"Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük; és az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd." - 2 Tim 4:1-5

Ma a lelkipásztor munkáját, feladatait fogjuk megvizsgálni. Nem egyszerű téma, mert a lelkipásztori szolgálat nagyon szerteágazó és összetett. Mégis szembesülünk néha azzal, hogy egyesek azt mondják: – milyen jó dolga van a lelkipásztornak! Nem tudom, hogy ismerősek e bárki számára ezek a szavak, de én már szembesültem ezzel: vasárnap prédikál, hét közben is van néhány összejövetel, aztán az idejének többi része szabad. Egyeseknek ajánlottam, hogy jöjjenek, szánjanak rá néhány napot, egy hetet, és legyenek mellettem,  csinálva azt, amit én. Amikor kezdtem sorolni, hogy mennyi feladat jut a hétköznapokra, a reakció a következő volt: Elnézést kérek, én ezt eddig nem így láttam! Mi tudjuk azt, hogy a lelkipásztori feladatok elvégzéséhez mennyire szükségünk van Isten erejére, hogy Ő támogasson bennünket, mellénk álljon, Szentlelkével betöltsön, felfrissítsen, megújítson.

John Newton mondta, hogy a keresztyén szolgálat az összes business közül a legrosszabb, de az összes hivatás közül a legjobb.

A lelkipásztor feladatairól szólva említésre kerül a munkavégzés lelkülete, aztán a munka területei, majd a munka megosztása és a munkamorál.

I. A MUNKAVÉGZÉS LELKÜLETE

Milyen lelkülettel kell végezzük a munkánkat? Nagyon fontos kérdés, mert nem csupán annyi a lényeg, hogy a lelkipásztornak vannak tennivalói, amelyeket valahogy elvégez. Legyen a prédikáció elmondva, legyen a vezetőségi gyűlés megtartva, vagy egyéb feladatok legyenek teljesítve, és minden rendben van! Péter apostol három ellentétpárral mutatja be, hogy milyen legyen a presbitereknek, a lelki szolgálatot végzőknek a lelkülete (1Pt 5:1-5).

1. Nem kényszerből, hanem örömmel. Lehet, hogy néha a szolgálat egyik-másik területét csak kötelességből végezzük el, vagy teherként érzékeljük. Sőt néha az is leselkedik ránk, hogy belekeseredjünk a szolgálatba, az eredménytelenség láttán. Szeretnénk azt látni, hogy van növekedés, gyarapodás, előrehaladás, vannak megtérések. És amikor nem látunk azonnali eredményt, akkor elkeseredünk, vagy panaszkodni is kezdünk. De nézzük meg mit mond Pál apostol, amikor az ő missziós útjáról jön vissza és Jeruzsálem felé tart: „még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20:24). Majd a következő részben így folytatja: „én nem csak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért” (ApCsel 21:13). Mindazt, ami rá vár, örömmel szeretné vállalni! Nem kényszerből, hanem örömmel! Segítsen Isten bennünket, hogy a magunk szolgálati területén, a magunk harcai, vívódásai között az Isten Igéje és Szentlelke, valamint szolgatársaink segítségével derüljön ki fölöttünk az ég, és tudjunk megújulni úgy, hogy örömmel végezzük szolgálatunkat.

2. Nem nyerészkedésből, hanem jóindulattal. A lelkipásztori szolgálatot, ha úgy akarjuk végezni, ahogy Isten elhívott bennünket és ahogy Ő elrendelte, nem lehet nyerészkedésből végezni. Éppen ezért mondta Newton, hogy a business-ek közül a legrosszabb. Nem nyerészkedésből, hanem jóindulattal kell végezni. Ha az ember előnyt, dicsőséget szeretne szerezni, hasznot húzni, vagy hírnevet nyerni a lelkipásztori munka végzése során, nem lehet anélkül, hogy fel ne adná az elveit, az igazságot vagy az egyenességet. Aki ezeket feladja, mindent elveszít!

Szükséges a nyájnak a javát keresni, nem a sajátunkat, ezt pedig úgy lehet, ha odaszánással, önfeláldozással végezzük a munkánkat. Ebben példánk az Úr Jézus Krisztus. Ő eljött és feláldozta önmagát. Amikor a szenvedés és a halál várt Rá, akkor így szólt: kérjem azt az Atyától, hogy vétessék el ez az óra tőlem? Nem! Hiszen ezért jöttem! Lehet, hogy mi is szeretnők, ha egy-egy alkalom, beszélgetés, nehéz lelkigondozói vagy konfliktusos helyzet elvétetne előlünk: Uram, valahogy nem tudnál engem ettől megmenteni? De nem téveszthetjük szem elől, hogy a szolgálatunk végzésének lelkülete az odaszánás, az önfeláldozás, és mások javának keresése. Valaki így fogalmazta meg ezt az igazságot: „használd a szolgálatodat arra, hogy építsd az embereket, nem pedig az embereket arra, hogy kiépítsd a szolgálatodat.”

3. Nem uralkodva, hanem úgy, mint példaképe a nyájnak. Az egyik helyen nagyböjt idején, valaki bement a parókiára és megdöbbenve látta, hogy a pap szalonnát reggelizik. Megdöbbenve kérdezte: hogy van ez, hiszen a böjt ideje van?! A pap azt válaszolta a  saját hívének: ne azt nézd te, hogy én mit csinálok, hanem csináld, amit mondok! Könnyen elintézte! Na hát ez nem így működik a Biblia szerint! Megvan a kísértése annak, hogy a tekintélyünket használjuk arra, hogy véghez vigyünk valamit. Szükség esetén kell is a határozottság, erélyes fellépés, de az Ige mondja, hogy munkánkat ne uralkodva végezzük, hanem példát mutatva. Jó példával vezetni, nagyon nagy dolog! Jó, ha Istennek segítségével ezt tudjuk tenni!

Pál apostol mondja: „legyetek az én követőim, mint ahogy én is a Krisztusé” (1Kor 11:1). Amikor ezt az Igét olvassuk vagy idézzük, sokszor meghátrálunk, mert azt mondjuk, hogy  Pál apostol ezt így mondhatta, de mi nem vagyunk olyan emberek, mint Pál! De ha így gondoljuk, ha nem, azok, akik körülöttünk vannak és a gyülekezetünknek a tagjai, így is úgy is a követőink. Az a kérdés: hogyan járunk el? Az életünk példa, egy bizonyos szempontból etalon. Az emberek jogosan gondolkodhatnak így: itt van a lelkipásztor, kinek az életpéldáját kövessük, a hívő élet területén, ha nem az övét?

Így szól az utasítás Timóteusnak: „És a miket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek” (2Tim 2:2). Majd elismerés is következik: „te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet” (2Tim 3:10-11). Kilenc dolog, amiben Timóteus követte Pál apostolt. És nem csak a szépet, a jót, nem csak a tanítást és hitet követte, hanem az üldöztetésekben és a szenvedésben is igyekezett követni az apostol példáját.

A jó példára szükség van a lelkipásztori közösségen belül is. Törekedjünk arra, hogy tudjunk jó példával szolgálni egymásnak! Milyen lelkülettel végezzük a szolgálatot? Mit látnak tőlünk? Szívesen végezzük? Amikor éppen egy betervezett, személyes programban megzavarnak, mert szükség van egy gyors lépésre, vagy lelkigondozásra, esetleg közbeszól egy temetés, vagy egy nem várt más esemény, milyen lelkülettel tesszük meg?

Jó példával kell elől járni a véleményformálás területén is! Hogyan vélekedünk más emberekről? Hogyan vélekedünk eseményekről? Hogyan alkotunk véleményt arról, ami történik a világban, vagy a városban, faluban ahol élünk?

A vasárnapok és hétköznapok összhangban kell legyenek egymással. Ebben is példát kell mutatnunk az emberek felé. Ha azt mondjuk vasárnap a szószéken, hogy testvéreim, amit hirdetek nektek, azt ültessétek a gyakorlatba, legyetek az Igének megtartói…, akkor mi is azok kell legyünk. Van egy történet, amely arról szól, hogy a lelkész javította a kerítést és egy kisfiú ott forgolódott mellette, nézte, hogy mit csinál, nem szólt, de el se ment. Egyszer megkérdezte tőle a lelkész: hallod fiam miért állsz itt mellettem, mit szeretnél? Erre azt mondta a kisfiú: nem akarok én semmit, csak azt akarom hallani, hogy amikor a tiszteletes úr ráüt a kalapáccsal az ujjára, akkor mit mond? Amikor valami a mindennapi életünkben rosszul sikerül, nem úgy jön össze, ahogy szeretnénk, hogy reagálunk rá?

II. A MUNKA TERÜLETEI

1. Az igehirdetés, tanítás. Ez olyan szolgálat, amit egy lelkipásztor nagyon sokat gyakorol. Vezetek magamnak jegyzéket, hogy hol, mikor szolgálok. Év végén, amikor összesítve van egy-egy évi istentiszteleteknek és igehirdetéseknek a száma, néha meglepődök. Sokat prédikálunk! De milyen jó lenne, ha az igehirdetés nem csak prédikálás lenne. A prédikálás rutinossá válhat úgy az igehirdetőnek, mint a hallgatónak. Ezen a területen érzem, hogy szükség van megújulásra, változatosságra, hogy a prédikálás az Ige-hirdetés legyen! Az igehirdetéshez szükségünk van alapos felkészülésre, igetanulmányozásra, igazságok, összefüggések megértésére. Egy olyan világban élünk, ahol az emberek, akik az Igét hallgatják, egyre informáltabbak nagyon sok területen. De mi, akik az Igét hirdetjük, akik Istentől vesszük az üzenetet, ezzel foglalkozunk, tanultuk az Igét, elől kell járjunk annak megértésében, hogy hitelesen, helyesen hasogatva tudjuk továbbadni!

Az igehirdetésnek kell legyen célja. Van egy Ige, egy téma, és  van egy üzenet, amit elmondunk. Az igehirdetésnek legyen jól meghatározott célja, bármilyen jellegű alkalomról legyen szó. Magunknak kell először megfogalmazzuk, hogy milyen célt szeretnénk elérni az Ige hirdetése által.

Ugyanakkor az igehirdetésnek kell legyen alkalmazása. Sokszor csak végig megyünk a lépéseken: tanulmányozzuk az Igét, felfedezzük az igei igazságokat és hirdetjük, viszont kimarad az alkalmazás! Az igei igazságokat elmondjuk, de kell gondoljunk arra, hogy mi a két-háromezer évvel ezelőtt megírt Igének a 21. századra vonatkoztatható alkalmazása. A gyülekezet padjaiban ülő emberek mit kell az Igéből magukra vegyenek, alkalmazzanak, mi az, amit ők kell cselekedjenek? Néha hagyjuk, hogy ezt kihámozzák az igehirdetésből a hallgatók. Értsék meg, hogy mi a tennivalójuk! Meg kell értsék az Igét, és az Isten Szentlelke segít is ebben, de mi is, akik az Igét tanulmányozzuk és hirdetjük, kell lássuk és ki kell mondjuk azt, hogy az Igének mi az alkalmazása, a gyakorlati összefüggése, a mostani élethelyzettel.

Az igehirdetésnek a szerepe, egyrészt, hogy táplálékot adjon a hallgatóknak, másrészt az, hogy útmutatás legyen. Lehet intés, helyreállítás, tévtanítások megelőzésének vagy kiigazításának eszköze.

Az igehirdetés nem lehet a szószékről való megmondogatás eszköze. Most én beszélek, ti hallgattok. És amit én mondok, az tetszik vagy nem tetszik, meg kell hallgatni. Remélem, hogy senki nem fog közbeszólni, és amit akarok azt kimondom. Vannak olyan helyzetek, amikor oda kell menni személyesen egy testvérhez, és megmondani neki négyszemközt: testvér, ezt látom, így látom. De általában nehezebb valamit megmondani négyszemközt, könnyebb a szószékről mondani, aztán értse meg mindenki a célozgatást. Az igehirdetés ne legyen ennek az eszköze!

Az igehirdetés az nem állhat sztorikból. Ha olvasunk egy Igét, akkor fejtsük ki annak az igazságait. A sztorik, az illusztrációk azért vannak, hogy megvilágosítsák az Ige üzenetét. Azt mondta valaki, hogy az illusztrációk olyanok, mint az ablakok, de az egész épület nem állhat ablakokból.

Az igehirdetés ne legyen felszínes, és az igehirdetés ne legyen egyoldalú. Nem hirdethetjük az Igét csak az Újszövetségből, vagy csak történetek alapján, nem hirdethetjük csak a közismert Igéket, hanem az igehirdetés  egy olyan szolgálat kell legyen, ami a Bibliának a teljes körű üzenetét felöleli. Szeretném megjegyezni itt, hogy például a Dániel könyvének és a Jelenések könyvének magyarázását ne hagyjuk másokra, ne hagyjuk azt, hogy a mi gyülekezeti tagjaink kétes forrásokból táplálkozzanak ezen a területen!  

2. A lelkigondozás. Az igehirdetés után egy másik területe a szolgálatunknak a lelkigondozás. Ezen belül megemlíteném a családlátogatást, ami egy időigényes terepmunka. Néha azt tapasztalom én is, hogy az időt talán egy kicsit innen elspóroljuk, pedig egy olyan lehetőség, amit más nem helyettesít, betekintést enged az emberek életébe, és egy-egy ilyen beszélgetésnek, látogatásnak, együtt való imádkozásnak a hatása vetekedik egy jó igehirdetés hatásával, vagy lehet, hogy felül is múlja.

Egy következő terület a tanácsadás. Szembesülünk ilyen helyzetekkel, amikor tanácsadást is kell gyakorolni. Van aki kéri a tanácsot, máskor pedig észreveszünk helyzeteket, és ha nem is kérik a tanácsot, de tanácsolni kell! A szolgálatnak ezt a részét is fel kell vállalni!

Ugyancsak ide sorolnám az intés gyakorlását, bibliai módon és el nem hanyagolva. Sajnos általános tendencia, hogy az emberek egyre nehezebben fogadják az intést vagy azt, amikor valaki hozzászól az életükhöz, életvitelükhöz, viselt dolgaikhoz. A Jó Atya adjon nekünk erőt, hogy megfelelő lelkülettel tudjuk gyakorolni!

Egy fontos szolgálati terület, a közösséggyakorlás, például imaközösség vagy más olyan alkalom, amikor közösség gyakorlása, együtt való imádkozás, egymásnak az építése történik. Nagyon hasznos és szükséges ezt gyakorolni! Ugyanakkor lelkipásztori körön belül is szükségesek a közösségépítő alkalmak. Néha úgy érezzük, hogy távol vagyunk egymástól, fizikailag is, de akár el is szigetelődhetünk a szolgatársaktól. Mindenki húzza a maga igáját, végzi a maga szolgálatát, és mindenki boldogul úgy ahogy tud, de Isten az Ő Lelke által hadd munkálja ki közöttünk, lelkipásztorok között is azt, hogy gyakoroljunk közösséget, imádkozzunk, beszélgessünk együtt, mentoráljuk egymást, még az előtt, hogy kritizálnánk egymást.

3. Az Evangelizálás. Azt mondja Pál apostol, hogy az Igét hirdetni kell alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4:2). Ezt mi magunk is végezzük, de ebben kell a gyülekezetet is neveljük. Néhol könnyebben, máshol nehezebben értik meg atyafiak, hogy az evangelizálás nem gyülekezeti alkalmak, hanem életmód kérdése. Leszűkítjük az evangelizálást evangelizáló istentiszteletekre, sorozatokra, esetleg kimegyünk az imaház falai közül bizonyos alkalmakkor, és nagyon könnyen meg tudunk nyugodni abban, hogy – evangelizálunk. Nagyon szükséges azonban a mai kultúrában figyelni arra, hogy az evangelizálás életmód legyen. A tömeges evangelizálás mellett a személyes evangelizálásnak is jelen kell lennie. Ezt kell gyakorolni, és erre kell tanítani azokat, akik ránk vannak bízva. Az evangelizálás gyakorlása egy háromszöghöz hasonló, aminek csúcsai össze vannak kötve egymással: az evangélium hirdetése, az imádkozás, és a szellemi harc felvállalása. Amikor evangelizálásról beszélünk, ez a három dolog együtt mozog, és nem igazán lehet ezeket, egyiket a másiktól elválasztani. Isten segítsen bennünket, hogy ezt lássuk és gyakoroljuk erőteljesen.

4. Adminisztratív tennivalók. Az adminisztratív tennivalókból nagyon sok van és nagyon sokfélék. A kérdés az, hogy mennyire kell a lelkipásztornak az adminisztratív, szervezési, anyagi dolgokba belemerülni? Ezt a kérdést úgy teszem fel, mint aki tizenkilenc év lelkipásztori szolgálat alatt tíz imaház építésének vagy felújításának projektjében vettem részt. Nem semleges számomra ez a terület, nagyon sokat harcoltam és harcolok ezzel. Úgy látom, hogy itt a lelkipásztor feladata inkább a felvigyázás kellene legyen. Valahol össze kell fussanak a szálak, de vannak alkalmas emberek, akiket az adminisztratív tevékenységekbe jobban be lehetne vonni. Persze hogy feltevődik az adott gyülekezet méretének és összetételének kérdése is, ettől is függ a lelkipásztorra háruló ilyen tennivalók mennyisége. Az a kérdés is felmerül, hogy amikor anyagi jellegű, építkezésbeli projektekbe túlzottan beleveti magát valaki, akkor vajon mi a motivációja? Vajon nem a sikerélmény átélése? Felépül egy imaház, elkészül valami kézzelfogható, látni lehet a munka eredményét. Lelki területen nagyon sokat kell imádkozni, harcolni, szolgálni és nem látunk minden esetben azonnali eredményt. Nem feltétlenül a láthatók alapján kell lemérni egy szolgálat eredményességét. Isten adjon bölcsességet ennek a területnek az egyensúlyban tartásához, hiszen törekedni kell a gyülekezet életének szervezettségére és anyagilag is a rendezettségére!

5. Gondot viselni saját magáról és a családi kapcsolatokról. Szolgálatunknak egy másik területe az a saját magunk és családunk élete. Egyensúly kell a munka és a pihenés között, az igehirdetés és az Istennel való élő kapcsolat között. Vannak olyanok, akik hősiességnek tekintik, ha nem mennek szabadságra, mert az Úr munkáját végzik, és abból nem lehet kiállni. Nem gondolom, hogy hősiesség lenne így állni a szolgálathoz. Amikor fiatalabb voltam, nagyon sokat kaszáltam édesapámmal, nagyapámmal a mezőn, akkor még nem volt annyira gépesítve a mezőgazdaság. Nagyon jól tudom, hogy milyen fontos a kaszát alkalomról alkalomra megfenni. Emlékszem, ahogy nagyapám mondta: fiam, ne kínozd, fend meg a kaszát! A lelki munka végzése közben is szükségünk van erre. Állj meg, fend meg a kaszát! Néhány órára elvonulhatsz egyedül, közösséget gyakorolhatsz egy szolgatársaddal, vagy egy időre félrevonulsz a családoddal, de fend meg a kaszát! Nézd meg, hogy sokkal jobban, több frissességgel fog menni a munka azután.

Azt mondjuk, hogy kell lángolni az Úrért, de közbe azt is tudjuk, hogy nem kellene kiégni a szolgálatban. Szoktuk használni azt a kifejezést, hogy el kell égni Úr oltárán. Ismerős ez a mondás, igaz? Hol van ennek a bibliai alapja? Pál apostol azt mondja, hogy élő áldozatok legyetek, nem azt, hogy égjetek el! Amelyik elég, az nem élő áldozat többé. Sokkal inkább kellene arra törekedni, hogy élő áldozatok legyünk, akik élünk és mozgunk Isten Lelkének a segítségével, minthogy egy ilyen mártír ábrázatot öltsünk magunkra.

Az a kérdés is feltevődik itt, amikor a saját magunk helyzetével foglalkozunk, hogy mi az, ami marad a családnak? Nem kevés alkalommal egy kifacsart ember, aki legszívesebben senkit sem szeretne látni maga körül, a legközelebbieket sem. Megtörténik, hogy a szolgálatban felgyűlt frusztrációt ráárasztjuk a családra? Hazavisszük a különböző terheket, aztán nem tudják a gyermekeink, hogy mi van apával, mi a baj? Isten könyörüljön rajtunk és a családjainkon! Adjon erőt a saját lelki életünk gondozásához és a családi kapcsolatok építéséhez.

III. A MUNKA MEGOSZTÁSA

A lelkipásztori szolgálat során a munkát meg kell osztani azzal a céllal, hogy azt tehessük, amit valóban tennünk kell. Az apostolok tanácsára a gyülekezet diakónusokat választott, hogy ők megmaradhassanak az Ige és imádkozás szolgálata mellett.

A munkát meg kell osszuk a kegyelmi ajándékok függvényében. Nem egyformák a kegyelmi ajándékaink. Vannak olyan területek, ahol kell gyarapodni, hogy tudjunk jobban szolgálni, és vannak olyan területek, amelyeket rá kell bízni másokra. Egymást és egymás lelki ajándékait ismerve az együtt szolgálók meg kell osszák a munkát, aszerint, amint kinek-kinek az ajándékok adattak. Egyszer gyöngédségre, máskor határozottságra van szükség, és mindig örülök amikor az alkalmasságot felismerjük egymásban, és úgy tudunk együtt munkálkodni, rivalizálás nélkül. A munkatársam örül annak, amit elvégzek én, én meg örülök annak, amit elvégez ő, és hálát adunk egymásért. Nem gondolom, hogy a gyülekezetben vagy a körzetben mindent a lelkipásztor tud  a legjobban elvégezni.

A munkát meg kell osztani az egyetemes papság jegyében, mert mi ezt valljuk, hogy gyülekezeteink így működnek. Egyes gyülekezetekben a lelkész a mindenes, ő végez minden feladatot. Kísértést jelenthet, hogy a misszió, akkor fog jól működni, ha én végzem, addig fog jól menni, amíg én csinálom. Nem biztos, hogy feltétlenül így van. A munkát meg kell osztani!

IV. MUNKAMORÁL

A munkamorállal kapcsolatban Pál apostol Timóteushoz intézett szavait vesszük alapul:

• Azt mondja fiatalabb munkatársának, hogy ne szégyelld (2Tim 1:8)! Ma, amikor annyira eluralkodik a világi gondolkodás, és háttérbe szorul az emberek tudatában Isten, az Ő Igéje, az istenfélelem, könnyen ki lehet mondani: ez van. Pál apostol Timóteusnak azt tanítja, hogy ne szégyelljen az evangéliummal előállni, azt hirdetni, és az Isten igazságait kimondani!
• A következő tanács az apostol részéről: a munka terhét hordozzad (2Tim 2:3)! Szokták azt mondani mifelénk, hogy úgy el tudja osztani a munkát, hogy neki nem is marad. Pál apostol nem ezt tanítja Timóteusnak. Nem azt mondja, hogy legyél egy olyan jó menedzser, aki elosztja a munkát úgy, hogy neki csak annyi marad, hogy megnézze ki mit csinál és elvégezte vagy nem. Azt mondja: a munka terhét hordozzad, azaz légy aktív, vedd ki a részed felelősségteljesen a munkából!
• A harmadik utalás a munkához való hozzáállásra: szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd (2Tim 4:5)! A szenvedéstől menekülni szeretnénk, de az Isten munkáját, a Krisztus ügyét nem lehet másképpen végezni, csak a szenvedést is vállalva, szívvel-lélekkel, önmegtagadással, a test megsanyargatásával. Arra is kell vigyázni, hogy le ne teperjenek az események, meg a velük járó érzelmek, mégis az apostol tanácsa követendő: szenvedj, vállald fel, legyen a szívügyed, ne felületesen állj hozzá! Segítsen bennünket a Jó Atya, hogy így végezhessük a munkánkat!
• Fontos még a következő parancsot is megszívlelni: szolgálatodat teljesen betöltsd (2Tim 4:5)! Nem félig, nem beérni a harmadával, hanem teljesen. Ebben a rohanó világban, amikor a sok feladat, és az életnek sok-sok területe szinte szétszakít, nagyon nehéz szolgálatunkat teljesen betölteni. Sok területen tevékenykedünk, a szükséget is látva belefogunk sok munkába, azzal a reménnyel, hogy majd valahogy sikeres lesz. Azt tegyük, amit Isten ránk bízott, és azt teljesen végezzük el!

Isten adjon bölcsességet, erőt és kitartást mindazoknak, akik a lelki munkában tevékenykednek, segítsen szorgalommal, és örömmel szolgálni akarata szerint!

Fazakas György, lelkipásztor

Erdélyi Magyar Baptista Lelkipásztorok Családi Hete

Hargita Tábor, 2019 augusztus 26-30

A LELKIPÁSZTOR SZEMÉLYE ÉS MUNKÁJA