Az egyháztörténelem fontos a keresztyéneknek. Először is, az egyház történelme annak a hűséges kapcsolatnak a folytatása, amit Isten ápolt az Ő embereivel a Szentírásban, és továbbköveti Krisztusnak az életét és munkáját a világunkban. Másodszor, parancsot kaptunk, hogy „emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr” (5. Mózes 8:2) és megtanítsuk azokat fiainknak (Zsolt. 78:5-6). Harmadjára pedig, az egyház története segít letisztázni és megvilágítani azt, amiben hiszünk, és kontextust biztosít ahhoz, hogy megvizsgáljuk és kiértékeljük a hitünket és cselekedeteinket, a gyülekezetek tanítása szerint az évek során. Negyedjére, az ismeret megőriz a tévedésektől; úgy tűnik nincsenek új eretnekségek, csak régiek új köntösbe bújtatva. Legvégül pedig, hősöket és mentorokat, vezetőket ad, hogy úgy kövessük Krisztust, ahogyan ők is követték, és így lelki érettségre bíztat és Istenhez való könyörgésre, hogy megújítsa és felélessze az Ő gyülekezeteit.
Ez az egyháztörténelembe való bevezetés – néhány oldal minden századból – először Sinclair Ferguson prédikációjából származnak, amit Joel R. Beeke, Michael A. G. Haykin és az asszisztensei, Ray Lanning és Coleman Ford felülvizsgáltak. Ezek a cikkek elsőként a The Reformation Heritage KJV Study Bible bibliatanulmányban voltak publikálva 2014-ben, és majd újból kinyomtatva új néven, mint „Church History 101”. A cikkek tömörségének érdekében, az olvasó meg kell értse, hogy több fontos személyiség és esemény az egyháztörténelemből nem volt belefoglalva. Ami viszont meg van jegyezve, az rávilágít arra, ahogyan Krisztus az elmúlt kétezer évben összehívta a gyülekezetét a beszéde és a Lélek által, a sok teológus és egyház bűnei és hibái ellenére is. Soli Deo gloria!
Első század
Apostoli alapok
Az egyháztörténelem első százada durván három részre osztható fel. Az első részben, Jézus, a vezetése által elkezdte beteljesíteni a Máté 16:18-ban tett ígéretét: „és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat”. Jézus azért jött a világra, hogy megmentőként meghaljon és hogy a gyülekezetét építse. Élt és szolgált, elvégezte hatalmas munkáját, tanított és parancsokat hagyott, meghalt, majd feltámadt a halálból, azért, hogy beteljesítse ígértetét.
A század második harmada az Apostolok Cselekedetei 1:8-ban van megírva. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy ők lesznek az Ő tanúi, „úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig”. Ahogy a Cselekedetek könyve átvisz minket a kövekező 20-30 éven, megmutatja, hogy hogyan válik valóra Jézus ígérete.
Először, Isten kiárasztotta a Szent Lelkét az apostolokra és a Jeruzsálemben egybegyűltekre a pünkösd napján. Ők aztán szétszéledtek az ókori világban, hírdetvén az evangéliumot mindenhol. A Cselekedetek második részében, hogy zsidók is megtértek és hallgatták Péter prédikációját az ókori világ több tájáról, és ők továbbvitték a tanításokat a hazájukba. Aztán Lukács azt írja, hogy Fülöp, az evangélista Samáriába ment és a samáriaiak hittek neki (Ap.Csel. 8:12), és „Samária bevette az Isten ígéjét”.
Végül, az evangélium elhatott a pogány világba Péter tanításai által (Ap.Csel. 10-11), és azóta is, kudarcok ellenére is, tovább terjed a világ minden részéig. Tudomásunk van, hogy Péter később is vezetett és pásztorolt gyülekezeteket a mostani Törökország (Kis-Ázsia) és keletebbre, Irak (Babilon) területein. Ismerjül Pál munkásságát Antiókiában, majd Törökorszgában és tovább Európában. Az Apostolok Cselekedetei utosó részében, Lukács feljegyzi azt a napot amikor Pál Rómába érkezett, a messzi Római Birodalom fővárosába. A többi apostolról sokkal kevesebbet tudunk, de néhány közülük nagy távolságokat utazott azért, hogy Krisztust hirdesse. Tamásra úgy emlékeznek, mint Perzsia és India apostola. Létezik egy híres felekezet, a Mar Toma Church, a Szent Tamás Evangéliumi Egyháza, aminek az eredete Tamás apostol tanításaihoz nyúlik vissza az indiai Kerala államban.
Akik hittek akkor az apostolokban, elkezdték megtapasztalni azt, ami végül megpecsételi a harmadik részét az első századnak. Ahogy a Jézus Krisztus gyülekezete épült a földön, ellenállással és sokszor erőszakos üldöztetésekkel kerül szembe. A 60-as évek közepe fele Néró császár a keresztyének ellen fordul. Hogy elhárítsa a vádakat a nagy római tűzesettel kapcsolatban magáról – állítólag azért okozta, hogy majd tudja újjáépíteni Rómát márványból és átnevezni saját magáról –, Néró a keresztyéneket hibáztatta, és sokakat vértanúként megölt Rómában. Egy része keresztre lett feszítve, másik részére döglött állatok bőrét varrták, hogy aztán kutyák tépjék szét őket.
Egy korai keresztyén történész, Tertullianus az Apologeticus-ban (Védőbeszéd) írta hite védelméért, hogy „a mártírok vére az egyház vetőmagja,” ami Krisztusnak egy áldott eszköze arra, hogy plántálja és gyarapítsa a gyülekezetét.
A bejegyzés a Church History 101: The Highlights of Twenty Centuries című könyv alapján készült. Írta Sinclair B. Ferguson, Joel R. Beeke és Michael A. G. Haykin. Kiadja a Reformation Heritage Books könyvkiadó, Grand Rapids, 2016.
