de sokkal halkabbak voltak mint a banda. Ne érts félre, nagyon szeretem a hangos zenét, otthon és a kocsimban sokszor nagyon feltolom a hangerőt (miközben ezeket a szavakat írom kissé kellemetlen hangerő vesz körül.) De én úgy értettem meg a Kolossé 3:16 alapján, hogy a gyülekezeti éneklés egy kulcsfontosságú része az, hogy halljuk a gyülekezetet. Az éneklés az „egymás-felé” való szolgálat része, ami azt jelenti, hogy az ott jelen levő emberek felé(is) kell énekeljünk. De ez nehéz volt, mivel . . .

...úgy tűnt ez egy show. Egy lesötétített teremben voltunk, színházi székekben ültünk. Az együttes egy erősen kivilágított színpadon volt a terem első részében, miközben énekelték a saját dalaikat erős hangerő kíséretében. Ez egy olyan kontextust teremtett, ami számomra inkább egy koncertre hasonlított mint gyülekezetre. Nagyon élveztem nézni és hallgatni a bandát, de úgy éreztem, hogy ők inkább megvalósították a dicsőítést sem mint elősegítették, vezették volna. Szóval végül csak hátradőltem és élveztem műsort.

Kérlek, ne gondoljátok azt, hogy most szándékomban áll feléleszteni a régi ,,gyülekezeti éneklés háborúkat”. Hiszem azt, hogy a gyülekezeti éneklés keretein belül van helye a tradicionális énekeknek és a modern dicsőítő daloknak is. Mindkettőt szeretem! De abban a gyülekezetben a zene strukturálása és végrehajtása egyszerűen nem volt alkalmas a gyülekezeti énekléshez. Nagyon jó volt, nagyon profi volt, de most újragondolva az egészet azon tűnődöm, hogy talán nem volt-e egy kicsit túl jó és túl profi. Azon tűnődök, hogy a kiválóságra való vágy és törekvés talán nem fosztotta-e meg az egészet a hasznosságától. Érdemes ezen elgondolkodni: ha a kiválóságra való törekvésünk a gyülekezet számára a zenét elérhetetlen térbe helyezi, elképzelhető, hogy a kiválóság egy rossz definícióját követjük.

Forrás © | Fordította: Szekeres Tamás