Marcus Bord, a Jézus szeminárium vezetője mondta Krisztus feltámadásáról: „Gyermekként biztosra vettem, hogy a húsvét, Jézus szó szerinti feltámadását jelentette. Ma már másképp látom a húsvétot. Számomra lényegtelen, hogy a sír üres volt vagy sem. Az, hogy a húsvéthoz tartozik-e valami figyelemre méltó történés Jézus fizikai testével kapcsolatban, irreleváns."

Gyermekként Borgnak igaza volt. Felnőttként - annak ellenére, hogy a kereszténység szószólója volt - nem is tévedhetett volna nagyobbat. Amit Borg irrelevánsnak, lényegtelennek mond - Krisztus testének fizikai feltámadása - azt Pál apostol a keresztény hit abszolút alappillérének tekinti. Pál ezt írta a kórinthusiaknak: „Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok… [és] minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1. Kor. 15: 17,19)

Jézus Krisztus fizikai feltámadása a megváltás sarokköve - az emberiség és a föld számára egyaránt. Valóban, Krisztus feltámadása és ennek jelentősége nélkül – örökkévalóság, teljesen helyreállított emberek egy tejesen helyreállított Földön – értelmetlen a kereszténység.

A FELTÁMADÁS FIZIKAI ASPEKTUSA

A fő keresztény hitvallások kimondják: ,,Hiszek a test feltámadásában.” Mégis sok beszélgetésből az derül ki, hogy a keresztények hajlamosak spiritualizálni a feltámadást, hatékonyan tagadva azt. Nem utasítják el úgy, mint egy doktrínát, de elutasítják a lényegi jelentését: egy maradandó visszatérés a fizikai valóságba, egy fizikai univerzumban.

Az amerikaiak kétharmada, akik hisznek a halottakból való feltámadásban, úgy hiszik, hogy nem lesz testünk a feltámadás után. De ez ön-ellentmondásos. Egy fizikai test nélküli feltámadás olyan, mint egy napfelkelte nap nélkül. Ilyen nem létezik. A feltámadás azt jelenti, hogy lesz testünk. Ha nem lenne testünk, nem támadnánk fel!

A bibliai doktrína szerint a halottakból való feltámadás az emberi testtel kezdődik, de sokkal tovább megy annál. R.A. Torrey írta: „Nem test nélküli lelkek leszünk a világban, hanem megváltott lelkek, megváltott testekben, egy megváltott univerzumban.” Ha nem értjük meg helyesen a test feltámadását, mást sem értünk majd helyesen. Ezért kiemelkedően fontos tehát, hogy ne csupán doktrínális igazságként jelentsük ki a feltámadást, hanem értsük az általunk vallott feltámadást.

Az 1. Móz. 2:7-ben olvassuk: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” A héber szó az ,,élőlényre” a nephesh, ezt sokszor ,,léleknek” fordítják. Az a pont, amikor Ádám nephesh lett, az volt, amikor Isten egyesítette a testet (por) a lélekkel (lélegzet). Ádám nem volt emberi lény mindaddig, amíg össze nem állt az anyagi (fizikai) és a testetlen (lelki) alkotóelemekből. Tehát, az emberi mivoltunk lényege nem csak lelki, hanem lelki a testivel összekötve. A tested nem határozza meg a valódi énedet - ugyanolyan része annak, aki vagy, mint a lelked.  Ha ez a gondolat helytelennek tűnik számunkra, az azért van, mert mély hatással volt ránk a keresztény platonizmus.

A keresztény platonimus nézete alapján, a lelkünk csupán helyet foglal a testünkben, ahogy egy remete rák egy kagylóban lakik, és a lelkünk természetesen – vagy akár ideálisan - egy test nélküli állapotban is élni tud.

Nem véletlen, hogy Pál apostol a kórinthusi gyülekezetnek írta részletes védelmét a halottakból való fizikai feltámadásról. A kórinthusi hívők minden más újszövetségi hívőnél jobban belemerültek a görög platonizmus filozófiájába és a dualizmusba, ami észrevett egy kettősséget a lelki és a fizikai között. Az emberi természetről azonban teljesen más a biblikus nézet. Az Írás azt mondja, hogy Isten úgy tervezte meg a testünket, hogy az szerves része legyen az egész lényünknek. A fizikai testünk lényeges része annak, akik vagyunk, nem csupán kagyló, amiben a lelkünk lakhat.

A halál egy rendellenes állapot, mert szétválasztja azt, amit Isten egynek alkotott. Isten azt tervezte el a testünk számára, hogy ugyanolyan sokáig éljen, mint a lelkünk. Akik a platonizmusban vagy az eleve létező lelkekben hisznek, azok természetesnek, sőt kívánatosnak látják a test nélküli lelket. A Biblia ezt természetellenesnek és nemkívánatosnak látja. Mi egységes lények vagyunk. Ezért olyan létfontosságú a halott test feltámadása. És ezért örvendezett Jób, hogy testében látja meg az Istent. (Jób 19:26)

Amikor Isten elküldte Jézust, hogy meghaljon, az egyaránt volt a testünkért és lelkünkért. Ő azért jött, hogy megváltsa nem csak az „élet lehelletét” (lélek), hanem a „föld porát” (test) is. Amikor meghalunk, nem úgy történik, hogy a valódi lényünk a jelenlegi mennyországba kerül, míg a hamis lényünk a sírba; lényünk egy része a jelenlegi mennyországba kerül, egy másik pedig a sírban várja a feltámadásunkat. Soha nem leszünk azok, akiknek Isten szánt, amíg a testünk és a lelkünk újra nem egyesül a feltámadásban. (Ha van fizikai formánk a köztes állapotban, akkor az nyilvánvalóan nem az eredeti vagy a végső testünk lesz.)

Bármilyen nézet a túlvilági életről, ami a testi feltámadásnál kevesebbet vall - beleértve a keresztény platonizmust, a lélekvándorlást - határozottan nem keresztény. A korai egyház fontos doktrínális csatákat vívott a gnoszticizmus és a montanizmus ellen, dualista világnézetek ellen, amelyek asszociálták Istent a szellemi királyság fényével, a Sátánt pedig a fizikai világ sötétségével. Ezek az eretnekségek ellentmondtak a bibliai elbeszélésnek, ami azt mondta, hogy Isten elégedett volt az egész fizikai királysággal, amit ő alkotott és, amit „nagyon jónak” nevezett (1. Móz. 1:31). Krisztus feltámadásának igazsága elutasította a gnoszticizmus és montanizmus filozófiáit. Ennek ellenére, kétezer évvel később ezeknek a kitartó eretnekségeknek sikerült túszul ejteni a mennyről szóló modern teológiát.

A fizikai feltámadásról való helytelen gondolkodásunk megakadályoz abban, hogy megértsük a környezetet, ahol a feltámasztott emberek fognak élni - az Új Földet. Anthony Hoekema-nak igaza van: „A feltámasztott testek nem csak arra lettek tervezve, hogy repüljenek az űrben, vagy hogy ugráljanak egyik felhőről a másikra. Arra lettek elhívva, hogy egy új földön éljenek és dolgozzanak, Istent dicsőítve."

A KONTINUITÁS (folytonosság) FONTOSSÁGA

Pál azt mondja, hogy ha Krisztus nem támadt volna fel a halottakból, még mindig a bűneinkben lennénk (1. Kor. 15:17)- elhatárolva a pokolnak, nem a mennynek.

Pál nem csak azt mondja, hogy ha nincs menny, akkor a keresztény élet hiábavaló. Azt mondja, hogy ha nincs halottakból való feltámadás, akkor a kereszténység reménye egy illúzió, és szánhatnak minket, amiért Krisztusba vetettük a hitünket. Pált nem érdekli egy olyan menny, ami csupán az emberi lelkekért van. Végtére is, ha nincs menny az emberi testeknek, nincs menny az emberi lelkeknek sem.

A kereszténység nem egy platonikus vallás, amely úgy tekint az anyagi dolgokra, mint csupán a valóság árnyéka, amelyek a lehető leghamarabb leválnak. A keresztény hit reménye nem csupán a lélek hallhatatlansága, hanem sokkal inkább a test feltámadása és az egész teremtés megújítása. ~ John Piper

Nem az ábrándozás az oka annak, hogy mélyen a szívünkben vágyunk egy feltámadott életre egy feltámasztott Földön, egy test nélküli létezés helyett egy szellemi királyságban. Inkább pont az az oka, mert Isten úgy tervezte, hogy felébresszen minket egy új életre egy Új Földön, amire vágyunk.

Ez Isten ötlete, nem a mienk. A mi vágyaink egyszerűen összhangban vannak Isten terveivel, mert belénk ültette a szándékait, vágyaink formájában.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden” (2 Kor. 5:17). Új teremtéssé lenni úgy hangozhat, mintha ez egy radikális változást vonna maga után, és valóban így is van. De miközben új emberek leszünk, amikor Krisztushoz jövünk, ugyanazok az emberek maradunk.

Amikor Krisztushoz jöttünk, új emberek lettünk, mégis ugyanazok a személyek maradtunk, akik mindig is voltunk. Édesanyánk például sok változást láthatott bennünk, mégis felismert. Még mindig azt mondta, „Jó reggelt, fiam!”, nem pedig „Ki vagy te?” A kutyám soha nem morgott rám - tudta, hogy ki vagyok. Még mindig ugyanaz voltam, mégis egy teljesen átformált személy. Ugyanez az ember átmegy majd egy változáson a halálakor, és egy másik változáson a halottakból való feltámadáskor. De mindezen változás ellenére ugyanaz lesz, aki volt, és aki most is van. Lesz egy folytonosság ebből az életből a másikba. Jóbbal együtt elmondhatjuk: „És miután ezt a bőrömet megrágják, testemben látom meg az Istent; én magam fogom őt látni a saját szemeimmel - én, és nem más” (Jób 19:26-27).

Az átváltozás nem azt jelenti, hogy megsemmisül a régi, hanem, hogy átalakul. A radikális változás ellenére, ami a megváltás, halál és feltámadás alatt történik, ugyanazok maradunk, akik vagyunk. Ugyanaz a történetünk, a kinézetünk, az emlékeink, az érdeklődésünk és a képességeink. Ez az alapelve a folyamatos megváltásnak. Isten nem dobja félre az eredeti teremtését, és kezdi újra. Ehelyett fogja az ő elesett, megromlott gyermekeit és feltámasztja, felfrissíti és megújítja az eredeti tervre.

Herman Bavnick teológus, 20. századi író azt vitatta, hogy egy párhuzamos kontinuitás létezik a régi és az Új Föld között: „Isten megbecsülése pont abban áll, hogy megváltja és megújítja ugyanazt az emberiséget, ugyanazt a világot, ugyanazt a mennyországot és ugyanazt a földet, ami megromlott és beszennyeződött a bűnnel. Ahhoz hasonlóan, ahogy valaki új emberré válik Krisztusban, akiben a régiek elmúltak és új lett minden (2 Kor. 5:17), hasonló módon ez a világ is elmúlik jelenlegi formájában, Isten szavának a hatalmára, hogy életre hívjon egy új világot."

Az Új Föld ugyanúgy föld lesz, de egy megváltozott föld. Átalakult és feltámasztott lesz, de földként lesz felismerhető. Ahogy azok, akik a megváltás által újjászülettek ugyanazok maradnak, akik voltak, a világ is újjászületik a régi világgal folytonosan (Máté 19:28). Valójában, írja Bavnick, „az emberiség újjászületése a teremtés újjászületésével lesz befejezve. Isten királysága akkor lesz teljesen elérhető, amikor az láthatólag befedi a földet is."

Ha nem értjük meg a megváltás folytonosságát, nem érthetjük meg a feltámadásunk természetét sem. „Kell lennie folytonosságnak”, írja Anthony Hoekema, „másképp nem is igazán beszélhetnénk feltámadásról. Ha egy teljesen új emberiséget hívna életre, mely teljesen különbözik a föld jelenlegi lakóitól, akkor nem is lenne feltámadás.”

A kontinuitás nyilvánvaló azokban a szakaszokban, amelyek a feltámadásról beszélnek, ahogy az 1.Kor. 15:53 írja: „Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” Ez (a romlandó és halandó) kell felöltse azt (a romolhatatlant és halhatatlant). Hasonlóképpen, mi, ugyanazok az emberek, akik ezen a földön járnak, mi fogunk az Új Földön is járni „és így mindenkor az Úrral leszünk.” (1. Tessz. 4:17).

Rámutatva arra, hogy Isten azt mondja, ő a pátriárkák istene (nem pedig volt), Krisztus így felelt azoknak, akik tagadták a halottakból való feltámadást: „Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene.” (Máté 22:32)

AZ ÚJ TESTÜNK TERMÉSZETE

Az üres sír a végső bizonyíték arra, hogy Jézus feltámadott teste ugyanaz a test volt, amelyik meghalt a kereszten. Ha a feltámadás egy új test teremtését jelentené, akkor Krisztus régi teste a sírban maradt volna. Amikor Jézus a feltámadása után azt mondta a tanítványainak, „Én vagyok az”, ezzel hangsúlyozta nekik, hogy ő ugyanaz a személy - lélekben és testben - aki felment a keresztre (Lukács 24:39). Tanítványai látták a keresztrefeszítés jeleit, félreérthetetlen bizonyítékát annak, hogy ez ugyanaz a test volt.

Jézus mondta: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem” (János 2:19). János tisztázza, hogy „Ő pedig testének templomáról mondta ezt” (21.v). A test, amelyik feltámadt, az a test, amelyik leromboltatott. Ezért, Hank Hanegraff azt mondja: „Összefüggés van Krisztus meghalt és feléledt teste között.”

A Westminsteri Nagykáté (1647) ezt mondja ki, miközben történelmileg kristályosítja az orthodox doktrínát: „A halottak teste, melyet sírba helyeztek, fel fog támadni Krisztus hatalma által.” A keresztény hit egyik nagyszerű hitvallása, a Westminsteri Hitvallás mondja: „Minden halott fel fog támadni, ugyanabban a testben, és nem másban.”  „Ugyanazok a testek”- megerősíti a kontinuitás doktrínáját a feltámadáson keresztül.

Mivel mindannyian rendelkezünk fizikai testtel, megvan a legjobb viszonyítási alapunk arra, hogy elképzeljünk az új testet. Olyan ez, mint a legújabb frissítése a szoftveremnek. Amikor tudomást szereztem róla, hogy elérhető egy frissítés, akkor nem mondtam azt, hogy „fogalmam sincs, milyen lesz.” Tudtam, hogy nagyjából olyan lesz, mint a régi program, csak jobb. Természetesen volt néhány új funkció, amire nem számítottam, de ennek örültem is. De egyértelműen ugyanaz a program volt, amit már egy évtizede használok.

Hasonlóképpen, amikor megkapjuk a feltámadt testünket, minden bizonnyal lesznek kellemes meglepetések - talán még néhány új funkció is (persze nem programhibák) - de természetesen felismerjük majd az új testünkben, hogy az a mienk. Isten működő példát adott elénk azért, hogy vezesse a képzeletünket arra nézve, milyen lesz az új testünk az Új Földön.

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította és szerkesztette: Szabó Edit