Péter anyósa nagy láztól szenvedett, és a Megváltó kezének érintésétől és az Ő szavának ereje folytán meggyógyult. Isten kegyelme nem biztosít be minket a próbák elkerülésére. Péter és András háza (mindketten ott voltak) különösen is kedvelt volt, sok más ház mellett is elhaladt Isten kegyelme, azonban ezt választotta lakhelyéül az Úr, mégis nagy betegséggel találkozunk ott – Péter feleségének édesanyja láztól betegen feküdt, halálközeli állapotban. Ez nem kis fájdalmat jelentett a családnak, azonban ez a fájdalom örökkévaló javukat szolgálta. Isten túlságosan is szereti az Ő választottait ahhoz, hogy hagyja őket csak úgy vessző nélkül élni. Ha kevésbé szeretne akkor talán megengedte volna, hogy elegyítetlenül faljuk a szenvedélyeket, azonban a mi bölcs Atyánk szeretete irányunkban túl nagy ahhoz, hogy megfosszon bennünket a szenvedés javunkra való formálásától. A betegség nem úgy jött ahhoz a házhoz, mint ellenség, hanem mint barát, hiszen eszköz volt. Krisztus csodálatos hatalma nyilvánulhatott meg ebben a családban, és az Ő hatalmán keresztül szeretete is megnyilvánult. A legrosszabb betegségek sokszor azok a fekete paripák, amelyeken a legnagyobb áldások lovagolnak felénk. Nem kis megtiszteltetést jelentett Péternek, hogy a háza a Megváltó hadiszállása, fő helye lett. Minden bizonnyal hosszú éveken át a legtöbbet emlegetett ház volt a vidéken – minden bizonnyal az Áldott Orvos házaként ismerték, hívhatták, az emberek.

Az apostolok közül egyedül Pétert érte az a megtiszteltetés, hogy személyes csodákat élhetett át. Csoda volt, hogy járhatott a vízen, csoda volt, hogy megmenekült a fulladástól, amikor a Megváltó kinyújtotta érte a kezét, és a habok fölé emelte. Az ő hajójával történt a nagy halfogás csodája, amikor annyi halat fogtak, hogy már-már süllyedezett a hajó, ekkor Simon leborult és imádta az Urat. Volt egy csoda Péter rozsdás kardjával kapcsolatosan, amikor levágta a főpap szolgájának a fülét, azonban a Mester begyógyította a sebet, amelyet meggondolatlanul ejtett. És itt, ebben az esetben éppen egyik rokonával tett az Úr csodát – a felesége édesanyja teljesen meggyógyult a nagy lázból, a mi Urunk Jézus Krisztus csodálatos ereje folytán. Minden keresztyénnek vágynia kellene arra, hogy Isten keze kapcsolatban legyen mindazzal, amije van, így amikor a házára néz, láthassa az épületen túl Isten jóságát, hogy adott neki otthont. Visszatekintve az egész életére a hívő ember, fehér foltként érzékeli, ahol Isten jelenléte felragyogott és a legszerényebb körülményeket különlegessé, előkelővé változtatta: azonban mindenekelőtt az imádsága, hogy Isten keze, az Ő munkája legyen nyilvánvalóvá a rokonai körében is, hogy mindegyikük ezt mondhassa „Az Úr állította őt helyre, gyógyította meg.” vagy „Isten hívta Őt életre a lelki halálból, az én könyörgéseimet meghallgatva”. A férjem, feleségem, gyermekeim, szolgálóim, mindannyian az Áldott Orvostól kapnak gyógyulást, bárcsak az egész háznépünk Isten szentjei közé tartozna, és mind örömmel énekelnének, mert az Úr nagy dolgokat tett velük.

Ez az eset szombat napon történt. Általában a szombatok Krisztus különlegesen választott alkalmai voltak, hogy lerombolja a farizeusok rideg és szigorú fenntartásait a szombattal kapcsolatosan, és azért is, mert ezt a napot meg kellett szentelni, különösen is alkalmas volt, hogy a szent Megváltó nagy tettei mindenki számára láthatóak, nyilvánvalók legyenek. Szombat volt s a szegény beteg talán kesergett lelkében, hogy nem tud elmenni a zsinagógába, vagy nem találkozhat azokkal az emberekkel, akikkel imádkozni szeretett volna. Talán a magas láz olyan állapotba kerítette őt, hogy nem tudott emlékezni Krisztusra, mint gyógyítóra, így nem volt képes imádságban sem Hozzá fordulni. Azonban Péter és András odamentek Hozzá és feltárták előtte a helyzetet, és kérték Őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a beteget. Áldás a számodra, drága barátom, hogy ha te lelkileg beteg is vagy, de vannak szentek, Istennek odaszánt emberek a rokonaid körében, valaki a házad népe közül, aki megemlékezik rólad és helyzetedről imádságaiban, és megsúgja Krisztusnak a helyzetedet, a javadra beszél Vele, amikor te kétségbeesésed miatt vagy éppen lelki mélyponton vagy, és nem tudsz önmagadért könyörögni, áldott vagy, ha van olyan együtt érző barátod, aki beszéljen helyzetedről a Királynak. Egy keresztyén is nagy áldássá lehet a csalás számára, de itt már ketten voltak, mivel Simon és az ő testvére András, mindketten ott voltak, és ha ketten egyet értenek bármiben, amely a Mester királyságához tartozik megadatik nekik. Ők a Megváltóval győztek azon a szombaton, amikor a beteg álmodni sem merte, a Megváltó bement a szobájába, és végtelen irgalommal tekintett rá, először, mint Király megdorgálta a betegséget, aztán felsegítette a beteget gyöngéden, kedvesen, és teljesen meggyógyította. Milyen nagy szeretetet érezhetett az asszony az ő Jótevője iránt! Nem csoda, ha a hálaadás felragyogott a szívében, és miután meggyógyult egyből felkelt és szolgált az ő Gyógyítójának. Abban a pillanatban szolgálni kezdett, amikor meggyógyult. Erről a szolgálatról fogunk most írni. „Ő pedig azonnal felkelt és szolgált nekik”

A GYÓGYULÁS BIZONYOSSÁGA

Az a tény, hogy ez az asszony azonnal szolgálni kezdett Krisztusnak és az Ő tanítványainak azt bizonyítja, első sorban, hogy BIZTOSAN TELJESEN MEGGYÓGYULT, és nincs jobb út a megtérésünk bizonyítására, mint az övéhez hasonló viselkedés.

Feltételezzük, milyen lett volna, ha míg ott feküdt arról beszélt volna, hogy hogyan is érezte magát, mennyivel jobban lett, milyen különleges érzés fogta el, amikor a Megváltó megdorgálta a betegséget, és milyen különlegesen jól érezte magát azután, azonban, ha nem kel fel, de továbbra is ott fekszik nem lett volna látható a gyógyulása, egyikünk sem tudta volna semmilyen szinten megítélni, hogy valóban meggyógyult e. Tehát, ha bizonyos személyek arról számolnak be nekünk, hogy milyen nagy változást éltek meg a szívükben, amikor azt mondják biztosak abban, hogy megújultak, mert szeretnek ezt vagy azt, és meggyűlölték ami régi bennük, reményteljesen vágyunk arra, hogy elhigyjük mindazt, amit mondanak, de mindenekelőtt a fákat a gyümölcseikről ismerjük meg, és a megtért emberek is, bár megosztják belső történéseiket, nem győzhetnek meg a változásról mindössze ennyivel, látnunk is kell, hogy kifele hogyan szolgálják Krisztust. Ha a cselekedeteik szentek és életük tiszta, akkor tudhatjuk biztosan, és semmiképpen sem az előtt, hogy valóban új életet nyertek.

Képzeljük el, hogy ez a jó asszony még mindig az ágyán fekszik, de elkezdi mondani, hogy ’Hát remélem, hogy meggyógyultam’, és elkezdne arról beszélni, hogy talán majd egyszer újra elláthatja azokat a feladatokat, amelyeket egészségesen tett, nem lennénk bizonyosak afelől, hogy valóban helyreállt az egészsége. Valami többet vártunk volna, mint terveket és reményeket. Vagy, ha hirtelen felpattant volna és kirohant volna az utcára, mindenféle furcsa ugrándozásba kezdett volna, nem annak lett volna bizonyítéka, hogy meggyógyult, sokkal inkább annak, hogy valamiféle delíriumba esett és még mindig az erős láz hatalmában van. Amikor az embereket nem aktiválja a szentség, nem hihetjük róluk azt, hogy megmenekültek, vagy amikor telve látjuk őket az üres vallásosság izgalmával, de a hétköznapokban nem szolgálnak az Úrnak, arra gondolunk, hogy még bűneikben vannak, nem érintette őket az Áldott Orvos nyugtató, hűs keze, Aki amikor elűzi a lázat, helyreállítja a lélek nyugodt és békés állapotát. Ez az asszony sokkal jobb bizonyítékát adta a gyógyulásnak, mint az említett helyzetek bármelyike. Ez arra vezet minket, hogy észrevegyük, és megjegyezzük, hogy megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka egy ember Krisztus általi lelki gyógyulásának meg kell változtassa a magatartását, életvezetését, főleg abban, hogy Krisztusnak szolgálva éljen, és Neki engedelmeskedjen. Ez a próbája a gyógyulásnak, ez és nem kevesebb!

Amikor látjuk, hogy az az ember, aki nagyban támadó, törvényszegő volt, szentül él, egészen biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus meggyógyította Őt, mivel azt teszi, amire azelőtt képtelen volt. Az, hogy az asszony felkelt, hogy az Úrnak szolgáljon, biztos jele volt annak, hogy meggyógyult, és látható volt kifele a változás, amely végbemegy az ember jellemében, természetében és ahhoz vezet, hogy odaszánja magát Krisztus szolgálatára, és vitathatatlan bizonyítéka a megtérésnek.

Drága barátaim, szeretném, ha megállnánk itt egy pillanatra és megfigyelnénk azoknak a cselekvéseknek a természetét, milyenségét, amelyeket ez az asszony cselekedett, mivel ezek szimbolikusan utalnak azokra, amelyeket egy új élettel rendelkező személy tesz. Az ő szolgálata és tennivalói egyszerűek voltak. Valószínű, hogy ő volt a háztartás feje, irányítója, és egyből elkezdte a feleség munkáját végezni. Ezek, nem voltak olyan nagy feladatok, amelyekkel kérkedhetett volna, átlagos feladatok voltak, teljesen hétköznapiak. Sokan, akik azt vallják, hogy megtértek, egyből arra vágynak, hogy tanítsanak, egy emelvény, szószék a számukra a legfontosabb, és egy nagy gyülekezet a vágyuk. Nekik a legsürgetőbb foglalatosságuk, hogy valami nagy dolgot tegyenek és elfoglalhassák a fő helyet a zsinagógában. Azonban ez a kedves asszony nem vágyott tanítani, de arra gondolt megmossa Jézus lábait, és ételt készít neki, ami az ő sajátos feladatköre volt. A szerény tennivalók iránti figyelmesség nagyobb jele a kegyelemnek, mint a magas feladatok végzésével kiemelt munka. Valószínű sokkal több kegyelem van egy szerető édesanya szolgálatában Krisztusnak, Isten félelmében nevelve gyermekeit, mintha jól ismernék, mert valamely mozgalomban vezető szerepet tölt be. Természetesen vannak különbségek, mert áldott volt Deborah és nagy az ő neve Izraelben, és mindazok, akiket Isten küldött, hogy vezessék az Ő gyülekezetét, nem veszítik el jutalmukat. Az alázatos kegyességek és feladatok a legjobb próbák a számunkra. A képmutatók megjátsszák a nyilvános szolgálatokat, azonban az igazán istenszerinti élet belsőséges voltát a magánéletükben nem tudják megjátszani, és mivel nem tudnak elbűvölni éppen emiatt a megjátszásukkal, úgy érezzük, mint Egyiptom férfiai, amikor azt mondták „ez Isten ujja”.

Figyeljük meg, hogy ez az asszony a ház teendői után nézett. Nem szaladt ki az utcára, aztán vagy száz mérföldet azért, hogy Krisztust dicsőítse, ő, merem állítani később tette ezt, de otthon kezdte. Az a kegyelem, amely a család szívén átmosolyog még bőségesebb. Ha a saját családod nem látja azt, hogy Isten szerint élsz, hidd el senki más sem fogja látni, és ha a szüleidnek vagy gyermekeidnek kétségei vannak a hited őszintesége felől, attól tartok neked magadnak is aggódnod kellene emiatt. Péter anyósa Krisztusnak szolgált otthon, és ez vitathatatlan bizonyítéka volt annak, hogy Krisztus meggyógyította őt, és számodra az a legjobb bizonyságtétel a hitedről, ha a családod körében szolgálod Jézust, és mindannak az otthonává teszed a családod, ami szép, és jó és szent.

Péter anyósa neki való feladatokat végzett, az ő nemének és helyzetének megfelelő feladatokat. Ő nem akart az lenni, amire Isten nem alkotta őt, de megtett mindent, amint lehetőségében állt. Számára természetes feladatokat látott el, amelyekkel adott pillanatban szembekerült, nem voltak különleges vagy túlzó feladatok. Azokkal a feladatokkal foglalkozott, amelyeket ott és akkor kellett megoldania, nem várt éveken át arra, hogy majd szolgálni fogja az Urat. Csendes, természetes módon követte elhívását, mintha soha fel sem merült volna az, hogy másként tegyen. Ha valaki akkor azt mondta volna, milyen csodálatos, hogy Krisztusnak szolgál, ez az asszony elcsodálkozott volna az állításon. Ez tűnt a legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolognak, amit akkor tehetett. Azok az egyszerű, hétköznapi feladatok, amelyeket szent késztetéssel a szívünkben végzünk, a legjobb bizonyítékai a kegyelem munkájának az életünkben, minél természetesebb számunkra ezek végzése, annál jobb. Az igaz hitnek a feladataid végzésében, a családi körben, a házadban, az utcádban, a mezőn, a gyermekeiddel kapcsolatban és társalgásodban is meg kel nyilvánulnia.

Egy másik figyelemre méltó dolog, hogy ezek a dolgok a szívben élő megújító kegyelem bizonyítékai, amikor önkéntesen alárendeljük magunkat a szolgálatra, mint ahogyan ez az asszony is tette. Nem olvasom, hogy bárki felkérte volna, hogy tegyen valamit Jézusért, azonban azt látjuk, hogy ez számára magától értetődő volt anélkül, hogy bárki megkérte vagy megparancsolta volna. Haladéktalanul hozzálátott a feladatai elvégzéséhez, azt olvassuk „azonnal felkelt…” és szolgált. Ő nem tudott hamarabb cselekedni, de amikor megtehette nem késlekedett. A haladéktalan cselekvés az engedelmesség lelke: „Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat.” (Zsoltárok 119:60). Nem kételkedem abban, hogy örömmel végezte a szolgálatát. Ott lebeg a vidámság mindenütt a levegőben, amikor azt olvasom „felkelt”, úgy érthető, mint vidáman, lelkesedéstől ragyogva lépett szolgálatba. Az a legjobb Istennek végzett szolgálat, amelyet halogatás és késlekedés nélkül, önkéntesen, szorongatás, tolakodás nélkül, nagylelkűen, nem kelletlenül, irigykedve, szívből és panaszkodás nélkül teszünk. Nálunk nem mehet úgy, hogy ’Ezt kell tenned és ezt meg is fogod tenni’, mi azért szolgájuk Jézust, mert szeretünk Neki szolgálni, és a Neki való szolgálat öröm és gyönyörűség a mi számunkra.

A GYÓGYULÁS TÖKÉLETESSÉGE

A következő igazság az igéből talán a legérdekesebb. Ennek az asszonynak a szolgálata Krisztus és az Ő tanítványai felé másodlagosan igazolta a GYÓGYULÁS TÖKÉLETES VOLTÁT. Nem kellene ez meglepő legyen a számunkra, hiszen gondoljuk csak át: beteg volt a láztól. Feltételezzük, hogy egy próféta meglátogat az otthonodban és meggyógyítja a barátodat, akit nagy láz gyötör, azonban, a beteg még egy darabig nem lesz képes felkelni az ágyból, a láz nagyon erőtlenné tesz, elgyötörtséget hagy maga után, és miután a láz teljesen elmúlt, szükség van két vagy három hétre is akár, amíg a személy el tudja látni munkáját. Ez egy Istentől jövő gyógyulás volt, Isten tette még inkább kihangsúlyozódott, mert az asszony olyan csodálatosan gyógyult meg, hogy minden gyengesége tovaszállt, és képes volt végezni a feladatait nehézség nélkül. Ugyanakkor, szeretett testvérem, Istennek az ember lelkében végzett kegyelmi munkájának a jele, amikor egy megtért ember, elkezd szolgálni Krisztusnak. A morális reformálás elmélete szerint a változásnak nagyon nagy szerepe van. Ha szeretnél megváltoztatni egy bűnözőt, egyszerre egy rossz szokástól kell őt megszabadítani, egyszerre egyet valahogy elhagyni, aztán fokozatosan meggyőzni, hogy a saját érdekében kell változnia, esetleg egy másik rossz szokásból is szabadulnia kell, mert ez rossz a számára, őszinte és józan érvekkel rávenni, hogy így cselekedjen a saját érdekében. Mindehhez idő szükséges, az átnevelő részéről megköveteltetik a türelem, hiszen, ha nem ad kellő mennyiségű időt nem ér célhoz. Ezek számára nevetségesnek hangzik az, hogy egy-két óra alatt megnyilvánuljon a hatás. Emberek, akik számára fontos mérni az időt, nekik időre van szükségük, hogy a tökéletlen munkájukat megvalósítsák – azonban az örökkévaló Istennek az idő semmiség csupán. Az Ő csodái megsemmisítik az időhöz kötöttséget. A valóban megtért ember egyből meggyógyul az ő bűneiből, a gyökér, amivel a bűneihez ragaszkodott ott és akkor el lesz vágva, és bár néhány bűn lassabban marad el, de mindegyik halálos csapást kapott. Egyszer és mindenkorra, abban a pillanatban, amikor egy ember szívében hit fakad és újjá születik, a fejsze minden gonosz vad hajtás gyökerére vettetik az életében, a bűnök halálra lettek ítélve ez által, sőt minden kegyelem lakozást vesz a lelkében, nem tökéletesen, mert még növekednie kell, de ott van benne elvetve, így az újjászületett bűnös olyan, mint aki magában hordozza annak a tökéletes szentnek a képét, aki majd megáll Isten trónjánál, és ez az egyik csodája az újjászületésnek, amely Isten munkáját igazolja bennünk. Az asszony azonnal felkel és szolgál Krisztusnak, és a bűnös azonnal felkel és imádja Krisztust. Mennyire tiszta lesz néhány ember élete megtérése után- egyből tiszta lesz, akkor is, ha előtte szennyezte mindenféle bűn. Vannak bűnök, amelyekkel egész életünkben harcolunk, de egy megújult embernek nem esik nehezére a legnagyobbakkal sem megküzdeni. Például, ismertem egy embert, aki Istent káromolta, valószínű már gyerekkorától nem igazán tudott elmondani pár mondatot káromkodás nélkül, és mégis, miután megtért ez a visszataszító szokása soha többé nem jött elő. Ismertünk olyanokat is, akiknek olyan kegyetlen volt a természetük, hogy olyanok voltak, mint a démonok, azonban megtérésük után mindenki a gyöngédségükről és alázatukról ismerte őket. Bár a régi bűnök elkövetésének a kísértése még visszatérhet, azok akik ezekből a nagy bűnökből megszabadultak a legnagyobb ellenzői lettek azoknak a bűnöknek, amelyekben egykor éltek. Ilyen Isten munkája, amelyet a lelkünkben végez, hogy ezek a gonoszságok egyből kiűzetnek, és aztán az az ember, aki élen járt mindenféle gonoszságban, legalább annyira elkötelezett és hozzáértő lesz az Istennek való szent munkára.

Milyen más gyakorlatias alkalmazása lenne ennek a pontnak, mint ez? Bizonyította, hogy valóban Istentől jött az asszony számára a gyógyulás, hiszen azonnal képes volt elindulni s Krisztusnak szolgálni, ezért fiatal megtértek, Krisztus imádata égjen a szívetekben, és mutassátok meg az Ő kegyelmének valódiságát a ti lelkeitekben, azzal, hogy azonnal gyümölcsöt teremtek az Ő dicsőségére. Vizsgáld meg, hogy tudsz-e egyből felkelni és szolgálni Neki. Legyél olyan buzgó, mint a haldokló lator, Ő nem ismerte hamarabb Jézust, mint ahogy megvallotta, és az egyetlen dolgot tette, amit tehetett az ő haldokló Uráért, ő megdorgálta a másik gonosztevőt, aki gyalázta a Megváltót. Oh, ha szereted Jézust, ne várd, hogy még legalább tíz éve keresztyén leszel, szolgáld Őt most. Ha meggyógyultál a bűneidből, ne várj tapasztalatra, ha nincs egyéb tapasztalatod, mint az, hogy ujjá szült Isten, eredj és szolgálj, más javát keresve. Ne gondold, hogy fel kell legyél készülve erre a lelki hadviselésre egy hosszas lelki képzés folytán, hanem menj csak előre teljes szívvel, lélekkel, az új élet frissességével, amelyet Istentől kaptál. Lehet nagyobb győzelmeket aratsz majd, mint akik már idősebbek a hitben, mert, Jajj néhányuk száraz és erőtlen, és már régen elfelejtették a kezdeti buzgóságot. Menj, menj még a reggel friss harmatával lelkeden, és Isten nagy és kegyelemmel teljes dolgokat tehet általad!

A GYÓGYULÁS EREDMÉNYE - HÁLA

A harmadik fontos dologhoz érkeztünk. Péter anyósa Krisztusnak való szolgálatában bemutatta AZ Ő HÁLÁJÁT. A vendégszeretete a hálájának a megnyilvánulása volt. Testvéreim, ha szeretnénk kifejezni hálánkat Krisztusnak, a legjobb az, ha úgy tesszük, ahogyan ő. Nincs róla feljegyezve, hogy Jézus lábaihoz borult volna ezt mondva: ’Legyen áldva a Te Neved’, talán így tett, a Biblia nem ad helyet sok szent érzelmi megnyilvánulásnak, azonban mindig akad benne hely a kegyes cselekedeteknek. Nem tudjuk, hogy ő énekelt-e dicséretet, talán igen, hívő asszonyok ő előtte is cselekedtek már így, és valószínű még utána is, azonban a dicséret nincs feljegyezve. A Szentírás nem ad helyet minden dicséretnek, amelyet hívő emberek énekeltek, de mindig talál helyet a cselekedeteknek, amelyeket tesznek. Ott van számunkra az Apostolok cselekedeteiről írott könyv, bár nincsenek feljegyezve a hitből fakadó érzelmeik, az énekeik, az apostolok jámbor állásfoglalásai a hit mellett. Ez az asszony kézzel fogható módon fejezte ki a háláját. Nem mondta talán azt magának, ’Az Úr jót tett velem, ezért szolgálni fogom Őt’! A megtért ember sohasem állhat meg a szavaknál, ha Isten kegyelméért hálás. Adhatsz talán az Úr gyógyításának gyümölcséért egy egész csokornyi falevelet a szónoklat fájáról? Ez olyan lenne, mintha ki akarnád csúfolni Őt, ha Neki csak a leveleket adnád, míg a gyümölcsöt leszakítanád magadnak. Adj Neki igaz cselekedeteket megszentelt szolgálattal, mert ez a legmegfelelőbb gyümölcse a hálás szívnek.

Figyeljük meg, hogy nem beszél arról az ige, hogy várt volna Krisztusra mielőtt gyógyulást nyert. A beteg ember egyszer helyreáll, meggyógyul, és csak ez után kezd el szolgálni. Első a gyógyulás, de jól jegyezd meg, hogy a szolgálat szorosan a sarkában követi. Ha meg vagy váltva, kelj fel és munkáld félelemmel és rettegéssel az üdvösséged, mert Isten az, Aki munkálja mind a cselekvést mind pedig az akarást az Ő jókedvéből. Ha már felgyúlt a szívedben a tűz, hagyd, hogy túlragyogjon rajtad a fénye, ha Krisztus a lelkedben élő vizek forrását fakasztotta, hagyd, hogy túláradjon belőled, mint egy folyam az Ő szolgálatára és mások javára.

Ez a kedves lélek tudta, hogy mire lett felélesztve. Tudta, hogy gyógyulása egyedül az Úrtól jött. Tudta, hogy honnan menekült meg, mert a halál karmaiból mentette meg őt az Úr. Tudta, hogy miért gyógyult meg, mert érezte, hogy visszatért az ereje, így pontosan kitalálta milyen feladatra kapta vissza ezeket, és szolgálhat az Úrnak. Te, testvérem, megmenekültél a pokoltól, Isten magához emelt, elfogadott, lélekben új életre keltett, nemesi rangra emeltek és a mennyország örökösévé lettél, mi más célja lenne ennek, mint az, hogy az Urat szolgáld itt és dicsőítsd Őt az örökkévalóságban is? A hálaadásra a kegyelem tanít bennünket és mindig figyelnünk kell arra, hogy ezeket az órákat látogassuk, hogy ezt gyakoroljuk. Az Úr nem menthetett meg bennünket olyan drága áron, mint az Ő Fia halála, kevesebbre, minthogy Őt szolgáljuk. Szeretett testvéreim, az igazi hálaadás mindig szolgálathoz vezet, és mindig a mi gyógyító Urunk az, Akit szolgálunk, Ő az, Aki az első helyre kerül. „Ő pedig azonnal felkelt és szolgált nekik”. Először az Úrnak és aztán a tanítványai felé is- a Fejnek és a Fejért és minden tagért, A Megváltónak először és első sorban és aztán Őreá való tekintettel a megváltottaknak. Szeretném mindazokat megkérdezni, akik itt vannak jelen és már megmenekültek a lelki halálból, az életük Krisztusban gyógyulást nyert- Mi az, amit adtál az Úrnak, mindazért, amit veled és érted tett? Mit teszel te Érte, Neki? Kezd Vele, úgy tegyél mindent, mint Neki, tedd amire képes vagy az Ő jelenlétében és tedd le mindezt ajándékul az Ő lábaihoz, akkor tudható, hogy tenni fogsz az övéiért is: a szegényei mellé állsz, a visszaesőit megkeresed, hogy egybegyűjtsd őket, a betegeit meglátogatod, a vigasztalanokat vigasztalod, a tévelygőket megkeresed, az elveszett bárányaiért szorong a szíved, szolgálni fogsz Neki és az Ő választottainak, az Ő testének minden tagja felé. Mi az, amit te teszel, testvérem? Mit teszel, te, testvérnőm? Az Ő nevében kérünk titeket, Akinek érettetek szegezték át a kezét, oh mit tesztek ti Érte? Szeretitek Őt? Ha szeretitek Őt, legeltessétek az Ő juhait. Ha szereted, szolgálj, és ha szolgálsz első sorban Neki szolgálj és aztán az Ő gyermekeinek és népének, így kifejezheted a háládat iránta.

A GYÓGYÍTÓ LEHAJLÁSA, ALÁZATA

Ő, Aki meggyógyította ezt az asszonyt a láztól, nem szorult rá arra, hogy szolgáljon Neki, Ő aki gyógyított, mert hatalma volt, ugyanúgy lett volna hatalma arra is, hogy emberi szolgálat nélkül ellássa szükségeit. Ha Krisztus meg tudta őt gyógyítani, akkor nyilván mindenható és istenség, akkor mi szüksége lett volna egy asszony szolgálatára? Nem használhatta volna az Ó szövetségből ismert igét, „Ha éhezném nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti” (Zsoltárok 50:12), de ehelyett a hatalmas Mester, akinek minden angyal szolgálatára áll, lehajolt, hogy egy szegény asszony szolgálhasson Neki. Nagy leereszkedés volt Krisztus részéről, hogy igénybe vette a szolgálatot, és nagy gyöngédség, hogy sokszor fogadta szívesen, hogy így szolgáljanak az asszonyok, amikor a földre jött, gyermekkora első ruháit édesanyja kezei adták rá, és halála után a tanítványok köréből való szent asszonyok tekerték gyolcsba a testét. Milyen nagy alázat volt részéről, hogy Ő, a Mindenható leereszkedik a mennyből és emberek gondoskodását veszi igénybe. Azzal is szolgált felénk, hogy elfogadta halandó emberek szolgálatát.

Péter anyósa egy szegény asszony volt, de Jézus megtisztelte őt, bár nem volt ő más, mint egy egyszerű halász felesége, aki egy másik halász feleségének édesanyja volt, egy szegény, ismeretlen, iskolázatlan asszony, Krisztus mégis örömmel vette a szolgálatát, ez olyan megtiszteltetés, amelyben Heródiásnak, a hercegnőnek, sohasem volt része. Ugyanúgy ma is fel kell nézzünk az Úrra és szeretnünk kell Őt, mert megalázza magát, mert megengedi nekünk, hogy szolgáljuk Őt, a szolgálatába fogad, megengedi nekem és neked, hogy tegyünk valamit az Ő drága Nevéért. Ne csodálkozzunk azon, hogy Krisztus elfogadta Péter, Pál és János apostolok szolgálatát, de azon igen, hogy megtűr és elfogad engem is. Eltölt a csodálat, ha erre gondolunk! Te nem csodálod ezt? Elég könnyű elhinni, hogy az áldott életű Szűz Mária, vagy Mária Magdaléna, vagy más szent életű nőknek Isten azt a tisztességet adta, hogy szolgálják Őt, de hogy te, drága testvérnőm, engedélyt kaptál arra, hogy részese légy az Ő szolgálatának, hát nem csodálatos? Hát nem áldanád Őt, és nem szolgálnál neki a legnagyobb örömmel, amikor megérted, milyen hatalmas ez a kegyelem, amelynek részese lettél?

Hát nem kegyelmes a mi Urunktól, hogy helyet ad az Ő gyülekezetében a szolgálatnak? Feltételezzük, hogy Isten minden gyermekét gazdaggá tenné, akkor pedig nem maradna hely, lehetőség arra, hogy az Ő népe jót tegyen, adakozzon, hogy segítse az Ő szegénységben élő szentjeit, és nem lenne lehetőséged, hogy kifejezd felé a háládat és szeretetedet, ahogyan most megteheted. Feltételezzük, hogy választottait Lelke által megtérésre vezette mindenféle tanítás nélkül, akkor nem lenne rád szüksége a vasárnapi iskolában, sem a prédikációkra, akkor semmit sem tehetnénk Krisztusért, sóhajtoznánk és sírnánk ’A jó Mester nem engedte meg, hogy bármit adjunk Neki’. Miért van az, hogy születésnapunk alkalmával kicsiny gyermekeink szeretnek valami kis ajándékkal kedveskedni nekünk, ha csak egy csokor virág is az a kiskertünkből, ők azért szeretik ezt tenni, hogy megmutassák a szeretetüket, és az igazán bölcs szülők hagyják a gyermekeiknek, hogy ezt megtegyék. Így van ez a mi mennyei Atyánkkal is, mi a mi vasárnap iskolai tanításunk vagy prédikációnk ha nem valami apróság? Igazából semmi rendkívüli, mégis az Úr megengedi, hogy szolgáljuk Őt, végezzük a ránkbízottakat, mert szeret. Az Ő szeretetének kedves a mi iránta való szeretetünk kifejezése. Hálásak lehetünk azért, hogy olyan sokféle szolgálatnak van helye a gyülekezetben. Néhány testvér olyan különleges, nem tudni miben lehetnének hasznosak, azonban ha ők Isten gyermekei, akkor van hely a számukra a lelki templomban.

Egy férfi, aki faanyagot szokott vásárolni és feldolgozni, egyszer talált egy nagyon bogos fát a kereskedőnél, és azt mondta a fiának, amíg félre rakta „Nem tudom, János, mihez kezdhetnék ezzel, a leghitványabb darab, amit valaha láttam”, de úgy történt, hogy amikor a magtárat építették szüksége lett egy pontosan olyan alakú deszkára, és ez a deszka annyira jól talált, hogy azt mondta „Valóban úgy tűnik, hogy ez a fa azért lett ilyen, hogy ez a sarok elkészülhessen.” Éppen így rendezte be a mi kegyelmes Urunk az Ő gyülekezetét, így minden bogos deszkának megvan a maga, személyre szabott helye, az Ő keze plántált bennünket és illeszt a helyünkre, Ő tudja életünk célját és azt is, hogy mikor leszünk képesek azt betölteni. Milyen dorgálás ez mindazoknak, akik azt mondják, hogy nem látják, mi az, amit megtehetnek. Kedves barátom, személyre szabott feladatod van, találd meg és fedezd fel. Legyél hálás azért, hogy biztos az, hogy mindazok akik Istennél meggyógyultak a bűneikből, megtértek, kivétel nélkül, Istennek minden gyermeke számára van feladata, amelyet hálából tehetnek Krisztusnak, ami halaszthatatlan. Bárcsak az Úr mindenkinek megadná, hogy kifejezhessük hálánkat ilyen úton, és amíg szolgálunk, legyen mindig a szívünkben az imádat teljes lelkülete „Uram, köszönöm, hogy megengeded, hogy szolgáljalak a vasárnapi iskolában”. Ne úgy tekints a munkádra, a feladataidra, mint teherre, mondd: „Uram, köszönöm, hogy megengeded ezt a szolgálatot végeznem”, „Uram, köszönöm, hogy bejárhatom ezt a környéket és házanként hívogathatok”. Keljetek fel és szolgáljatok ti, akik meggyógyultatok, és mindazok, akiknek az élete még nem talált gyógyulást, bárcsak hinnétek Jézus Krisztusban, Aki képes az Ő érintésével helyreállítani titeket. Ő hatalmas Megmentő. Higgyetek Benne és élni fogtok.

Fordította és szerkesztette: Kelemen Krisztina