„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lukács 24:50-53).

Isten Egyszülött Fia 40 nappal a feltámadása után ment fel a mennybe. Ez volt az az esemény, ami Jézus földi, emberi testben végzett szolgálatának a végét jelentette. Mindez az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseménye volt, ami egy Bethánia nevű kisváros mellett történt. Ezen a helyen mindig szívesen látták az Urat, így megtisztelte ezt a helyet ezzel a különleges csodával. A történelem viharait túlélte Bethánia, ma el-Aziriyeh néven található meg a térképen.

Az Úr Jézus, az ő feltámadása után, még 40 napig hűségesen tanította tanítványait, de elérkezett az a nap, amikor ez véget ért, és elvált tőlük. Szükséges megvizsgálni, hogy ebből az „elválásból” mit lehet tanulni.

„(…) felemelte a kezét, és megáldotta őket.” (Lukács 24:50). Ez egy nagyon szép leírás, hiszen Jézus úgy ment a mennybe, hogy a jelenlévő Krisztus követőket áldotta. Ő azért jött a világba, hogy áldást osszon, és az áldásosztás a távozásából sem maradt ki. Fontos körülmény, hogy nem mindenkit áldott Jézus, hanem csak az övéit. Aki Krisztus népéhez tartozik, az egy áldott ember, erről Máté 25:34-ben így olvashatunk: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.”. Minden nyomorúság és betegség ellenére, Isten népe meg van áldva, és ezt senki és semmi sem képes megváltoztatni.

„Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” (ApCsel 1:9). Jézus mennybemenetele nem hirtelen történt, nem este, nem elzárva minden emberi tekintet elől. A tanítványok szemtanúi voltak ennek, és ez azért történt így, hogy ne éljenek találgatások közepette. Mivel szemtanúk lettek, pontosan tudták, hogy mi történik Jézussal. Erre szükség is volt, mert a kétségeik túl nagyra nőttek volna, ha semmit sem látnak.

Jézus feltámadásának nem voltak szemtanúi, de erre nem is volt szükség, mert a környezete tudta, hogy a halálból jött vissza. Ezzel szemben, a mennybemenetelnél ez már nem volt kivitelezhető. Ha senki sem látta volna a mennybemenetelt, senki sem lett volna biztos benne, hogy ez történt.

„És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.” (Lukács 24:51). Jézus hovatartozását pontosan leírták a tanítványok: „felvitetett a mennybe”. Nem csupán arról tudósít a Biblia, hogy hitünk szerzője és beteljesítője felment a mennybe, hanem az ott elfoglalt helyéről is: „Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.” Márk 16:19. A Zsidók 10:12-ben így olvashatunk erről: „Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült,”. Tehát a bűnökért elszenvedett legalacsonyabb sorsból a legnagyobb kitüntetést jelentő helyre jutott.

Felmerül a kérdés: mi történt a mennybemenetel után? Nyilvánvaló, hogy a látottak a tanítványokra óriási hatással voltak. A Szentírás több részletben is tudósít arról, hogy a tanítványok miket tettek Jézus mennybemenetele után.

„Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;” (Lukács 24:52). Ez a legelső alkalom, amikor az Ő testi jelenléte nélkül imádták Jézust a tanítványok. Ez arra tanít minket, hogy a hívőknek nincs szükségük semmilyen látható, anyagi tárgyra ahhoz, hogy imádják Istent. Csak azért, mert az Úr nincs többet jelen testileg, nem jelenti azt, hogy nem kell Őt imádni. Jézus erről így nyilatkozott: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." (János 4:24). Ha a tanítványok imádtak és tiszteltek egy láthatatlan Megváltót, akkor ezt nekünk is meglehet és meg is kell tennünk. Krisztust lélekben kell imádni, ami testies embereknek nem igazán megy: sokan vannak, akik szemmel látható „jó program” nélkül nem mennek imaházba. Amit a tanítványok tettek, alátámasztotta és bizonyította az Úr Jézus Isteni mivoltát.

Fontos megállapítani, hogy az embernek egyedül csak Istent szabad imádnia. Aki nem hiszi el, hogy az Úr Jézus Krisztus egyben Isteni hatalommal bír, az nem hiszi a Biblia világos és egyértelmű tanítását sem.

„(…) majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;” (Lukács 24:52). A tanítványokra Jézus tanításai és mennybenetele azt a hatást váltotta ki, hogy azonnal a feladatok elvégzésébe kezdtek, emiatt elindultak Jeruzsálembe. Erre korábban parancsot is kaptak Jézustól: „(…) ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel." (Lukács 24:49). A tanítványok nemcsak azonnal engedelmeskedtek, hanem mindezt örömmel, sőt, nagy örömmel tették. Felmerül a kérdés: mi történt velük, hogy ennyire örültek? Erre a válasz az Apostolok Cselekedeteiben olvasható.

Egy csodálatos ígéretet kaptak. Az ApCsel 1:10-11-ben erről így olvashatunk: „Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe."”. Angyaloktól, azaz mennyei követektől ígéretet kaptak, hogy Jézus vissza fog térni. Az Úr Jézus visszatérése nagyon nagy örömöt adott nekik. Vajon nekünk ad?

Az engedelmesség mindig örömöt szül. Az Istennek való engedelmesség az öröm legfőbb forrása; az emberekben a legtöbb öröm az Istennek való engedelmességből ered. Sokan ezt képtelenek elhinni, ezért egyáltalán nem engedelmeskednek. Valóban sok nehézséggel jár az engedelmesség, de sok örömnek is a forrása mindez. A tanítványok Lukács evangéliumának 24. fejezetében visszamentek Jeruzsálembe, s nekünk is el kell mennünk különféle helyekre: haza, a családba, munkahelyre, a hitetlenek közé. Ott szolgálnunk kell, ha engedelmesek akarunk lenni.

Megértették az üdvösség útját. Nehéz belegondolni, hogy a tanítványok, ezek a gyenge emberek, akik szinte árvákként maradtak ott Jézus mennybemenetele után, hatalmas örömmel távoztak. Ennek csak egy oka volt: végre világosan láttak mindent. Sok minden, amit addig nem értettek, most végre megértettek.

„(…) mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lukács 24:53). Ennek az Igeversnek a mondanivalója a ma élő keresztényeknek szinte megszégyenítő. A tanítványok alig várták, hogy a templomban együtt legyenek, hogy dicsérjék és áldják Istent. Ráadásul Lukács evangéliuma azzal kezdődik, amikor egy templomi eseményt leír: Zakariás egy látomást lát a templomban. És egy templomi eseménnyel is zárja le evangéliumát!

Végezetül fontos belegondolni: ha hitetlenek, megtéretlenek kérdezik: mit tegyünk mi ezzel a Jézussal, aki a mennybe vitetett? Mit mondunk nekik? Péter szavaival tudunk válaszolni: „Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát” (ApCsel 5:31). Az üzenet egyszerű: bízz benne, higgy benne. Bánd meg bűneidet és térj meg! Lesz részed áldásban, örömben!

Szerkesztette: Pallagi Balázs