Ahogyan a virágok gyökerei mélyre hatolnak, miközben a növény táplálék után éhezve kutat, ugyanígy az emberi lélek is mélyre ereszti gyökereit Isten jelenlétébe, hogy megízlelhesse jellemét, bölcsességét, kegyelmét szeretetét, irgalmát, Önmagának kinyilatkoztatását. Aztán növekedni kezd egyre feljebb és feljebb ér. Bárhol is legyen egy növény, ha van benne klorofill, ha van benne zöld rész feljebb és feljebb kapaszkodik keresve a fényt, a nap felé indul, az ég felé.

Láttál valaha virágot, amelyet a pincében tartottak? Bármerre is teszed, megpróbál az ablak felé fordulni. Láttál valaha virágot sötét helyen? Mindig megpróbál felfele kapaszkodni, hátha elérhetné a nap fényét. Láttál már napraforgót, ahogyan reggel kelet felé hajtja a fejét, aztán egész nap folyamán a Napot követi, aztán végül nyugat felé fordítja fejét? Valami van abban a virágban, valami, amit Isten belé helyezett, amely fel az ég felé irányítja. Isten minden teremtménye ilyen!

Ilyennek alkotott bennünket Isten, hogy felé emeljük a tekintetünk és lelkünk vágyakozzon a Mennyország felé Isten Fiára tekintve. Ezek a virágok annyira színesek és szépek és olyan illatosak, vonzóak, Isten ajándéka és áldása a világnak, hogy ezzel is gazdagítsa a lelkünket, életünket; Isten azt mondja ilyenek a keresztények is. Ő egy dicsőséges szép életet példáz számunkra azzal a sok kegyelemteljes gazdagsággal, amelyet a mező virágainak adott. Más emberek aggódnak, szoronganak, tele vannak aggodalommal, de nem ilyen a keresztények élete. „Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.” (Máté ev. 6:28b-29). Isten gyermekeinek ez a gyönyörűséges élet adatott Isten Fiára tekintve az egész világ számára áldássá lehetnek.

W.A. Criswell

Forrás © | Fordította: Kelemen Krisztina