TEKINTSÜNK ÚGY A MENNYORSZÁGRA, MINT OTTHONUNKRA

Ébren kell tartanom önmagamban az igazi otthonom iránti vágyakozást, amelyet itt nem találhatok meg, csak halálom után; nem hagyhatom, hogy bármi is elfedezze vagy félretegye a szemeim elől; életem fő célja kell legyen, hogy átmehessek abba a másik országba, és hogy másokat is segítsek abban, hogy ezt tegyék.

C.S. LEWIS

Amikor óceáni halakat látunk egy akváriumban, örömmel nézzük őket, gyönyörködünk bennük mégis úgy érezzük, valami nincs a rendjén. Az a hal nem arra teremtetett, hogy abban a kicsi üvegdobozban éljen, hanem a hatalmas óceán számára lett megalkotva.

Feltételezzük, hogy a hal nem elégedetlenkedik, mert nem ismer más helyet, de vajon van-e olyan ösztönük vagy megérzésük, ami azt súgja nekik, valahol máshol van az igazi otthonuk. Ösztönösen érezzük, hogy ez a bukott világ nem az igazi otthonunk – valami jobbra lettünk teremtve. Ahogyan azt láthattuk, a Biblia sorozatosan megerősíti ennek az ösztönös érzésnek a létjogosultságát.

Donald Bloesch teológus ezt írja: „A legnagyobb szenvedést számunkra nem a szorongás vagy bűntudat okozza, sokkal inkább a honvágy – az a nosztalgia vagy velünk született vágy, hogy otthon legyünk Istennél.”

Keresztyén rabszolgák arról énekeltek, hogy haza mennek azért, hogy Istennel éljenek, hogy majd jön ’egy szekér értem, hogy hazavigyen’. A keresztyének mindig úgy gondoltak arra, hogy a Mennybe mennek, mint a hazatérésre. Ahhoz, hogy várjuk a Mennyet meg kell először értenünk, hogy mi is az otthon. Már régebb érintettük ezt a kérdést a sorozatunk egy korábbi részében. Most eljött az ideje, hogy közelebbről is megvizsgáljuk ezt, ahogyan közeledünk a következtetésekhez a következő fejezetben.

MILYEN AZ IGAZI OTTHON?

Voltál–e már olyan kiránduláson, amely borzalmasra sikerült, ahol mindenki beteg lett vagy minden rosszul sült el? Mire vágytál mindennél jobban? Nyilván, hogy végre haza menj. Képzeletedben érezni tudtad az ágyad kényelmét, az otthon készült ételek finom ízét, magad elé képzelted a családod és barátaid társaságát, ahogyan a tűz mellett üldögéltek, történeteket mesélve arról mi ment rosszul a kirándulás során.

Az otthon a kényelemről is szól. Ez az a hely, ahol felvehetünk egy farmert és egy pólót, lazán kinyújtózhatunk a kanapéra, hogy megpihenjünk. Az a hely, ahol szeretünk lenni, ahová vágyunk. Bár sok különböző országba utazhattunk, mindig örömet jelent számunkra a hazatérés. Az az otthon utáni vágyakozás olyan édes és mély érzelem. Az otthon az a biztos pont, ahová mindig hazatérhetünk, ahová mindig visszamehetünk. Nem számít mennyire élvezzük távoli kalandjainkat, mindig várjuk, hogy hazamehessünk. Az a tudat segít az előrehaladásban, a kitartásban, hogy majd hazamehetünk – és éppen ez az, amit a Mennyország tesz. Ösztönöznie kell a kitartásra, a haladásra, mert ez a mi örökkévaló otthonunk, az a menedék, amely vár reánk név szerint.

Az otthon az a hely, ahol a barátaink meglátogatnak. Az a hely, ahol elbabrálunk dolgokkal, kerteket ültetünk, olvassuk a kedvenc könyveinket, és olyan zenét hallgatunk, amilyet szeretünk. Otthon az a hely, ahol minden reggel beszippanthatom a finom, gazdag aromájú kávénk illatát! :)

Egészen úgy tűnik, mintha romantizálnánk az otthon fogalmát. Tudjuk azt is, hogy sok embernek szörnyű tapasztalatai vannak az otthonnal kapcsolatban. Azonban a mi igazi otthonunk a Mennyben, minden jóval bírni fog, ami a földi otthonunk része, sőt ezek a jók is meg lesznek sokszorozva és nem lesz ott semmi rossz vagy kellemetlen.

A világ azt mondja ’soha többé nem térhetsz haza’. Ez azt jelenti, hogy amíg elmentünk, távollétünkben, az otthonunk megváltozott és mi is megváltoztunk. A régi házunkat talán lerombolták vagy eladták, vagy talán egészen átépítették vagy teljesen romos lett. Ezzel ellentétben, amikor ez az élet véget ér – tulajdonképpen, amikor az Új Földre érkezünk – Isten gyermekeiként valóban képesek leszünk, hogy haza térhessünk, életünkben először végre otthon lehetünk. Mivel a mennybéli otthonunkat nem éri árvíz, nem rombolják le és tűzvész sem pusztíthat ott, soha nem kell azon tűnődnünk, hogy lesz-e hely, ahová hazatérhetünk. Az Új Föld és Új Ég soha nem fog eltűnni. Ez gyönyörű folytonosságot ad majd mind ahhoz, amit az otthon jelent a számunkra.

Amikor az örökkévaló otthonunkról van szó, gyakran nem gondolkodunk biblikusan. Először is, előfordul, hogy úgy képzeljük el, hogy nem leszünk igazán emberi lények, és a végső otthonunk nem lesz egy kézzel fogható, fizikálisan létező hely, és nem lesz a földhöz hasonló. Máskor, úgy képzeljük el, hogy ez a föld így, ahogy az átok alatt van a végső és egyetlen otthonunk. C.S. Lewis így ír „A mi Atyánk néha kellemes fogadókkal frissít fel az úton, de ez nem arra biztat, hogy ezeket összetévesszük az otthonunkkal.”

Amikor a Mennybe érkezem három csodával fogok ott szembesülni. Az első csoda az lesz, hogy sok olyan személyt látok majd ott, akikre nem számítottam, a második csoda az lesz, hogy lesznek olyanok, akikre számítottam, de nem lesznek ott; a harmadik, és egyben a legnagyobb csoda az lesz, ha én magam ott lehetek.

JOHN NEWTON

Ha a Menny valóban az otthonunk, akkor várható, hogy rendelkezni fog azokkal a jellemzőkkel, amelyeket az otthon fogalmához társítunk. Az otthon, mint a Menny egyik megfelelője, nem csupán egy metafora. Ez egy fizikálisan létező helyet ír le, - azt a helyet, amelyet Vőlegényünk ígért és készített a mi számunkra; a hely, amelyet megoszthatunk a szeretteinkkel, a családias légkör és vigasztalás helye, menedék; csodálatos illatok s ízek, finom ételek és jó beszélgetések helye; az elmélkedés, és kapcsolattartás, együttműködés helye, ahol kifejezésre juttathatjuk azokat az ajándékokat, amelyeket Isten belénk helyezett. A még soha nem tapasztalt szabadság és nagy kalandok helye ez.

A Mennyország nem biblikus elképzelésének sablonjai, melyek szerint a menny egy végtelen test nélküli lét, sokkal több kárt okoz bennünk, mint ahogyan azt gondolnánk. Többek között, csökkenti a Menny iránti vágyakozásunk, és megfoszt attól, hogy úgy gondoljunk a Mennyországra, mint az igazi otthonunkra. Graham Scroggie bibliatudós, helyesen látja ezt a kérdést: „Az örökkévaló lét, nem egy csupán lelki létezés, megköveteli, hogy testben éljünk, egy materiális, fizikailag is érzékelhető univerzumban.” Bár sokunk bátran kijelenti, hogy hisz a halottak feltámadásában, nem igazán vagyunk tisztában azzal, hogy mit jelent ez valójában. Az elméleteink, a dogmáink férfiról és nőről beszélnek testben, aztán nem ad számukra helyet, ahová mehetnének. Az Új Föld örök otthona helyett egy olyan megfoghatatlan otthont mutat, amely szokatlan és az otthon fogalmának épp az ellenkezője. Nem kell tehát csodálkozni, hogy olyan nagyon vegyesek érzelmeink a gyülekezeteinkben a Mennyről.

RÉSZT VENNI AZ ÜNNEPSÉGEN

Képzeld csak el, hogy valaki elvisz egy ünnepségre. Látsz ott néhány barátot, részt veszel néhány jó beszélgetésben, kicsit nevetgélsz, megkóstolsz pár előételt. Jó az ünnepség, de benned ott van a reménység, hogy még ennél is jobb lesz. Szánj rá még egy órát, és talán tényleg jobb lesz. Aztán hirtelen a barátod azt mondja, ’Haza kell, hogy vigyelek’.

Éppen most?

Csalódott vagy – senki sem szeret korán távozni egy ünnepségről – de neked menned kell, és a barátod kitesz a házadnál. Ahogyan az ajtóhoz közeledsz nagyon egyedül érzed magad és szánakozol a helyzeteden. Ahogyan belépsz az ajtón, érzed, hogy valaki ott van. A szíved már a torkodban dobog, amikor felkapcsolod a lámpát.

’Meglepetés!’ A házad tele van mosolygó arcú ismerősökkel.

Ez egy ünnepség- neked. A kedvenc ételeid illata csapja meg az orrod: sült oldalas és pekandiós pite frissen, egyenesen a sütőből. Az asztalok tele vannak. Ünnep van. Észreveszel a vendégek között olyanokat, akikkel már nagyon rég nem találkoztál. Aztán egyenként, azok az emberek, akiknek leginkább élvezted a társaságát az előző ünnepségen, mind megjelennek mosolyogva a házadnál. Kiderül, hogy ez az igazi ünnepség. Ráeszmélsz, ha tovább maradtál volna az előző ünnepségen, ahogyan akkor szeretted volna, ettől az igazi, nagy ünnepségtől maradtál volna távol.

Azok a keresztyének, akik halálos betegségtől szenvednek vagy fiatalon éri őket a halál, gyakran úgy érzik, idő előtt kell otthagyniuk az ünnepséget. Korán haza kell menniük. Csalódottak, amikor arra gondolnak, mi mindenről mennyi mindent kihagynak, ha elmennek. Viszont, az az igazság, hogy az igazi ünnepség csak otthon veszi kezdetét- ahová valójában tartanak. Nem ők hagyják ki az ünnepséget, hanem azok, akik még itt maradnak, s ha elfogadtuk Jézust, mint személyes Megváltónkat, akkor mi is oda fogunk érkezni.

Egyenként, talán alkalom adtán néhányunk egyszerre mehet, de eltűnünk majd ebből a világból. Azok, akiket magunk mögött hagyunk fájó szívvel bánkódnak majd afelett, hogy elhagytuk az otthonunkat. A valóságban, viszont, az ő szeretteik, nem hagyják el az otthonukat, épen, hogy haza érkeznek. Előttünk érnek haza. Mi kicsit később érkezünk az ünnepségre.

Emlékezz arra, amit Jézus mondott: „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok” (Lukács 6:21), Ő mondotta, hogy „…így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lukács 15:10). Nevetés s öröm – egy ünnepség vár ránk. Nem szeretnél te is a részese lenni? Még a köztes mennyországban levő ünnepség is csak egy előíze a nagy ünnepnek. Olyan, mint az üdvözlő bizottság a reptéren, annak a nőnek, aki a saját esküvőjére utazott haza. Nyilván, most már megérkezett, otthon van és minden szép, de az esküvő az, amit igazán vár, és az esküvői ünnepség, amelyet az követ, hogy szeretett vőlegényével beköltözik új otthonukba.

Ott lenni feltámadott testben a feltámadott Földön, feltámadott baráti kapcsolatokkal, a feltámadott kultúrát élvezve a feltámadott Jézus jelenlétében – az lesz az igazi ünnepség! Mindenki azzá lesz, akikké Isten őket szánta – és soha többé senki sem fog szenvedni vagy meghalni. Keresztyénként, a nap, amelyen meghalok, a legjobb napja lesz az életemnek. A feltámadás napja, pedig még annál is sokkal jobb lesz. És az első nap az Új Földön – nagy lépés lesz az emberiségnek, és hatalmas Isten dicsőségének.

A FELTÁMADÁS UTÁN VÁGYAKOZVA

Még sohasem voltunk a Mennyben, mégis hiányzik nekünk. Éden a vérünkben van. Az életünk legjobb dolgai, részei csak szuvenírek Édenből, az Új Föld előízei. Ez épp elég számunkra, hogy mozgásban tartson, de sosem elég ahhoz, hogy megelégedjünk így ezzel a világgal, ahogy van, vagy önmagunkkal úgy ahogy vagyunk. Éden és az Új Föld között élünk, előre taszít, akik valamikor voltunk és vonz, akivé leszünk majd.

Keresztyénként kötődünk a Mennyhez, túl mélységes ez a kötődés ahhoz, hogy megérthessük. Az Efézus 2:6 szerint valahogyan Isten a mennyei világába ültetett minket is Krisztusban. Tehát, soha nem fogunk kevesebbel megelégedni.

A vágyakozás bennünk egy jel, amely a Menny felé mutat. Minden vágy jobb egészség után, az Új Föld iránti vágyunk. Minden meghittségre irányuló vágyunk a Krisztussal való meghittségre irányul. Minden szépség utáni szomjúságunk, Krisztus utáni szomjúság. Minden megízlelése az örömnek, csak előíze annak a sokkal nagyobb és vibrálóbb, életteli örömnek, amelyet itt ezen a földön soha nem tudunk megtalálni. A.W. Tozer ezt mondta: „A természetben minden a maga éhsége, vágyai irányába mozog. A lelki világban sincs ez másképp. Mi is a belső vágyaink felé mozgunk, feltételezve persze, hogy azok eléggé erősek ahhoz, hogy előre mozdítsanak bennünket.”

Ezért kell életünk folyamán gyarapítsuk a Menny iránti szeretetünket. Ezért kell azon elmélkednünk, amit az Ige mond a Mennyről, ezért kell könyveket olvasnunk róla, Biblia tanulmányokat folytatnunk, tanítanunk és prédikálnunk erről. Kell, hogy beszéljünk a gyermekeinknek a Mennyről. Amikor kempingelni megyünk vagy hegyet mászni, vagy búvárkodunk, vagy sportolunk vagy a parkban sétálunk, beszélnünk kell azokról, amiket látunk, mint olyan dolgok, amelyek a Mennyre mutatnak előre.

Amikor úgy gondolunk a Mennyországra, mint ami nem földhöz hasonló, a jelen életünk nem tűnik lelkinek, mintha nem is számítana. Amikor felfogjuk az Új Föld valóságát, akkor a jelen, földi életünk is, hirtelen fontossá válik. Az ételek íze is számít. A munkánk, a kikapcsolódásunk a kreativitásunk, az intellektuális ingerek fontosak lesznek. A folyók, fák és virágok is mind számítanak. A nevetés is számít. A szolgálatunk számít. Miért? Mert ezek örökkévalók.

A földi életünk nem azért fontos, mert ez az egyetlen élet, amelyet élhetünk – sőt éppen azért, mert nem ez az egyetlen – ez csupán a kezdete egy életnek, amely örökké tart majd, végtelenül. Az Új Földön való életnek az előfutára. Az örök élet nem akkor kezdődik el, amikor meghalunk – már elkezdődött. Ismerve a teremtés, megváltás, feltámadás és az Új Föld tanait, a jelenlegi életünk nagyobb hangsúlyt kap, mert céltudattal tölt el; megértve, hogy a Mennyország nem csak azt mondja el, hogy mit tegyünk, hanem azt is, hogy miért. Mindaz, amit Isten elmond a számunkra a ránk váró életről, képessé tesz arra, hogy megértsük a múltunkat és szolgáljuk Őt a mában.

Gondolj csak a régi mondásra, ’Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk’. Azt sugallja, hogy a földi élvezetekben csak most részesülhetünk ezért ki kell használni azokat. Keresztyénként mi is ehetünk, ihatunk, örülhetünk, sőt szenvedhetünk, áldozatot hozhatunk, és meg is halhatunk Isten dicsőségére. Ha így teszünk, akkor készülünk az örök életre, ahol enni és inni fogunk és örvendezünk, de soha többé nem szenvedünk és nem kell meghalnunk. Ez a jelenlegi életünk tehát nem az egyetlen lehetőségünk arra, hogy együnk, igyunk és örvendezzünk – sőt, ez az utolsó hely, ahol az evésünket, ivásunkat, örömünket megzavarhatja, megronthatja a bűn átka és a halál.

Véget kell vetnünk annak, hogy úgy teszünk, mintha a Mennyország csak egy mítosz lenne, egy valóra válthatatlan álom, egy végeláthatatlanul unalmas találkozó, vagy valami elhanyagolható figyelemelterelő a jelenlegi életünkről. Annak kell tekintsük a Mennyet, ami valójában: az a környezet, az a hely, amely számára teremtve lettünk. Ha így teszünk túláradó örömmel, izgalommal és vágyakozással tölt el, hogy magunkévá tettük ezt az igazságot.

MENNYORSZÁG: AZ OPTIMIZMUSUNK FORRÁSA

A szekuláris optimisták ábrándozók. Felfedezve az optimista hozzáállás jelen megtérüléseit, különböző előadásokat tartanak és könyveket írnak a pozitív gondolkodásról. Sokszor nyerészkednek az optimizmusukkal, ha híresek és gazdagok lesznek. De mi történik aztán? Tulajdonképpen, ők is megöregednek vagy megbetegszenek, és amikor meghalnak örökre a Pokolba kerülnek. Az optimizmusuk csupán egy illúzió, mert nem veszi figyelembe az örökkévalóságot.

Az egyetlen megfelelő alap az optimizmus számára a Krisztustól kapott megváltás. Minden más alap csak homok, nem kőszikla, nem fogja megbírni az örökkévalóságunk súlyát.

Viszont, ha Krisztus megváltó munkájára épül az optimizmusunk, akkor mindannyian optimisták lehetünk. Miért? Mert az életünk legfájdalmasabb megtapasztalása is csak egy ideig tart. A fájdalmunk és szenvedésünk lehet nem nyer gyógyulást ebben az életben, de biztos gyógyulás vár reánk az elkövetkezőben. Ez Krisztus ígérete – nem lesz többé fájdalom, vagy halál, Ő maga fogja letörölni a könnyeinket. Ő magára vette a szenvedésünket a bűneinkkel együtt, hogy egy napon minden szenvedést eltöröljön. Ez a biblikus alapja az optimizmusunknak. A keresztyének nem lehetnek pesszimisták. Nekünk realistának kell lennünk – arra a valóságra, realitásra kell összpontosítanunk a figyelmünket, hogy a szuverén, mindenható, kegyelmes Istent szolgáljuk. Krisztus engesztelő áldozatának és az Ő ígéreteinek valósága miatt, a biblikus realizmus igazából optimizmus.

Annak tudata, hogy a szenvedéseink, nyomorúságaink eltöröltetnek, sőt gyógyulást nyerünk, nem teszi könnyűvé a nehéz helyzeteket, de kibírhatóvá teszi őket. Jézus ezt mondta: „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket, mint gonosz nevet, az Emberfiáért, Örüljetek azon a napon s ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal.” (Lukács ev. 6:22-23). Pál ezt mondta: „Most örülök a tiérettetek elviselt szenvedéseimnek…” (Kolossé 1:24), Jakab ezt mondta „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,” (Jakab 1:2). Az apostolok nem élvezték a szenvedést, de tudtak örvendezni a szenvedések közepette is, mert ők bíztak Isten szuverén hatalmában és tervében és várták Krisztus visszajövetelét, a testük feltámadását és az egész teremtettség megváltatását.

Jézus ezt mondta tanítványainak, akikre sok szenvedés várt: „…örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben” (Lukács 10:20). A mi optimizmusunk nem a jóléti evangélium ’egészség és gazdagság’-féle optimizmusa, amely szerint Isten itt és most megóv minket minden nemű szenvedéstől. Péter ezt mondta: „Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.” (1.Péter 4:13). Krisztus eljövendő dicsősége a szenvedések közepette való örömünk oka.

A Mennyország utáni vágyakozás nem semmisíti meg a fájdalmat, de kisebbíti, mert más megvilágításba helyezi. A Mennyországról való elmélkedés kiváló fájdalom csillapító. Emlékeztet minket arra, hogy a szenvedés és halál csak időleges elemek az életünkben. A létünk nem ér véget a szenvedésben vagy a halállal – ezek nem mások, mint kapuk az örökkévaló öröm felé. A Mennyország bibliai tana a jövőről szól, azonban rendkívül hasznosak, pozitív hatással vannak ránk itt és most, a jelenben. Ha megértjük ezt, akkor megváltoztatja azt, hogy mi felé vonzódunk az életben, és gyökeresen megváltoztatja az életszemléletünket is. Ez az, amit ’reménynek’ hív a Biblia, ez a szó hatszor fordul elő a Róma 8:20-25-ben, abban az igerészben, ahol Pál arról ír, hogy az egész teremtettség várja a feltámadásunkat és a világ eljövendő megváltatását.

Ne vesd a reményed a kedvező körülményekbe, amelyek nem lehetnek tartósak és nem is azok. Vesd Krisztusba a reménységed és az Ő ígéreteibe. Ő visszajön, és mi feltámadunk új életre az Új Földön, ahol meglátjuk Istent és örömmel szolgálunk Neki örökké.

AZ AJTÓN ÁT

Az ötéves Emily Kimball kórházba került és meghallotta, hogy haldoklik, azonnal sírni kezdett. Még akkor is, ha szerette az Úr Jézust és szeretett volna Vele lenni, nem akarta itt hagyni a családját. Aztán az édesanyjának az az ötlete támadt, hogy megkéri Emilyt menjen át az ajtón a másik szobába, és becsukta mögötte az ajtót. Egyenként az egész család átment hozzá az ajtón át. Az édesanyja elmagyarázta neki, hogy ilyen lesz majd. Emily megértette. Ő lesz az első, aki átlép a halál ajtaján. A család többi tagja később következik, valószínű egyenként érkeznek meg hozzá a másik oldalra.

A párhuzam még teljesebb lett volna, ha lett volna valaki a másik szobában, aki az Úr Jézust jelképezte volna és köszöntötte Emilyt – más, már elköltözött szeretteivel, bibliai szereplőkkel és angyalokkal együtt. Az is segített volna a helyzeten, ha a szoba, amelybe belép lélegzetelállítóan gyönyörű lett volna, képekkel az Új Földről, amely hatalmas és felfedezésre vár, ahová Emily, a családja és barátai egy nap költözni fognak majd, hogy örökké Jézussal éljenek.

Minden ember, aki ezt a sorozatot olvassa haldokol, meg fog halni. Talán jó okod van azt hinni, hogy nagyon hamar következik be a halál. Valószínű gondterhelt vagy és bizonytalan, nem vagy kész a távozásra. Legyél biztos a Jézussal való kapcsolatodat illetően. Légy biztos abban, hogy egyedül Benne bízol, mint megmentődben- nem bárki vagy bármi másban, sem semmilyen jó cselekedetben, amiket tettél. Aztán hagyd, hogy felcsigázzon, mi is lehet a halál ajtajának a másik oldalán.

Az érkezésünk helye egy gyönyörű ám ideiglenes, átmeneti hely lesz, ahol várni fogjuk a történelem tetőpontját: a feltámadott Jézus visszajövetelét, aki fel fog támasztani bennünket. Amikor véget ér az Ő ezer éves uralma (akár szó szerint értelmezzük az ezer évet akár nem), csatlakozni fogunk Hozzá az Új Föld kormányzásában, amely örökre szabad lesz a bűntől és annak átkától.

Öt hónappal a halála előtt C.S. Lewis írt egy asszonynak, aki félt a számára elkerülhetetlen haláltól. Lewis ezt mondta: „Nem tudod olyannak látni a halált, mint egy barátot, aki felszabadít?... Mi van benne, amitől félni kellene?... Megvallottad a bűneid… Olyan kedves volt talán számodra ez a világ, hogy sajnálnád elhagyni? … Csak jobb dolgok várnak ránk, mint amiket magunk mögött hagyunk…. . A mi urunk ezt mondja neked „Békesség, gyermekem, békesség. Nyugodj meg. Engedd el. Én kifoglak. Ilyen kevéssé bízol Bennem?” …Természetesen, nem ez a vég. Akkor hadd legyen jó főpróba.”

Lewis így írta alá a levelet: „Szeretettel (épp úgy, mint te, egy fáradt utazó, közel az út végéhez)”.

Másképp látjuk az életet, amikor ráeszmélünk, hogy a halál nem egy fal, csak egy forgóajtó, egy kis akadály, amely egy nagy kezdetet jelöl. Calvin Miller szépen ír erről:

Egykor megvetettem a halál minden félelmes gondolatát

Számomra az csak a pulzus és légzés hiánya volt nem más

De most szemeim látják, hogy túl a fájdalmon

Van egy világ, mely felfedezésre vár

Földnek Alkotója, Szent, engedj most távolodnom,

hogy ne éljek itt e múlandó alkotásban,

Meghalni, már nem más, mint Isten elé állnom

Sírjaink csupán gyepbe vájt ajtók.

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Kelemen Krisztina