(…) amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?” (Márk 8:19-21)

Jézus előbb idézett szavainak elhangzása előtt a tanítványok éppen egy hajón tartózkodtak és aggodalmaskodtak, mivel elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Úgy vélték, hogy a Mester biztos, hogy kritizálni fogja őket meggondolatlanságukért. Ez elkerülhetetlennek tűnt, mivel Jézus nem sokkal korábban arról beszélt nekik, hogy a tartsák magukat távol a „farizeusok kovászától”. Mivel a tanítványok nem értették Jézus szavait, ezért helytelenül azt gondolták, hogy valódi kenyérről van szó. Mindez jól mutatja, hogy mennyire felületesen ismerték Jézus tanítását, holott már hosszabb ideje követői voltak.

A tanítványok és Jézus lelkiállapota teljesen ellentétesnek bizonyult: míg a tanítványok a kenyér és a vihar miatt aggodalmaskodtak, Jézus teljesen nyugodt volt. A tanítványok viselkedése azért nehezen érthető, mert számos alkalommal látták, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.

Nem meglepő, hogy Jézus az alábbiakat kérdezi a tanítványoktól: „Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek, (…)” (Márk 8:18). Könnyen lehet, hogy mi is túl sokra emlékszünk, amit jó lett volna elfelejtenünk, és túl sokat felejtettünk, amire viszont emlékeznünk kellene! Hogy emlékezzünk: Márk 8:19-21-ben Jézus szépen összefoglalta a két csodájának a tanulságát.

Nyilvánvaló, hogy a Jézus szívén viselte az őt körülvevő emberek éhségét és fájdalmát, hiszen nem engedett a tanítványok kérésének: nem küldte el az embereket, hogy vegyenek maguknak kenyeret, főleg, hogy bizonytalan volt, hogy belátható időn belül lesz-e rá lehetőségük. Nyilvánvaló, hogy Jézus sajnálta a sokaságot, és jobban tudta –és ma is jobban tudja-, hogy mi a helyes, mint a követői. Nem véletlen, hogy Ő a jó pásztor, a Megmentő Isten.

Korábban Jézus Fülöptől kérdezte meg: „(…) Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” (János 6.5). Kérdésének a célja, hogy a tanítványok is érzékeljék: nagyon nehéz helyzetben van a hatalmas tömeg, aminek minden egyes tagja éhes. Fülöp Jézusnak adott válaszában elmondja, hogy teljesen reménytelen, hogy egy ekkora tömegnek enni adjanak, mivel amijük van, a rengeteg éhes ember számára szinte jelentéktelen. Nem csupán Fülöp, de a többi szemtanú is kétségbeesetten Jézusra nézett és teljesen reménytelennek látták, hogy ekkora tömegnek enni adjanak. Ennek ellenére a Mester nyugodtan állt és egyáltalán nem esett kétségbe. Felmerül a kérdés: az Úr Jézus nyugalmának mik lehettek az okai?

A legfőbb oka az olt, hogy Ő teljes mértékben tudta, hogy mik fognak történni, míg ezzel szemben a tanítványok egyáltalán nem. Ha egyszer eldöntjük a szívünkben, hogy bízni és hinni fogunk az Úrban: nagy békességet tapasztalhatunk meg. (Ha Isten munkáját rá bíznánk, hinnénk benne, akkor tudnánk énekelni: ha Isten békéje lakja a szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem.)

Egy másik oka Jézus nyugalmának az volt, hogy Ő a tettek embere volt, ezzel szemben a tanítványok csak kérdezősködtek. Aki a tettek embere, kevésbé érez késztetést arra, hogy aggodalmaskodjon, mint az az ember, akinek semmi más dolga nincs, csak az, hogy szorongjon. A tévtanítások is a keresztyén világban nem azoktól érkeztek, akik buzgóan evangelizáltak, hanem mindig azoktól, akik elkényelmesedtek, akik nem vesznek részt a szent háborúban. Az említett kép – az aggódó tanítványok és a nyugodt Mester – nagyon sokat megtanít nekünk: bízzunk az Úrban és szolgáljunk aktívan!

Habár Jézusnak semmilyen eszközre nem volt szüksége, mégis felhasználta a létező kenyeret, hiszen azt mondta: hozzátok ide azokat hozzám. Majd ezt követően megsokasította a kenyereket. Tehát felhasználta a kenyeret és halat, és felhasználta a tanítványokat is, még akkor is, ha eszközök nélkül is elérhette volna célját. Mindenhatóként nem volt szüksége rájuk, viszont bölcs volt, és tetteivel megtanítja nekünk azt az igazságot, hogy Isten az Ő nagy munkáját és célját eszközök által éri el. Emiatt ne vessük meg Isten eszközeit, de ne is támaszkodjunk rájuk!

A tanítványok több ételt szedtek össze maradékként, mint amennyijük a csoda előtt volt (Márk 8:19-21). Ez lehetetlenségnek tűnik, mégis Isten királyságában ez a kegyelem szabálya. Tehát ennek a csodának az egyik legédesebb üzenete az, hogy az Úr Jézus a kicsit, a keveset is akarja és tudja hasznosítani.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ő maga nem egy szép nagy szelet kenyér,

csak egy kicsi morzsa, akkor nem árt tudni:

az éhes ember a morzsákból is képes jóllakni.

A Hatalmas Isten morzsákat szed össze és hasznosítja azokat. Tehát nem szabad elpazarolni, amink van: vigyázni kell minden morzsára, percre, minden banira, minden lehetőségre, mert Isten országában hasznosak.

Amikor a tanítványoknak 7 kenyerük volt, akkor végül 7 tele kosár maradékot szedtek össze. Amikor 5 kenyerük volt, akkor pedig 12 tele kosár maradt. Tehát amikor többel kezdték, akkor is kaptak áldást, de amikor kevesebbel kezdték, akkor még több áldás érkezett. Ez semmit sem változott: Isten áldásai ma is így érik az Ő népét. Amikor kevesebbel kezdünk szolgálni neki, Ő sokkal jobban megáldja azt a keveset, mint a többet. Merjünk ezért szolgálni neki a kevéssel is!

Végezetül fontos kijelenteni: a lényeg az, hogy ha akarunk áldást az Úrtól, nekünk szolgálnunk, munkálkodnunk kell az Úrért. Aki még nem tette meg: álljon be az Úr szolgálatába!

Szerkesztette: Pallagi Balázs