✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

ÖTEZER FÉRFI MEGVENDÉGELÉSE

(4) Jézus vette a kenyereket

2018. december 14. - KMAKH

blog_2018_12_14_cs04-19_ph_otezer_ferfi_megvendegelese_jezus_vette_a_kenyereket_janos_6_11.pngÖtezer férfi, öt kenyér és két hal! Az aránytalanság óriási. Emberi lehetetlenség ekkora sokaságot olyan kevéssel ellátni. (A mi világunk se mutat jobb képet! Több ezer ember vesz minket körül, és csak nagyon kevés olyan hívő ember van, aki ezeknek a megtérését keresi. Olyan kevesen adják oda az élet kenyerét, az Úr Jézust az embereknek, hogy sokan éhen halnak, elkárhoznak.) Ez komoly probléma, de az Úr Jézus a segítségükre sietett. Senki sem ment úgy haza, hogy bőségesen ne kapott volna az Úr tárházából, mindenki megelégedett. Bárcsak ma is így lenne! Ne hagyd úgy abba ezen sorok olvasását, míg az Úr nem ad neked az élet kenyeréből.

Figyeljük meg a kicsiny kezdetet, az öt kenyeret és a két halat. Nézzük meg az előzményeket, a meglévő eledel eredetét, forrását, majd azt, hogy kinek a kezébe kerül, végül mindennek az eredményét.

HOL VOLT AZ ÖT KENYÉR ÉS A KÉT HAL ?

András, Simon Péter testvére szólal meg: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?”Egy gyermeknél volt e kevés étel. Mit tudunk róla?

Isten odavezette ezt a kisfiút. Nem ismerjük ki volt, de a megfelelő időben a legjobb helyen volt. Nem számít a neve, ami fontos, hogy nála volt az, az öt hal és a két kenyér, amiből az egész sokaság jóllakott. Az Úr Jézus, mikor csodára készül, mindig van valaki, akit használhat, hogy megoldja a helyzetet. Leszel-e ez az ember? Higgyünk Isten gondviselésében. Egyszerű hétköznapokban az Ő gondviselése betölti szükségleteinket. Isten a történelem során, nagyon sokszor lépett már közbe olyankor, amikor minden remény elszállt, épp a megfelelő időben, a megfelelő helyen. Van itt egy gyermeknála van az, amivel betöltjük a szükséget! Isten gondviselése állandóan munkálkodik. Hála érte!

Isten előrehozta. A tömegből, ki lett választva, azért, mert nála volt az öt kenyér és a két hal. Biztos lehetsz benne, ha nálad van az élet kenyere, és kész vagy szolgálni Istennek, akkor Isten elő fog téged is állítani, és használni is fog. Ne mond azt – óh, senki se lát, senki sem ismer engem. Ha csak kevéssel is rendelkezel, légy készen és a maga idejében, amikor Isten jónak látja, előrehoz téged is, mert tudja, hol találjon meg. Nem kell előre furakodnod, az Úr előre hoz téged, amikor kell, ne akarj kitűnni addig, amíg Ő nem akarja.

Isten használta. Igaz, hogy eleinte az a kicsiny kezdet le lett nézve, még a tanítványok részéről is. De mi ez ennyinek? – mondják. Ez jelentéktelen, nagyon kevés, használhatatlan. Ezt súgja sokszor a te füledbe is az ördög: semmi értelme hogy megpróbálj bármit. Nem látod, milyen kevés van benned, milyen gyenge vagy! Nem szolgálhatsz így Istennek! Az ördög nagyon is fél attól a kevéstől, amivel mi rendelkezünk, mert tudja, ha Isten veszi a kezébe azt a keveset, akkor neki vége. Ha csak annyit teszel, keveset, amire képes vagy, Isten kézbe veszi és megteheted azt is, amire nem vagy képes. Azt, amit Isten figyelembe vesz és használ, azt először az emberek megvetik, de ez nem baj, az Úr használni fog!

HOVÁ KERÜLT AZ ÖT KENYÉR ÉS A KÉT HAL?

A Bibliában úgy olvassuk: Jézus pedig vevé a kenyereket. Az Úr Jézus saját kezébe vette a kenyereket. A kisfiú remegő kezéből, vagy kis kosarából átkerültek az Úr Jézus áldott kezeibe, amik később át lettek szegezve. Ebből az Igéből is több igazság tárul elénk!

Az Úr Jézus birtokába került. Nemrég még a kisfiúnál voltak, de most az Úr Jézus birtokba veszi a kenyereket és a halakat. Vevé a kenyereket. Az Úré lett a kenyér és a hal is. Vajon úgy gondoljuk mi is, hogy az Úr kezében vagyunk, oda adtuk magunkat neki? Ott rejlik a hasznavehetőség titka, amikor a tulajdonjogot átadjuk az Úr Jézusnak. Milyen hajlamosak vagyunk mind, valamit mégis megtartani magunknak. Pedig ott lesz csak erő és hasznavehetőség, ha őszintén ki tudjuk mondani: mindenem az Úrnak adom, minden az övé. Mindent, amink van, képesség, ismeret, adottság, tálentum, ajándék, és amik vagyunk, az Úrnak adjuk oda! Csak így lesz az éhező emberek lelki éhsége csillapítva, betöltve, ha mi először mindent az Úrnak adunk.

Elfogadta és megszentelte. Nem csak birtokába került, hanem el is fogadta azokat, ráadásul megáldotta. Szemeit az égre emelte, és hálát adva, megáldotta azokat. Majd utána megtörte és adta a tanítványoknak, azok pedig szétosztották a sokaságnak. De csak azután áldotta meg, miután az ő kezébe került. Vajon nem azért nincs áldás kezed munkáján, mert nem helyeztél el mindent az Úr Jézus kezébe? Ha Istennek szolgálsz kedves testvérem, nem fogsz kiszáradni. Ahogy a tanítványok osztották széjjel, a kenyér és a hal úgy sokasodott. Amikor a tanítványok megszűntek kiosztani, a kenyér és a hal is elfogyott. Ha kaptál Istentől valamit, akkor azt tovább kell adni, mert csak így sokasodik.

Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy higgyünk benne, áldozzuk oda magunkat neki, hogy vegyen kézbe és szolgálhassunk az éhező lelkek felé!

MI LETT AZ ÖT KENYÉRREL ÉS A KÉT HALLAL?

Mi volt az eredménye annak, hogy az Úr Jézus kézbe vette a kenyereket és a halakat?

Megszűnt a szükség. A kisfiú öt kenyere és két hala által kielégült egy igen nagy szükség. Ezek az emberek éhesek és fáradtak voltak, egész nap az Urat követték. Ha nem kaptak volna enni, lehet közülük sokan meghaltak volna. Ha azt a keveset, amid van, odaadnád az Úr Jézusnak, nagyon sok ember, lelki nyomorúságán segíthetnél. Sok lelkileg éhező ember találna enyhülést, megoldást az Úr Jézusnál. Isten téged sokak lelki atyjává tehet. Hozzuk ezért a mi kis kenyerünket és halunkat is az Úrhoz, hogy használhassa azokat az Ő céljára.

Volt maradék. Amikor jóllaktak, úgy olvassuk, hogy több maradt meg, mint amennyivel indultak. Mindegyik tanítvány egy teli kosárral tért vissza. Add oda magad az Úr Jézusnak, s amikor dicsőségére használ, azt tapasztaljuk, hogy több erő, több képesség marad, mint mikor kezdtük. Az, amink volt, sokasodik, gyarapszik. Minél többet adunk, annál többet kapunk. Azt az ajándékot, képességet, amit az Úrtól kaptunk, ha visszaadjuk Neki, megáldja s annál több marad nekünk.

Meg lett örökítve. Sok kenyér és hal került fel a királyok asztalára a korszakok során, de ezek közül egyik sem lett megörökítve. Ennek a kisfiúnak azonban az öt kenyere és két hala bekerült a Bibliába, ráadásul mind a négy evangélista ír róla, mégpedig azért, hogy soha ne felejtsük el azt, hogy mire képes Isten a kevéssel, ha odaadjuk azt neki.

Igyekezzünk tenni valamit Krisztusért. Szolgálj neki, azzal a kevéssel, amid van és nézd meg, az Úr megáldja azt. Fiatalok, fiatal házasok, idősek, mindenkit tud és akar használni az Úr. Talán épp azok, akiket mi felmentenénk a szolgálat alól, mert betegek, gyengék, szegények, épp ezek azok, akik a legtöbbet tesznek az Úrért. Mintha az élet is ezt bizonyítaná. A legjobb, legtöbb szolgálatot az Úrnak épp az ilyen hiányosságokkal rendelkező hívők teszik, akik kérhetnék azt, hogy emiatt mentsük fel őket a szolgálattól. Hogy van az, hogy olyan kevés egészséges, erőteljes, ajándékokkal, képességekkel megáldott hívő akar szolgálni az Úrnak? Ha valami másról van szó, azonnal mennek és csinálják, szervezik, de amikor lelkeket kellene menteni, oda nem sokan sietnek.  Bárcsak mind kivennénk részünket a lelkek megmentéséből, mert az minden hívőnek hivatása.

kmakh_profile_big_hun_flag_small.pngTegyünk mindannyian ma egy fogadalmat, írjuk le egy darab papírra, ha kell: Uram, az én kenyeremet és halamat neked adom! Ha pedig nem vagy még az Úré kedves olvasó, nézz szembe ezzel az igazsággal, te is írd le ha kell: nem vagyok Uram a tied! Nézd ezt meg jól, és értsd meg, mit jelent nem az Úr Jézushoz tartozni. Kérdezd meg magadtól, miért nem vagyok az övé? Bárcsak mind átadnánk magunkat Neki!

Szerkesztette: Paniti Helga 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr7014452564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása