✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

MENNYORSZÁG

(43) Állatok - Lesznek-e állatok az Új Földön?

2019. szeptember 11. - KMAKH

blog_2019_09_10_mo43_kk_lesznek-e_allatok_az_uj_foldon.pngAz emberek gyakran kérdezik, hogy lesznek-e állatok a Mennyországban? A második kérdésük, amelyet ez a fejezet tárgyal rendszerint az, hogy viszont láthatják-e majd szeretett állataikat. Egyes emberek számára ezek csupán szentimentális kérdések. Mások számára ezek rendkívül fontos kérdések. Általában a gyerekek azok, akik ezekre a válaszokra kíváncsiak. Mit fogunk tehát mondani, ha megkérdeznek?

A Szentírás sokat beszél az állatokról, úgy mutatja be őket, mint a Föld második legfontosabb teremtményei. Isten ránk bízta az állatokat, hogy gondoskodjunk róluk, és az állatokkal való kapcsolatunk fontos része az életünknek.

Az Ézsaiás 11:6-9 olyan eljövendő dicsőséges korszakról ír, amikor „És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik. És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét: Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.

Néhány Biblia magyarázó úgy véli ezek a sorok csupán a milleniumról beszélnek, de ahogyan láthatjuk itt Ézsaiás Istennek a Földön megvalósuló örökké való Királyságának képét mutatja be. Az Ézsaiás 65:17 és 66:22 kifejezetten az Új Földről beszél. Közöttük az Ézsaiás 11-ben hasonló utalást találunk: „A tehén és a medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik. És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét: Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén…” (65:25).

Mikor nem lesz fájdalom a földön és nem ártanak egymásnak? Nem a régi földről van itt szó vagy a milleniumról, amely lázadásban és háborúban ér véget, hanem az Új Földről beszél itt az ige, ahol nem lesz többé bűn, halál és szenvedés (Jelenések 21:4). Ez a békés együttélése az állatoknak a Földön utalhat a milleniumi uralomra is, azonban elsősorban Isten örökkévaló Királyságáról van szó, ahol az emberek és állatok a megváltatott Új Földön élnek.

VAN AZ ÁLLATOKNAK LELKÜK?

Amikor Isten megteremtette az állatokat, „…a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük szerint, és a földön csúszó mászó mindenféle állatokat nemük szerint. És látá Isten, hogy jó.” (1Mózes 1:25). Az állatok fontosak voltak Édenben, ezért mindaddig, amíg nincs erről más világos utalás a kontinuitás elve szerint az Új Földön is fontosak lesznek.

Az emberekhez hasonlóan az állatok is a föld porából lettek formálva. „És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat…” (1Mózes 2:19). Amikor Isten lelket lehelt Ádám földből formált testébe, Ádámról azt mondja az ige, hogy élő lénnyé lett, vagy élő lélekké (1Mózes 2:7). Érdekes megfigyelni, hogy mind emberekre, mind pedig állatokra ugyanazt a héber szót használja „nephes”. Az ige megjegyzi, hogy nem csak az ember, hanem az állatok is az élet lehelletét hordozza (1Mózes 1:30, 2:7, 6:17, 7:15,22). Isten saját kezűleg formálta az állatokat és mind a földhöz mind pedig az emberhez kapcsolta őket, hiszen az embert tette gondviselőjévé.

Azt sugallja vajon mindez, hogy az állatoknak is van lelkük? Természetesen nincs emberi lelkük, nem úgy van lelkük, mint az embernek. Az állatok nem lettek Isten képmására teremtve, nem egyenlőek az emberrel a szó semmiféle értelmében. A Biblia beszél arról, hogy az állatoknak nem emberi lelkük van. A legtöbb keresztyén ezt hitte. Gary Habermas és J. P. Moreland „Túl a halálon” című könyvükben így írnak: „A XVII. század felvilágosodásának adventjéig a legtöbb nyugati civilizáció megkérdőjelezte az állatok lelkének létezését. A gyülekezet története folyamán az élő lényekről való klasszikus felfogás az volt, hogy az állatoknak és az embereknek is van lelkük.”

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy az emberek és állatok különböznek e téren. Az emberek létezése nem szűnik meg a halállal, azonban nem ez a helyzet az állatokkal is. Mindazonáltal, hogy igazán értsük a Szentírást, el kell ismernünk, hogy az emberek és állatok valami egészen egyedülálló dologban osztoznak: élő teremtmények. Mivel Istennek van a jövőre nézve terve az emberiséggel és a földdel, arra enged következtetni, hogy az állatokkal is terve van.

MIÉRT MENTETTE MEG ISTEN AZ ÁLLATOKAT AZ ÖZÖNVÍZTŐL?

Isten megváltó munkájának egyik leghitelesebb képe az Ó Szövetségben az özönvíz és Noé bárkájának képe. Amikor Isten megmentette az embereket az özönvíz pusztításától az állatok megmentésről is gondoskodott, ezek az emberek segítségére voltak. Isten ezt parancsolta Noénak: „És minden élőből és minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A madarak közül az ő nemük szerint, a barmok közül az ő nemük szerint, és a földnek minden csúszó mászó állatai közül az ő nemük szerint, mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.” (1Mózes 6:19-20).

Az özönvíz után Isten szövetséget kötött Noéval, amelybe az állatokat is belefoglalta. Figyeljük meg, hogyan szól az ige: „Én pedig íme szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánatok. És minden élő állattal, amely ti veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van, mindattól kezdve, ami a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test, és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. És monda Isten Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között, és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szereztem Én közöttem és minden test között, amely a földön van.” (1Mózes 9: 9-17).

Isten terve az Új Földre vonatkozóan és az özönvíz után is határozottan magába foglalja az állatokat is. Nem várhatjuk akkor jogosan, hogy az ítélet utáni újjászületett Földön is legyenek állatok? Ha az emberek megváltása a bárkában a megváltás előképe, akkor az állatok megmentése nem előképe-e Isten megmentő és helyreállító tervének reájuk nézve?

A 2Péter 3:5-7-ben konkrét párhuzamot láthatunk Isten özönvíz általi ítélete és a végső tűz általi ítélet között. Az emberiség ítélet alá esett az özönvízkor ennek velejárója volt, hogy az állatok többsége elpusztult. Nyolc ember menekült meg az özönvízkor, hogy az új, özönvíz utáni földet örökölje, azonban Isten nem korlátozta az Ő megmentő tervét csupán az emberre. Ő minden állatfajt megmentett, hogy örökölje ezt az özönvíz utáni új földet. Ez az amiről a Róma 8 beszél, hogy az emberiség, az állatvilág és a teremtettség nem csak az átokban voltak együttesen belefoglalva, hanem a szabadításban és áldásban is. Együtt fogják az új életet megtapasztalni az Új Földön.

A kiválasztott embereket, állatokat, növényeket s földrajzi formákat (hegyeket is beleértve) Isten megtartotta az ítélet idején, amikor vízzel tartott ítéletet. Nem várhatjuk-e azt, hogy a tűzzel való ítéletkor is így cselekedjen?

MIT MOND ISTEN AZ ÁLLATOK FONTOSSÁGÁRÓL?

Isten használ állatokat céljai elérésében. Ő hollókat rendelt Illés táplálására (1Királyok 17:4, 6). Ő „parancsolt a halnak, hogy elnyelje Jónást” (Jónás 1:17). Ő küldött egy halat érmével a szájában, a tanítványok számára tanulságul (Máté ev. 17:27).

Figyeljük csak meg Bálámnak és szamarának történetét (4Mózes 22). Isten angyalt küldött, hogy megállítsa Bálámot még mielőtt gonoszságot követne el. Bálám nem látta az angyalt, viszont a szamár látta. Ő irányt változtatott, Bálám pedig megverte ezért. A szamár még kétszer látta az angyalt. Minden alkalommal letért az útról, Bálám mindkét alkalommal megverte. „Akkor Isten megnyitotta a szamár száját, és azt mondta Bálámnak, mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem” (28. vers). A szöveg nem utal arra, hogy Isten adott szavakat a szamár szájába, azt mondja az ige, hogy megnyitotta a szamár száját, tehát a szamár képes lett szavakba önteni a gondolatait érzéseit.

Végül Isten megnyitja Bálám szemét, hogy meglássa az angyalt, aki azt kérdezi tőle: „Miért verted meg a szamaradat immáron három ízben? Íme én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem. És meglátott engem a szamár és kitért n előttem immár három ízben, ha ki nem tért volna előlem, most meg is öltelek volna téged, őt pedig életben hagytam volna.” (4Mózes 22:32-33).

Meg kell jegyezni, hogy az angyal azt mondja a szamár mentette meg Bálám életét. Ha nem így tett volna, az angyal megölte volna Bálámot és megkegyelmezett volna a szamárnak. Isten sokszor megőrzi az állatokat, amikor ítélettel sújtja az embert, aki a tulajdonosuk. Úgy tűnik az állatoknak is vannak bizonyos érzéseik és gondolataik, és képesek észlelni a lelki környezetben levő jelenségeket, amelyeket az emberek képtelenek észlelni. Sőt, Isten törődik az állatok jólétével és számonkér bennünket érettük.

Amikor Isten elküldte Jónást Ninive megmentésére, Isten nem csak az emberek iránti sajnálatát említi meg, hanem az állatokat is megemlíti: „Én pedig ne szánjam Ninivét a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tíz ezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között, és barom is sok van?!” (Jónás 4:11). Miután Jónás figyelmeztette Ninive lakosait a közelgő ítéletről: „És kiáltának és szólának Ninivében a királynak és a főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és a barmok, és kiáltsanak az Istennek erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az ő erőszakosságából, amely az ő kezükben van!” (Jónás 3:7-8). Mind az állatok mind pedig az emberek számára böjtöt hirdettek.

Isten állatokról való gondoskodása a tíz parancsolatba is bele van foglalva: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja, semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád se szolgálóleányod se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van.” (2Mózes 20: 9-10). Az állatoknak is szükségük van pihenésre és Isten az Ő gondoskodó kegyelméből kőbe is véste ezt a tízparancsolatban.

Vannak emberek, akik Istent azzal vádolják, hogy méltatlanul bánik az állatokkal, az állat áldozatok miatt. Azonban ez csak azért volt, mert mivel az állatok élőlények, akiket Isten annyira szeret, hogy a legnagyobb áldozatra mutatnak, a Messiás megváltás munkájára. A bárányok gyakran szeretett háziállatok voltak (2Sámuel 12:3). Az értékük miatt vált érzékelhetővé a bűn szörnyűsége, és a megváltás hatalma. Sok millió állat volt lemészárolva Izrael története folyamán, amelyek mind Krisztus megváltó munkájára mutattak.

MILYEN KAPCSOLAT LESZ AZ EMBEREK ÉS AZ ÁLLATOK KÖZÖTT?

Az 1 Mózesben a teremtés leírásában azt találjuk, hogy Isten azt mondta: „…Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat hozzá illőt” (1Mózes 2:18). Először Isten állatokat, madarakat vitt Ádámhoz. Csak ez után teremtette Isten a nőt, mint leginkább hozzá illő segítőt. 

Isten az ember gondjaira bízta az állatokat: „… uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Mózes 1:28). E fölött örvendezik a zsoltáros: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél, juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is.” (Zsoltárok 8:6-8).

Isten azzal bízott meg minket, hogy gondoskodjunk az állatokról. Ő számonkér minket azért, ahogyan bánunk velük. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri…” (Példabeszédek 12:9). Mi gondviselői vagyunk az állatoknak, azonban ezek Istenhez nem pedig hozzánk tartoznak: „Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam.” (Zsoltárok 50:10-11).

Néhány ember úgy tartja az állatokhoz való érzelmi kapocs a modern világ hozadéka. Azonban sok kultúra és történelmi feljegyzés másként beszél erről. Nátán próféta Dávid királynak a szegény emberről beszélt, akinek egyetlen báránykája volt, amely „…saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és neki olyan vala, mintegy leánya.” (2Sámuel 12:3). Egyáltalán nem utal arra az ige, hogy ez az ember helytelenül bánt volna a báránykájával, Dávid nem tudva, hogy a történet az ő saját bűnét hozza világosságra, haragosan azt mondja, hogy halállal lakoljon az az ember, aki ezt a házi állatot ellopta.

Nem kell azt találgatnunk Isten hogyan fogja benépesíteni az Új Földet. Ő állatokat is teremtett Édenben és az emberre bízta őket. Isten sosem ejt hibát. Minden okunk megvan arra, hogy azt higgyük, hogy teljesen helyreállítja az általa „igen jónak” ítélt dolgokat az Új Földön. Várhatjuk viszont, hogy az Új Földön maradéktalanul eleget tudunk tenni annak az elhívásunknak, hogy az állatokról gondoskodjunk.

Isten azt mondta Ádámnak, hogy adjon nevet az állatoknak ( 1Mózes 2:19-20). Az elnevezés folyamata feltételez egyféle személyes kapcsolatot az elnevezettel. Megjegyzendő itt, hogy Ádámnak nem tartozott a feladatai közé, hogy elnevezze a növényeket, csak az állatoknak és a feleségének kellett nevet adnia, ami a felek közötti ismeretségi kapcsolatra utal.

Éden tökéletes volt, azonban az állatok nélkül Éden nem lett volna Éden. Az Új Föld az új Éden- a visszanyert Paradicsom, amelyre már nem hat ki az első Ádám miatti átok, sőt áldássá változtatta azt a második Ádám (Róma 5: 14-15). Isten talán visszavenné tőlünk a Mennyben, mindazt, amit azért adott Édenben, hogy társaságunk, segítségünk és örömünk legyen? Visszavonná talán azon döntését, hogy az állatokat és embereket az Ő gondviselése hordozzon? Ha az Új Földet az újjá lett emberek öröklik, nem várhatjuk-e azt, hogy állatok is legyenek ott?

FOGJÁK-E AZ ÁLLATOK DICSŐÍTENI ISTENT?

A Szentírásban arról olvasunk, hogy az állatok dicsőítették Istent. Nem tudjuk, hogy az állatok, hogyan adnak dicsőséget Istennek, viszont az a tény, hogy képtelenek vagyunk ezt elképzelni, nem kell akadályozzon abban, hogy elhiggyük.

Gondoljunk csak a 148. Zsoltárra, amely minden teremtmény felé intézett felhívás Isten dicsőítésére, és ebbe az állatok is bele vannak foglalva: „Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok, földi királyok és minden nemzet, fejedelmek és mind ti földi bírák! Ifjak és szüzek, vének, gyermekekkel: Dicsérjétek az Úrnak nevét, mert az Ő Neve dicső egyedül, az Ő dicsősége égre-földre kihat!” (Zsoltár 148:10-14). Ha valami módon bukott állatok, akik csak árnyékai annak, akinek Isten megalkotta őket, képesek Istent dicsőíteni ezen a földön, mennyivel inkább várhatjuk, hogy ezt tegyék az Új Földön? „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:6). Mivel azt olvassuk az állatokról, hogy nekik is van lelkük, ha más is mint a mienk, ez a felhívás nyilván rájuk is vonatkozik.

A Jelenések könyvében is találunk hivatkozásokat, amelyek arra utalnak, hogy a teremtettség dicsőíti a Teremtőt. „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, amely van a Mennyben és a földön és a föld alatt, és a tengerben és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi székben ülőnek s a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség s hatalom örökkön örökké” (Jelenések 5:13). Mit tesznek itt ezek a teremtmények? Dicsőséget énekelnek Istennek. Ha a „minden teremtmény mennyen és földön” kifejezés az állatokat is magába foglalja, akkor az állatok is dicsőítik Istent.

Sokszor a szavak fordítása miatt gyakran átcsúszunk azon a részen az igében, ahol arról olvasunk, hogy az állatok is dicsőítik Istent a mennyben. Nyolc alkalommal olvasunk a Jelenések könyvében lelkes állatokról, akik éjjel nappal nem szűnnek meg mondani, hogy „…Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, Aki volt, Aki van, és Aki eljövendő.” (Jelenések 4:8)

A szó, amelyet „lelkes állatnak” fordítottak a zoon. Az Új Testamentum nagyrészében akkor találkozunk ezzel a szóval, amikor állatokról beszél az ige, vagy áldozati állatokról, vagy vadállatokról. (Zsidók 13:11, 2Péter 2:12, Júdás 1:10). A Septuagintában ezzel a szóval adják vissza a tengeri állatok jelentését is (1Mózes 1:21, Ezékiel 47:9). A Biblián kívüli írásokban, a zoon szó általában egyszerűen állatot jelentett, viszont használták még az egyiptomi áldozati állatok megnevezésére és mítikus állatok megnevezésére, mint pl a főnix (1Clement 25:2-3). Gyakorlatilag minden esetben a Szentírásban és azon kívül is ez a szó nem egy személyt jelöl, nem egy angyalt, nem mást, hanem állatot.

Az egész teremtettség, kétségkívül tökéletesen helyre lesz majd állítva,

nem csupán életerejük, fizikai erejük és gyorsaságuk tekintetében,

hanem mindezeket egy sokkal magasabb fokon birtokolják majd,

mint ahogyan azt itt valaha megélhették.

- John Wesley -

A King James Biblia fordításában a legmegfelelőbb szó az állat a zoon kifejezésre. Nyilván ezt a szót választották volna legkönnyebben a fordítók, ha nem hangzana olyan idegenül az olvasóknak, hogy elképzeljék, ahogyan a beszélő állatok dicsőséget adnak Istennek, az Ő trónjánál. A „lelkes állatok” úgy néznek ki, mint egy oroszlán, egy ökör, egy férfi és egy sas. (Jelenések 4:7). Úgy tűnik ugyanazokról a teremtményekről van itt szó, mint az Ezékiel 1:5-14-ben és az Ezékiel 10:10-14-ben, akiket kéruboknak hívtak és különböztek az angyaloktól (Jelenések 15:7). A kérubokat először az 1Mózes 3:24-ben említi az ige, mint Éden őreit. A képük aranyból volt megformálva és a Szövetség Ládájára tették, amely arra utal, hogy nagyon közel vannak Istenhez.

Valahogy nem sikerült felfognunk, hogy a lelkes állatok, amelyek azt kiáltják „Szent-szent-szent” állatok – élő, lélegző, intelligens és beszélni tudó állatok, akik Isten jelenlétében élnek, Őt imádva és dicsőítve. Ők már előttünk léteztek és csodálatosabbak, mint azok az állatok, amelyeket mi ismerünk. Talán ők azok a mennyei prototípusai a földi állatoknak. Azonban fontos, hogy bár rendkívül intelligensek és kifejezőek, még mindig csak állatok, így nevezi őket a Szentírás.

Ha valamiképpen felfogjuk és megértjük ezeket a részeket, akkor megértjük majd mennyire helytelenül gondolkodott az egyik író így vélekedvén: „Világos, hogy az állatok nem tartoznak a menny fő céljai közé, amely Isten dicsőítésének kifejezése lesz.” Éppen ellenkezőleg, az elsők között vannak az angyalokkal és emberekkel (vénekkel) együtt az állatok, akik Istent szavakkal dicsőítik!

Bár az állatok képtelenek szavakba önteni Isten iránti dicsőítésüket, mint a mennyei állatok, azok a részek amelyek arról beszélnek, hogy a földön az állatok dicsérik Istent és Bálám szamarának története is arra utal, hogy az állatok olyan lelki dimenzióval bírnak, amelyet mi nem vagyunk képesek felfogni. Az ige elmondja, hogy az állatok a maguk módján imádják Istent. Amikor Isten reájuk is kiterjeszti az emberiségre vonatkozó teljes megváltást ugyanúgy, ahogyan az átok őket is sújtotta, Isten fontos szerepet tartogat számukra az Új Földön.

Ha felismerjük, hogy a lelkes állatok állatok, akkor már nem kell jelképesen értelmeznünk az állatokat a Mennyben. Például Illést tüzes szekerek vitték a Mennybe, ragadták el, amelyeket lovak húztak (2Királyok 2:11).A Jelenések könyve utal arra, hogy vannak lovak a Mennyországban (Jelenések 6:2-8), gyakorlatilag elég ló van a menny seregének hatalmas lovasságához (Jelenések 19:11-14). Vannak láthatatlan lovak abban a mennyei seregben, amely a földön Elizeus szeme előtt megjelent (2Királyok 6:17).

Ezek a lovak lehetnek szimbolikusak is, de a 6. fejezetben is láthattuk, sok fizikai, kézzel fogható dologgal találkozhatunk a mennyben, ezek közé tartozik Krisztus feltámadás utáni teste. Lehetséges tehát, hogy a lelkes állatokon kívül lovak csak úgy, mint más állatok is ott lesznek a Mennyben. Ha nem is minden így lenne, akkor is várhatjuk, hogy az állatok számára is végső és örök otthont jelentsen az Új Föld.

FELFEDEZHETJÜK-E ISTEN VONÁSAIT AZ ÁLLATOKON?

Mert ami Istenben láthatatlan, tudni illik az Ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértvén megláttatik…” (Róma 1:20). Sokszor úgy értelmezik ezt az igeverset, mint amely a csillagokról, hegyekről, tavakról és természeti csodákról beszél. Azonban, nem szabad átsiklanunk Isten nagyszerű teremtményein, amelyek az ember után következnek: az állatokról. Isten láthatatlan tulajdonságai, istensége és hatalma az állatokon is megláttatik.

Ha ez most is igaz, mennyivel inkább az lesz majd az Új Földön? Milyen lesz majd megfigyelni és tanulmányozni az oroszlánt, megérinteni őket, látni nagy erejüket, egyszerűségüket, királyi mivoltukat- Istent, az Alkotót csodálva és látva általuk. Milyen lesz a bárányokat figyelni, látni a gyengédségüket, alázatukat és szolgálatkészségüket, megérteni miért rájuk jutott az állati áldozat szerepe- látni Isten nagyságát általuk.

Az Ó Szövetségben Isten megkérdezi Jóbot „Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénnyel te ruházod-é fel? Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes! Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. Neveti a félelmet, nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől” (Jób 39:22-25). A lovak ereje, bátorsága, eltökéltsége az Alkotó ezen tulajdonságaira utal.

Milyen formáit látjuk majd a hűségnek, odaszánásnak, a leleményességnek az állatokban az Új Földön? Mit tanulunk majd az egértől, iguanától, vagy a tatutól az Új Földön? Minden bizonnyal dicsőíteni fogjuk Isten kreativitásáért és humoráért (gondolj csak a kacsacsőrű emlősre).

Amikor az átok örökre el lesz távolítva több tulajdonságát látjuk meg majd Istennek, az Alkotónak az állatokban, mint azt valaha gondoltuk volna. Gondold csal át mi minden látható a vidrákban, a kutyákban és számtalan más állatban: Isten játékossága (Vagy talán azt hitted, hogy az emberek csak úgy teljesen egyedül találták ki a játszást?). Lehet dicsőíteni Istent a kutyánk játékosságáért, hűségéért és kitartásáért. Ők is Isten szépségét közlik a környezetükkel.

Ádám, Noé és Jézus a három fő személye a három földnek. Amikor Ádámot Isten megteremtette, Isten körülvette őt állatokkal. Amikor Noét mentette meg az özönvíztől, Isten körülvette őt állatokkal. Amikor Jézus megszületett, Isten állatokkal vette Őt körül. Amikor Jézus az Új Földre, teljesen megújult férfiakat és nőket helyez, nem gondoljuk, hogy állatokkal fogja őket körül venni?

kmakh_profile_hun_flag_small.png* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Kelemen Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/api/trackback/id/tr714982656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása