TARTALOM

Az USA-ban megközelítőleg 30 személy veszti életét ittas vezetés okozta autóbaleset következtében naponta. Az alkohol jelentősen rontja a világos gondolkodás és gyors reakciókészség képességét, a következményei pedig egyenesen lesújtóak. Hány ezer ember élne napjainkban, sőt tízezrek, ha valaki nem részegedett volna meg?

A lelki józanság hiánya ugyanilyen lesújtó hatással van a keresztény életre és szolgálatra. Olyan könnyű magunkat mérgezni ennek a világnak, a testnek, az ördögnek a hazugságaival. Ez a kísértés pedig csak erősödik a kritikák közepette. Ha a gondolataink hazugságoktól vagy fél igazságoktól ittasodtak meg, a kritikára adott válaszunk végzetes lehet a szolgálatunkra, saját lelkünkre vagy kritikusainkra nézve. Ezért is írja Péter az üldöztetéstől szenvedő gyülekezetnek, hogy legyenek józanok “Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok…” (1.Péter 1:13). Fel kell legyen vértezve a gondolatvilágunk az igazsággal. Lelki józanságra van szükségünk. A lelki józanság a kritikára adott imádságos, türelmes és körültekintő reakciókban nyilvánul meg.

LÉGY IMÁDKOZÓ

Lehet, hogy valaki sokat tud Istenről, mégsem ismeri Őt. A lelkimunkásoknak mindig vigyázniuk kell ezzel a veszéllyel. Honnan tudhatod, hogy az ahogyan az igazságot ismered Isten igazi megismeréséből származik? Vizsgáld meg jól az imaéletedet. Martin Lloyd-Johns egyszer azt mondta: “Ha a dogmák ismerete nem tesz téged az imádság emberévé, jó lenne ismét önvizsgálatot tartanod,” máshol jegyezte meg, hogy “azok ismerik a legjobban Istent, akik a legtöbbet beszélnek Vele.” Lehetséges-e, hogy Krisztus beszéde lakozzék bennünk gazdagon, és isteni bölcsesség szerint lenne megújult a gondolkodásunk, de nem lenne imaéletünk? Magától értetődően a válasz NEM.

A józanul gondolkodó lelkimunkás, imádkozó ember, megértve azt, hogy az imádkozás és igehirdetés két fő feladata a szolgálatban – ahogyan az Ap.csel. 6:4-ben is találjuk: “mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett” – megjegyzendő, hogy az imádkozás van elsőként említve! Ahogyan Charles Bridges is írja, “az imádkozás egyik fele a szolgálatunknak; és ez adja a másik félhez minden erejét és sikerét.”

Így az istenfélő lelkimunkás arra törekszik, hogy imádságban Istenbe kapaszkodjon. Önmagát is építi azáltal, hogy folyamatosan emlékezteti magát arra, hogy az imádság egy prioritás kell legyen, fontos és értékes; imádságaiban pedig mindig őszinte, imádkozó lelkülettel él igyekezve megtartani az egyensúlyt könyörögve nem csak önmagáért, hanem másokért is - ebbe pedig a kritikusai is beletartoznak! Megpróbálja Isten szavaival megragadni az Urat imában, mintha saját írását mutatná Istennek, a Fiában a Lélek által megy az Atya elé, könyörögve mindenkiért még üldözőiért is.

Charles Simon egy anglikán reformátor a XVIII. század második feléből, nagy ellenállásba ütközött Cambridge-i hívei körében. A Cambridge-i diákjai rendszeresen félbeszakították a szolgálatát és még kövekkel is megdobálták a templom ablakán keresztül. Az ellenszenvük oka az ő melegszívű, döntés elé állító evangéliumi tanítása volt. A diákokkal együtt sok gyülekezeti tag is kinyilvánította nemtetszését iránta. Lezárták a gyülekezet padjait így, akik szerették volna meghallgatni az istentiszteletet a padok között álltak. Ezt nem csak egy hétig, hanem több mint tíz évig tették! Egy hét ilyen bánásmód után legtöbbünk más szolgálati hely után nézne, de elképesztő volt, hogy Simon ötvennégy éven át maradt ott! Ő rosszindulatú gyülekezetének szentelte az életét, önfeláldozóan szerette őket és buzgón hirdette Isten teljes üzenetét a számukra.

Mivel magyarázható Simon kitartása? Ő olyan ember volt, aki tudta kiben hisz. Feljegyezték róla, hogy minden reggel hajnali négy órakor kelt, hogy a nap első óráit imádságban tölthesse és Isten igéjét olvassa. Lelki józanság jellemezte. Így, amikor egy barátja rákérdezett, hogy hogyan bírta az üldöztetést a saját gyülekezetétől ennyi éven át, Simon ezt mondta: “Drága barátunk, nem kell a szívünkre vennünk egy kis szenvedést Krisztusért.”

Az ilyen példák hosszú ideje elkísérnek, amikor a kritikákkal kell megküzdenünk. Érdemes felírni egy idézetet Spurgeontól a számítógépünk képernyőjére, hogy mindig szem előtt legyen: “Győzd le a világot türelmesen hordozva minden üldöztetést, amely ér. Ne légy haragos; és ne keseredj el. A gúnyolódás nem tör csontot; és ha bármelyik csontodat is eltörték volna Krisztusért, hát az lenne a legmegbecsültebb csont a testedben.”

Ahogyan Mózes, Nehémiás sőt Krisztus eseténél is láttuk, a kritikára adott első válaszunk nem vízszintes hanem függőleges szinten kell haladjon. Az ige szerinti józanság arra indít bennünket, hogy először Istenhez forduljunk, aztán embertársunk felé. Ahhoz, hogy úgy válaszoljunk a kritikákra, amiben Isten megdicsőül, nagyon ismert kell legyen számunkra a titkos kamra, amely segít abban, hogy Istent lássuk nagynak ne az embereket amikor mérlegelünk.

Az imádság nézőpontja

Az ima a lélek meghajlása Istennek való alárendelésekor. Ha ismerjük Istent és önmagunkat akkor ez az alázatos kifejezése Istennek való odaszánásunknak lesz az első, reflex szerű válaszunk a kritikára. Megalázzuk magunkat Isten előtt elismerve, hogy vétkező teremtmények vagyunk és Rá vagyunk szorulva kegyelmére. Hozzá kiáltunk kegyelemért és segítségért a szükség idején, tudva azt, hogy egyedül vele tudunk átjutni ezen a tűzpróbán.

A következő történet egy barátról szól, aki rossz hírt hozva felkereste Alexander Whyte-ot, egy tekintélyes skót prédikátort. Elmondta Whytenak, hogy egy prédikátor, aki a városba érkezett keményen kritizálta Whyte egyik kollégáját. Whyte azonnal jogos haraggal válaszolt, elmondta, hogy ez a kritika nem jogos, sőt bűnös és helytelen. Aztán a barát elmondta, hogy igen kellemetlenül érinti, de még egy ennél rosszabb híre is van, és elmondta, hogy az illető Whytot is kemény kritikával illette. Válaszában Whyte nem mutatott haragot, csak elnézést kért és elvonult pár percre. Aztán visszatért a barátjához és nagy alázattal így szólt: “Isten kegyelméből valószínű, a kritikus téved.” A barát számára nyilvánvaló volt, hogy Whyte Isten elé vitte imádságban ezt az esetet, amely nagy hatással volt helyes magatartásában.

A valódi imádság nézőpont váltó hatással bír. David McIntyre ezt írja, “Amikor az imádság eléri valódi szintjét, az én a szükségeivel és aggodalmaival egy időre feledésbe merül, és a Krisztus számára fontos dolgok töltik be sok esetben túláradnak lelkünkben.” A kritikával szembeni nyughatatlanságunk talán nem az önmagunkra való túlzott fókuszálás gyümölcse? Az imádkozás újra fokuszál, eltereli figyelmünk középpontját az énünkről és Krisztusra irányítja azt. Ez által segít a tiszta gondolkodásban, felmelegíti a lelket, csökkenti a szorongást, és helyes mederbe tereli az indulatainkat.

Miután Lót elvállt Ábrahámtól, Isten azt mondta az ősatyának “Emeld föl a tekintetedet és nézz szét arról a helyről, ahol vagy északra, délre, keletre és nyugatra” (1.Mózes 13:14). Ábrahamnak szüksége volt arra, hogy nézőpontot váltson és ennek az új, szélesebb perspektívával felfrissült a hite arra emlékezve, hogy Isten uralkodik, Ő az, aki irányít. Jonathan Edwards egyszer ezt mondta “Amíg (a keresztyének) imádkoznak Isten olyan édes kilátásokat tár fel előttük, mint az Ő dicsőséges kegyelme, tisztasága, az ő lényének elégsége, és szuverenitása; és megtölti őket csenddel, hogy békességük legyen Ő benne, hogy bízzák rá bátran önmagukat és imádságaikat alárendelve magukat az Ő akaratának, bízva az Ő kegyelmében és hűségében.” Szükségünk van ilyen “élet-édesítő nézőpontokra”, melyekből láthatjuk Isten hatalmát, nagyságát és szélesebb panorámát nyitva ezzel szolgálati területünkre is. Önmagunktól természetes, hogy megnehezedik a lelkünk és megrázkódtatás számunkra a kritika. A szóbeli bántalmazás nagyon nyugtalanná teszi a lelket, ébren tartva bennünket éjjel és mérgezve a szívünket nappal. Azonban, Edwards azt mondja létezik egy “nagy csend”, egy belső csendesség, amely az Istenben való megnyugvás és hittel való imádkozás velejárója.

Szeretnéd, hogy a te lelked is a béke jellemezze a kritikák nagy viharában? Akkor egészen szánd oda magad Istennek és hittel vidd elé a kéréseidet. Tedd le lelked terheit az Ő jelenlétében! Alázd meg magad mindenható dicsősége láttán, és csendben várj Rá. Mondd Dáviddal együtt imában “Te vagy oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével.” (Zsoltár 32:7). “Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik Hozzá menekülnek.” (Zsoltár 18:31).

Isten bölcsessége szerint van itt egyféle kölcsönhatás. A kritika imára ösztönzi a lelket, az imádság pedig a kritika elviselésében segíti a lelket. A szóbeli kritika arra kell, hogy ösztönözzön, hogy még inkább keressük Istent.

Isten arra használja a kritikát, hogy új életet leheljen az imaéletünkbe. Azonban, ahogyan imádkozunk, a lelkünk felfrissül, új erőt nyer Istennél, ismét megtelik szeretettel és Krisztusra fókuszál. Ilyen módon az ima képessé tesz bennünket, hogy kibírjuk a kritika egyébként összeroppantó súlyát.

Lelkimunkások, vizsgáljátok meg magatok ezen a ponton. A kritika arra indít, hogy imádkozz? Megelevenítő vagy fojtó hatással van az imaéletedre? Az imádság helyreállítja-e a nézőpontodat, segít-e abban, hogy krisztusi szeretettel és békességgel válaszolj a kritikára?

Prioritások az imádságban

Imádságainkban elsőbbséget kell élvezzenek a lelkek és nem a helyzetek. Igen, persze annak is megvan a helye, hogy a saját körülményeidért imádkozz, de ezt meg kell előzze az azokért a szívekért való imádság, akik körülvesznek. Nem helytelen helyreállításért imádkozni, ha hamis kritikával illettek. Azért sem helytelen imádkozni, hogy Isten csitítsa le kritikusainkat és fordítsa javunkra a nem túl kedvező helyzetet. Főleg olyankor érvényes ez, amikor Isten dicsőségét sérti, megkérdőjelezi a dolog (lásd. 2. Királyok 19-ben), azonban a nem a körülményeinkért való könyörgés kell legyen az imáink legégetőbb kérdése.

Imádkozz a saját lelkedért. Amikor kritizáló szavakkal találod szembe magad, kiálts Istenhez a Zsoltáros szavaival: “Vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltár 139:23-24). Kérdd Istent, hogy ne csak azokban vizsgáljon, ami a kritikában elhangzott, hanem abban is, ahogyan válaszoltál a kritikára. Tárd ki a lelked Szent jelenlétének és engedd, hogy meggyőzzön azokon a területeken, ahol változtatnod kell. Imádkozz azért, hogy tegyen képessé megfelelően válaszolni a kritikára és mindezt tiszta indokkal tedd. Imádkozz a kritikusaidért. Ne csak azt kérd, hogy Isten csitítsa el őket vagy hiúsítsa meg gonosz szándékaik. Imádkozz azért, hogy Isten jót tegyen az ő lelkükkel, keresd örökkévaló javukat Mennyei Atyád előtt. El kell ismernünk, hogy a kritikánál sokkal nagyobb veszély, a keserűség, amely lassan meggyökerezik a szívben a kritikusok felé. D.A. Carson helyesen állítja “Nagyon nehéz együttérzéssel és buzgósággal imádkozni valakiért, akire neheztelsz.” Milyen könnyen megtelik a szívünk negatív érzésekkel kritikusaink irányába. Azonban nehéz valaki olyanra neheztelni, akiért imádkozol. Isten megszabadította Jóbot az ítélkező barátai iránt érzett nehezteléstől, amikor ő közbenjárt érettük. John Newton így tanácsol: “Az ellenfelednek, mielőtt papírt és tollat ragadsz ellene, és egész idő alatt, amíg a válaszra készülsz, buzgó imádságban vidd őt Isten elé és ajánld Neki, hogy Ő tanítsa és áldja meg. Ez a gyakorlat arra indít majd, hogy szeresd őt és kegyelemmel viszonyulj iránta.”

A kitartó imádkozás kritikusainkért együttérzéssel és szeretettel tölti meg szívünk irányukba, sokkal elfogadóbbak leszünk a kritikáikkal szemben, és képessé tesz bennünket arra, hogy úgy válaszoljunk nekik, amiben Jézus Krisztus megdicsőül.

LÉGY TÜRELMES

Amikor hiányzik belőlünk az ige szerinti józanság, türelmetlenné vállunk a kritikával szembesülve. Gyorsan visszavágunk és védekezünk és gyorsan eltüntetjük a foltot, ami a hírnevünkön esett. Ez pontosan a józan válaszadás ellentéte. Az Isten által megújított gondolkodás kétségkívül várna a válaszadással meggondolva azt.

A 24 órás szabálya

Nem szokatlan, hogy a kritikusok a lehető legrosszabbkor jöjjenek. A lelkimunkások számára ez átlagosan a hétfő reggel. Teljesen kimerítetted magad intellektuálisan, fizikailag, érzelmileg az Úr napján a szolgálatban, gyakran két igehirdetéssel is szolgálsz vagy vasárnapi iskolában is tanítasz vagy hitelvi kérdéseket tanítasz, tanácsolsz másokat és vendégeket fogadsz. Aztán hétfőn reggel egy kritizáló e-mail vagy telefonhívás érkezik. Ha ez történik, ha csak lehetséges várj a reagálással. Mondd annak a személynek, hogy értékeled aggodalmát és kérdezd meg, kaphatsz-e egy-két napot, hogy átgondolhasd. Nem bölcs dolog válaszolni a kritikára bármilyen formában, amikor pszichikailag ki vagy merülve. Sőt, ajánlatos lenne nem olvasni negatív leveleket vagy üzeneteket kedd reggelig!

Még akkor is, ha olyan időszakban ér kritika, amikor mind fizikailag mind pedig érzelmileg erősnek érzed magad, még mindig jó szabály, hogy várj 24 órát a válaszadással. Ezzel időt nyersz, hogy elgondolkodj ezen és imádkozz, engedd el a sértettséget, és megbeszéld olyan személyekkel, akiknek tiszteled a bölcsességét, véleményét. Nagyon ritkán kell a kritikára azonnali választ adnod. Ha csak lehet halasztani a választ, akkor halaszd! Ez nem csak arra ad időt, hogy megnyugodj, és gondolkodj, hanem a kritikusod is időt kap erre.

Sem figyelmetlen sem hirtelen (elhamarkodó)

Emlékezz rá, hogy a reakcióid után és nem a cselekedeteid szerint fognak emlékezni rád (lásd. Példabeszédek 16:32). Ha túl hirtelen próbálod egy helyzetben erőltetni a megoldást, ronthatsz a dolgokon. Néhány helyzet csak az idő érintésére gyógyulhat meg. Ha hiteles élettel jársz Isten és a gyülekezeted előtt, nos, nem mindegyik, de a legtöbb kritikus egy vagy két hónap után feladja. Lukács 21:19 “A ti béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.”

A türelemre való felhívás, nem arra hív, hogy elutasítsd a válaszadást. Vannak olyan helyzetek, amikor egyáltalán nem kell a kritikára szóban felelni, azonban, amikor szóbeli reagálás szükséges, nem jó a válaszadást túlságosan halogatni vagy figyelmen kívül hagyni, mindössze annyi időre van szükség, hogy elcsendesedhess, gondolkodj rajta és vidd Isten elé. Ha figyelmen kívül hagyod és nem keresel megoldást, csak a feszültség növekedéséhez és még több kritikához vezet. Abban a pillanatban nem csak egy szegény prédikátor leszel, hanem egy olyan prédikátor, aki még azt is halogatja, hogy a problémával foglalkozzon. Ha azt mondod a kritikusaidnak, hogy másnap felkeresed őket, tartsd meg a szavad és cselekedj is a szerint! Ne halogasd feleslegesen a válaszadást, akkor felelőtlennek bizonyulsz.

LÉGY KÖRÜLTEKINTŐ

Honnan tudhatjuk, mikor kell azonnal válaszolni? Nagy körültekintés kell ahhoz, hogy jól dönts a között, hogy mikor kell hallgatnod és mikor kell azonnal válaszolnod.

Amikor a kritika csendre hív

A legtöbbször a legjobb válasz a kritikára a csend. A hallgatásunk sokat mondhat, gyakran többet is, mint a szavaink. A csend nem a válaszadás kudarca, hanem egy különleges módja annak, hogy válaszolj a kritikára. Bizonyos helyzetekben ez a legjobb útja a válaszadásnak, általában ezek a destruktív kritikákkal kapcsolatos helyzetek. Spurgeon ezt írja: “Az őszinte és jogos megjegyzéseknek ugyanolyan mértékű figyelmet kell szentelnünk, azonban a keserű ítélet bizonygatása, és az emberek könnyelmű hibakeresése, a tudatlanok ostoba gondolatai és az ellenségek heves támadásai, valóban süket fülekre találhatnak nálunk.”

Néhány ellenünk felhozott kritika tisztán rossz indulatból fakadó feltételezés, ezen kritikák megalapozatlansága pedig nyilvánvaló lesz mindazok számára, akik ismernek bennünket. Még azok a személyek is, akik kevéssé ismernek bennünket megérzik a kritizáló szavai mögött a gyűlöletet és arroganciát, amely ellentmond az evangéliumnak. Ilyen helyzetekben egyfajta süketséget kell alkalmaznunk, alázattal figyelmen kívül hagyva a kritikát. Ehhez a süketséghez, pedig a hallgatás is társul.

A tiszteletteljes hallgatás hihetetlenül hatékony tud lenni. Gyakran a rosszindulatú kritikusok nem is akarnak mást, minthogy kihozzanak a sodrunkból és védekező állást vegyünk fel. Válaszunkkal csak rosszindulatuk lángjait táplálná. Ne hagyd, hogy gyümölcstelen ellentmondásokkal félreállítsanak, vagy hogy arra pazarold az energiád, hogy meggyőzni próbálod a pletykáló kritikusokat, akik az ellenségeskedésből táplálkoznak. Ne süllyedj ilyen kritikusok szintjére; nem fizess a rosszért rosszal. Harcold Isten harcait, ne a sajátod, és meg fogod tapasztalni, hogy Ő maga fog harcolni érted. Nem neked kell megfizetned, vagy bosszút állnod. “Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.” (Róma 12:19).

A rosszul informált és rosszindulatból fakadó pletykák önmagukat semmisítik meg idővel. Ha te továbbra is hitelesen élve jársz Istennel, a legtöbb kritika szertefoszlik. Spurgeon sajátos szemléletességével mondta “Egy nagy hazugság, ha figyelmen kívül marad, olyan, mint egy nagy partra vetett hal, rövid időn belül addig hánykolódik míg halálra veri magát a parton. Az ilyenekre válaszolni olyan, mintha biztosítanád az élőterét, és segítenéd, hogy tovább éljen. A hazugságok valahogy magukkal vonszolják önmaguk megcáfolását is, és halálra szúrják vele magukat.” A legjobb dolog, amit ilyen helyzetben tehetsz, hogy magára hagyod azt a személyt a kritikájával együtt, az önigazolás vagy védekezés csak hosszabbítja a kritika életét.

Egyszer, egy csomag cukorka hátán ez állt: “Sose magyarázkodj, a barátaidnak nincs rá szüksége az ellenségeid pedig úgysem hiszik el.” Bár ez nem mindig igaz, azonban általánosan levonható következtetés, hogy akik veled együtt szolgálnak, nem szükséges előttük igazolgatni magad; ők pontosan láthatják a valóságot, átlátnak a kritikán. Az ellenségeid pedig egyáltalán nem lesznek vevők az önigazolásodra, sőt a védekezésed csak újabb támadásokhoz vezet. Ilyen körülmények között a hallgatás rendkívül jó fegyver lehet a számunkra. A csend szintén jó megoldás az olyan helyzetekben, amelyeket már többször próbáltál megoldani, de mindhiába. 

Amikor a kritika válaszadást követel

Szükséges-e valaha szóban válaszolni a hamis és romboló kritikára? Igen, vannak olyan alkalmak, amikor azzal, hogy nem emelünk szót, szégyent hozunk Istenre. A 9. parancsolat kifejtésében és alkalmazásában a westminsteri hitvallás szerint a következők tartoznak:

• Emberek között megtartani és szolgálni az igazságot és felebarátunk jóhírére is úgy vigyázni, mint sajátunkra.
• Kiállni az igazság mellett és védeni azt
• A pletykálók, rágalmazók és hazugok feddése
• Saját jó hírünkkel való törődés, és annak megvédése, amikor ez szükségessé válik.

Nem véletlen, hogy hitbeli őseink kétszer is kihangsúlyozták, hogy vigyázzunk a saját jóhírünkre és védjük meg azt. A 9. parancsolat a hazugság ellen szól ugyanakkor arra hív, hogy igazat terjesszünk. Ez felelőssé tesz bennünket abban, hogy ne engedjük meghurcolni, besározni nevünket alaptalan vádakkal. Ilyen helyzetben vannak mindazok, akik az evangélium szolgálatában állnak, hiszen ők Krisztus követei. Honnan tudhatjuk tehát, hogy mikor kell válaszolnunk a romboló kritikára? Ha a 9. parancsolat megvilágításában az igazságot kell hirdetnünk, akkor át kell gondolnunk és tisztáznunk, hogy milyen válasz szolgálja leginkább az igazságot.

Ahogyan már arról szó volt, amikor a kritika nyilvánvalóan alaptalan rágalom, a hallgatás sok esetben a legjobb módja az igazság kimutatásának. Egy fájdalmas gyülekezeti fegyelmezés után, amikor egy nő fenyítve lett mert megcsalta és elhagyta a férjét, ez a nő továbbra is rágalmazta a lelkipásztort. Csendesen elkezdte elhinteni a pletykát, hogy a lelkipásztornak titokban viszonya volt egy másik nővel a gyülekezetből. A lelkipásztor a vének elé vitte a vádat, s ők úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha nem nyilvánosan válaszol. Miért? Mert ez a nő egy gyakorlott csaló és a vádak alaptalanok voltak. Akik felé terjesztette ezt a hazugságot világosan látták, miről is van szó. Az ilyes féle rágalom elpusztítja önmagát. Így a legjobb módja az igazság kimondásának hagyni, hogy a hazugság önmagával végezzen.

Azokban az esetekben, amikor a hamis vádak nagy hatással lehetnek, a mi kötelességünk, hogy szót emeljünk az igazság mellett és megőrizzük jó hírnevünket Isten dicsőségére. Kérdezd meg magadtól, hogy:

• Megingatja-e az embereket ez a hazugság? Lesz- e olyan, aki elhagyja az igazságot, ha nem emelek szót?
• Köztiszteletnek örvend-e a kritikusom? Az emberek inkább rá fognak-e hallgatni a neve vagy pozíciója miatt?
• A vádaskodásai oda vezethetnek-e, hogy megkérdőjelezzék a hitelességemet? Ha figyelmen kívül hagyom komolyan alááshatja-e a szolgálatomat?
• Ki a hallgatósága ennek a rágalmazásnak? Az én gyülekezetem? Vagy az ellenségeim? Olyan emberek, akiket kissé vagy egyáltalán nem ismerek? Milyen messze mehet el?

Ezeket a kérdéseket nem mindig könnyű megválaszolni, azonban ahol meg van annak a lehetősége, hogy elálljanak az igazságtól, vagy a jóhíredet tönkre tegyék, vagy aláássák a szolgálatod, és félrevezessék a gyülekezeted, akkor kötelességed (vagy a gyülekezeti vének kötelessége) hogy szót emeljenek.

Pál apostol megértette ezt a kötelességet. Sok gyülekezetet plántált Galácia déli részében az első missziós útja alkalmával (lásd. AP.csel. 13-14). Azonban nem sokkal a távozása után, hamis tanítók szivárogtak be a gyülekezetbe, más evangéliumot hirdetve. Az ő kritikájuk hallatán a judaizmust pártolók elhatározták, hogy aláássák Pál apostoli tekintélyét, annak érdekében, hogy aláássák az üzenetet, melyet hordozott. Megkérdőjelezték a jellemét és az elhívását. Pál számára ez nem volt valami elhanyagolható apróság, nem azért, mert túlságosan fontos lett volna számára az autoritás vagy presztízs, hanem azért, mert megértette, hogy ha a hírvivőt bemocskolják az üzenetét aláássák. Így a Galatabeliekhez írott levél egy harmada az ő védőbeszéde önmaga és szolgálata védelmében, azokkal a rágalmakkal foglalkozik benne, amellyel azok a ragadozó rossz indulatú farkasok vádolták őt (lásd. Galata 1-2).

Megfontoltságot követel, hogy megítélhesd mikor kell beszélned és mikor hallgatnod, amikor romboló kritikával kell szembenézned, azonban az a kritika, amely építő, jogos, és jó szándékból fakad, főleg, ha a saját tagjaink közül érkezik, mindig megkívántatik a szóbeli válaszadás. Ha miután megvizsgáltad magad az Úr előtt, úgy találod, hogy igaz volt a kritika, ha csak részben is, légy gyors a bűnvallásra, a hibád vagy gyengeséged felismerésében a kritikusod iránt. Ha a helyzet megköveteli kérj bocsánatot tőlük és kérd, hogy imádkozzanak érted. Viszont, ha imádságos mérlegelés és mások megkérdezése után úgy látod, hogy kritikusod még ha jó szándékú is, de téved, alázattal fejtsd ki a nézőpontod a kritikusodnak – az Igére támaszkodva. Keress kölcsönös megértést még ha teljes egyetértést nem is lehetséges elérned.

Amikor szóbeli választ kell adnod, mindig a legjobb szemtől szembe tenned. Talán azt hiszed az email jobb megoldás, mert lehetővé teszi, hogy átláthatóan tudd tisztázni állításaid, a beszélgetés izgalma és a beszédhelyzet kiszámíthatatlansága nélkül, amelyek a személyes találkozás velejárói. Azonban a legtisztább email is könnyen félreértéshez vezethet, mivel kritikusod nem hallhatja a hangszínedet, nem láthatja az arckifejezésed, és nem tehet fel tisztázó kérdéseket. A telefonos kommunikáció jobb, mint az email, azonban szintén elkerülhető, amikor lehetséges találkoznod a kritikusoddal. Amikor a körülmények nem teszik lehetővé a találkozást, talán a videóhívás lenne a legjobb alternatíva. A lényeg az, hogy amennyire tudod tedd személyessé a válaszadást.

VÉRTEZD FEL A GONDOLKODÁSOD

Ha Krisztus beszéde lakik bennünk gazdagon, akkor a legnagyobb aggodalmunk az lesz a kritikára adott válasszal kapcsolatosan, hogy olyan módon, időzítéssel és körülmények között mondjuk el, amelyekben Isten megdicsőül, örömet szerezve Neki. A józan ész, amely imádságos lelkülettel, türelemmel és megfontoltsággal van felvértezve dicsőséget szerez Istennek és az Ő gyülekezetének a kritikával szembenézve.

TARTALOM

Forrás ©

Joel R. Beeke & Nick Thompson: Pastors and Their Critics:

A Guide to Coping with Criticizm in the Ministry

- munkája nyomán, fordította: Kelemen Krisztina