Nem vagyunk képesek megérteni, hogy önmagunk leszünk az örökkévalóságban, ha nem értjük meg a feltámadást. Fizikailag is létező lények vagyunk. Ha az örökkévaló Mennyország egy testnélküli állapotot takar, akkor az emberi mivoltunk vagy redukálódik vagy meghaladja az emberi létet, transzcendens lesz, és akkor sohasem lehetünk önmagunk halálunk után.

Jób azt mondta: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19:26-27)

„Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássátok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” (Lukács ev, 24:39).

Jézus nevükön szólította a mennyben levőket, a példázatban levő Lázárt (Lukács 16:25) és Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot (Máté ev. 8:11). A név egy sajátos mindenki mástól különböző személyt jelöl, egy bizonyos személyre utal. Az a tény, hogy az embereket a Mennyben a földi nevükön meg lehet szólítani, azt bizonyítja, hogy ugyanolyan emberek lesznek. A mennyben mi önmagunk leszünk -a rossz oldalunk nélkül- örökre. Ha Jézusé vagy te is önmagad leszel, a rossz tulajdonságaid nélkül, örökre.

SAJÁTOSAN EGYEDÜLÁLLÓAK LESZÜNK-E A MENNYBEN?

Épp úgy, ahogyan most a genetikai kódunk és ujjlenyomatunk is teljesen egyedi, az új testünk is az lesz. A személyes identitás, az önazonosság, elengedhetetlen része annak, hogy valaki egy különálló személy legyen. Isten az alkotója a személyes identitásnak, a személyiségnek. Ő nem teremt két egyforma hópihét, mennyivel inkább nem alkot egyformává minket, embereket. Még az egypetéjű ikrek sem teljesen egyformák. Az egyediségünk megelőzte a bűn és átok létét. Tehát, az egyediség kezdettől fogva Isten tervének része volt.

Tehát a Mennyország lakosai nem csak az Istenhez jövő névtelen sokaságnak örved, hanem minden egyes személynek örvendenek (Lukács 1:4-7, 10). Ez egy erőteljes igazolása annak, hogy a mennyeiek minden személyre különálló személyiségként tekintenek, akiknek az életét egyen- egyenként szemmel tartják, és gondoskodnak róluk.

Amikor a megdicsőülés hegyén Mózes és Illés megjelent, Krisztus tanítványai felismerték őket, mint azokat a személyeket, akik egykor a földön voltak, mert olyanok voltak, mint földi életükben, de át voltak itatódva Isten szentségével.

Amikor azt mondja az ige, hogy egy vacsorán leszünk, ünnepélyen, és együtt eszünk Ábrahámmal, Izsákkal és másokkal, mi ott fogunk ülni mellettük és együtt eszünk, beszélgetünk és nevetünk különálló személyekkel nem pedig egy általános csoporttal. (Máté ev. 8:11).

C.S. Lewis „A fájdalom kérdése” című könyvében kifejezi csodálatát azok fölött a különbözőségek fölött, amelyekkel Isten megalkotott bennünket: „Ha feleslegesnek tartotta volna ezeket a különbözőségeket, akkor nem teremtett volna több lelket csupán egyetlen egyet… A lelkednek érdekes formája van, mert van benne egy olyan űr, amelyet az isteni szubsztancia végtelen körvonalába illeszthető egy bizonyos ponton, vagy egy kulcs, amely kinyithatja annak az otthonnak az ajtaját, ahol sok lakóhely van. Mert nem az emberiség, mint gyűjtő fogalom lett megváltva, hanem te – te, személyesen, az olvasó, John Stubbs vagy Janet Smith… A Mennyországban a helyed a te számodra lesz elkészítve, mert erre lettél teremtve – erre alkotva öltésről - öltésre, ahogyan egy kesztyűt a kéz méretére varrják.”

Mitől vagy önmagad? Nem csak a testedtől, a fizikai kinézetedtől, hanem az emlékeidtől, személyiségi vonásaidtól, mind attól, amit szívesen teszel, a preferenciáidtól és az érdeklődési körödtől is. Mindezek a jellemzők helyre lesznek állítva, kiterjednek, mert nem csorbítja többé őket a bűn és annak átka.

Eszedbe jut egy olyan alkalom, amikor valóban nagyon meg voltál elégedve magaddal? Nem büszkeségre és arroganciára gondolok, hanem amikor úgy érezted igazán dicsőséget adtál Istennek, segítettél a rászorulókon, hűséges voltál, alázatos, az a szolga lelkűség jellemzett, mint Jézust? Emlékszel arra, hogy bátorítottál valakit, vagy amikor azzá lettél, akinek Isten látni akar? Emlékszel arra, amikor szaladtál vagy úsztál vagy dolgoztál és azt érezted elég erős vagy ahhoz, hogy örökké tudnád ezt tenni (még akkor is, ha aztán alig tudtál kikászálódni az ágyadból)? Ezek a dolgok csupán kicsi ízelítőt adnak abból, hogy milyen leszel a Mennyországban.

Ahogyan C. S. Lewis kifejezte az űr-trilógiájában, mi elhajlott (bűnös) variációivá lettünk annak, amit Isten tervezett. A csalárdságod, a lustaságod, a kéj vágyad, a süketséged, a magatehetetlenséged, a betegséged nem tartozik hozzá ahhoz, akinek terveztek. Ezek ideig-óráig való elferdítései az eredetinek, amelyek ki lesznek küszöbölve. Ez az a rák, amelyet az Áldott Orvos örökre eltávolít. Az Ő megváltó munkája folytán soha többé nem fognak visszatérni.

Amikor az Új Földön leszel, akkor leszel először olyanná, azzá a személlyé, akivé Isten alkotott és eltervezett téged.

ANGYALOKKÁ VÁLTOZUNK?

Gyakran elhangzik az a kérdés, hogy az emberek, főként a gyerekek angyalok lesznek-e a haláluk után. A válasz az, hogy nem. A halál egy személy áthelyezését jelenti egyik helyről a másikra. A hely megváltozik, de a személy ugyanaz marad. Ugyanaz a személy, aki eltűnik a földi testéből az Úrral lesz (2. Korinthus 5:20). Az a személy, aki eltávozik ugyanaz a személy, aki Krisztussal lesz (Filippi 1:23).

Az angyalok angyalok, az emberek pedig emberek lesznek. Az angyalok olyan teremtmények, akiknek megvan a saját történetük és emlékeik, különböző a személyazonosságuk, amit az is híven tükröz, hogy saját nevük van, mint Mihály vagy Gabriel. Isten parancsa szerint szolgálnak felénk itt a földön (Zsidók 1:14). Mihály, az arkangyal Istent szolgálja, más angyalok pedig különböző pozíciókat töltenek be az ő irányítása alatt (Dániel 10:13, Jelenések 12:7). A mennyben az emberi lények feljebbvalók lesznek az angyaloknál (1. Korinthus 6:2-3).

Az a tény, hogy az angyalok szolgáltak felénk itt a földön, káprázatosan érdekessé teszi a velük való találkozást a Mennyben. Ők talán gyermekkorunk óta mellettünk voltak, megvédtek, mellettünk álltak, mindent megtettek értünk, amit tehettek (Máté ev. 18:10). Gyakorlatilag szemtanúi voltak az egész életünknek. Istenen kívül senki más nem ismerhet jobban, mint ők.

Milyen lesz majd, amikor nemcsak megláthatjuk őket, hanem járhatunk és beszélgethetünk velük az Új Földön? Micsoda történeteket mondhatnának el arról, hogy például harmincöt éve, mi történt a tónál, ahol majdnem megfulladtunk. Ők vigyáztak ránk, kemény harcokat vívtak érettünk, Isten küldötteiként szolgáltak válaszul az imádságainkra. Milyen csodálatos lesz megismerkedni ezekkel a csodálatos teremtményekkel, akik teremtetésüktől fogva mindig Istennel, Isten közvetlen közelében éltek. Megbeszélhetünk velük dolgokat, ugyanakkor tanácsolhatjuk is őket, ők is tanulhatnak tőlünk, akik Isten képmását hordozzuk. Irányításunk alá lesz rendelve az az angyal, aki őrzött bennünket?

Ha valóban elhinnénk, hogy egy angyal most és mindenkor jelen van az életünkben, nem ösztönözhetne ez bennünket arra, hogy bölcsebben döntsünk? Nem kellene- e úgy éreznünk, hogy elszámolással tartozunk azoknak a mennyei szentségben levő lényeknek, akik Isten küldötteiként szolgálnak felénk?

Annak ellenére, hogy mit ír erről több könyv is manapság, egyáltalán semmilyen bibliai alapja nincs annak, hogy kapcsolatot keressünk az angyalokkal. Istentől és nem angyaloktól kell kérnünk bölcsességet (Jakab 1:5). Ahogyan az Ige mondja a Sátán szolgái „az igazság szolgáinak álcázhatják magukat” és olyan üzeneteket adhatnak át nekünk, amelyek talán úgy tűnnek, hogy Istentől érkeztek, a valóságban azonban nem Istentől valók (2. Korinthus 11:15).

Nem leszünk angyalok, de az angyalokkal leszünk- és ez sokkal jobb.

LESZNEK-E ÉRZELMEINK?

A Szentírás azt mondja Istenről, hogy örvendez, szeret, nevet, gyönyörködik épp úgy, mint haragszik, vidám, féltékeny, boldog. Sokkal inkább arra kellene következtetnünk, hogy ezek nem csupán antropomorfizmusok, hanem az érzelmeink Istenből fakadnak, Tőle erednek. Míg mindig kerülnünk kell, hogy bármilyen istent alkossunk a magunk képére, nem feledhetjük el, hogy Isten képmására lettünk megalkotva. Ezért az érzelmeink néha tükrözik máskor pedig a bűn miatt torzítják Isten érzelmeit. Istenhez való hasonlóság azt is magába foglalja, hogy vannak érzéseink és ki is fejezzük azokat. Ezért hát, elhihetjük, hogy a Mennyországban létezni fognak az érzelmek is Isten dicsőségére és a mi javunkra.

A Mennyországban nem csak az értelmet, hanem az érzelmet is gyakorolni fogjuk (Jelenések 6:10, 7:10). Még az angyalok is érzelmesen felelnek (Jelenések 7:11-12, 18:1-24). Az érzelmeink az Isten által megalkotott emberi mivoltunk velejárói, nem pedig egy bűnös csomag, amelyet meg kellene semmisíteni. Ezért valóság által pontosan vezérelt, tiszta érzelmek létét vetíthetjük előre. A jelenlegi érzelmeink torzultak a bűn miatt, ám akkor a bűntől teljesen szabadok lesznek.

Fogunk- e sírni a Mennyországban? A Biblia azt mondja: „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé sem gyász, sem jajkiáltás sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4). Azokról a könnyekről beszél itt, amelyet a bűn, a halál okozott, az elnyomott ember könnyeiről beszél, a szegények, az özvegyek, az üldözöttek és meg nem született gyermekek könnyei ezek. Isten letörli a faji megkülönböztetés okozta könnyeket. Soha többé nem lesz ilyen fajta sírás.

A kifejezés nem feltétlenül szó szerint a könnyekre értendő, hanem arra a szomorúságra, és gyötrelemre utal, amelyet az igazságtalanság okozott. Ezért hullathatunk örömkönnyeket a Mennyben. El tudod képzelni, ahogy az öröm elárasztja nemcsak a szíved de túlcsordul és a szemeid is, amikor meglátod Krisztust, vagy amikor újra találkozol a szeretteiddel? El tudjuk képzelni.

Mi tehát tudjuk, hogy sokféle érzelmük lesz az embereknek a mennyben- persze csak jó félék. Beszél az Ige ünnepi vacsoráról, ünnepélyről és éneklésről. Az emberek örvendezni és nevetni is fognak ott (Lukács 6:21). Az éneklés, az ünneplés, az örvendezés mind érzelmeket hordoz. Az érzelmeink nem a bűn átkának következményei, annak a tervnek a részei, amilyenre Isten megteremtette az embereket már a kezdetben. Bár a jelenlegi érzelmeink elhajoltak az eredeti modelltől a bűn miatt, de Isten örökre helyreállítja őket, amikor örökre elveszi a bűnt és annak átkát.

Sok embernek okoznak nehézséget az érzései, a Mennyben szabadok lehetnek az érzelmeink, nem kell tőlük félnünk.

A mennyben nem érzünk majd szomorúságot, de ez nem azt jelenti, hogy a boldogság minden perce egyenlő intenzitású lesz. Előfordulhat, hogy néha intenzívebbek lesznek az érzelmeink? Valószínű, hogy igen. Megtapasztaljuk az életünk magaslatait és mélységeit, ez a ritmus hozzá tartozik az emberi mivoltunkhoz és határolt lényünkhöz- és ezek a jellemvonások elkísérnek.

LESZNEK-E VÁGYAINK?

Sok vágyunk lesz a Mennyben, de ezek nem lesznek szentségtelenek. Minden, amire vágyni fogunk, jó dolog lesz. A mi vágyaink Istennek tetszőek lesznek. Egyik sem lesz tiltott. Amikor egy apa húst süt a grillen a gyermekeinek, azt szeretné, ha a családja hallgatná a hús sistergését, alig várva, hogy megehessék a sültet. Isten teremtette minden vágyunkat és a vágyaink tárgyát is ő alkotta meg. Ő szereti amikor már-már összefut a nyál a szánkban, amikor arra gondolunk mi mindent készített a számunkra. Amikor pedig azokat a dolgokat élvezzük, amelyeket Ő a számunkra készített, örül nekünk.

Az egyik legcsodálatosabb dolog a Mennyben az, hogy többé nem kell a kívánságaink ellen harcolnunk. Ezek mindig tiszták lesznek, sajátos dolgok felé irányulók. Élvezzük az ételt gluténérzékenységtől vagy ételallergiáktól és étkezési zavaroktól mentesen. Kifejezzük a csodálatunkat és szeretetünket testies vágyak, paráznaság vagy árulás nélkül. Ezek már többé nem fognak létezni.

Nem sokkal azután, hogy befejezzük az egyik étkezést elkezdünk a következőn gondolkodni. Amikor valamit szeretünk, egy vidám út véget ér, legszívesebben újra kezdenénk. A váradalmaink és kívánságaink az örömeink nagyrészében helyet kapnak. Ha feltámadott emberként élünk egy újjáteremtett univerzumban, miért kellene ennek megváltoznia?

A keresztyénség perspektívája, nézőpontja a vágyainkról egyedülállóan azt tanítja, hogy ezek megtisztulnak, megszentelődnek és beteljesülnek az Új Földön. Ezzel ellentétben a buddhista hit tanítása szerint, a megszabadulást az jelenti, hogy egy napon az emberek vágyai teljesen kiiktatódnak, megszűnnek. Ez gyökereiben eltérő nézőpont. A keresztyénség azt tanítja, hogy Jézus elveszi a bűneinket, miközben a vágyaink is megváltatnak. A vágyakozás alapvető jellemvonása az emberi voltunknak, egy olyan rész, amelyet Isten beépített az emberbe még mielőtt a bűn sötét árnya vetődött volna a földre. Vágyunk arra, hogy a vágyaink is megváltassanak. Sőt most is, mint Isten gyermekei belekóstolhatunk ebbe, de akkor fog ez igazán kiteljesedni.

Amikor Krisztus hazahív engem, az iskolából hazafelé tartó gyermek örömével fogok menni.

-ADONIRAM JUDSON-

Hát nem csodálatos, hogy a vágyaink felőli bizonytalanságtól mentesek lehetünk majd? Gyakran arról gondolkodunk, hogy jó e egyáltalán, hogy kívánunk valamit, egy dolgot, vagy elismerést vagy valaki jóváhagyását? Néha nem tudjuk mely kívánságaim helyénvalóak és melyek nem azok. Szeretnénk már szabaddá lenni, mentes lenni a bizonytalanságtól és kétkedéstől. Szeretnénk, ha képesek lennénk, mindig arra vágyni, ami jó és helyes.

C.S.Lewis A végső ütközet című könyvében megérkeznek a szereplők az Új Narniába. Lucy azt mondja: „Van egy érzésem, hogy abba az országba érkeztünk, ahol minden megengedett!” Szent Ágoston is hasonlóan vélekedett: „Szeresd Istent és tegyél úgy, ahogyan szeretnél.” Teljes szívünkkel, egész lényünkkel szeretni fogjuk Istent- ezért csak olyan dolgokat akarunk majd tenni, amelyekben Ő gyönyörködik.

Isten csupán egyetlen tiltást adott Ádámnak és Évának Édenben, és amikor ők ezt figyelmen kívül hagyták az univerzum megbomlott. Az Új Földön ez a próba már nem lesz ott a számunkra is. Isten törvénye, az Ő jellemvonásai a szívünkbe lesznek írva (Zsidók 8:10). Nem lesz szükség szabályokra, mert a szívünk teljesen és visszavonhatatlanul Istené lesz. Dávid ezt mondta: „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit” (Zsoltárok 37:4). Miért? Mert, amikor gyönyörködünk Istenben és betelünk Ő Vele, mindaz, amit kívánunk pontosan az lesz, amit Ő szeretne a mi számunkra.

Az, amit tehetünk pontosan az lesz, amire vágyunk. Nem lesz különbség az öröm és kötelesség között.

MEGTARTHATJUK AZ IDENTITÁSUNKAT?

Önmagad leszel a Mennyországban. Ki más lehetnél? Ha Bob, aki egy férfi a Földön, többé már nem Bob, ha a Mennybe ért, akkor gyakorlatilag Bob nem is jutott a Mennybe. Ha amikor én a Mennybe érkezem nem ugyanaz a személy vagyok, nem ugyanaz a személyazonosságom, történetem, emlékeim, akkor gyakorlatilag én nem jutottam a Mennybe.

A feltámadott Jézus nem lett valaki más, Ő ugyanazzal az identitással maradt, Aki a feltámadása előtt is volt. „Én vagyok” (Lukács ev. 24:39). János evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus külön és személyesen foglalkozott Máriával, Péterrel és Tamással, ami a velük kapcsolatos előző emlékeire, ismereteire támaszkodott (János ev. 20:10-18,24-29, 21:15-22). Feltámadása után is megőrizte kapcsolatait és előző tudását. Amikor Tamás azt mondta „Én Uram, én Istenem”, ő tudta, hogy ugyanahhoz a Jézushoz beszél, akit követett. Amikor János azt mondta „Az Úr van ott” akkor arra is gondolt, hogy valóban az a Jézus van ott, Akit ők ismertek (János ev. 21:47).

Ha mi nem lennénk önmagunk a halál utáni életben, akkor nem lehetnénk számonkérhetők azért, amit ebben az életben tettünk. Értelmetlen lenne az ítélet. Ha Barbara nem Barbara többé, akkor őt nem lehet sem megjutalmazni sem pedig számonkérni azért, amit cselekedett. Akkor csak annyit kellene mondani „az a személy nem én voltam.” A végítélet és örökkévaló megjutalmazás tanai attól függenek, hogy az emberek megőrzik e az identitásukat, az identitásuk elkíséri e őket ebből az életből az eljövendőbe.

Bruce Milne ezt írja: „Elhessegethetünk minden attól való félelmet, hogy a nagy Mindenség magába szippant bennünket, amelyet a buddhizmus tár elénk, vagy hogy valamilyen más formában reinkarnálódunk, amelyet a posztmodern hinduizmus tanít… az az identitás, amellyel az Alkotó felruházott bennünket, amikor életet ajándékozott nekünk, az az identitás, amelynek értéke örökre biztosítva lett, amikor Isten vállalta a helyettes áldozatot a kereszten, ez az identitás elkísér a örökkévalóságba. A halál nem pusztíthatja el.”

Néhány ember elolvassa, hogy „Isteni természet részeseivé legyetek” (2. Péter 1:4), és elképzelik, hogy megkülönböztethetetlenek leszünk egymástól. Azonban az elképzelni, hogy elveszítjük az identitásunkat, az egy hindu hiedelem nem pedig keresztyén hit. Ez az igevers Péter második levelében arról beszél, hogy Krisztus igazsága betakart minket, ennek a részesei lettünk. Isten szentségének részesei leszünk miközben teljesen megőrizzük az Isten által alkotott személyazonosságunkat.

A földi identitásunk és történetünk elkísér az Új Földre „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek” (Ézsaiás 66:22). Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Mostantól nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az Én Atyámnak országában.” (Máté ev. 26:29). Ugyanaz a Jézus issza a bort ugyanazokkal a tanítványaival. Nem arról szól ez az ige, hogy akik mi voltunk földi életünk során egyesül azzal, aki volt Ábrahám, Izsák vagy Jákób. Sokkal inkább, mi, ugyanaz a személy, de teljesen megtisztulva, együtt eszünk majd egy asztalnál azzal aki volt Ábrahám, Izsák és Jákób. (Máté ev. 8:11).

A Mennyországban is ugyanez lesz a nevünk? Isten gyermekeinek nevei be vannak írva az Élet Könyvébe, amely a Bárányé (Jelenések 20:15, 21:27). Lehet, hogy azok a földi neveink. Isten elfogadta, érvényesnek nyilvánította a neveket, amelyeket Ádám adott az állatoknak. Isten az embereket a földi nevükön szólítja, azon a néven, amelyet a szüleiktől kaptak. Ugyanazon a néven szólítja meg az embereket a Mennyben, ami a földi nevük volt: pl. Ábrahám, Izsák és Jákób. Izrael tizenkét törzsének a nevei és az apostolok nevei, azok a nevek, ahogyan mi is ismerjük őket, fel vannak írva a város kapujára és annak kőfalára (Jelenések 21:12-14). A neveink az egyedülállóságunkat tükrözik. Az, hogy a Mennyországban is ugyanaz lesz a nevünk, mint itt arról beszél, hogy van folytonosság a jelenlegi és az eljövendő életünk között.

A földi nevünk mellé új nevet is fogunk kapni a Mennyben (Ézsaiás 62:2, 65:15, Jelenések 2:17, 3:12). Az új nevek nem teszik érvénytelenné a régieket. Több személynek is van több neve a Szentírásban: Jákób, aki Izrael, Simon, aki Péter, Saul, aki Pál.

Képzelj el egy gyönyörű rózsakertet. Tökéletesen tervezett és gondozott. De megbetegszenek a rózsabokrok, a kert pedig egy szétcincált összevisszaság lesz. Csupán szomorú roncsa annak a dicsőséges kertnek, amilyen egykoron volt. Egy napon a kertész visszaköveteli a kertet. Nap nap után öntözi metszi és gondozza egyenként a bokrokat. Nem csupán arra vágyik, hogy helyreállítsa a kertet, hanem hogy még sokkal gyönyörűbbé tegye, mint amilyen volt.

Amikor a kertész befejezi a munkát és a rózsák ismét gyönyörűek, és illatosak, a kert ugyanaz maradt, mint előbb volt? Igen is meg nem is. Ugyanaz a rózsakert, helyreállítva eredeti szépségébe, sőt még azt is messze felülmúlva. Mégis rá tekintve nehéz azt mondani ezek a rózsák egykor azok a hanyatló, hervadó bokrok voltak.

Ez csak egy szemléltetése a Teremtésnek, a Bűnbeesésnek és a Feltámadásnak. Amikor Isten befejezi ezt a munkáját, mi önmagunk leszünk, de teljesen bűn nélküliek- ami azt jelenti, hogy mindannak a legjavává válunk, akik lehetünk.

ELVESZÍTJÜK ÖNMAGUNKAT?

Egy ember egyszer kifejezte azon félelmét, hogy elveszíti majd a Mennyben az identitását: „Az, hogy olyanok leszünk, mint Jézus a lényünk, a személyünk teljes eltörlését jelenti majd?” Ez a férfi attól félt, hogy majd mindannyian teljesen egyformák leszünk, hogy ő és szeretett barátai elveszítik az őket megkülönböztető vonásaikat, amelyek különlegessé teszik őket. De nem kellett volna aggódnia. Mi mindannyian lehetünk olyanok, mint Jézus, úgy, hogy közben a jellemünk, különböző személyiségi vonásaink megmaradnak.

A különbözőség Isten találmánya nem pedig a Sátáné. Ami egyedivé tesz bennünket az megmarad. Gyakorlatilag sok vonását az egyediségünknek akkor fogjuk először meglátni.

C.S. Lewis Keresztény vagyok (Mere Christianity) című könyvének végén ezt írja: „Míg nem adtad meg magad teljesen neki, nem is vagy önmagad. Az azonosság leginkább azok között a nagyon „testies” emberek között található meg, és nem azok között, akik alárendelik magukat Krisztusnak. Milyen monoton egyformaság jellemezte az összes nagy hódítót és uralkodót, és milyen dicsőségesen különböznek a szentek…Semmi sem lehet benned, ami feltámadhat úgy, ha nem küldted halálba. Nézz csak magadra, és nem találsz mást, mint gyűlöletet, magányt, kétségbeesést, haragot, romokat és bukást. De nézz most Krisztusra, és Őt fogod találni, és Vele együtt minden a tiéd lehet.”

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Kelemen Krisztina