Máté 27:33-44. Az Úr Jézus keresztre feszítése áll előttünk, úgy, ahogyan azt Máté örökíti meg az ő evangéliumában. Több minden áll az olvasó szeme előtt, nézzük meg!

Méreggel elegyített ecet. 34. vers.

Az első, amit a katonák tettek, mikor a Golgota helyszínére értek, hogy az Úr Jézusnak ecetet akartak adni, hogy igyon. Ezt még mielőtt keresztre feszítették volna. Márk úgy írja: „mirhás bort adtak neki inni.” (Márk 15:23) De ez a kettő egy és ugyanaz, mert egy ecetes, keserű bor volt, amit abban az időben a katonák is ittak. Ezt akarták neki adni. Alkohol volt, ami zsibbasztotta az érzékszerveket. Azért akarták adni neki ezt, hogy jobban elviselhesse a keresztre feszítéssel járó fájdalmakat. És íme, még ez is előre meg volt prófétálva: „szomjúságomban ecettel itatnak vala engem!” (Zsoltárok 69:21) De az Úr Jézus visszautasította ezt, nem ivott belőle. Azt akarta, hogy az ő beszéde és minden tette a kereszten nem egy elszédült, kába Megváltó szavai legyenek, hanem, mint aki teljesen józanon, ura a helyzetnek és önként áldozza fel életét a világ bűnéért.

A gonosztevők a kereszten. 38. vers.

Az Úr Jézus nem egyedül lett keresztre feszítve. Két oldalt mellette volt még két gonosztevő is. Hogy az Úr Jézust középre helyezték, az csak növelte az Ő szégyenét. De még ez is egy prófécia beteljesedése volt: „a bűnösök közé számláltatott.” (Ézsaiás 53:12)

Az Úr Jézus öltözete. 35. vers.

Legalább háromszor cserélték ki az Úr Jézus öltözetét az ő elítélése során. Egyszer Heródes előtt, utána a megostoroztatásnál, majd a keresztre feszítésnél. Azt is tudjuk, hogy a kereszt tövében a katonák négy részre osztották az ő ruháit: „A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét.” (János 19:23) Ebből tudjuk, hogy a keresztre feszítést négy katona hajtotta végre, a századoson kívül. Köntösére pedig sorsot vetettek.

El tudjuk képzelni, milyen emberek lehettek ezek a római katonák, akik, ahogy keresztre feszítenek egy embert, rögtön azzal bajlódnak, hogy a ruháit szétosszák. Hidegen hagyja őket a látvány. Megszokták. Rutinból feszítették keresztre az embereket. Milyen is lehet egy olyan emberi szív, amelyik ennyire megszokja egy másik ember haláltusáját. Nem is gondolták, hogy most ez az ember Isten Fia, Jézus Krisztus.  De a katonák hideg szíve, közömbössége megismétlődik minden időben, még ma is. Nem jobbak az emberek ma sem, az evangélium hirdetésére sokan hidegek, gondatlanok, közömbösek.

„Eloszták az ő ruháit!” (Márk 15: 24). Ez azt jelenti, hogy az Úr Jézust több mint valószínű, hogy meztelenül feszítették keresztre. Ezt az akkori történelmi iratok is bizonyítják, keresztre feszített elítéltet teljesen megfosztották minden ruhájától. Persze a festményeken nem így látjuk, mert a festő szégyellte volna az Úr Jézust úgy lefesteni. De ez még jobban növelte az Úr Jézus szégyenét.

Ez azt az igazságot tanítja meg nekünk, hogy a bűn természetében van ott, hogy megfossza az embert minden jótól, még a ruháitól is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor Ádám és Éva vétkeztek, akkor a mezítelenség azonnal problémává változott. Ott ahol a bűn bővölködik, a mezítelenség is bővölködik. Ezért van az, hogy ezekben az utolsó gonosz időkben a társadalom, ami körülvesz minket, egyre szemérmetlenebb, egyre szégyentelenebb, ami a ruházatot is illeti. Egyre kevesebb ruha, egyre több meztelenség. Néha sajnos még a gyülekezetekben, a ruházkodáson is sajnos meglátszik ez.                                                

Az, hogy az Úr Jézus ruháit elosztották maguk között a katonák, növelte az Ő gyötrelmeit az által is, hogy mindezt a szeme előtt tették. Egy keresztre feszített ember, mikor látja saját szemével, hogy ruháit így elosztják, akkor csak arra gondolhat: most már semmi más nem maradt hátra, mint hogy meghaljak. Már csak ez maradt, ami saját tulajdona volt. És most ettől is megfosztják. Ez is növelte az Úr Jézus lelki gyötrelmeit. Úgy képzeljük el, hogy ezek a dolgok mind olyan hatással voltak az Úr Jézusra, mintha sót dörzsölnénk az eleven sebbe, csak növeli a fájdalmakat. De még ez is ószövetségi szent Ige beteljesedése volt. Úgy olvassuk a 35.versben „hogy beteljék a próféta mondása!” Ez a 22. zsoltár 18. versében van így szó szerint megírva. Azok a katonák nem is gondoltak akkor arra, hogy Isten Szent Igéje teljesedik be azzal, amit tesznek. Szinte minden mozzanatra, ami a Golgotánál történt, ószövetségi prófécia teljesedett be. Ebben is azt látjuk, hogy Isten felette volt Pilátusnak, a papoknak, a katonáknak, MINDEN az Ő szuverén ellenőrzése, előrelátása szerint történt. Isten volt az események kormányánál, még akkor is, ha a Sátán, a gonosz erők úgy gondolták, hogy most ők vették át az irányítást. Ők azt hitték, de Isten mégis fölöttük állt.

Az Úr Jézus titulusa. 37.vers.

A Szentírás úgy fejezi ezt ki, hogy „az Ő kárhoztatásának oka.” Mármint az a felirat, amit Pilátus íratott, hogy az Úr Jézus feje fölé helyezzék: „Ez Jézus, a zsidók királya.”

Ezt nem csak az Úr Jézussal tették, hanem minden keresztre feszített ember fölé írták egy táblára az ő elítéltetésének okát. De feltevődik a kérdés, hogy az Úr Jézus esetében, ezek a szavak, egyáltalán nem egy gonosztett, vagy bűn leírásai. Látszik ez abból is, hogy a zsidóknak ez így nem tetszik, ahogy Pilátus leírta. De Pilátus szándékosan írta így, hogy a zsidókat ezzel is megalázza, megvesse. Érezte, hogy a zsidók kényszerítik arra, hogy ítéletet mondjon ki az Úr Jézusra, és ezzel a titulussal cserébe megvetni akarja őket. A zsidók iránt érzett haragból írta Pilátus, amit írt.

Persze, amit Pilátus írt, teljes egészében igaz! Istennek gondja volt arra, hogy még a kereszten is, az Ő Fiának megadják a KIRÁLY címet. És meg is kapta.

Megvetés, gúny, bosszantás a kereszt tövében

Nem csak hogy az Úr Jézus kibeszélhetetlen fizikai fájdalmakat tűrt el, hanem el kellett tűrje ott a kereszten azt a sok megvetést, gúnyt, bosszantást, ami szinte minden irányból érte, ami érzelmi, lelki gyötrelmeit is növelte.

Kik voltak ezek az emberek? A szemlélő tömeg, a Sanhedrin, a katonák, és a mellette levő két gonosztevő is.

1. A tömeg. 39.vers. Nem szégyelltek sokan a tömegből mérget dobni az Úr Jézus felé szavaikkal. Ezek között voltak sokan, akik még a hét elején Hozsannát kiáltottak. Szidalmazták őt, fejüket hajtogatván. Még ez is prófécia beteljesedése. (Zsoltárok 109:25 és 22:7). Akkor fejüket hajtogatták, de majd térdüket fogják meghajtani az előtt, akit keresztre feszítettek.
2. A gonosztevők. 44.vers. Vannak olyan emberek, akik a biztos halál torkában sem szűnnek meg a gonoszságtól. Itt voltak ezek a gonosztevők a kereszten, igaz, hogy az egyikük később megtért, de voltak, akik még ott a kereszten, pár perccel haláluk előtt sem szálltak magukba. Az örökkévalóság tátong feléjük, és így sem gondolnak, lelkük sorsa felől. Azt gondolná az ember, hogy legalább akkor felébred lelkiismerete. De annyira meg vannak keményedve a bűn ereje által, hogy nem törődnek akkor sem lelkükkel. Ma is vannak ilyen emberek.

Kihívások a keresztnél

Volt ebben a gúnyolódásban, megvetésben nem kevés arcátlan kihívás az Úr Jézus felé. Kérdőre vonták hatalmát, megtartatását, kapcsolatát Istennel és bizonyítékot kérnek.

1. A hatalom kérdése. 40.vers. „Te, aki lerontod a templomot… szállj le a keresztről.” Amikor az Úr Jézus ezt mondta, akkor ő az ő testének templomáról beszélt, de félreértették őt! És most itt, a főemberek gúnyt űznek az Úr Jézus hatalmából, erejéből. Úgy érveltek, hogy az, akinek van annyi ereje és hatalma, hogy a templomot lerontsa és három nap alatt újraépítse, biztos kell legyen akkora hatalma, hogy most leszálljon a keresztről. Mennyire tévedtek, mert az Úr Jézus ereje és hatalma volt az, ami őt ott a kereszten tartotta!
2. A megtartás kérdése. 42.vers. „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani?” Azzal vádolják és gúnyolják, hogy képtelen magát megmenteni ebben az állapotban - milyen megváltó az?! Annyi csodát tett, akkor most miért nem tesz egy csodát? Miért nem menti meg most magát? Nem értették meg az Úr Jézus munkáját a kereszten. Nem arról volt szó, hogy nem tudta volna magát megmenteni, hanem arról, hogy nem akarta magát megmenteni. Azért, hogy ezzel megmenthessen másokat. Szegény lett és elhagyatott, hogy mi őbenne meggazdagodhassunk, és hogy soha ne legyünk elhagyatva. Meghalt, hogy mi élhessünk.
3. Istenben való bizodalom kérdése. 43.vers. „Istenben bízott, szabadítsa most meg őt….” Itt most az Úr Jézus kapcsolatát az Atyával gúnyolják, és kifogásolják! Úgy érvelnek, ha Istenben bízott annyira, mint ahogy mondta, akkor Isten most miért nem menti meg őt? Biztos azért, mert nem kedves Isten előtt, Isten nem tekint rá. A Zsoltárok könyve 18:19-20-ból vették ki ezt, ami azt mondja a Megváltóról: „az Úr volt az én támaszom. És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.” És ebből ők azt a következtetést vonták le, hogy mivel Isten nem ragadja ki őt innen, azért van, mert nem leli kedvét benne. Pedig pont az ellenkezője volt igaz, de a hitetlenség a lelki igazságokat nem érti meg, vagy elferdíti. A hitetlen világ ma is ezt teszi Isten gyermekeivel. Ha annyira bízik és hisz Istenben a hívő, akkor Isten miért nem szabadítja meg a nyomorúságtól, miért beteg, miért szegény? Mert nincs hite! Ha lenne hite, megszabadulna ezektől! Elferdítik a Bibliai igazságokat. Ne engedjük, hogy ezek hassanak reánk, gondoljunk ilyenkor az Úr Jézusra, hogy ő is pont ezeken ment át, amikor a kereszten volt.
4. A bizonyíték kérdése. 40,42.versek. „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ez előtt a gonosz és álnok nép előtt Krisztus csak úgy bizonyíthatta be, hogy Ő Isten Fia, ha leszáll a keresztről! De, ha történetesen az Úr Jézus akkor leszállt volna a keresztről, ez a gonosz nép akkor sem hitt volna benne. Akkor is még több kifogással, kibúvóval maradtak volna tovább a hitetlenségben. A hitetlenség egyik jellemzője, hogy azt mondja: „bizonyítékok hiányában nem hiszek.” Pedig nem a bizonyítékok hiánya a valódi akadály számukra, hanem a hit hiánya. Nem a bizonyítékokkal van baj, hanem a hittel.

A legnagyobb bizonyítékot kapták meg akkor, amikor az Úr Jézus feltámadt a halottak közül. Nagyobb bizonyíték volt ez, mintha leszállt volna a keresztről. De ezek az emberek még akkor sem hittek benne. „Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.” (ApCsel 1:3) A hitetlenség mindig eggyel több bizonyítékot akar, és ő akarja megszabni azt, hogy mi legyen a bizonyíték! 

Szerkesztette: Trinfa Johanna