Miután megjelenik az Úr Jézus és a tanítványoknak megmutatja magát a vizen járva, ezután következik az momentum, amikor Péter kilép a hajóból és a vizen az Úr Jézus felé indul. Vizsgáljuk meg mi történik ebben a történetben, és tegyük magunkévá a lelki igazságokat, amiket ebből tanulhatunk.

PÉTER KÉRÉSE

„Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken” (Máté 14:28). Egy meglepően szokatlan és merész kérés Pétertől, ami miatt sok kritikát is kapott. Olyan dolgokkal vádolták, hogy a többi tanítvány előtt akart szerepelni, be akarja mutatni, hogy neki több hite van, mint a többieknek, vagy mert azt kérte, amire egyáltalán nem volt szükség. De ami érdekes, hogy a Szentírás szövegében, ahogy ez a történet meg van örökítve, semmilyen kritikát nem találunk erre nézve. Sőt, ha figyelmesen olvassuk, akkor meglátjuk, hogy Péternek volt két oka is arra, hogy azt kérje, hogy a vizen járjon.

1. Krisztus személyének bizonyítéka

Amikor a tanítványok először látták meg az Úr Jézust, akkor azt gondolták, hogy valami kísértetet látnak. Utána az Úr Jézus azonosítja magát a tanítványoknak: „én vagyok, ne féljetek.” (27. vers) És most Péter megerősítést, visszaigazolást szeretne nyerni, hogy valóban Ő az, azért  kéri, hogy ő is járjon a vizen. Péter tudni akarta, hogy az a hang, amit ő és a tanítványok hallottak, valóban az Úré. Péter tehát nem az Úr Jézus erejét vonta kétségbe. Ő meg akart bizonyosodni afelől, hogy valóban az Úr, a Mester van ott jelen a vizen, vagy nem. Ha az Úr volt, akkor kéri, hogy ez úgy legyen igazolva, hogy ő is a vizen járhasson. Itt nem egy olyan csoda után vágyik Péter, mint amit kértek az Úr Jézus ellenségei, hogy tegyen csodát, és akkor hisznek benne. Péter hitt az Úr Jézusban. Itt nem egy jelt kért, hogy Jézus bizonyítsa azt, hogy ki is ő valójában. Ő csak azt kéri, hogy az a hang a sötétben legyen igazolva, valóban a Mesterük hangja vagy nem. Ezért Péter kérése igazából azt is bizonyítja, hogy Ő hitt az Úr Jézus erejében. Ő hittel egy nagy dolgot kér. Ez példa előttünk arra nézve, hogy kérjünk mi is nagy dolgokat. Ahogy mi imádkozunk, sokszor azt mutatja, hogy több erőt és hatalmat tulajdonítunk az embereknek, a körülményeknek, a természetnek, mint magának Istennek. Mi Istent sokszor megsértjük azzal, hogy milyen kis dolgokat kérünk tőle.  

Egyszer Nagy Sándor görög hódítóhoz valaki az ő seregéből egy igen nagy kéréssel fordult. És ő azonnal megadta annak a kérését. Amikor kérdőre vonták azok, akik körülötte voltak, hogy miért adta meg ezt a nagy dolgot ennek a jelentéktelen katonának, azt mondta, mert, ha megadja, ez csak az ő nagyságát, erejét, dicsőségét mutatja be. Ezt mondhatjuk Istenről is. Péter nagy kérése az Úr Jézus nagyságát mutatja be. Imádkozzunk mi is így!

2. Krisztus védelme

Egy nagyon nehéz és fárasztó éjszaka után voltak a tanítványok. Eveztek sokáig, de eredménytelenül. A vihar az életüket fenyegette. Most, hogy Péter meglátja az Úr Jézust, Vele szeretne lenni, mert tudja, hogy az Úrnál biztonságban van. Mint a kisgyermekek, akik, ha éjszaka hallják, hogy dörög az ég, vihar van, gyorsan bebújnak a szülőkhöz az ágyba, mert ott biztonságban érzik magukat. Isten szereti azt, ha hozzá szaladunk biztonságért. Jól tesszük tehát, ha nehézségben őt keressük. Az Úrnál igazi biztonság van, és Péter jól tudta ezt, ezért is akart hozzámenni.

„Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek.” (28. vers)  Ha megfigyeljük pontosan, amit Péter kér, akkor látjuk, hogy ő Krisztus engedélyével és parancsával akar a vízre lépni. Nem forró fejjel, büszkén akar kilépni a vízre, hanem csak miután az Úr Jézus parancsát meghallja. Ez jó hozzáállás.

PÉTER A VIZEN

„Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.” (29. vers) Mi, általában, amikor Péterre gondolunk, ahogy a vizen járt, azonnal az jut eszünkbe, ahogy kezd süllyedni. De ne felejtsük el, hogy mielőtt süllyedt volna Péter, ő valóban a vizen járt. Az, hogy az Úr Jézus őt magához hívja, igazolja, hogy Péter kérése egy helyénvaló kérés volt.

Amikor az Úr Jézus azt mondta Péternek: jövel – ez nem csak egy jóváhagyás volt, hanem erővel is ruházta fel Pétert arra, hogy ezt megtehesse. Történészek szerint az egyiptomiak, amikor ki akarták fejezni a hieroglifákkal, az ő írásmódjukkal azt, ami fizikai lehetetlenség, akkor  egy olyan emberrel ábrázolták, mint aki rálép a tenger vizére, hogy azon járjon. Emberi lehetetlenség tehát amit Péter tesz és  természetfeletti teljesítmény, amikor a vizen jár. Amit itt látunk, aláhúzza azt az Igét, hogy Krisztussal minden lehetséges annak, aki hisz. Ahol Krisztus parancsol, ott képessé is tesz az engedelmességre. Ez a csoda Krisztus ereje által történt, nem Péter ereje által.

Ez az esemény nagy bátorítás a hívő élet számára. Először a szolgálatra nézve. Mindazok, akik elhívást nyertek az Úrtól a szolgálatra, de erőtlennek érzik magukat arra, hogy azt véghezvigyék, erőt meríthetnek abból, hogy itt Péter a vizen járt. Ez a csoda erősen bizonyítja azt, hogy amit az Úr parancsol, amire elhív, arra erőt és képességet ad, hogy azt végezhessük! Ha Ő azt mondja, hogy jöjj, járj a vizen, akkor, még ha emberileg lehetetlennek is tűnik, de vele ez is lehetséges.

Másodjára a szent életre nézve is nagy bátorítás Péter példája. Mindazok számára, akik szent életet akarnak élni, de a múltban sokszor elestek, úgy érzik, nincs erejük arra, hogy a kísértésekkel, gonosz kívánságokkal szembe harcoljanak. De ha az Úr Jézus parancsolja azt, hogy szenteljétek meg, tisztítsátok meg magatokat, szent életet éljetek, akkor ő erőt fog adni erre. Lehet ez olyan nehéznek tűnik, mint a vizenjárás, de ugyanaz, aki képessé tette Pétert, hogy járjon a vizen, ugyanaz képessé tesz minket is a szent életre, hogy legyőzzük a bűnt!

PÉTER A VÍZBEN

„De látva a nagy szelet, megrémüle; és amikor kezd vala merülni…” (30. vers)  Péter jól kezdte a vizen járást, sikeres volt az elején, de egy rövid idő után elkezdett félni és süllyedni. Volt, aki azt feltételezte, hogy biztos a kételkedő Tamás lehetett az, aki látva egy nagy hullámot, ahogy Péter felé közeledik, odakiáltott Péternek: „nézd csak Péter, ott egy nagy hullám.” És ezt látván Péter megijedt és süllyedni kezdett. Vannak ilyen emberek, akik nem bátorítanak a szolgálatban, hanem inkább akadályok, tele negatív megjegyzésekkel, lehangoló hozzáállással. Ezek tényleg inkább félelmet keltenek szívünkben, mint hitet.

1. Péter megmentése

Péter nem süllyedt el, az Úr Jézus kimentette. És ez önmagában is egy csoda. „Uram, tarts meg engem!” ( vers)– kiáltja Péter. Lehet hibáztatjuk mi őt, hogy levette szemét az Úrról, de ebben az imában példát mutat nekünk. Hogy mikor süllyed, nagy bajba kerül, azonnal (nem próbál mást) az Úrhoz (nem a tanítványokhoz) kiált imádságban. Szemeit a habokról az Úr Jézusra szegezi. Ahogy mi is süllyedünk egy-egy helyzetben, a legjobb az Úrhoz fordulni azonnal imában. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsoltárok 50:15). A legrosszabb, amit tehetünk nyomorúság idején, hogy nem jövünk az Úrhoz. Ha bajba vagy, gyere az Úrhoz. Péter imája rövid volt, de nagyon lényegretörő és egyszerű. Nem vesződött el a szavakban, mint ahogy egyesek teszik. „Uram, tarts meg engem.” (30. vers) Egyszerű, rövid szavak, de elég volt ahhoz, hogy Pétert kimentse. Nem kell egy teológus nyelvezetével rendelkezni, hogy hatékony imákat mondjunk az Úr előtt. Hit kell hozzá. És mi volt az eredménye: „Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt.” (31. vers) És itt is milyen kedves szó az, hogy – azonnal! Az Úr azonnal ott volt. Ő soha nem érkezik túl későn, hogy megmenthessen. Péter nem azért lett megmentve, mert megérdemelte, hanem mert az Úr szerette. Kegyelemből történt. Ez a megmentés erőteljes is volt, úgy olvassuk – megragadta őt. Erősen megfogta Pétert, hogy kiemelje a vízből. Péter nem menthette meg magát, csak az Úr Jézus volt képes kimenteni őt. Azonnal képes téged megmenteni az Úr, csak kiálts hozzá!

2. Péter megintése

És monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél?(31. vers). Az Úr Jézus először megment, és majd csak utána int! Az Úr Jézus nem azt mondja Péternek, hogy nem volt hite, hanem azt rója fel neki, hogy kevés hite volt. Volt hite elindulni a vizen, de nem elég ahhoz, hogy végig menjen. Péter többet kellett volna tegyen, mint amennyit tett. De ez egy intés mindannyiunk felé. Mi mind tehetnénk többet! Figyeljük meg, hogy az Úr Jézus milyen magasra emeli a mércét a hit dolgaiban. Mi, ha valaki két métert járna a vizen, nem kicsinyhitűnek neveznénk, hanem nagy hitűnek. Az ilyen embert mutogatná az egész világ – gyülekezetekbe hívnák hogy mondja el, hogyan történt. De az Úr Jézus azt mondja, hogy Péter hite kevés volt! Mi azt gondoljuk, ha eljárunk az imaházba kétszer egy vasárnap, és talán egyszer hétközben, akkor sokat teszünk az Úrért. De az Úr véleménye ezt a teljesítményt lehet a kevés jelzővel illetné. És lehet odáig vagyunk meg vissza mindazért, amit mi úgy gondoljuk az Úrért teszünk, de lehet ez az intés épp nekünk szól: kicsinyhitű – ez túl kevés. Miért kételkedtél? – kérdezi tőle az Úr. Péter épp aznap volt tanúja annak, hogy az Úr 5 kenyérrel és 2 hallal megvendégelt 5000 embert. Nem tanult ő sem, de a tanítványok sem az esetből. Péter kételkedése alaptalan volt. Krisztus tanítása és csodája minden kétséget el kellett volna zavarjon a szívéből. De Péter olyan, mint amilyenek mi is vagyunk. Nekünk is részünk van annyi lelki kiváltságban, és mégis kételkedünk! Az Úr Jézus intése nagyon megalázó lehetett Péter számára, de még jobban meg kellene alázzon minket. Kérjünk az Úrtól ezért több hitet, hogy ne kételkedjünk őbenne!

A SZÉLCSEND

Miután az Úr Jézus kimenti Pétert a vízből, utána az Úr Jézus békességet és szélcsendet teremt a tengeren.

Mikor áll be a szélcsend? És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél (32. vers). Amikor mindketten beléptek a hajóba, hirtelen elállt a szél. Nem azért, mert Péter, hanem ezért, mert az Úr Jézus lépett a hajóba. Mert Ő a békesség fejedelme. Amikor mi is engedjük, hogy az Úr Jézus életünk hajójába lépjen, akkor Ő békességet hoz. „be akarák azért őt venni a hajóba!” (János 6:21). Az Úr Jézus nem erőszakkal lépett a hajóba, hanem a tanítványok akarták. Akarnunk kell Őt befogadni, csak akkor lesz békesség az életünkben.

„...És a hajó azonnal ama földnél vala, melyre menének.”(János 6:21). Egy újabb csoda történik, miután az Úr Jézus megszünteti a vihart. Az Úr Jézus a tenger közepéről a hajót azonnal a partra viszi. Ez a mozdulat még több nyugalmat adhatott a kifáradt tanítványoknak. Mennyire örülhettek ennek.

„A hajóban levők pedig hozzámenvén: leborulának előtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!” (33. vers). A tanítványok egyik pillanatban hitetlenkednek, a másikban pedig leborulnak az Úr Jézus lábához, imádva őt. Mennyire másként ünneplik a tanítványok a szabadulást, mint ahogy azt a világ teszi. Amikor a világ ünnepel, olyankor szórakoznak, isznak, esznek. De amikor egy hívő ünnepel, akkor imádja az Urat. Ez a legjobb, legszebb módja, hogy az áldásokért hálát adjunk. És az Úr Jézus nem utasította vissza az imádatukat, nem állította le őket. Ami azt jelenti, hogy az Úr Jézus valóban az volt, akinek a tanítványok nevezték: Isten fia. A tanítványok hite mégis erősödött. Az előző viharnál azt kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szelek is engednek neki?” (Máté 8:27). Most viszont már nem kérdezik, hanem kimondják: Isten fia vagy! Mivel jobban megismerték, imádták őt. Imádat és ismeret együtt jár. Sokan azért nem imádják Őt, mert nem ismerik. Ismerjük meg jobban az Urat!

Szerkesztette: Trinfa Johanna