Sok évvel ezelőtt egy idős puritán, Increase Mather: “A szülőknek az a feladata, hogy imádkozzanak gyermekeikért.” – címmel írt traktátust. Ennek az idős puritánnak volt egy csodálatos fia is, akit Cotton Mathernek hívtak, és amikor híres prédikátor lett belőle, ő is kiadott egy traktátust a következő címmel: “A gyermekek feladata, hogy imádkozzanak szüleikért, akik imádkoztak értük.” Ez csodálatos! Amikor egy apa és egy anya odaszenteli gyermekeinek az életét és ők engedelmeskednek az Úrnak és tisztelik szüleiket. Erről szól az első parancsolat és ígérete "Tiszteld apádat és anyádat.”
Emlékszem kisfiú koromban apámnak volt a boltjában egy bőr zacskó a tetején egy zsinórral, amiben a pénzt tartotta. A hét végén apám fogta az egész bevételt, beletette a zacskóba és a kezembe nyomva ezt mondta: “Fiam, vidd el ezt a bankba!”
Ahogy kifele mentem a bolt ajtaján, hallottam, ahogy egy vevő azt mondja apámnak: “Mr. Criswell, ön rábízza erre a fiúra az összes pénzt?”
Az apám így válaszolt: “Uram, a lelkemet is rábíznám erre a fiúra!”
Csak néhány szó volt, de amikor meghallottam, amit az apám mondott rólam, tízszer nagyobbnak éreztem magam. Úgy gondoltam, inkább meghalnék, semhogy eláruljam apám bizalmát. Hitt bennem, bízott bennem és én szeretettel és tisztelettel válaszoltam erre.
W.A. Criswell
Forrás © | Fordította: Nagy-Kasza Lona