„...hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Galata 4:5)
Évekkel korábban egy rongyos kis árva újságárus fiú járta a város utcáit. Elhaladt egy gyönyörű ház előtt. Gondozott gyep, impozáns ház, a bejárat hívogató. A fiú a bejárat felé kanyarodott, s mielőtt ráeszmélt volna, megnyomta a csengőt. Lowery úr, a hatalmas ház tulajdonosa, ajtót nyitott és rácsodálkozott a riadt, meglepett fiúra.
Nem tudva mit is mondjon, a rongyos fiúból kifakadt: „Uram, van kisfia?” Lowery nevetve, kedvesen mondta: „Nem, fiam, Lowerynének és jómagamnak nincs gyerekünk.”
A fiú sóvárogva válaszolta: ”Ó, bármit megadnék, ha a fiatok lehetnék és szaladgálhatnék, játszhatnék ezen a szép pázsiton.”
Aztán, mintegy a gondviselés szokatlan pillanatában, Lowery úr ment és hívta a feleségét. A királynői megjelenésű hölgy lejött a széles lépcsőn a fogadóba, s a férje mellé állva mondta: ”Kedvesem, szeretnél egy kisfiút?” Majd gyorsan válaszolt is: „Ó, igen!”
A hatalmas ember a kisfiúhoz fordult: „Nos, gyere be, gyere be!”
A kisfiú befele menet ígéretéhez hűen benyúlt a zsebébe és kivett tizenhárom centet, odanyújtotta a ház urának mondván: „Uram, ez mindenem”.
Ilyenek vagyunk mind, amikor Istennek felajánljuk a keveset a megváltásunkért. A ház ura vette a fiú kezét, ujjait a pénzzel összehajtva így szólt: „Fiam, tartsd meg a pénzt, mert mindkettőnk számára bőséges javakkal rendelkezem.” Majd bevitte a kisfiút a házba, és örökbe fogadta.
Isten is pontosan ezt tette értünk! Hontalanok, szegények és kivetettek voltunk, de Isten ránk ruházta a fiúság kiváltságát. Befogadott mennyei otthonába, így örökösök és Jézussal Krisztus örököstársai vagyunk.
W.A. Criswell
Forrás © | Fordította: Deák Melinda
