✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

ÖTEZER FÉRFI MEGVENDÉGELÉSE

(5) Nem okultak

2018. december 21. - KMAKH

blog_2018_12_21_cs04-20_pb_otezer_ferfi_megvendegelese_nem_okultak.png„Majd beszállt hozzájuk a hajóba, és elállt a szél. Ők pedig szerfölött álmélkodtak magukban, mert még nem okultak a kenyerekből, mivelhogy a szívük még kemény volt.” ~ Márk 6:51-52

Ha a tanítványok megtanulták volna a leckét a kenyérszaporítás csodájából kiindulva, akkor tudták volna, hogy az Úr Jézus képes a sürgős és nehéz helyzeteket is megoldani, és kilátástalan, reménytelen helyzetekben is képes dicsőségét megmutatni. Szükséges komoly figyelmet fordítani ennek a történetnek az értelmezésére. Ha figyelmen kívül hagyjuk, könnyen beleeshetünk abba a hibába, amibe a tanítványok is. A Biblia így fogalmaz: „(…) mivelhogy szívük még kemény volt.”. Tehát a tanítványok még nem fogadták be, és értették meg eléggé Jézus tanítását. Kemény szív és fájdalmas hitetlenség olyan helyen jelenik meg, ahova elásták Isten elfelejtett kegyelmét, áldásait. Mint az a továbbiakban bizonyítást fog nyerni, Jézus csodái rendkívül összetett tanításnak minősülnek, számos jelentésréteggel.

Szót kell ejteni a vendégekről, akik Jézus köré gyűltek, amikor az élelmet megsokasította. Összesen két dolgot tudunk róluk. Pro primo: sokan voltak. Ötezer férfi volt jelen, az asszonyokon és a gyermekeken kívül, akiknek az együttes száma meghaladhatta a férfiak számát. A végső szám tízezer fő fölött lehetett, s mégis, mindenki jól lakott. Ebből az a tanulság számunkra, hogy Jézus a mi éhes lelkünket is képes megelégíteni! Pro secundo: a vendégek mindannyian éhesek és szegények voltak. A tömeget alkotó egyének között emberi tulajdonságaikat tekintve nyilván óriási különbségek voltak, de egy kisfiú kivételével senki nem tudott hozzájárulni a vendégséghez. Az Úr nem kérte tőlük, hogy adjanak, és le se szidta őket, mert nem készültek fel eléggé. Vajon vannak-e ma is közöttünk ilyen üres, szegény, éhes, bűnös emberek? Úgy érzed, nincsen semmi, amit adhatnál az Úrnak? Így is hív téged magához!

Fontos elemezni azt a körülményt, hogy habár nagy tömeg gyűlt Jézus köré, mégis nagy rend jellemezte ezt az embercsoportot: százas és ötvenes csoportokban ültek le. Nyilvánvaló, hogy Jézusnak komoly vezetői képességei is voltak, mint ahogy egy „kapitány is tudja, hogy hogy kell egy hadsereget irányítani”, Ő is tudta, hogy hogy kell az emberekkel bánni. Azonban, ennek ellenére, ilyen nagyszámú ember példaértékű rendezettsége azért is meglepő, mert amikor az emberek éhesek, akkor ingerültebbek, nyugtalanabbak, kevésbé hajlanak az engedelmességre. Ennek oka, a várakozás, hogy áldást, ételt kapjanak. Ott, ahol egy ilyen elvárás van, rend lesz, fegyelmezettek lesznek az emberek és figyelmesek. (Ez ma is így van. Kedves Lélek, minél jobban őszintén várod, hogy kapj az Úrtól valamit, akkor Ő annál nagyobb valószínűséggel megelégít téged: „Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből.” (János 7:38)).

Az elemzett csoda eseményeinek színterén fontos körülmény volt a felszolgálók személye. Mindannyian a tanítványok közül kerültek ki. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: vajon te is segítettél volna a tanítványokkal együtt, kiosztani a kenyereket és a halakat a tömegnek? Attól függetlenül, hogy Jézus személyének közelében lenni, mind a kereszténység, mind pedig a történelem szempontjából is egy hatalmas kitüntetés volt, kijelenthető, hogy az élet egyik legnagyobb megelégedéssel eltöltő cselekedete, amikor enni adunk egy kiéhezett embernek (Aki mást üdít, maga is üdül!). Tehát a tanítványok maguk is példát mutattak, mert ezt a leckét jól megtanulták Jézustól, mint ahogy János evangéliumából ki is derül: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták az árát a szegényeknek?” (János 12:5).

Az események színterén a következő jelentős körülmény az volt, hogy Jézus milyen módon ad áldást. Mindenki várt, de az Úr Jézus addig nem osztott áldást, amíg Ő nem adott tiszteletet és hálát az Atyának mindenért. Felemelte szemeit az égre, és hálát adott. Mi is, mielőtt bármibe fognánk -akármilyen szolgálatba-, előbb emeljük fel mi is tekintetünket az Atyához, mert minden áldás kizárólag Tőle érkezhet. Az Úrnak meg kell áldania a mi munkánkat is, mivel, ha nem teszi, akkor minden hiábavaló.

Az események színterén az étkezés is számottevő körülmény. A tanítványok azonnal kiosztották a kenyereket és a halakat a sokaságnak. A tömeg pedig késlekedés nélkül elfogyasztotta. A lecke ebből kiindulva számunkra az, hogy az Úr Jézus ma is, ha lelki táplálékot készít és ad, fogyasztási céllal adja, nem pedig azért, hogy bámuljuk.

Végezetül, az események színterén fontos körülmény volt a maradék is. Minden vendégség végeztével a takarítás következik. A tanítványok, akik korábban felszolgáltak, az emberek jóllakottságát látva kimentek a tömegbe, hogy felszedjék a maradékokat, és megtöltöttek tizenkét kosarat maradékkal. Tehát a felszolgálók számára is bőven maradt mit enni. Az minimum ötezer személy jól lakott, de volt ott még 12 tanítvány, akik szorgoskodtak, dolgoztak, nem ettek, ám végül, mindegyik munkásnak maradt egy egész kosárral, amivel jóllakhatott. kmakh_profile_big_hun_flag_small.pngSokszor előfordul, hogy az igehirdetők, vagy akik a lelki táplálék felszolgálásában szorgoskodnak, nem kapnak annyit, mint amennyit kiosztottak. Úgy érezheti magát az igehirdető, mint például egy eladó a pékségben: jönnek a vásárlók, és osztogatja a kenyereket, egyiknek több kell, a másiknak kevesebb. A harmadik megelégszik egy pereccel, a másiknak egy pogácsa kell, és szorgoskodik a pék, hogy kiszolgálja a vevőket, közben pedig ő is éhes. Könnyen lehet, hogy a péknek nem marad, semmi csupán üres zacskók. De nem mindig lesz így! Menj, és oszd szét még így is a táplálékot, és utána Istennek gondja lesz rá, hogy te is jól lakj, a legvégén. Neked is jut majd egy teljes kosár, mint ahogy a tanítványoknak is jutott!

Szerkesztette: Pallagi Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr9814452776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása