„Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket (…)” Márk 8:1-9

Az idézett bibliai szövegrészletben megörökített csoda nagyon hasonlít egy korábban történt eseményre, ahol Jézus ötezer embert vendégelt meg néhány hal és kenyér segítségével. Sőt, a Máté 15:32-39-ben olvasható igével könnyedén össze lehet hasonlítani.

A csoda négy körülményét szükséges elemezni a továbbiakban. Az első körülmény az engedelmesség volt, hiszen ahhoz, hogy a tömeg Isten áldását elnyerje, engedelmeskednie kellett Jézus parancsának. A Márk 8:6-ban ez olvasható: „Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük.”. Tehát az áldás előtt az engedelmesség található. Nekünk is, 21. századi híveknek, az áldás elnyerése érdekében mindenképpen szükségünk van az Istennel szembeni engedelmességre. Könnyen lehet, hogy az áldás hiánya az engedelmesség hiányából ered. Sokkal többen szeretnék, hogy áldja meg az Úr őket, mint amennyien hívő közegben „áldjon meg az Úr”-ral köszönnek. Mégis, amikor az Úr kér minket, hogy tegyünk meg valamit, arra már nehéz figyelni, és csak kevesen akarják teljesíteni.

A Márk 8:1-9-ben leírt tömeg hitből engedelmeskedett. A jelenlévők döntő többsége még a rendelkezésre álló hét kenyérről és halról sem tudhatott, mégis engedelmeskedtek, kizárólag a hitük miatt. Isten gyakran ad nekünk is hasonló parancsokat, amik az adott pillanatban a mi nézőpontunkból érthetetlennek tűnnek. Azonban Isten soha nem ad céltalan és szükségtelen parancsokat! Ha azt parancsolja, hogy építs egy bárkát, mert jön az özönvíz, akkor jobb, ha engedelmeskedünk, még akkor is, ha soha nem láttunk akkora természeti katasztrófát. Engedelmeskedjünk, ahogy Noé is tette. Sőt, ha ő azt parancsolja, hogy ülj le az ebédhez, még ha semmilyen ételt nem látsz a láthatáron, akkor üljünk le, mert az étel jönni fog. Így tettek azok az emberek, akik az általunk elemzett csodának szemtanúi voltak, s az eredmény nem maradt el.

A második körülmény, Jézus cselekedetei voltak közvetlenül az ételszaporítás előtt. Az Úr a kenyeret először elvette, hálát adott, majd végül megtörte. Erről Máté 15:36-ban így olvashatunk: „Megfogta a hét kenyeret és a halakat, és hálát adott Istennek. Darabokra osztotta, majd odaadta a tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.”. Ebből számunkra van egy különösen fontos rész, ez pedig: „Megfogta a hét kenyeret és a halakat, (…)”. Ez a rész azért különösen fontos számunkra, mert arra tanít, hogy az Úr Jézus nem tudja használni azt, ami a birtokunkban van, kizárólag akkor, ha odaadjuk neki. Fontos körülmény továbbá, hogy Jézus nem kényszerítette az embereket, hanem ők önszántukból adták oda neki a csodához felhasznált élelmet. Nekünk, híveknek is, oda kell adnunk Istennek azt, amink van, ha el akarjuk érni, hogy felhasználja az Ő dicsőségére. Nem a mennyiség a lényeg: a mi adományunk kicsiny volta nem gond. A gond az, ha az adományt önző módon, nehezen adjuk oda. Isten a kicsit is meg tudja áldani. Ennél a pontnál szükséges megemlíteni, hogy érdemes Istennek adni, ugyanis senki nem tud úgy „kamatot” adni, mint Isten. A tanítványok hét kenyeret adtak az Úrnak és egy kevés halat, és nem csak hogy négy ezer embert megelégítettek, hanem még hét nagy kosárnyi maradék is maradt. Amikor Isten kölcsönvesz tőlünk valamit, Ő úgy meg tudja áldani azt, mint senki más ezen a földön.

Isten Igéjében erősen kihangsúlyozva olvasható, hogy Jézus hálát adott, hiszen ez két helyen is szerepel az elemzett rövid szakaszban. Jézus nem csupán megáldotta az ételt, de ezt nyilvánosan tette. Sokan vannak olyan hívők, akik szégyellik a nyilvános hálaadást Istennek, elsősorban akkor, amikor hitetlenek is jelen vannak. Viszont ha Isten minket nyilvánosan áld, akkor nekünk nyilvánosan is hálát kellene mondanunk. Ne legyünk titkos tanítványok: emeljük magasra a zászlónkat!

Ugyanúgy, ahogy az ötezer ember megvendégelésekor, Márk evangéliumában is az olvasható, hogy megtörte a kenyereket és a halakat. Istennek minket is meg kellett törnie, hogy áldás lehessünk, ami a legtöbb ember számára fájó és megalázó volt. Tehát a megtöretésnek is meg kell előznie Isten áldásait. Ezzel az Úr fel akarja szántani szívünk talaját, hogy használni tudjon minket. (Ne féljünk ettől!)

A harmadik körülmény az étel kiosztása volt. Erről Máté 15:36-ban olvashatunk: „és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.”. Ez egy szép leírása annak, ahogyan kell az Urat szolgálni. Fontos körülmény volt és ma is az, hogy akit Isten hív a szolgálatra, mindig képesíti is annak elvégzésére. A tanítványok esetében Jézus adta oda az ételt a tanítványoknak. Ő ma is felruház minket azzal a képességgel, erővel, tálentummal, pénzzel, amire szükségünk lesz, hogy elvégezzük azt a munkát, amire Ő hívott. Ehhez az kell, hogy az Úr Jézus közelében maradjunk.

Figyelemre méltó, hogy habár a tanítványok kételkedtek, hogy hogyan fognak tudni ételt adni több ezer embernek, az Úr Jézus mégis felhasználta őket. Számunkra ez azt üzeni, hogy Isten úgyis akar minket használni, hogy látja gyengeségeinket. (Persze ez nem ok arra, hogy maradjunk gyengék, hanem csupán Isten kegyelme.)

A negyedik körülmény az étel elégséges volta volt. Erről Máté 15:37-38-ban olvashatunk: „(…) mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral. Akik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.”. A kiosztott ennivaló teljesen elég volt mindenkinek, nem fogyott el idő előtt, pedig mindenki evett. Amikor lelkünk megmentéséről van szó, akkor ebből kiindulva ki lehet jelenteni: Jézus teljesen elég, hogy megváltson!

Végül Jézus elbocsátotta a tömeget, erről Márk 8:9-ben így olvashatunk: „(…) és elbocsátá őket.”. Ez az Ige nagy erővel bír, hiszen korábban Jézus tett egy ígéretet, amit a Máté 15:32-ben ezt olvashatjuk: „(…) Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.”. Tehát Jézus állta a szavát, nem is küldte el a tömeget éhesen. Ennél a pontnál szükséges leszögezni, hogy az Úr Jézus nem azért etette meg őket, hogy szórakoztasson, és azért sem, hogy pénzt kapjon. Sőt, még csak azért sem, hogy embereket toborozzon maga köré. Csupán egy oka volt, hogy Jézus csodát tett: éhesek voltak és az étel nélkül sokan összeestek volna a hazavezető úton. Miután hazaértek, már mindenképpen meg kellett venniük az ételt. Mindez rámutat arra, hogy Isten nem fog csodákhoz folyamodni akkor, amikor nincs rá szükség.

Lezárásképpen kijelenthető, hogy ne legyünk mi sem felelőtlenek, ne várjuk el a Hatalmas Istentől, hogy adja meg nekünk, amit mi is meg tudunk tenni magunkért! Nem lustaságra és felelőtlenségre késztette az embereket Jézus ezzel a csodával. Ő itt csodához folyamodott azért, mert azonnal szükség volt rá.

Szerkesztette: Pallagi Balázs