„Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.” – János 21:12-14

Az Úr Jézus jelenléte a szentek között egy felbecsülhetetlen érték és áldás. Láthatjuk ebből a történetből is, hogy a munkánk sikere és eredménye nagymértékben függ az Úrtól és az ő jelenlététől. Mit tegyünk azért, hogy ne veszítsük el az Úr jelenlétét?

1. Munkálkodjunk érte. Ha akarjuk, hogy az Úr megáldjon minket, akkor jobban tesszük, ha érte munkálkodunk. Isten azokat a hívő embereket, gyülekezeteket áldja meg eredménnyel, akik kitartóan munkálkodnak érte. És ez mindenkinek szól, a maga helyén. Azt, amivel az Úr megbízott, végezd örömmel és kitartással, és az áldás nem marad el!
2. Könyörögjünk hozzá. Nem létezik a természetben nagyobb erő az imádságban rejlő erőnél. Ha mi, gyarló emberek, oda tudunk figyelni gyermekeinkre, amikor kérnek valamit tőlünk, mennyivel inkább teszi ezt Isten az ő gyermekei felé, ha ők kérnek valamit tőle? Amikor a hívők együtt és egységben felemelik szívüket, hangjukat Istenhez – Uram, eleveníts meg, újíts meg, adj erőt a szolgálatban, adj megtéréseket! – akkor, amit kérnek, mind megadatnak nekik, ha hittel kérik. Isten nem lenne Isten, ha nem válaszolna az imára. Ugyanis saját szava és ígérete köti, és kényszeríti Őt, hogy válaszoljon rá. Bárcsak jobban odaszánnánk magunkat az imára!

Ha ezek meg vannak, Krisztus jelenléte biztosított a számunkra. Közöttünk lesz, el nem távozik. Vele ebédelhetünk.

AZ ÚRRAL VALÓ ÉTKEZÉS FONTOSSÁGA

1. A meghívó. Ma az Úr személyesen téged is hív: Jöjj és ebédelj velem! Ezeknek az embereknek akkor nagy szükségük volt ételre, mert éhesek, fáradtak voltak. Tűz mellett letelepedni, megmelegedni és enni, igencsak jól eshetett nekik. Öröm volt számukra leülni, ebédelni az Úrral. Számunkra is öröm kell legyen. Az Úr örömöt akar neked adni, kedves olvasó! Ő tudta jól, hogy tanítványai csak emberek, akik fáradtak és éhesek, ezért most testüket is táplálni akarta, nem csak a lelküket. Rólunk is tudja! Ránk is gondja van.
2. Felkészülés az önvizsgálatra. Az Úr Jézus csak az ebéd után kezdte el Péterrel azt a párbeszédet, ami komolyan a szívéhez szólhatott. Szeretsz-e engem? Az Úr tudja, hogy mi is ki leszünk téve ilyen szívszorongató önvizsgálatnak, ezért, ahogyan Péternek, úgy nekünk is előbb szoros közösségbe kell kerülnünk az Úrral, ebédelnünk kell vele, hogy el tudjuk ezeket a kérdéseket viselni.
3. Felkészülés egy küldetésre. Igaz, hogy az Úr Jézus Péter felé intézi kérdését – Szeretsz-e engem? – de biztosak lehetünk benne, hogy amikor hallotta, akkor a többi tanítvány is mind magáévá tette ezt a kérdést. Amit személyesen Pétertől kérdezett, az, mint lelki igazság, mindegyikük szívére hatott. Vajon mi nem éreztük még soha, hogy amikor egy-egy barátunk, testvérünk kap figyelmeztetést, az valójában nekünk is szól? Dehogyisnem! Tehát az, hogy legeltesd az én bárányaimat mindegyiknek szólt. És nekünk is szól. De nem tudunk másokat legeltetni, táplálékhoz vezetni, ha mi magunk nem táplálkozunk. Ezért ebédelnünk kell Jézussal. Aki öntöz, azt is meg kell öntözze valaki. Nem lehetünk áldás mások számára, ha először mi magunk nem kapunk áldást.

Az Úr Jézusnak gondja van arra, hogy betöltse szükségleteinket, különösen a szegények szükségeit. Az, aki arra tanított minket, hogy úgy imádkozzunk: mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma – nem fog megfeledkezni arról, hogy ezt az imát meghallgassa. Ki fogja rendelni a maga idejében. Hidd el!

A VENDÉGLÁTÓ

Az Úr volt az, aki kérdezte tőlük: Fiaim, van-e valami ennivalótok? Hozzatok a halakból, amiket fogtatok. Jöjjetek, ebédeljetek. Milyen csodálatos az, hogy az Úr Jézus le akar ülni, enni ezekkel a tanítványokkal, akik egyszerű, gyenge emberek voltak, épp olyanok, mint mi. Ott volt köztük Péter, aki megtagadta az Urat, és Tamás, aki hitetlenkedett, és az Úr Jézus velük akar enni. Testvérem, tekinthetünk gyengeségünkre és bűneinkre, de az Úr így is velünk akar enni, hogy megerősítsen. Neki nem is volt szüksége ételre, hiszen megdicsőült teste volt, de mégis le akart ülni, enni az övéivel. Ha felteszed magadban a kérdést: Vajon az Úr le akarna ülni, ebédelni velem, egy ilyen gyenge, gyarló emberrel? Igen, győződj meg kedves testvérem, hogy az Úr veled is enni akar!

Figyeljük meg azt is, hogy az egész vendégséget az Úr Jézus készítette el. Mire kijöttek a vízből a tanítványok, a parton már készen várta őket a tűz, és a parázs fölött már ott volt hal, és volt kenyér is. A mi lelkünk soha nem tud jól lakni és megelégedni semmi másból, csak abból, amit Jézus készít a számunkra. Mert az ő teste étel, és vére ital. Nemcsak hogy az Úr készítette el a vendégséget, hanem Ő volt a felszolgáló is. Mondhatta volna, hiszen csak heten voltak, hogy vegyetek magatoknak az ételből. De nem, ő adja nekik a kenyeret és a halat is. A lelki táplálékkal ugyanígy van, nemcsak hogy Ő készíti, hanem szintén Ő az, aki személyesen táplál minket az Igével, Lelke által. Ha az Úr nem teszi ezt, hiába is prédikál akármilyen lelkipásztor. Lásd az Úr Jézust vendéglátóként minden egyes alkalommal, amikor Igét hirdetnek!

Azt olvassuk, az Úr Jézus megmutatta magát nekik. Milyen kiváltság volt ez a tanítványok számára! Látták, érzékelték Őt, amint őket épp fizikailag táplálja. Mikor volt utoljára, hogy az Úr megmutatta magát neked is, miközben lelkileg táplált? Kérd Őt erre: Uram, mutasd meg magad nekem is!

A VENDÉGEK

Nézzük meg, hogyan viselkednek ezek a vendégek! Az Úr Jézus jól tartja őket, táplálja őket, és ők példamutatóan viselkednek. Azt olvassuk: a tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Olyankor, amikor egy lélek közel kerül az Úrhoz, keveset vagy semmit sem tud szólni. Az egész esemény alatt a tanítványok részéről mindössze egyetlen szót olvasunk: nincs. És ez elég is volt. Az Úr megelégszik ma is azzal, ha csak annyit mondunk neki alázattal: nincs. Uram, nekem nincs semmim, én semmi vagyok. Ilyenkor tud az Úr betölteni minket. Sok beszédben elengedhetetlen a vétek – írja a Biblia. Legyen hát beszédünk kevés, de bölcs!

Senki közülük nem is kérdezett semmit az Úrtól. Nem kétségeskedtek, tudták, hogy az Úr az. Amikor egy ember eltávolodik lélekben az Úrtól, ott el is kezdődnek a buta, bölcsességet nélkülöző kérdések. A tanítványok megették a parázson sült kenyeret és a halat csendben, alázatban. Az a szó, ami a 9. versben parázsnak van fordítva, igazából ugyanaz a szó, amit csak egy helyen találunk még az Újszövetségben, a János 18:18-ban „A szolgák pedig és a poroszlók ott állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ő velök együtt, és melegszik vala.” Egy ilyen tűz mellett történt meg az, hogy Péter megtagadta az Urat. És Péternek, ahogy most meglátott egy újabb ilyen tüzet, vajon nem hasított-e ez bele a szívébe? Nem emlékeztette vajon arra az éjszakára, amikor megtagadta az Urat? Néha, életünk során, az Úr adhat egy-két ilyen emlékeztetőt, hogy ez által alázatban és szentségben tartson minket. És ha hűségesek akarunk maradni az Úrhoz, mindkettőre szükségünk van: alázatra is és szentségre is.

Tamás is ott volt, és csendben ő is csodálkozhatott magán, hogy hogyan lehetett annyira hitetlen, hogy bizonyítékokat követelt az Úrtól. Ott, az Úr jelenlétében mindannyian úgy érezték, hogy el tudnának süllyedni, hiszen olyan rosszul viselkedtek a múltban.

Mikor ebédeltünk így utoljára mi is az Úrral?

Érdekes, hogy János evangéliuma egy kérést vezet be az első részben: jertek és lássátok, és szintén egy kéréssel fejeződik be: jertek, ebédeljetek. Kedves lélek, először hit által látnod kell az Úr Jézust, ahogy bűneidért meghal, és ha elfogadod áldozatát, hiszel benne, ő megváltoztat, és veled ebédel, veled vacsorál, és élvezheted áldott jelenlétét örökre. Erre hív az Úr mindenkit!

Szerkesztette: Ónodi Kriszta