Kép, közzététel, csevegés, jelzések, kedvelések, küldés – mind a közmédia gesztusai - ahol a zömök hüvelykujj vagy egy mutatóujj hatalmasabb mint egy kard és egy írószer összevetve. Ilyen a világ is, amelyben élünk. A közmédia egyik lényeges gyengéje ellenben az, hogy képtelen megérteni az elrejtettség szépségét. Voltaképpen az elrejtettséggel semmi más nem áll annyira szembe mint a közmédia térnyerése.

A közmédia alapvető kitétele megnyerni annyi embert amennyit csak lehet, minél több, annál jobb. Ezen logika legrémisztőbb része az, hogy megváltoztathatja világszemléletünket. Mennyire tudunk élvezni egy hangversenyt anélkül, hogy egy részét rögzítenénk az okostelefonunkkal? Szép lehet-e az eljegyzésünk a bokorban megbújó fotós nélkül, aki rögzíti a lánykérést? Röviden, létezhet egyáltalán valami bárminemű digitális bizonyíték nélkül? Úgy tűnik, egyre kevésbé valószínű elképzelni valamit digitális lenyomat nélkül.

Az internet bölcsessége szerint “rögzítsd képbe vagy meg sem történt”. Csupán azt értékeljük, aminek mások is tanúi, vagy amit megosztunk a közmédiában.

A tisztesség szeretete

A Kolossé 3:3 nagyon idegenül hangzik egy olyan világban, mely megrögzötten tart mindattól amit mások észrevehetnek: “Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben”. Ezeket a szavakat a mi világunktól nem teljesen idegen környezetben írták. Az ókori világban nem volt okostelefon, de az ókor embere igencsak törődött a nyilvános megjelenésével. Ovidiusz, a római költő emlékeztet arra, hogy az emberek elözönlötték az ókori utcákat és a nyilvános helyszíneket azért, hogy lássanak, és mások láthassák őket.

A kolossébeliek közönséges modern városlakók voltak. Ők hozzánk képest némileg jobban törődtek az állami elismeréssel, nálunk pedig a tisztelet szeretete (philotimia) mélyen körülárkolta a társadalmukat. Amit tettek, és amilyen okból tették mind az elismerés érdekében történt. Ezért mondják a görög-római világ antropológusai és történészei, hogy a tisztelet kivívása az ókori kultúra kulcsfontosságú értéke volt.

A tisztelet fontosságára mi se utal jobban mint ha megnézzük a felirat-maradványokat, a szobrokat, az érméket, a mellszobrokat – mindezen tárgyak a közmédia ősi formái. Xenophon nyíltan elismeri, hogy az athéniak túltesznek másokon nem annyira az éneklés vagy a testmagasság terén, hanem a tisztelet szeretete szempontjából. Hasonlóképpen Augusztinusz Az Isten városa című művében bensőségesen állítja, hogy a rómaiak sok gonoszságot le tudtak győzni a tisztelet és az elismerés szeretetének köszönhetően. Ezen utalások alapján láthatjuk, hogy az ókori emberek igencsak hasonlítottak ránk.

Az Új Testamentum, görög-római könyvként – ugyanezt a világnézetet osztja. Máté 23. fejezete leírja Jézus tömör elemzését a farizeusok fő problémájáról. Jézus rámutat arra, hogy a farizeusok mindent megtesznek mások tiszteletének megnyerése érdekében; ezért imádkoznak hosszan a köztereken (Máté 23:5). Ugyanakkor buzgón térítenek embereket (Máté 23:15) és tizedet adnak (Máté 23:23), hogy az emberek csodálatát elnyerjék.

A probléma az, hogy a tisztelet hajhászása igencsak sekélyes dolog. Önző, önközpontú, és ha nem akadályozzák meg, a halálhoz vezet. A fejezet vége fele, Jézus határozottan járkáló halottaknak nevezi a farizeusokat: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalanságokkal.” (Máté 23:27)

Amint látható ez a görög-római tisztelet utáni vágy (philotimia) és a kultúránk között van közös vonás. A technológiák változnak, a szív állapota nem változik. Ki az, aki nem szeret tiszteletben és elismerésben részesülni a társai részéről? Ki nem tett meg mindent annak érdekében, hogy valami másnak tűnjön mint a mi valójában? Mindannyian egyetértünk abban, hogy „erkölcsösnek lássanak”, ami messzemenően könnyebb mint valójában „erkölcsösnek lenni”.

Ha ez így van, Kolossé, Efézus, Filippi igencsak sok közös dolgot ápol New Yorkkal, Szöül-lal, Los Angeles-szel mint amennyit el tudnánk képzelni.

A tisztelet és az elismerés szeretetének lényege azonos erővel lüktet ezeken a helyeken. Finoman kidolgozva teszünk közzé dolgokat, a lényeg azonban ugyanaz. Ezért a Kolossé 3:3 verse, miszerint életünk el van rejtve a Krisztusban, forradalmi jelleggel hatott az ókori városi keresztényekre, teljesen ellenszenvesen és nemkívánatosan – és átformáló erővel kell hatnia ránk is.

Természetesen, amint a kolosséiak továbbra is növekedtek Krisztusban, kezdték értékelni a Krisztusban való értelemszerű elrejtettség szépségét. Biztos vagyok benne, hogy ez nem volt sem egyszerű, sem egyértelmű. Idővel ez az igazság érvényt szerzett, mivel a Szentlélek ereje által kezdték felismerni az élet ürességét annak ellenére, hogy nagy tiszteletben részesültek. A földi tisztelet mindig megfakul, az emberek elhalnak, és a hallgatóság ingatag. Ekkor jönnek rá az emberek arra, hogy igazából nem a rivaldafényre vagy a növekvő tiszteletre, kitüntetésre volt szükségük, hanem valami teljesen másra.

Itt jön a képbe Pál apostol evangéliumi kinyilatkoztatása. Az Ő halálával haltunk meg, az Ő feltámadásában részesültünk, és dicsőségben jelenünk meg, amikor Ő megjelenik a dicsőségben (Kolossé 3:1-3), röviden: életünk el van rejtve a Krisztusban. Még fontosabb, hogy Isten kegyelméből cselekedte mindezt. A kolosséiak nyelvezetével élve, Isten megbékítette az ellenségeit a Krisztus keresztje által (Kolossé 1:21-22).

Elrejtettség

Az elrejtettség erején és a szépségén gondolkodva előtérbe kerül a bölcsesség számos darabja. Először is ismertté lenni nem az, mint aminek ezt könnyelműen beállítják. A sikerben jön az önzés kísértése, ami soha sem jó, mivel minden sikerfoszlány eltűnik egyszer, majd megkísért a hamis alázat (ön-utálat)   mialatt ugyanazon önközpontú szív fogságában vagy.

A végeredmény a biztonság hiánya. Megszabadulni ebből az állapotból voltaképpen életigenlés.

Emellett, miért tesszük ki magunkat elsőrendű látványosságnak? Biztos vagyok benne, hogy ennek számos oka van, de voltaképpen az önérvényesülésről és önmagunk helyesléséről szól. Mi van ha, csak az elrejtettség vezet majd a tisztelethez? A kereszténység egyik kiváló igazsága az, hogy Krisztusban teljesen ismertek és szeretettek vagyunk. Amikor életünk Krisztusban van elrejtve, Krisztus befedi a meztelenségünket.

Jól mondta John Bunyan, hogy Krisztus 33 éven át szőtte az igazság tökéletes öltönyét csak azért, hogy odaadja azt a teljesen benne bízóknak. Igazi biztonság, békesség és teljesség abból fakad, ha Krisztus szeretetében vagyunk. Röviden, az elismerés és a megerősítés nem a tetteinkből ered és nem abból, hogy ki a tanúja ennek, hanem a Krisztus munkájában és az Ő személyében gyökerezik.

Másodsorban, Máté 6. fejezete tovább buzdít az elrejtett életre a „titokban” (en to krupto) szó használata révén. A szellemi tudományágakkal való kérkedés helyett Máté evangélista a visszafogottságra ösztönzi olvasóit. Ezért, amikor az olvasói adakoznak, ne hirdessék azt trombitaszóval, hanem tegyék titokban, amikor imádkoznak, ne tegyék azt az utcasarkon, hanem a belső szobában, mivel Isten, aki mindent lát, megfizet nekik nyílván (Máté 6:1-8).

A görög szóhasználat különösen hatásos mivel nem csupán kérte az embert arra, hogy titkon gyakorolja az igazságosságot, hanem szó szerint mondja ki, hogy Isten titkon figyel (en to krupto). Íme a Máté 6:6 versének szó szerinti fordítása: „te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, titokban van (en to krupto), Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel (en to krupto), megfizet neked”. A lényeg mélyreható. Ahhoz, hogy Istennel legyünk, szükségünk van „titokban lenni”, mivel ez ahol Isten van.

Végül, ha kissé átfogóbban vizsgálod meg az Írást, rájössz, hogy a legcsodálatosabb dolgokat alkotó emberek elrejtett életet éltek. Józsefet Isten egy börtön mélyére rejtette mielőtt az éhínség idején Egyiptom megmentőjévé tette (1.Mózes 45:4-11). Mózes 40 évet töltött a pusztában miután Isten a fáraóhoz vezette, majd idős emberként kezdte meg a szolgálatát (2 Mózes 7:7). Dávid levághatta Góliátot mivel kisfiúként egyedül volt Istennel a dombokon a nyájat legeltetve. Az elrejtettségben megtanulta védelmezni a nyájat az oroszlántól és a medvétől, ami bátorságot adott neki szembeszállni az óriással (1Sámuel 17:34-37).

Nehémiás száműzetésben volt, Isten mégis használta őt Jeruzsálem újjáépítésében és benépesítésében, mivel a perzsa birodalomban Nehémiás megemlékezett Istenről a magányában (Nehémiás 1). Ezsdrás a szövetség megújítását hozta fel Jeruzsálembe, de előzőleg odaszánta a szívét a törvény tanulására, a tanítására és annak gyakorlására a babiloni magányában (Ezsdrás 7:6). Pál apostol három évet töltött Istennel Arábiában (Galata 1:16-21) mielőtt a pogányok nagy apostola lett. Különösen említésre méltó  az, hogy az Írás nem részletezi, hogy voltaképpen mit tettek ezek az emberek ez idő alatt, el voltak rejtve, de biztosak lehetünk afelől, hogy Isten felkészítette őket a feladataikra.

Amennyiben ezek a példák igazak, úgy Isten újraformálja az ember szívét az elrejtettség ideje alatt, meggyőződéseket alapoz meg, és erőt ad. Az ember lényegi mivolta az elrejtettségben mutatkozik meg. Amikor ezek az emberek nyilvánosságra léptek, felszínre tört az elrejtettség éveiben szerzett erő. A gyülekezet jól tenné, ha újra megtanulná ezt a leckét több szempontból is. Isten elrejtőzik, majd a megfelelő időben jelenik meg. Minél inkább megtanulunk létezni és cselekedni a rejtettségben, paradox módon annál beteljesedettebbek és erőteljesebbek leszünk a színre lépésünkkor. Imádkozom, hogy a mélyről fakadó erő idejét éljük meg, mely az elrejtettségben kovácsolódott ki.

Forrás © | Fordította: Deák Melinda