✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

Eleget imádkozol?

2017. július 04. - Sára B

artem-kovalev-86365.jpg

 

A bűntudat egy nagyon rossz motivátora bármilyen viselkedésnek, kivéve a bűnbánatnak. Bűntudattól indíttatva nem vagyunk képesek hosszú távon végezni olyan spirituális gyakorlatainkat mint az imádság. A bűntudat nem erre volt tervezve, és ezért nem leszünk soha olyan személyek, akik “szüntelenül imádkoznak” (1 Thesszalonika 5:17) a bűntudat hatásától, ami azért van, mert nem imádkozunk eleget.

Gyakorlatilag a bűntudat egy jogállás. Érzelmileg, a bűntudat egy elnehezedett lelkiismeret, a válaszunk egy igazi, vagy észlelt kudarc tudatára. Így tehát a bűntudat egy olyan valami, amitől meg kell szabadulni és nem olyasmi amit kihasználunk mint motiváció egy szokás kialakításához. Az a célja, hogy az egyetlen elsődleges tettre késztessen minket: a bűnbánatra. A bűnbánat az Isten tervezte eszköz arra, hogy megszabadítson minket a bűntudattól. 

Másrészről, Istennek ez az ösztönzője arra, hogy ,,amit teszünk, jó lélekkel végezzük” (Kolossé 3:23), – ,,fáradozzunk és küzdjünk” (1 Timóteus 4:10), ,,engedelmessé tegyük testünket” (1 Korithus 9:27), ,,naponként a halállal nézzünk szembe” (1 Korinthus 15:31) ,,megtagadva önmagunkat, felvéve naponként a keresztünket, követve Jézust” (Lukács 9:23-25), és ,,nekifeszülve a célnak, hogy eljussunk valamiképpen a halottak közül való feltámadásra” (Filippi 3:11-14) – jutalom számunkra (Kolossé 3:24, Filippi 3:8, 14).

A legalizmus problémája

Jézusnak az örömhíre ezért olyan jó hír nekünk! Hit fűtötte bűnbánat által, Jézus megbocsát minden bűnünket (Lukács 24:47) azáltal, hogy felvitte őket magával a keresztre (2 Korinthus 5:21). Amikor így jövünk Jézushoz, megszabadít minket a bűntudat terhétől és megnyugvást ad (Máté 11:28). De ami ennél is több, segít nekünk letenni minden ránknehezedő terhet és bennünket megkörnyékező bűnt, hogy állhatatossággal fussuk meg a hit harcát, nézzünk Rá, aki Ő maga a nagy jutalom, mindazzal együtt, amit Isten ígért nekünk Ő benne mindörökké (Zsidók 12:1-2)

Amikor Jézus arra akar motiválni, hogy a bűntudattól szabadok legyünk, megnyugvást kínál a bűnbűnat által. Amikor Jézus arra szeretne motiválni, hogy kövessük őt a nehézségekben is (Máté 7:14), mennyei kincseket kínál jutalmul nekünk (Márk 10:21). .

Ezért van az, hogy a funkcionális legalizmus – a mi emberi törekvésünk arra, hogy megszabaduljunk a bűntudattól és Isten elfogadjon minket, az által, hogy saját erőnkből próbálunk megfelelni az Ő (vagy valaki más) elvárásainak – nem működik a keresztyén életben (vagy bármilyen más életben). Soha nem tudunk megfelelni azoknak a cselekvési és motivációs elvárásoknak amik enyhítik a bűntudatunkat. A legtöbb amit elérhetünk az, hogy a bűntudatunk alkalmanként egy rövid ideig elnémuljon.

Miért nem imádkozunk többet?

Szem előtt kell tartsuk ezt, ilyen mélyreható buzdításokat olvasunk az Újszövetségben, mint:

 ,,az imádkozásban [legyetek] állhatatosak” (Róma 12:12)

„imádkozzatok mindenkor a Lélek által…teljes állhatatossággal” (Efézus 6:18)

,,Mindenért imádkozzatok” (Filippi 4:6)

,,Az imádkozásban…legyetek kitartóak!” (Kolossé 4:2)

,,szüntelenül imádkozzatok” (1 Thesszalonika 5:17)

,,mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk” (Lukács 18:1).

Ítélethozóknak találom ezeket az igéket. Az imaéletem növekedik, de biztosan állítom, hogy nem olyan mint a Pál imaélete, sőt messze áll a Jézusétól. A negyven éves tapasztalatomtól fogva keresztyénként azt mondhatom el a legtöbb keresztyénről, nyugaton legalább is, hogy ők is valami nagyon hasonló helyzetben vannak. 

Miért nem imádkozunk többet? A válasz egyszerű és nagyon ítélethozó: nem imádkozunk többet, mert nem igazán hisszük, hogy változtatna valamit. A személyes, kulturális és vallásos tapasztalataink azt erősítették meg bennünk, hogy a több cselekvés többet jelent, mint a több ima. Tehát, mint “Biblia-hívő” keresztyének, hivatalosan megerősítjük, hogy a Biblia tanít minket az imádságről, de elhanyagoljuk a gyakorlatát, mert nem hisszük igazán a Biblia tanítását az imáról.

Ez a hitetlenség pedig így bűntudatot okoz – amint kell tegye. Az Isten ígéreteiben való hitetlenség és engedetlenség mind bűn.

A titka annak, hogy többet imádkozzunk

Mit tegyünk ezzel a hitetlenségünk miatti bűntudatunkkal?

Túl sokszor azzal reagálunk a bűntudatunkra, hogy elhatározzuk, hogy többet imádkozunk. Próbálkozunk is egy kis ideig, de nem lesz fenntartható. Miért? Mert az ítélet igaz ugyan (nem imádkozunk eleget), de a rossz motivációt használjunk ahhoz, hogy javítsunk viselkedésünkön. Többet imádkozni azért, hogy enyhítsük a bűntudatunkat nem fog segíteni az imában, azért mert a bűntudat nem ezért van. A bűntudat egy teher, amit a bűnbánat által tudunk feloldozni, és Jézustól kapjuk a megbocsátást és megújulást.

Ha igazán úgy szeretnénk imádkozni, ahogy a Biblia tanítja, a Bibliai motivációba kell kapaszkodnunk: Isten ígérete, hogy jutalmat kapunk. Ha megnézzük minden bibliai buzdításnak a kontextusát, amint már fent fel volt sorolva, láthatjuk a jutalom ösztönzőjét.

 ,,Az imádkozásban [legyetek] állhatatosak” és kegyelem szerinti ajándékban és szeretetben bővelkedjünk a gyülekezetben (Róma 12:6-13).

„Imádkozzatok midenkor a Lélek által…teljes állhatatossággal” azért, hogy védve legyünk a gonosz támadások ellen, és az evangélium hirdetve legyen pontosan és merészen (Efézus 6:10-20).

Mindenért imádkozzatok azért, hogy semmilyen aggódás vagy szorongás ne tartson fogva, hanem az Isten békessége védelmezze a szívünket és gondolatainkat (Filippi 4:6-7).

,,Az imádkozásban…legyetek kitartóak” azért, hogy lelkileg éberek legyünk, hogy meglássuk Isten hálaadásra késztető kegyelmét (Kolossé 4:2).

,,Szüntelenül imádkozzatok” azért, hogy egység, szeretet, öröm, alázat, türelem legyen a gyülekezetben (1 Thesszalonika 5:12-18).

,,Mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk” azért, hogy mindent megkapjunk amire szükségünk van Istentől (Lukács 18:1-8).

Ezek a példák csak a felszínt súrolják, a Biblia tele van ígéretekkel azoknak, akik imádkoznak.

Olaj a tűzre

Az imaéletünk növekedésének a titka, hogy az imádságot az áthatóbb “kegyelem szokásaként” ápoljuk az életünkben, az, hogy az Isten ígéretei által gerjesszük hitünk tüzét.  

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, félre kell tennünk kudarcainkat, a hit gyengítő hiányosságainkat, és az erősen elfogult tapasztalatainkat, és Isten bővolködő kegyelmének az ígéretére kell néznünk (2 Korinthus 9:8), ugyanakkor mások tapasztalataira a Bibliából és a történelemből, akik jobban megtapasztalták a hatékony imádságot mint mi. Mindezek segítenek a hitünk és reménységünk növelésében.

Az ígében való hit felbátorít arra, hogy ezt az ígéret-csekket a mennyei bankba vigyük és addig mind kérjünk, amíg beváltják: ,,ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem” (János 14:14).

Isten nem akar bűntudat motiválta imádkozókat, ő olyan imádkozókat szeretne, akik úgy jönnek hozzá, mint a Jutalmazóhoz és a Jutalomhoz (Zsidók 11:6, 26). Minél többet tapasztalunk meg mindkettőből, annál többet fogunk imádkozni.

 

Eredeti cikk

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr3312640325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása