Jankovic hétgyerekes feleség és anya. A Loving the Little Years: Motherhood in the Trenches szerzője, ugyanakkor tevékenyen részt vesz egy bibliaolvasó szolgálatban nők részére.

Néhány éve amikor még négy gyerekem volt, és a legidősebb csak három éves volt, sétálni vittem a gyerekeimet. Miután bepakoltuk az utolsó csőrös poharat is, és útra-készek voltunk, kétéves gyerekem, hozzám fordul és azt mondja: „Hú, tele vannak a kezeid!”

Azt is mondhatta volna: „Tudod te, kik miatt van ez?” vagy „Ezek itt mind a tieid?!”

Bárhová is mész, az emberek a gyerekeidről akarnak beszélni. Miért nem kellett volna vállalnod őket, hogyan védekezhettél volna, és miért nem lépnek ők soha a nyomdokodba. Biztosítani akarnak afelől, hogy nem igazán lesz minek mosolyogj amikor a gyerekek tizenévesek lesznek. Mindez a zöldségesnél, a sorban, a gyerekek füle hallatára.

Egy lenézett foglalkozás?

Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt, amikor az anyák ezen generációja még meg sem született, a társadalmunk eldöntötte milyen helyet foglalnak el a gyerekek a fontossági sorrendben. Amikor legalizálták az abortuszt, ezt törvénybe is foglaltuk.

A gyerekek a sorban messze alul maradnak a főiskolához, a világ beutazásához, a késői kimenőkhöz, a testedzéshez, az ideális, áhított állásokhoz képest. Voltaképpen a gyerekvállalást olyan élvezetek is megelőzik mint a lazsálás, ha éppen ahhoz van kedve valakinek. Minden egyéb fölülmúlja a gyerekvállalást, ami az utolsó helyre került, az elsőbbség szempontjából.

Ha ebben a kultúrában nőttél fel, nehéz az anyaságról bibliai távlatban gondolkodni, nehéz az életet, a gyerekeidet szabad nőként szemlélni. Milyen gyakran hallgattunk féligazságokra! Vajon valamilyen biológiai sürgetés vagy „gyerekvágy-viszketegség” miatt akarunk gyereket? Kedves kis babaruhák vagy fényképalbum kedvéért lovaljuk bele magunkat? Vajon az anyaság egy alsórendű foglalkozás lenne azoknak, akik nem jutnak többre, vagy akik megelégszenek a robotolással? Mit szólsz mindehhez?

Nem egy hobbi

Az anyaság nem egy hobbi, ez egy hivatás. Nem gyűjtheted a gyerekeket, csak mert kedvesebbek mint a bélyegek. Nem valamiféle pótcselekvés, amibe időt fektetsz. Ezt az időt Isten erre a célra adja neked.

A keresztyén anyák ellenséges területen nevelik gyerekeiket. Amikor nyilvános helyen vagy velük a kulturálisan nem elfogadott dolgokért állsz ki, ami a gyerekvállalást illeti. Gyerekeid révén nyilvánosan megvallod, hogy azt értékeled, amit Isten is értékel, és elutasítod azt, ami a világ számára érték. Felpártolod a védelemre szorulókat és a szükségben levőket. Te mindazt képviseled, amit a kultúránk elutasít, és ezt életed árán is felvállalod – az életed feláldozása pedig az evangéliumot képviseli.

Kultúránk egyszerűen retteg a haláltól. Feláldozni az életedet – bármilyen módon is – félelmetes. Különös módon ez a félelem hajtja az abortusz gépezetét: félelem attól, hogy  megsemmisülnek az álmaid, a jövőd, a szabadságod – de mindezt elkerülendő, beleszaladsz a halál karjaiba.

A kereszthez szaladni

Egy keresztyén azonban más nézetet kell képviseljen. Szaladjunk a kereszthez. A halálhoz. Vagyis tedd le a reményeidet. Tedd le a jövődet. Tedd le a kis bosszúságaidat. Tedd le az elismerés utáni vágyadat. Tedd le a kicsinyességet a gyerekeid irányába. Tedd le a tökéletesen tiszta lakás utáni vágyat. Tedd le az életed sérelmeit. Tedd le a lehetséges önrendelkező élet idealizált képét. Hagyd menni.

„Istenről kell példát vennünk, és leljük örömünket gyerekeinkben.”

Önmagad megtagadása még nem a történet vége. Mindenkinél jobban kell tudjuk mi van a halál után. A keresztyén élet egy feltámadott élet, olyan élet, amit nem nyelhet el a halál; az az élet, ami csak akkor lehetséges, ha jártál már a keresztnél és visszatértél onnan.

A Biblia világosan beszél a gyerekek értékéről. Jézus szerette őket, és nekünk is szeretnünk, és neveljük a gyerekeket Isten szerint. Isten legyen a példaképünk, és leljük  örömünket gyerekeinkben.

A kérdés: hogyan?

A kérdés nem az, hogy az evangéliumot képviseljük-e, hanem hogyan képviseljük azt. Bosszúsan adtad a fejed a gyereknevelésre? Az értük tett szolgálatot úgy címkézed fel mint egyféle kölcsönt, adósságot? Vagy úgy hozod világra őket amint Isten adta nekünk az életet: ingyen, térítésmentesen?

Nem elég színlelni. Becsaphatsz pár embert. Az üzletben a sorban álló személy talán hisz a hamis mosolyodnak, de a gyerekeid nem fognak hinni abban. Pontosan tudják hányadán állsz velük. Tudják mit tartasz náluk fontosabbnak. Ismerik mindazon dolgokat, amiket nehezményezel velük kapcsolatban, és amiket felhozol ellenük.  Tudják, mennyire hamis vidámsággal válaszolsz az idegen hölgynek az üzletben, az autóban pedig már rájuk rivallsz.

A gyerekek ismerik a különbséget egy idegenek előtt alakoskodó anya, és a mosolyával, a szeretetével és teljes hűségével a gyerekei életét és a gyerek értékét védelmező anya között. 

Jó dolgokkal elfoglalt kezek

Amikor a kislányom azt mondta nekem „tele vannak a kezeid”, hálás voltam, hogy már tudta mi lesz a válaszom. Azt válaszoltam, amit mindig is: „igen, tele vannak a kezeim – jó dolgokkal!”

„Éld az evangéliumot a gyerekeidért hozott áldozattal, olyan helyeken, helyzetekben amikről csak ők tudnak.”

Éld az evangéliumot olyankor is amikor senki sem lát. Olyan helyzetekben hozz áldozatot a gyerekeidért, amiket csak ők ismernek. Értékeld őket jobban mint önmagadat. Neveld őket az evangélium tiszta megélésének légkörében. Amikor életed apró dolgaiban is képviseled az örömhírt, értékesebb bizonyságot hagysz rájuk mint amit egyáltalán el tudnál képzelni.

Ha elmondod nekik a jó hírt, de közben mégis magadnak élsz, soha nem fognak hinni az evangéliumban. Örömmel szánd oda nekik naponként az életedet. Hagyj fel a kicsinyességgel. Tedd le a mosatlan edények, a szennyes ruha miatti bosszankodást, és ne bánd, hogy sokan nem tudják, hogy milyen keményen dolgozol.

Ne csüngj magadon, hanem ragaszkodj a kereszthez. A halál túloldalán több öröm, több élet, több nevetés van mint amit egymagad el tudnál hordozni.

Forrás © | Fordította: Deák Melinda