✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

MENNYORSZÁG

(34) Az Új életünk - Fogunk-e enni és inni a mennyországban?

2019. április 17. - KMAKH

blog_2019_04_17_mo34_kk_uj-eletunk-lesz-e-eves-es-ivas.png

Az evéssel, étkezéssel és étellel kapcsolatos szavak és kifejezések több, mint ezerszer fordulnak elő a Szentírásban, az angol fordításban az „ünnepi lakoma” további 187 alkalommal fordul elő. Az ünnepség magába foglalja a vidám, ünnepélyes hangulatot, és mélységesen társasági jelentést hordoz magában. Jó beszélgetések, történet mesélések, kapcsolat építések, és nevetés az étkezéssel legtöbbször egyidejűleg történő dolgok. Az ünnepek, mint például a Páska ünnepe, lelki ünnepek voltak, és egyenesen Istenre, az Ő nagyságára és megváltó munkájára irányították a figyelmet.

Azok az emberek, akik szeretik egymást, egymás társaságát, szeretnek együtt étkezni. Jézus ezt mondta tanítványainak: „és én rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rámhagyta azt, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székben ülve ítéljétek Izrael tizenkét törzsét.” (Lukács ev.: 22:29-30). Így szól az Ige Ézsaiás könyvében: „Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros velős falatokból, letisztult újborokból.” (Ézsaiás 25:6).

A SZÓ SZOROS ÉRTELMÉBEN ENNI ÉS INNI FOGUNK?

Nem minden keresztyén hiszi el, hogy enni és inni is fogunk majd a Mennyben. Ennek alátámasztásaként általában a Róma 14:17-t idézik: „Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség, Szent Lélek által való öröm.” Azonban ez az igevers nem a halál utáni életről szól. Pál itt arról beszél, hogyan kell Istennel járnunk vigyázva arra, hogy nehogy másokat megbotránkoztassunk azzal, hogy mit eszünk vagy mit iszunk.

Ha nem lesz testünk a köztes mennyországban, akkor nem fogunk ott enni. (Ha lenne ott arra az időre valamilyen féle testünk akkor ehetnénk ott, de ez nem nélkülözhetetlen). Érdekes megfigyelnünk, hogy a mannáról azt írja az ige, hogy „az angyalok kenyere” (Zsoltárok 78:25). Amikor az angyalok vagy maga Isten emberi formát öltöttek olyan ételeket ettek, mint mi, emberek (1.Mózes 18:1-2, 5:8). A Mennyországban ott lesz az élet fája, amelyről Isten azt mondja, hogy a győztesek ehetnek (Jelenések 2:7). Talán nem esznek a gyümölcséből csak majd az Új Földön. Bárhogyan is, az a tény, hogy a Mennyországban van egy fa, amelynek a gyümölcse ehető, felveti annak a lehetőségét, hogy ott fogunk étkezni is, sőt, az a kérdés is felmerül, hogy akik ott vannak étkeznek-e. Mivel még nem történt meg a halottak feltámadása, arra következtethetünk, hogy még nincs étkezés ott.

Meglehetősen furcsa, hogy sok ember azt gondolja, hogy egyáltalán nem fogunk enni vagy inni a Mennyországban. Ezek az emberek úgy vélik, hogy az Igében az evésről, ivásról, az ünnepi vacsoráról szóló részek pusztán jelképes jelentéssel bírnak, és hogy csupán „lelkiekben fogunk táplálkozni”. De hogy étkezhet valaki kizárólag „lelki módon”? És miért kell ezt kizárólag lelki síkon értelmezni, amikor a feltámadott emberek új testben élnek majd az Új Földön? Ismét hangsúlyozzuk, hogy a krisztoplatonizmus leselkedik az ilyen felfogás mögött.

A feltámadott Jézus reggelit készített a tanítványainak. Sőt nemcsak elkészítette számukra az ételt, de Ő maga is velük együtt evett kenyeret és halat (János ev. 21:4-14). Ő bebizonyította, hogy a feltámadott test képes arra, hogy eledelt vegyen magához, valódi ételt. Krisztus tartózkodhatott volna is az evéstől, az a tény, hogy nem így cselekedett a feltámadott testének milyenségéről beszél, sőt a mi feltámadás utáni testünkről is, mivel Krisztus „az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” (Filippi 3:21).

Más részek arra utalnak, hogy Krisztussal együtt fogunk étkezni ünnepi vacsorán. Jézus ezt mondta tanítványainak: „Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.” (Lukács ev. 22:18). Más alkalommal pedig Jézus így szólt: „De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és nagy nyugatról és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában.” (Máté ev. 8:11). Hová jön el az Isten országa? -A Földre. Hol éri el Isten országa teljes kiteljesedését, végső állapotát? -Az Új Földön.

Egy angyal a mennyből ezt mondta Jánosnak: „Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jelenések 19:9). Mit tesznek az emberek vacsora alkalmával, főleg egy esküvői vacsorán? Esznek és isznak, beszélgetnek, ünnepelnek, nevetnek, történeteket mesélnek, örvendeznek, és desszertet is esznek. A Közép-Keleten az esküvői ünnepségek sokszor egy egész hétig tartottak. Amikor a Bárány esküvői vacsoráján majd részt veszünk, mi nem a vendégek leszünk – hanem a menyasszony!

Krisztus valódi fizikai testben való feltámadásának a bizonyítéka az, hogy együtt evett és ivott a tanítványaival. „És ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: ’Van-e itt valami ennivalótok?’ Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára megette.” (Lukács ev. 24:40-43).

De az Isten harmadnapon feltámasztotta Őt, és megadta Neki, hogy láthatóan megjelenjék, de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk Vele miután feltámadt a halálból.” (Ap. csel. 10:40-41).

Jézus így szólt hozzájuk: ’Hozzatok a most fogott halakból!’…’Jöjjetek, egyetek!’ A tanítványok közül azonban senki sem merte Őt megkérdezni, ’Ki vagy te?’ Tudták ugyanis, hogy az Úr Ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül. Miután ettek, így szólt Simonhoz...” (János ev. 21:10-15).

Ezek a részek hangsúlyozzák a feltámadott test és az evés és ivás közötti kapcsolatot. Az, hogy ilyen sok alkalommal megismétlődik arra utal, hogy nem egyszeri eseményről van szó, nem véletlenszerű. Az Ige elébe megy annak, hogy olyan tévhitet fogadjunk el ezzel kapcsolatban, amelyben sajnos sokan hisznek, mely szerint a Mennyországban nem fizikai lét lesz az élet csakis lelki síkon létezünk majd és nem élvezhetünk semmit a jelenlegi fizikai lét szépségeiből.

Egy másik igeszakasz bepillantást enged abba, hogy milyen lesz majd együtt étkezni a Mennyben. Egy napon, amikor Jézus egy farizeus házában evett, így szólt a vendégfogadójához: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.” (Lukács ev. 14:12-14). Amikor Jézus a halottak feltámadásáról beszélt, egy másik személy, aki szintén vendég volt, ezt mondta: „Boldog az, aki Isten országának vendége”. (Lukács ev. 14:15). Mivel ők éppen együtt ettek, amikor ez a beszélgetés zajlott, nyilván az evés és ünneplés a beszélgetés kontextusából kifolyólag is szó szerint értendő. Ha az az ember, aki ezt mondta félreértette volna a testben való feltámadás után az evés fogalmát, Jézusnak minden lehetősége meg volt arra, hogy helyreigazítsa, de nem tette. Egy másik bibliafordítás (NLT- New Literal Translation) szerint a vendég mondata így hangzott: „Milyen kiváltság, hogy közösségben lehetünk Isten Királyságában” (Lukács ev. 14:15). Azonban a görög szavak nem azt jelentik, hogy „közösségben leszünk” Isten Királyságában, hanem azt jelenti, hogy „étkezni” fogunk Isten országában.

Nem minden esetben értelmezzük szó szerint a Bibliát. A Szentírás sok jelképes üzenetet is tartalmaz. Azonban, helytelen olyan következtetést levonni, hogy mindent, amit a Biblia a Mennyországról ír jelképesen kell értelmezni, csupán azért, mert vannak jelképesen értendő szövegek is, amelyek a Mennyországról beszélnek. Amikor arról beszél az Ige, hogy feltámadott testünk lesz, ahogyan Krisztusnak is volt teste a feltámadása után és Ő evett, amikor ebben a testben volt, miért kellene azt gondolnunk, hogy csak jelképesen beszél, amikor asztalokról, ünnepi vacsoráról, vagy étkezésről és ivásról beszél az Ő Királyságában?

Az evésről és ivásról és az élet fizikális jellemzőinek létéről az Új Földön Wayne Grudem ezt írja: „Nincs olyan nyomós érv, amely a mellett szólna, hogy ezeket a kifejezéseket szimbolikusan kellene értelmeznünk és nem a maguk szó szerinti értelmében. Valahogyan talán feljebbvaló az ünnepségek szimbóluma, a bor szimbóluma, a folyók- vagy fák szimbóluma, mint egy igazi ünnepség, igazi bor, igazi folyók és fák Isten örökkévaló tervében? Ezek a dolgok csupán nagyszerű részletei annak a tökéletességnek és végső jónak, amelyet Isten a fizikális teremtettségben létrehozott.”

Azt a parancsot kaptuk, hogy „dicsőítsétek Istent a ti testetekben” (1.Korinthus 6:20). Mit fogunk tenni egy örökkévalóságon át? Dicsőíteni fogjuk Istent a testünkben. A mi számunkra íratott meg „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” (1.Korinthus 10:31). Mit fogunk tenni egy örökkévalóságon át? Mindent, amit teszünk, ha eszünk vagy iszunk is, mindent Isten dicsőségére cselekszünk.

Egy evangélikus író ezt mondta „A Szentírás arra mutat, hogy a Mennyben nem fogunk sem enni sem inni”. Azonban, a Szentírás egyáltalán nem mond ilyet. Tulajdonképpen, ennél világosabban már nem is írhatná, hogy igenis enni és inni fogunk az Új Földön.

TAPASZTALUNK MAJD ÉHSÉGET, ÉS MEGEMÉSZTJÜK AZ ÉTELEKET?

Talán éhesek leszünk az Új Földön? Néhányan azt mondják, hogy semmiképpen sem, mert azt mondja az Ige „Nem éheznek és nem szomjaznak többé…” (Jelenések 7:16). Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lesz étvágyunk vagy nem fogunk étel után vágyakozni, ez éppen azt jelenti, hogy a vágyaink megelégíttetnek, beteljesülnek. Soha nem leszünk éhesek vagy szomjasok. Az, hogy élvezzük az ételünket feltételezi, hogy vágyakoztunk az után. Az éhség és szomjúság jó dolog, ha az étel és ital hozzáférhető, mindenki számára szabadon elérhető, Isten pedig arról biztosít bennünket, hogy az Új Földön ez örökre így lesz.

Ádám és Éva talán érzett éhséget Édenben? Feltehetőleg igen. Fogunk-e szomjúságot érezni az Új Földön? „Mert a Bárány, Aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz…” (Jelenések 7:17). Isten nem mondja azt, hogy nem lesz szükségünk arra, hogy igyunk. Inkább azt mondja, Ő vezet el minket a vízhez. A természetes inger, amely hatására iszunk, a szomjúság érzete. Valószínűleg szomjazni fogunk a víz után, éppen úgy, ahogyan Isten után is szomjazni fogunk. De a szomjúságunk soha nem marad kielégítetlen. Isten teremtette a szomjúságot és az éhséget is, és az a terve, hogy ezeket a szükségeket kielégítse, nem pedig az, hogy teljességgel megszüntesse.

Pál ezt írja a korinthusbelieknek „Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is amazt is meg fogja semmisíteni…” (1.Korinthus 6:13). Vannak, akik úgy vélik, hogy itt arról beszél Isten igéje, hogy nem fogunk enni, mivel nem lesz gyomrunk vagy emésztő rendszerünk. A szöveg kontextusából viszont megérthetjük, hogy Pál apostol itt arra utal, hogy a régi testünk meghal, ezért nem kell hagyjuk, hogy annak kívánságai uraljanak bennünket. Természetesen, ha a köztes mennyországban nem lesz testünk, akkor nem lesz gyomrunk sem és ott nem étkezhetünk. Pál nem azt mondja, hogy a feltámadás utáni testünkben nem lesz gyomor és ezért nem fogunk semmilyen ételt magunkhoz venni az Új Földön.

Néhányan egyetértenek abban, hogy nem fogunk enni vagy inni a Mennyországban, mert megrémíti őket az emésztés és az elimináció gondolata. Képes-e Isten úgy megalkotni az új testünket, hogy ne a jelenlegi emésztési folyamatok menjenek benne végbe? Természetesen igen. Meg is fogja ezt tenni? Nem tudhatjuk, de nincs olyan részlete az Isten által megalkotott élettani működésnek, amely rossz lehet a számunkra. Mindezt csupán lelki síkon elképzelni, megint csak a krisztoplatonizmushoz vezetne. Ádám és Éva tapasztalta az emésztést és kiürítést a tökéletes világban? Igen, minden bizonnyal. Jézus sohasem vétkezett, de az Ő teste is ugyanúgy működött, mint a mienk.

MILYEN ÍZE LESZ AZ ÉTELNEK?

Csupán két ember élt a bűneset előtt. Ez azt jelenti, hogy csupán két ember ette legjobb, legfinomabb állapotában az ételeket.

Az a nagyon finom bor, amelyet Jézus a kánai menyegzőn adott, csak előképe, kicsiny kóstolója volt annak a legjobb bornak, amelyet az Új Földön ad majd nekünk. Még az átok alatt levő világban is a Szentírás több ünnepről ír, mint böjtről. Ki teremtette az ízlelő sejtjeinket? Ki határozta meg, hogy mit szeretünk és mit nem? Isten tette ezt. Az étel, amelyet magunkhoz vehetünk, Isten kezéből származik. A feltámadott testünknek feltámadott ízlelőbimbói lesznek. Biztosak lehetünk abban, hogy az az étel, amelyet az Új Földön eszünk majd, akár ismerős ízről legyen szó, akár valami egészen újról, sokkal finomabb lesz, mint bármi, amit most elfogyaszthatunk.

Az ételnek nem csak az életben tartásban van szerepe. Tápanyagokhoz juthatunk úgy is, hogy össze turmixolunk bármit függetlenül attól, hogy milyen a színe vagy az íze, vagy az állaga. Az étel nem csak funkcionális szerepet tölt be, de lehet az élvezet forrása, nem csupán a fogyasztása lehet élvezetes az ételeknek, hanem az elkészítése és tálalása is. Nem várhatnánk el, tehát ezekben a dolgokban is a határtalan kreativitás kibontakoztatásának lehetőségét? (Ha láttad a „Babett lakomája” című filmet, tudod miről beszélünk.)

A reformátor, Kálvin János ezt írta. „Ha megfigyeljük, hogy mivégre is teremtette Isten az ételt, rá kell jönnünk, hogy nem csak a fizikai szükségleteinkről kívánt ezzel gondoskodni, hanem élvezetül és alkotói készségünk tárgyaként adta azt…Ha a növényekre, fákra, gyümölcsökre gondolunk, túl a sokféle felhasználási módon, amire adta őket Isten, az is benne volt az Ő akaratában, hogy gyönyörködtesse a szemeink ezek szépsége által, sőt még ezek illatának élvezetét is ajándékul adta.”

Nem lesz szükségünk finom ételekre, igazából most sincs szükségünk rá. De most is ugyanabból az okból kifolyólag élvezhetjük a jó ízeket, mind az eljövendőkben, mégpedig azért, mert Isten arra teremtett minket, hogy ezeket élvezve, dicsőítsük Őt, akár eszünk, akár iszunk (1.Korinthus 10:31).

FOGUNK-E HÚST ENNI?

Isten elképzelése az étkezésről mind az emberek mind pedig az állatok számára nyilvánvaló: „Azután ezt mondta Isten: ’Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van, mindez legyen a ti eledeletek. Minden földi állatnak, az ég minden madarának, minden csúszómászónak pedig amelyben élet van eledelül adok minden zöld növényt.’ És úgy történt.” (1.Mózes 1:29-30)

Most belépsz, mondták ők, az Isten Paradicsomába, ahol meglátod az élet fáját,

és eszel annak romolhatatlan, kifogyhatatlan gyümölcséből.

-John Bunyan-

Úgy tűnik, hogy sem emberek, sem pedig állatok nem ettek húst az özönvíz előtt, az özönvíz után mondta Isten „Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt épp úgy, mint a zöld növényt.” (1.Mózes 9:3). Ésszerű következtetésnek bizonyul, hogy az emberek és állatok nem ettek húst a bűnbeesés előtt, mivel nem volt halál. De miért nem ettek állatok a bukás és a vízözön közötti időszakban? Talán túlságosan is elképzelhetetlen volt, időrendben még olyan közel Éden idejéhez, amikor az állatokról gondoskodtak, nem pedig megölték és megették őket. Meg kell említenünk, hogy Noé édesapja, Lámek, születésekor Ádám még élt! Talán az özönvíz utánig volt még az állatokban valamiféle maradványa a romlatlan felfogásnak.

Ahogyan a 16. fejezetben már említve volt, vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy az állatok a bűnbeesés előtt is meghaltak. Azonban ezek a következtetések a Föld korának kiszámításából adódnak és az állati fosszíliák korának becsléséből, nem pedig a Szentírásból. A Szentírás pedig a halál megjelenését Ádám személyéhez köti: „Ahogyan tehát, egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál…” (Róma 5:12). „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá” és a „romlandóság szolgaságában” van az emberiség bűne miatt, azonban megszabadul az emberiség feltámadásakor (Róma 8: 19-23). Akár áldás vagy átok, akár élet vagy halál, mindaz, amely először az emberiséggel történik kiterjed az állatvilágra is. Ez azt jelenti, hogy az állatok halandósága nem előzhette meg az ember halandóságát.

Ha az állatok halandósága megelőzte az ember bűnbeesését, akkor ezzel az állatok szenvedése is megelőzte a bűnesetet. Sőt, ennek az állításnak az elkötelezett hívei nem csak azt állítják, hogy az állatok ölték és felfalták egymást a bűnbeesés előtt, hanem azt is, hogy az ember állatokat is evett. Hogyan lehetne ezt az állítást összeegyeztetni az 1.Mózes 9:3-mal, ahol Isten azt mondja, „Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt épp úgy, mint a zöld növényt.”, vagyis éppen úgy, ahogyan eddig nektek adtam a zöld növényeket, nektek adok mindent?

Mondaná-e Isten azt, hogy „Igen jó” olyan környezetre, amelyben szenvednek az állatok? Minden bizonnyal a többszörösen is ismételt megváltásról szóló ígéret, amely magába foglalja, hogy egy napon az állatok békességben fognak élni egymással, amely valamilyen szinten egyféle visszatérés az édeni körülményekhez, mindazonáltal sokkal több annál (Ézsaiás 11:6-9).

Ha az állatok halála a bűnbeesés és átok következménye, valószínű, hogy amint az átok el lesz törölve az Új Földön, az állatok nem fognak többé meghalni. Úgy, ahogyan elbuktak az emberiség miatt, fel is támadnak, újjá lesznek az emberiséggel együtt (Róma 8:21). Ez azt sugallja, hogy az emberek vegetáriánusok lesznek az Új Földön, éppen úgy, ahogyan Édenben is azok voltak és minden jel szerint egészen az Özönvíz bekövetkeztéig.

Hogyan értelmezhetjük akkor a következő igeszakaszt: „Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros velős falatokból, letisztult újborokból.” (Ézsaiás 25:6). Az egyik lehetőség az, hogy ez az ezeréves uralomra vonatkozik, amikor már Krisztus uralma elkezdődik, de a világ még az átok alatt van, ezért meghalnak még az állatok. A másik lehetőség az, hogy ez az Új Földre vonatkozik, azonban azt mondja az Ige: „És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4). A szöveg nem részletezi, hogy ez csupán az emberek halálára vonatkozna.

Tehát, hogy kerülhet oda hús, ha nem halnak meg állatok? Sokan fogyasztanak húst helyettesítő termékeket, és jobban szeretik az ízüket a valódi hús ízénél. Mennyire lenne nehéz feladat Isten számára olyan helyettesítő táplálékot megalkotni, amelyek sokkal jobbak és ízletesebbek, mint a mostaniak, és mind ízben mind pedig állagban hússzerűek legyenek, anélkül, hogy az állatoknak meg kellene halniuk ezért? Ez talán kiszélesíti a hús szó jelentését és talán természetellenesnek tűnik, azonban nem természetellenesebb annál, hogy azt mondjuk ott halnak meg állatok, ahol nem lesz többé halál.

Az ezeréves uralom ideje alatt vagy az Új Földön, vagy mindkettőn, a halászok kivetik a hálóikat és halat fognak (Ezékiel 47:9-10). Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy csak sporthorgászat szerűen annyit jelent, hogy kifogják aztán visszadobják a halakat, vagy arra is utalhat, hogy a halat mégiscsak enni fogják. Jézus feltámadása után evett halat. Azonban ez mégis a feltámadás előtti Földön történt, amely még mindig átok alatt van. A vadászat és az állatok megölése legális, sőt egyes helyeken szükséges is ezen a Földön. Az állatok vadászata viszont magával vonja azoknak félelmét, szenvedését és halálát, amelyet nem lehet összeegyeztetni az Új Föld bibliai leírásaival, ahol nem csak az emberek, hanem az állatok is teljes békességben és harmóniában élnek: „A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki- mondja az Úr.” (Ézsaiás 65: 25). Azt látjuk itt, hogy az állatok étkezési szokásai megváltoznak, miért ne változhatnának meg a mieink is?

A tápláléklánc talán természetesnek tűnik nekünk, de ez megszegi Isten eredeti tervét és törvényét. Az, hogy nem lesz többé átok és halál azt jelenti, hogy nem lesz többé tápláléklánc, amelynek élő állatok is részei. Bár nagyon radikális fordulatnak tűnik ez, de igazából csupán visszatérés Isten eredeti tervéhez.

Tehát az Új Földön mi gyümölcsök és zöldségek csodálatos felhozatalából étkezhetünk, és talán lesz valami húst helyettesítő annál sokkal ízletesebb élelem, amely nem állati eredetű. Ha az átok és halál sújtotta természet kínálta ételek jó ízűek a bukott ízlelőbimbók számára, mennyivel jobban fognak ízleni, és mennyivel jobb illatúak lesznek az Isten által különlegesen megtervezett ételek a feltámadás utáni érzékszerveinknek?

FOGUNK KÁVÉZNI A MENNYBEN?

Nem csak a kávékedvelők miatt teszem fel ezt a kérdést, hanem azért is, mert ez megvizsgálja, hogy mennyire van ránk hatással a Biblia tanítása vagy a krisztoplatonizmus. Néhányan talán azt mondják, ’Nagyon remélem, hogy lesz kávézás a Mennyben’. Azonban ez egy olyan állítás, amelyet kevesen próbálnának meg biblikusan alátámasztani.

Vegyük számításba a tényeket. Isten teremtette a kávét. A kávécserje a Földön terem, amelyet az emberek számára készített Isten élőhelyül, reá bízta azt és megtöltötte szükségleteinek betöltésére fontos forrásokkal. Amikor Isten végigtekintett a teremtettségen, beleértve a kávécserjéket is, azt mondta, hogy „igen jó”. A történelem folyamán sok ember élvezte a kávézást- még akkor is, ha ez egy bukott világ és sem kávé, sem pedig az ízérzékelésünk nem a leg tökéletesebb.

Isten azt mondja Ő az, „Aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk” (1. Timótheus 6:17.). A mindenbe a kávé is belefér? Pál ezt írja: „Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten Igéje és a könyörgés által.” (1.Timótheus 4:4-5). Most ismét megkérdem, a minden magába foglalja a kávét is?

Ezeket a biblikus nézőpontokat figyelembe véve és azt, hogy az Új Földön nem lesz koffein függőség sem semmi más káros dolog, el tudsz képzelni bármilyen meggyőző érvet arra nézve, hogy miért ne lenne kávécserje vagy kávéfogyasztás az Új Földön?

Talán kevesebb lehetőség lesz az örömre és szórakozásra az Új Földön, mint Édenben volt vagy amit az átok alatt levő világ kínál? Ha megkísért a gondolat, hogy a Mennyben „lelki dolgokkal fogunk foglalkozni, nem pedig a kávéval”, a krisztoplatonizmus detektorod (ha létezne ilyen), valószínűleg a túlterheléstől kiégne. Nincsen azzal semmi gond, ha nem szereted a kávét, azonban…hát…azt állítani, hogy a kávé eredendően gonosz, világi, az tulajdonképpen eretnekség. Ez teljességgel ellent mond a nemrégiben idézett Igének. Isten a lelki és fizikai környezetet nem egymás ellenében teremtette, hanem arra teremtette, hogy egységben létezve dicsőséget adjanak Neki.

Az Új Földön az „élet vizének folyójából” fogunk inni (Jelenések 21:6). Isten maga készít a számunkra egy ünnepi vacsorát, „letisztult új bor” is lesz az asztalán (Ézsaiás 25:6). Nem csak vizet és bort fogunk inni, hanem gyümölcsfák gyümölcseit is fogyasztjuk majd (Jelenések 22:2), és minden okunk megvan arra, hogy azt higgyük, hogy gyümölcslevet is ihatunk. Tehát, számításba véve, hogy ihatunk majd ott vizet, bort és gyümölcslevet, van-e bármilyen ok, ami arra engedne következtetni, hogy nem ihatunk majd kávét és teát? El tudod képzelni, hogy egyszer Jézussal kávézhatsz vagy teázhatsz az Új Földön? Ha nem, akkor mi az, ami gátol?

Ha egészségügyi okok miatt most nem fogyaszthatsz kávét, akkor nem tudod ezt elképzelni. De a személyes preferencián kívül az egyetlen ok arra nézve, hogy nem fogyaszthatnánk kávét a mennyben az lenne, hogy ez eredendően bűnös és káros. De ez nem fordulhat elő. Ha a kávé ivás világi, bűnös lenne az Új Földön, akkor most is annak kellene lennie. És a nélkül, hogy valaki koffein függővé váljon vagy az egészségi állapotát veszélyeztesse a kávé fogyasztás nem mondhatjuk ezt rossznak. Azok, akik nem fogyasztanak alkoholt vagy koffeint egészségük vagy a függőségtől való félelem miatt, az Új Földön mindezektől mentesek lesznek. Ott semminek sem lesz az egészségre káros hatása.

Azok, akik allergia, súly problémák vagy más betegségek miatt nem fogyaszthatnak rendszeresen vagy egyáltalán mogyorót, csokoládét, kávét vagy bort- és számtalan más ételt vagy italt- reménységgel várhatják, hogy élvezhetik ezeket az Új Földön. Az, hogy szabadok leszünk a bűntől, betegségtől, megkötözöttségtől, régi kívánságoktól az Új Földön, azt jelenti, hogy sokkal több dolog lesz ott, amiben örömünket lelhetjük, mint mindaz, amit ez a jelenvaló lét kínál. És az Istennek, Aki örömét leli az örömünkben, dicsőséget adunk dicséreteinkkel és hálaénekünkkel.

VÁRHATJUK A NAGY ÜNNEPET?

Mi nem ettünk még soha olyan ételt, amelyet ne érintett volna a bűn átka. Az ízérzékelésünk sérült a bűneset következtében. A legfinomabb étel, amelyet megkóstoltunk még csak meg sem közelíti annak az ízét, amelyet Édenben ehettek vagy az Új Földön fogunk enni.

Az a személy, aki a legváltozatosabb ételeket ette ezen a Földön, még mindig megszámlálhatatlanul sok ízt meg sem kóstolt. Mennyi különleges fogással fogsz majd az Új Földön találkozni? Lehet itt nincs is kedvenc ételed, de ha van is, tudd, hogy ott majd sokkal finomabb lesz. A legjobb ételek, amelyeket valaha kóstolhatsz még váratnak magukra, az Új Földön kóstolhatod majd meg őket.

Ha túlságosan közönségesnek és nem lelki dolognak tűnik ilyesmit várni, emlékezz arra, hogy Isten maga mondja, hogy az Új Földön majd ott ülünk asztalánál, ünnepelünk és a legfinomabb ételeket és italokat élvezhetjük majd. És, hogy még fokozzam ezt, megismétlem, a mi Atyánk azt ígérte, hogy Ő maga készíti el számunkra azt a vacsorát (Ézsaiás 25:6). Nem gondolod, hogy szeretné, hogy örömteli várakozással tekintsünk előre arra a napra, amikor asztalánál ülhetünk majd?

kmakh_profile_hun_flag_small.png* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr5714755299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása