TARTALOM

II. RÉSZ: A KRITIKÁVAL VALÓ MEGKÜZDÉS GYAKORLATI ALAPJAI

3. FOGADD A KRITIKÁT REÁLISAN

A kritikával való megküzdés a szolgálatban, megköveteli a valóság helyes átlátását. Talán furcsa lehet, hogy gyakorlati tanácsokkal kezdjük ezt a részt, azonban lássuk mi köze a valóságnak ahhoz, ahogyan a verbális kritikát helyesen kezelhetjük.

Van egy nem biblikus idealizmus, amelyet a pásztorok adott esetben magukénak mondanak. Egyféle romantikus szemléletmódja ez a szolgálatnak, amikor azt hihetik, hogy mindaddig, amíg hűséggel végzik feladataikat nem lesznek kitéve a kritikának. Néha egészen idilli kép lebeg előttünk a gyülekezetről, amely támogató és befogadó a pásztor kezdeményezéseire. Hát nem így kellene lennie? Vagy talán, és talán ez lenne a gyakoribb eset, azt hisszük, hogy személyünk a kritika fölött áll? Sok lelkipásztor, akik ebből az idillikus szemszögből nézik a dolgokat, összeroppannak a keserű szorongatások közepette.

Van, egy másik hasonlóan veszélyes szemlélet is. Ez pedig nem más, mint a pesszimista negatív látásmód. A pesszimizmus is ugyanolyan veszélyes és ugyanannyira valótlan nézőpont. Úgy tekint a kritikára, mint a szükséges rosszra, olyas valami, amit, ha fogcsikorgatva is de a lelkipásztornak el kell szenvednie és el kell néznie. Nincs semmi jó a kritikában és semmi jó nem származik belőle. A kriticizmus fenyegetés és a kritizáló személy is fenyegető. Mennyire gyorsan képesek vagyunk kritikusainkat sötét, kegyetlen emberekként lefesteni. Egy másik formája a pesszimizmusnak a túlnyomóan negatív énkép. Ezzel együtt a legenyhébb kritika is kétségbe ejthet.

Gyakran úgy gondolunk az idealizmusra és a pesszimizmusra, mint szélsőséges ellentétekre, azonban bizonyos szempontból meglehetősen hasonlóak. Mindkettő a szolgálat, önmagunk s a kapott kritika nem reális képéből fakad. Mégis, sokszor találjuk azon magunkat, hogy a kettő között ingadozunk. Amikor a tapasztalataink nem felelnek meg az idealisztikus elvárásainknak, a pesszimizmus fele hajlunk, és ez oda-vissza működik. Az eredmény pedig lehet teljes kiábrándultság a szolgálattal kapcsolatosan.

Ha szeretnénk megküzdeni a szolgálatunk folyamán bennünket ért kriticizmussal, muszáj kizárnunk ezeket a valótlan szemléletmódokat a gondolkodásunkból. Valóságosan kell fogadnunk a kritikát, de hogyan?

REALITÁS A KRITIKÁK ELKERÜLHETETLENSÉGE FELÖL

Először is, reálisan kell látnunk a tényt, hogy a kritikus szavak legyenek bár építőek vagy rombolóak, segítőek vagy hátráltatóak a szolgálat velejárói. Azt mondani, hogy a lelkipásztorok számára elkerülhetetlen a kritika, nem túl pesszimista gondolat, pusztán fedi a valóságot. Soha nem volt olyan szolgálattevő vagy szolgálat, amely ne lett volna a szavak tüzének kitéve. Ezzel megbékélni az egyik legelső lépcsője a megküzdésnek, amikor szembesülünk ezzel.

Ahogy a mondás tartja, “Hogy elkerüld a kritikát a legjobb, ha nem teszel semmit, nem mondasz semmit és nem viszed semmire”. Az evangéliumi szolgálatot röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy teszünk, mondunk és leszünk, mindezt nyilvánosan. A lelkipásztor sokrétű faladatot végez akár adminisztratív jellegűek, akár szupervízióról vagy látogatásról van szó, mindez a gyülekezete előtt nyilvánvaló. Folyamatosan az igazságot szólja az embereknek, akár nyilvánosan a prédikáció szolgálatával, akár tanácsadással, helyreigazítással. Ehhez még hozzájárul az a tény, hogy arra kapott elhívást Istentől, hogy példát mutasson a szent életben, és a reá bízott személyek legyenek az ő követői, ahogyan ő is a Krisztusé.

Nem csak szolgálatának nyilvános formája teszi elkerülhetetlenné a kritikát. Sőt, a szóbeli kritika a bűn tragikus valósága, a Sátán romboló tervei és Isten megszentelő munkája és céljai miatt elkerülhetetlen

A bűn tragikus valósága

Az a valóság, hogy mi szolgálattevők bűnösök vagyunk. A tetteinkben, szavainkban és megnyilvánulásainkban gyakran nem ütjük meg az Isten és embertársaink iránti szeretet mércéjét. “Mert sokat vétkeztünk mindnyájan…” (Jakab 3:2). Mindannyian hajlamosak vagyunk az önzésre a saját céljainkat és kényelmünket keresve. Nagyon szigorúan vehetjük a Krisztus szerinti életet, azonban figyelembe véve az elkerülhetetlen hiányosságainkat, és a helyzetünk publikusságát, és Istennek megingathatatlan standardját a szent életben, melyet a szolgálattevőktől megkövetel, várható, hogy kritikák érnek bennünket az Úr és népe iránti odaszánásunk hiányosságáért.  Igazából, ha őszinték vagyunk, akkor beláthatjuk, hogy kritikusaink nem írnak le bennünket eléggé. Spurgeon megjegyezte: “Testvérem, bárki is gondolna rólad rosszat, ne haragudj rá; mert igazából rosszabb vagy, mint amilyennek gondol. Ha hamisan vádol bizonyos dolgokban, hadd tegye, mert ha jobban ismerne, talán megváltoztatná a vádat, és nem nyernél a helyesbítéssel. Ha csúful festik le lelki világod, légy megelégedett; mert csak néhány sötét ecsetvonással csak még közelebb kerülne a valósághoz”.

Ehhez hozzáadva bűnös voltunkat és gyengeségeinket, máris van egy recept a kritikához. Míg egyesek különlegesen is adatott tehetség a pásztori szolgálat szélesebb körű teendőit ellátni, figyelembe kell venned, hogy mindenkinek megvannak a gyengeségei egyik vagy másik területen. Minden szolgálattevő teljesít gyengébben bizonyos területeken. A lelkipásztor, aki különösen is tehetséges a tanácsolásban, lelkigondozásban, talán nem a legprecízebb teológiából. A tanítás ajándékával megáldott pásztor talán küszködik a személyes kapcsolatokkal. Isten bölcsességéből Krisztus nyájának alpásztorainak mindegyikének vannak gyengeségei. Ehhez hozzáadva bűneinket kialakul a kritika tárgya.

A kritika nem csupán rávilágít a bűneinkre, hanem hűségünk tünete is. Hogyan lehet ez? Végül, a bűn miatt - nem a bennünk levő bűn, hanem ami a világban és a gyülekezetben van, légy biztos abban, hogy a bűnös testi ember felháborodását fejezi ki a szolgálat ellen, melyet Isten Igéje által bízott ránk és Lelke erejével adta nekünk. John Wesley, egyik alkalommal azt a kérdést jegyezte be a naplójában, hogy vajon mindent jól tett e aznap Isten szerint, mivel egész nap nem kapott semmilyen negatív kritikát. Ha Isten szavát igazán hirdeted, minden bizonnyal a kritikák célpontja leszel, mert az igazság, amelyet kimondasz bántóan hat a bukott emberiség számára. Ne légy tehát meglepett, ha az emberek ellened beszélnek.

Egy bölcs veterán lelkipásztor kérdezte meg ifjabbik szolgatársát, miután az már pár évet szolgált a gyülekezetben “Hogy mennek a dolgaid?” azt válaszolta, “Igazán nem tudom mit mondhatnék, testvér. Úgy tűnik, hogy az emberek vagy szeretnek, vagy gyűlölnek.” Nagyot csapott a térdére az idős ember és azt mondta “Hát ez remek! Azt jelenti eléred a juhaid. Ha ez így van, kevesen tudnak közömbösek maradni. Vagy visszautasítják az üzeneted, vagy bizonyságot tesznek arról, hogy táplálja a lelküket.”

A Sátán rombolásának stratégiái

A Kígyó, aki Isten első kritikusa volt, folytatja megtévesztő munkáját ebben a jelenlegi gonosz korban is. Ami Isten népének tönkretételét illeti, nem változott a stratégiája – ellene szegül és gátat vetetne Isten szavának. A Sátán pragmatikus, gyakorlatias, bármit megtesz, ami működhet, hogy előre vigye saját Istennek ellenszegülő céljait. Hogyan próbálja meg aláásni Isten szavának igazságát és erejét? Gyakran éppen az az eszköze, hogy aláássa azt a személyt, aki ennek hirdetésével bízatott meg. Kálvin így magyarázza “Ez a Sátán módszere, hogy elfordítsa az emberek szívét az igehirdetőtől, hogy szavait fokozatosan megvessék. Ezzel nem csak ők szenvednek ártatlanul, hiszen igazságtalanul sértik a tekintélyük (ami különösen is igaz azokra, akik igen megtisztelő státuszban vannak), hanem Isten szavának autoritását is sérti.” Ha sikerül aláásnia a hírvivőt, azt hiszi alááshatja az üzenetet is. Amikor Isten népe kritikával tekint a vezetőjére, bezárul a szívük az Ige befogadására. Ez a szörnyű, pusztító következménye a kritikus lelkületnek a gyülekezetben, és a Sátán tudja ezt.

Azok, akik valamilyen tisztséget viselnek a gyülekezetben, különösen is a Sátán célpontjává válnak, mivel a múltban hasznosnak bizonyultak és hatékonyak lehetnek Krisztus szolgálatában a jövőben is. A lelkipásztorok, szolgálattevők a Sátán elsődleges célpontjai; a Sátán háborút hirdetett ellenünk. Minden lehetséges fegyvert felhasznál, hogy elpusztítsa szolgálatunkat, és hiteltelenítse Jézus Krisztus Evangéliumát. Ahogyan Kálvin is mondja “a szolgálat nem holmi könnyű és laza feladat, hanem egy nehéz és kegyetlen háború, amelyben Sátán minden erejét felvonultatja ellenünk minden követ megmozgatva, hogy megzavarjon bennünket.” Richard Baxter ennél is keményebben fogalmaz “A Sátán tudja micsoda sereget gyűjthet magának, ha vezetőjüket elejti a szemeik előtt. Ha a Sátán kelepcébe tud csalni, behálózva lábaid és kezeid, ha eléri, hogy elbukj, szétszéleszti a juhaid.”

A Sátán a gyengepontunkat támadja – legtöbbször a kritikákon keresztül. Mint egy jó halász, olyan csalit tesz a horgára, amely megfelel az étvágyunknak. Lelki értelemben, sajnos túlságosan is gyakran vagyunk könnyű préda, még akkor is, ha nem megfelelő a csali.

A Sátán jól tudja, hogy a kritika hathatós eszköze annak, hogy kivonjon embereket a szolgálatból. Ez a verbális agresszió az egyik fő oka a szolgálattevők visszavonulásának. Nem hunyhatunk szemet lelki ellenségünk taktikáira. Addig forgatja a kritika minden lehetséges formáját és megnyilvánulását, míg arra nem kényszerít, hogy feladjuk és elhagyjuk Istentől rendelt helyünket. Vagy ha ez nem sikerül végső soron arra használja a kritikát, hogy megkeményítsük a szívünket Isten népe iránt és elhívásunk iránt.

Isten megszentelő céljai

Talán a bűn és a Sátán munkája miatt elkerülhetetlen a kritika? A szolgálattevők hajlanak arra, hogy teljesen negatív fényben értékeljék a kritika elkerülhetetlen valóságát. Azonban a világosság Ura uralkodik ezek felett a sötétségek felett is. Lelkipásztorként, nem csak számolnunk kell azzal, hogy kritizálnak, - hanem szükségünk is van rá! Képzeld csak el, ha mi lelkipásztorok sosem kellene szembenézzünk a kritikával, növekednénk-e az alázatban, a szentségben, válnánk-e egyre hasonlóbbá Krisztushoz, vagy csak a büszkeségünk, önteltségünk és önigazságunk növekedne? Mindazoknak közülünk, akik tudatában vagyunk természetünknél fogva büszke szívünknek, ez csupán egy költői kérdés!

Az az Isten, Aki elhívott minket a szolgálatra, arra törekszik, hogy egyre hűségesebbé és gyümölcstermővé tegyen bennünket szolgálatunk folyamán, és az egyik eszköze erre a kritika. Akár igazságos vagy igazságtalan; építő vagy romboló; valós vagy kitalált a kritika, amivel illetnek, biztos lehetsz afelől, hogy Isten e fölött is Úr és általa azt munkálja, hogy Jézus Krisztus képmása egyre láthatóbbá váljon benned az Ő dicsőségére (lásd. Róma 8:28-29). A következő fejezetekben Isten kegyelmének munkáját vizsgáljuk meg a kritikában és a kritikán keresztül. Most bátorítson az a tudat, hogy végső soron a kritika elkerülésének lehetetlensége valami jót hoz a számodra! A te szent Urad azt akarja, hogy életed és szolgálatod dísze legyen a szentség szépsége. 

Egészséges realizmussal kell a kritika kikerülhetetlenségre tekintenünk. Talán nem vagy ebben a pillanatban mások kritizálásának cséplőjében. Dicsérd Istent a békesség idejéért! Ugyanakkor tartsd szem előtt, hogy előbb vagy utóbb téged is érni fog kritika. A bűn majd létrehozza, a Sátán kiprovokálja, azonban végül Isten saját céljaira használja. Ezért ne érjen meglepetésként, amikor ez bekövetkezik.

REALITÁS A KRITIKÁK FORRÁSA FELÖL

Többet jelent a kritika reális szemlélete, mint azt, hogy belátjuk annak elkerülhetetlenségét. Ha bekövetkezik az elkerülhetetlen, képesnek kell lennünk biblikusan szemlélni annak forrását. Ismét el kell mondani, hogy az optimizmus vagy pesszimizmus kísértése ezen a területen még mindig fennáll. A törékeny lelkiismeretű személyek automatikusan arra hajlanak, hogy úgy tekintsenek a kritikusukra, mint a prófétára, akit az Úr azért küldött, hogy közölje felháborodását. E közben a pesszimista beállítottságú lelkipásztor, talán a többséget ezek alkotják, a kritikust ellenségnek tekinti, aki alá akarja ásni a szolgálatát. Az az igazság, hogy bármelyik változat igaz lehet, azonban fontos, hogy megértsük a forrást, mielőtt levonjuk a következtetéseket. Ha egészséges realizmussal fogadjuk a kritikát, akkor számításba kell vennünk a forrását.

A kritizáló jelleme

Habár minden kritikát komolyan kell venni, mégis kérdezd meg magadtól, milyen a lelkiállapota és jelleme a kritikusomnak?

Hívő vagy hitetlen a kritikusod? Jézus sokkolóan reálisan fogalmazott, amikor a hívő tanítványait kiküldte a hitetlen világba: “Úgy küldelek, mint juhokat a farkasok közé… Mindenki gyűlölni fog titeket, az Én Nevemért.” (Máté ev. 10:16-22). Várható számunkra, hogy elutasít a világ, s ez nyilván gyűlölettel teljes szavakat hallat velünk. Míg egy hitetlen szájából jövő kritika is lehet igaz vagy jogos, de nem esik olyan súllyal a latba, mint egy hitvalló keresztyén kritikája. Ezért mondja a zsoltáros “Ha igaz ver engem, szeretetből van az, olaj a fejemnek még a feddése is.” (Zsoltárok 141:5). Az ellentét a hitetlen vele született ellenségeskedése és a hívő keresztény Krisztus iránti szeretete között meghatározó a kritika reális észlelésében.

Ha a kritika egy kereszténytől érkezik, fontos figyelembe venni, mennyire érett az a keresztény. Az a kritika, hogy nem elég gyakorlatias a szolgálatunk különbözőképpen fogadható attól függően, hogy milyen forrásból érkezik. Ha egy relatív új hívőtől jön, akinek nincs nagy lelki éhsége az alapvető igazságok iránt, és nem érti annak gyakorlati hasznát, akkor a válaszodnak inkább arra kell irányulnia, hogy segíts ennek a fiatal hívőnek, hogy megértse a bibliai igazságok hasznát a mindennapi életben, minthogy változtass az igehirdetésen. Azonban, ha ez egy olyan gyülekezeti tagtól érkezik, aki lelkileg érett és egészséges étvágya van Isten igéje iránt, akkor talán itt az ideje, hogy önvizsgálatot tarts. Talán túl elvont lett az igehirdetésed, és nem jutnak el az igazságok a hétköznapi élet terhével élőkhöz.

Ha a gyülekezetből ér kritika felmerül a kérdés, hogy olyan személytől jön-e, aki aktív a gyülekezeti életben vagy valaki olyantól, aki a periférián van? James Taylor ezt írja “A legtöbb kritika a perifériáról érkezik, azoktól, akik hátra vonulnak és tartózkodnak a szolgálattól.” Az ilyen személyektől érkező kritika gyakran nem érdemes arra, hogy változtass miatta. Ez nem azt jelenti, hogy minden periférián levő tag véleményét mellőzni kell. Sok értékes dolgot tanulhatunk ezektől az emberektől is, általában nyomós oka van, hogy visszahúzódnak. Általában utána kell járnunk és oda kell figyelnünk az aggodalmaikra. Azonban, ha a kritikus egy olyan személy, akinek valamilyen szolgálata van, aki általában támogató, sokkal komolyabban kell venned a kritikát, és gyakran találhatsz benne igazságot, amiből változnod is kell.

A kritizálóhoz való viszonyulás

Amikor a kritika forrására gondolunk, meg kell vizsgálnunk, milyen viszonyban vagyunk a minket kritizáló személlyel. Általában, minél közelebb áll hozzánk a bennünket kritizáló személy, annál komolyabban kell vennünk a kritikáját. Most, az internet korszakában, olyan emberek is kritizálhatnak bennünket, akik egyáltalán nem is ismernek. Milyen egyszerű is az, hogy verbálisan bántalmazz, sőt szavaiddal megölj valakit, akivel nem is vagy kapcsolatban. Sokkal könnyebb az is, hogy félreértsünk vagy félreértelmezzünk valakit, akit nem ismerünk személyesen. Ezért azok kritikáját, akikkel nem vagyunk kapcsolatban vagy kevéssé ismernek nem kell komolyan vennünk. Egy szúrós megjegyzés attól, aki először látogat a gyülekezetedbe, vagy egy névtelen kommentáló a közösségi oldalon nem vet súlyt a latba.

Ha a kritikát egy közeli barátod fogalmazza meg, vagy családtagod vagy kollégád, akkor ideje figyelembe venni. Ez különlegesen is igaz, ha a kritikusunk támogatott a szolgálatban mindeddig. Mennyire állsz közel a kritikusodhoz? Mennyire jól ismer téged? Mennyire volt támogató számodra az eddigi szolgálatodban? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása hozzásegít ahhoz, hogy reális képet alkoss a kritikáról és arról, hogyan is kell azt fogadnod.

A kritizálók száma

Ezzel együtt felmerül a kérdés, hogy mennyire pervazív, milyen mértéket ölt a kritika. Egyetlen személytől jön? Vagy több különböző személytől jön? “A magányos lövéseket figyelmen kívül kell hagynod” – írja Marshall Shelley, “de, ha több irányból érkeznek, akkor ideje odafigyelned.” Talán túlzás azt mondani, hogy akkor is figyelmen kívül kell hagyni a magányos kritikát, ha az a juhok közül való, azonban bizonyos esetekben ez az állítás akkor is megállja a helyét. Minél kiterjedtebb a kritizálók tábora, annál nagyobb figyelmet kell szentelni neki. Annak meghatározása, hogy milyen nagy a kritizálók tábora segít abban, hogy reálisan válaszoljunk.

Könnyen túlreagálhatjuk azon kritikákat, melyeket alig néhányan állítanak elénk. Nyilván különbség van a között, ha három személy áll elő egy tizenöttagú gyülekezetben vagy három egy ezer tagú gyülekezetben. Egy nagy gyülekezetben pár személy kedvéért bevezetett változás több embert tesz elégedetlenné, mint ahányan egyet értenek vele. Első alkalommal, kemény leckét kapott egy lelkipásztor ebből. Amikor három nő eljött a gyülekezet véneihez és panaszkodott az egyik női csoportra a gyülekezetből, a vének megszavazták, hogy változtassák meg, ezzel elérték, hogy legközelebb tizenöt nő jött el panaszkodni a változtatás miatt.

REALITÁS A KRITIKÁK HÁTTERÉNEK ISMERETE FELÖL

A bizalmas kapcsolat a kritizáló személlyel a mögöttes ok. Mi motiválhatja azt a személyt és milyen szándékkal teszi félre a szóbeli gátakat? Főleg olyan esetekben, amikor a kritika igazságtalan, milyen nehézségek vezetnek ennek a személynek az életében ahhoz, hogy ilyen módon rád támadjon?

A kritizáló motivációi

A motivációk furfangos dolgok. Még a legszentebb keresztények sem rendelkeznek teljesen tiszta motivációkkal. A szándékainkat mindig megfertőzi az önmagunkat szolgáló büszkeség. Ha szeretnénk reálisan látni a bennünket ért kritikát, be kell azonosítanunk, hogy mi indítja erre a kritizálót. Valóban a mi javunkat és szolgálatunk javát keresik? Vagy arra törekednek, hogy elbátortalanítsanak és tönkre tegyenek? Általános szabályként engedd kételkedni a kritikusodat; feltételezd, hogy az ő legfőbb motivációja jó, még akkor is, ha bizonyítani tudnád az ellenkezőjét.

A motívumok gyakran kikövetkeztethetők a kritizáló jelleméből, és a köztetek levő kapcsolatból. Ha a szóbeli kritika egy istenfélő embertől jön, aki a közeli barátod, akkor általában azért kritizál, hogy az javadra váljon. Ha viszonylag kevéssé ismered a kritikusod, akkor az ő szívkérdéseire mutat rá a kritika. Ha haragtól fűtött fél igazságokkal találod szembe magad, ahol már nincs remény semmilyen változásra, akkor teljesen nyilvánvaló milyen céllal érkezik a kritika.

A világosság kedvéért, a jó motiváció, még nem garancia arra, hogy a kritika önmagában jó vagy jogos; lehet teljesen téves is. Azonban, ahol a jó szándék jelen van, általában sokkal nyitottabbak lehetünk a kritikára. Oda kell hajtsuk a fülünket azok felé, akik erősíteni és segíteni szeretnének bennünket a szolgálatban. 

A kritikusunk küzdelmei

A gonosz motiváció bizonyítéka nem adhat okot az elzárkózásra. Általában arra hajlunk, amikor indokolatlan vagy igazságtalan kritika ér, hogy önmagunkra fókuszáljunk. Könnyen a mély önvizsgálat vagy sanyargató önsajnálat prédájává válhatunk. Az evangélium arra hív bennünket, hogy kritikusainkat különbnek tartsuk magunknál (Filippi 2:4-5). Amikor szóbeli bántalmazás ér, be kell látnunk, hogy kritikusunk is csak egy ember, hozzánk hasonló, nekik is megvannak a maguk küzdelmei.

A romboló kritika sokszor többet mond számunkra a kritikusunkról, mint önmagunkról. Talán egy mély lelki betegségnek vagy problémának a megnyilvánulása ez az életében. A feloldatlan harag, depresszió, életbeli változások, kapcsolatbéli frusztrációk, feszültségek, féltékenység, összeomlott elvárások, és a munkával való megelégedetlenség mind a kritika gyökereivé válhatnak. Amikor tehát ilyen verbális támadással találjuk szembe magunkat, meg kell kérdeznünk önmagunktól “Mi történik ennek a személynek az életében, ami arra késztette, hogy ezeket a valótlan és fájó dolgokat mondja?”

Jemes Denney észrevétele, hogy “A testi ember szeret hibát találni; a legolcsóbb módja ez annak, hogy különbnek érezze magát.” Ez gyakran igaz a rosszakaró kritikusokra is. A hiba keresés eltereli a figyelmüket a bűntudatukról, terhelt lelkiismeretükről, rossz házasságukról vagy szörnyű anyagi helyzetükről. A hibakeresés csak táplálja az ellenszenvüket az Istentől rendelt tekintély, a vének és lelkipásztorok ellen. A hibakeresés egy módja annak, hogy megküzdjenek saját félelmeikkel és bizonytalanságaikkal. Bármi is a helyzet, a destruktív kritika mindig a kritikus mélyebb problémájának a jele. Ahhoz, hogy reálisan tudjuk fogadni a kritikát, meg kell győződnünk arról, hogy mi az a mélyebb ok, ami azt kiváltja.

JÁRJUNK NYITOTT SZEMMEL

Semmi sem könnyebb, mint rossz képet alkotni önmagunkról, a szolgálatunkról és a kritikusainkról. Ha azonban tiszteljük az Urat és kitartunk a kritikák idején, nem élhetünk ebben a képzeletbeli, realitásoktól mentes világban. Nyitott szemmel kell járnunk. Tudnunk kell, hogy a kritika elkerülhetetlen. El kell ismernünk azokat a bűneinket és gyengeségeinket, amiért azok értek bennünket. Tisztában kell lennünk azzal, hogy honnan és miért ér kritika. Mindenek felett, pedig látnunk kell a kegyelmes Istent, ahogyan minden kritikust felhasznál, hogy örökkévaló célja beteljesüljön, hogy Krisztushoz egyre hasonlóbbá legyünk.

TARTALOM

Forrás ©

Joel R. Beeke & Nick Thompson: Pastors and Their Critics:

A Guide to Coping with Criticizm in the Ministry

- munkája nyomán, fordította: Kelemen Krisztina