Az Úr Jézus Krisztus feltámadás utáni élete a mi feltámadás utáni életünket példázza! Nem csak annak vagyunk tudatában, hogy milyen most a testünk, hanem van egy példa a Szentírásban arról, hogy milyen a feltámadottak teste is. Nagyon sokat mond az Ige Krisztus feltámadás utáni testéről és azt is elmondja, hogy a mi testünk is hasonló lesz az övéhez: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő Hozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (1 János 3:2).

Az Úr Jézus feltámadott testében azt mondta, hogy Ő nem csak egy szellem „Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássátok, mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van!” (Luk 24:39), mégis rengeteg keresztyén azt hiszi csak lelke lesz az örökkévaló Mennyországban. Sokan azt hiszik, hogy test nélküli lelkek lesznek vagy lidércek. Krisztus feltámadásának káprázatos világmindenséget megrázó győzelme- pontosan meghatározva egy fizikális győzelem a fizikai halálon egy kézzelfogható, fizikális, testi világban- elkerüli a figyelmüket. Ha Jézus csak lélek lett volna, ha mi csak lelkekké válnánk, akkor a megváltás nem lenne teljes.

Jézus negyven napon át járt a Földön a feltámadott testében, bemutatva, hogy hogyan fogunk mi magunk is élni, mint feltámadott emberi lények. Ennek következtében azt is bemutatta, hogy hol fogunk élni az Új Földön. Krisztus feltámadás utáni teste a földi élethez megfelelőnek volt tervezve, nem pedig egy köztes mennyországban való léthez. Ahogyan Jézus feltámadott, hogy éljen a földön, mi is fel fogunk támadni, hogy élhessünk az Új Földön. (1. Thessz 4:14, Jel 21:1-3): „Az a Jézus, Aki azt mondja, „…tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van!” (Luk 24:39b), ez az a Jézus, aki elhúzza a függönyt a mennyei élet előtt, hogy bemutassa számunkra, milyen is lesz az: új testet öltve!” - Bruce Milne-

Ez a feltámadott Jézus járt és beszélt, együtt ment két tanítvánnyal az emmausi úton (Luk 24:13-25). Ők kérdéseket tettek fel Neki, Ő pedig tanította őket és rávezette, hogy megértsék az Írásokat. Semmilyen nagy különbséget nem láttak megjelenésében, amiről arra következtethettek volna, hogy ki is Ő, amíg „megnyílott a szemük” (Luk 24:31). Ez azt jelenti, hogy Isten nem tette lehetővé számukra, hogy Jézust hamarabb felismerjék, ami egyébként lehetséges lett volna. Ők nem láttak semmi rendelleneset. Olyannak látták a feltámadott Jézust, mint egy átlagos embert. Nem lebegett a föld felett, a földön járt.

Tudjuk, hogy a feltámadott Jézus úgy nézett ki, mint egy férfi, mert Mária uramnak hívta Őt, amikor azt hitte, hogy a kertésszel beszélget (Ján 20:15). Bár először nem ismerte fel az Ő hangját, amikor Jézus a nevén szólította őt, akkor ismerte fel, kivel beszél (Ján 20:16). Akkor azonnal felé fordult, mivel egy erkölcsös nő számára nem volt illendő, hogy egy idegen férfi szemébe nézzen, ez azt sugallja, hogy azelőtt nem tudta Őt jól látni. Megjegyzésre méltó, hogy az az idő, amelyet Jézus feltámadása után a tanítványaival töltött átlagos volt. Kora reggel a parton állt, távol (Ján 21:4). Ő nem lebegett, vagy járt a vízen, bár megtehette volna. Ő ott állt és aztán szólt a tanítványokhoz (Ján 21:5). A hangja is olyan volt, mint az embereké, terjedt a térben. A tanítványok, amikor meghallották emberinek ismerték, nem gyanították, hogy valaki különleges személy vagy lény szólna hozzájuk, csak egy ember. Valószínű nem olyan volt, mint a hang, amelyet Istennek vagy természet feletti lényeknek, angyaloknak tulajdonítanak a filmekben.

Jézus tűznél halat sütött, amelyről talán azt is feltételezhetjük, hogy Ő fogta. Ő sütötte őket, tehát nem csak egy csettintéssel előállított kész ételt adott. Meghívta őket, és azt mondta „Jertek, ebédeljetek.” Ján 21:12

Egy másik megjelenésekor Krisztus feltámadás után beszélt a tanítványaival (Ján 20:19-23). Semmi sem utal arra, hogy különleges lett volna a ruhája vagy glória övezte volna a fejét. Olyan közel állt hozzájuk, hogy rájuk tudott lehelni. Másrészről azt látjuk, még ha zárva is voltak az ajtók, Krisztus hirtelen megjelent a szobában, ahol össze voltak gyűlve a tanítványok (Ján 20: 19). Krisztus testét mégis meg lehetett érinteni, tapintani, és tudott ételt is elfogyasztani. Hogyan lehetséges ez? Valószínű, hogy a feltámadott test molekulái átmehetnek szilárd testek molekuláin és láthatatlanból hirtelen láthatóvá válhatnak? Mindazonáltal, hogy mi tudjuk, hogy Krisztus képes volt ilyesmire, az Ige nem mondja, hogy mi is képesek leszünk. Az is megtörténhet, hogy feltámadott testének vannak egyedi jellemvonásai az Ő isteni mivoltából kifolyólag. (Még ha Krisztus feltámadott testének vannak is olyan tulajdonságai, amelyek a mienknek nem lesznek, akkor is tudjuk, hogy sokkal kiszélesednek az emberi testünk képességeinek határai, amely talán természetfelettinek nevezhetünk ahhoz képest, amelyet most ismerünk).

Megfigyelve a feltámadott Krisztust, nem csak a feltámadott testről tanulhatunk, hanem a feltámadás utáni emberi kapcsolatokról is. Krisztus beszél a tanítványokhoz, és kimutatja feléjük szeretetét, úgy a tanítványi csoport iránt, mint az egyes személyek iránt. Tanítja őket és feladatot bíz rájuk. Ha tanulmányozzuk a Máriához, Tamáshoz és Péterhez való viszonyulását, elmondhatjuk, hogy nagyon is hasonló ahhoz, ahogyan halála előtt is viselkedett, viszonyult hozzájuk. Az, ahogyan Jézus a feltámadása után ott folytatta a kapcsolatait, ahol abbamaradtak, előíze a feltámadás utáni életünknek. Folytonosságot fogunk tapasztalni a feltámadás utáni életünk és a jelenlegi életünk között, ugyanazok lesznek az emlékeink.

Amikor megértjük, hogy Krisztus feltámadása előképe az emberiség és a föld feltámadásának, megértjük azt is, hogy a Szentírás egy magyarázatos példát helyez elénk arra nézve, hogy hogyan alkalmazzuk a feltámadásra, illetve az új földön való életre tett utalásokat. Miért ne értelmezhetnénk azokat a részeket, melyek a feltámadás utáni emberre vonatkoznak, akik az új földön élnek majd, úgy, ahogyan azokat a részeket értelmezzük, amelyek Jézus feltámadás utáni 40 napját írják le, amikor a földön járt?

A Megdicsőült Krisztus

„Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk. Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.” (Fil 3:20-21).

Megállapítottuk azt, hogy Jézus feltámadás utáni teste viszonylag átlagosnak volt mondható a mennybemenetel előtt. De milyen Krisztus „dicsőséges teste”? A megdicsőülés hegyén láthatjuk ezt: „És elváltozék előttük, és az Ő orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség” (Mát 17:2). Ez a megdicsőülés ad képet Krisztus dicsőséges testéről. A Jelenések könyvében János is leírja a dicsőséges Krisztust. Összehasonlítva a Máté ev. 17-ben illetve a Jelenések 1-ben talált leírással úgy vehetjük észre, hogy a feltámadás után még a mennybemenetel előtt Jézus teste nem volt olyan dicsőséges. Ha megdicsőült testben járt volna nyilván egyből felismerte volna Mária (Ján 20:14), vagy az emmausi tanítványok (Luk 24:15-16), vagy Péter és az apostolok, amikor meglátták őt a parton (Ján 21:4).

Gondoljunk csak bele, milyen képet fest Pál apostol a dicsőséges Krisztusról, aki megjelent neki a damaszkuszi úton: „…az égből nagy világosság sugárzott körül engem. És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul Saul, mit kergetsz engem? …Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsősége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaszkuszba.” (ApCsel 22:6-11). Úgy tűnik Pál szemei nem voltak képesek a megdicsőült Krisztust meglátni, felfogni. Ezzel ellentétben azt olvassuk, hogy István, látta a megdicsőült Krisztust Isten jobbján állni, de nem vakult meg a látványtól. „Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől. És monda: Íme látom az egeket megnyílni, és az Embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.” (ApCsel 7:55-56). Minden bizonnyal a megdicsőült Krisztus lesz a legszebb, a legcsodálatosabb, legdicsőségesebb lény a mennyben. Ahogyan itt is láthatjuk, a Szentírás rámutat arra, hogy mi is ragyogni fogunk, mert visszatükrözzük Isten dicsőségét.

Az Ige beszél Ádámhoz való hasonlóságról és Krisztushoz való hasonlóságról, különbséget téve a kettő között: „És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.” (1 Kor 15:49). Krisztus emberhez hasonló lesz, de az Ő isteni lénye, amelyet egykor az emberi léte fedett el, át fog ragyogni az emberi mivoltán. A bűnbeesés és a bűn átka miatt mi sosem láthattunk olyan embert, aki teljes mértékében tükrözi Isten képmását, visszatükrözve az Ő dicsőségének csodálatosságát és világosságát. De eljön az a nap bizonnyal. Krisztus, az Isten-ember, az emberiség feje és Ura lesz, aki tökéletesen hordozza Isten képmásának világosságát, nagyságát, csodálatos voltát.

Meg kell jegyeznünk, hogy a különbség, amelyet Pál bemutat az 1 Kor 15:45-49-ben, amikor Ádámot és Krisztust összehasonlítja, nem abból fakad, hogy az egyikük fizikai személy volt, a másik pedig nem. Az volt a különbség, hogy Ádámra elhatott a bűn és az átok, míg Krisztusra nem hatott a bűn sem az átok. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk kivéve a bűnt (Zsid 2:17). Tehát felismerhetjük azt, hogy a feltámadás utáni testünk dicsőséges lesz, olyan, amilyen ez a földi testünk soha nem lehetett, ugyanakkor fizikai, emberi testünk lesz sokkal jobban működő test lesz az, amelyet Isten már a kezdetkor megalkotott a számunkra.

A Föld porából

Egy Biblia kutató egyetnemértését fejezte ki azzal a hittel kapcsolatosan, hogy lesz egy alapvető folytonosság a jelenlegi testünk és feltámadás utáni testünk között. Ő úgy értette meg, hogy a feltámadás utáni testünk nem lesz a földihez hasonló, nem lesz DNS-ünk, nem lesz semmiféle genetikai vagy fizikai kötődés a jelenlegi testünkhöz. Érvei alátámasztásaként az 1 Kor 15:47-48-at idézte, amely így szól: „Az első ember földből való, földi, a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is, és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.”

Itt Pál apostol nem arra akar rámutatni, hogy Krisztus teste nem porból volt, hanem hogy Ádámé porból volt. Valóban, ha Krisztus teste nem porból volt, ha nem volt semmilyen genetikai kapcsolat közötte és Ádám között, akkor nem lett volna teljesen ember is, akkor nem lehetett volna az Ember Fia, a Messiás. Ő – bár nem volt mindig- de Ádám leszármazottja lett. Ő az utolsó Ádám, nem pedig egy „nem-Ádám” (1 Kor 15:45).

Amikor a szövegkörnyezetben nézzük, a föld pora többet jelöl, mint csupán az első ember eredetét, egyes részleteiben kapcsolódik hozzá a halandóság és romlottság fogalma. A porból való ember, aki csupán ember volt, elesett a kísértéskor, a mennyből jövő ember, aki teljesen isten és teljesen ember egy időben, nem tudott és nem esett el a kísértéskor. Lehet e valaki porból, mégsem a bűn és halál uralma alatt? Igen, ilyen volt Ádám a bűnbeesésig. Viszont ő kísérthető volt és megvolt rá a lehetősége, hogy megadja magát a kísértésnek, míg egy napon a megváltott emberre ezek már nem lesznek jellemzők.

Krisztus, mint az utolsó Ádám természetesen nagyobb, hatalmasabb, mint Ádám, mert Ő Istentől jött. Viszont emberré lett, földivé. Isten az embert a porból formálta, ez az emberiséghez, az emberi léthez kapcsolódó jellemvonás és Krisztus teljesen ember is.

Krisztus feltámadása és megdicsőülése nem tagadja az elődökhöz való genetikai kötődést. Ezek nem azt jelentik, hogy Ő nem zsidó többé vagy nem Ábrahám leszármazottja többé, nem teljesen ember többé. Ő, Aki emberré létele miatt kapcsolódik a földhöz, uralkodni fog az új Földön egy örökkévalóságon át.

Krisztus mindörökre teljesen isten és teljesen ember lesz. Ha csak az 1 Kor 15:47 lenne az egyetlen vers, ami erről beszél, akkor jogosan értelmezhetnénk úgy, hogy a feltámadás utáni testünk nem lesz fizikai test és semmiféle kapcsolata nem lesz a jelenlegi testünkhöz. De nem ez az egyetlen ige, amely erről beszél, a többi pedig nem engedi meg a számunkra, hogy azt feltételezzük, hogy Krisztus feltámadás utáni teste nem fizikai test, amely nem mutatott a múlt felé folytonosságot, és ebben az értelemben nem volt porból való. Bizonyosan a feltámadott és megdicsőült Krisztus Ádám, Ábrahám és Dávid leszármazottja. Sokkal nehezebb lenne megértenünk, hogyan kapcsolódhatott a Messiás mivoltához, ha ez nem így lett volna.

A szegek helyei Krisztus kezén és lábán a legerősebb lehetséges bizonyítékai annak, hogy ugyanaz a földi test, amelyet egykor megfeszítettek, most ugyanaz a mennyei test, amely feltámadott. „Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok, tapogassatok meg engem, és lássátok, mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van.” (Luk 24:39).

A mennyei felette áll a földinek, de nem tagadja annak létezését. Ez a földi mennyeivé válik, nem veszít az eredeti tulajdonságaiból, sőt sokkal többet nyer (elveszíti azokat a jellemvonásokat, melyek a bűn átkával kerültek bele, de azok igazából nem az eredeti alkotói jellemzők).

Az 1 Kor 15-ben úgy beszél a feltámadásról, mint az átok feletti győzelemről. Jelen állapotában a testünk olyan jellemzőkkel bír, mint halandó, romlott, becstelen és gyenge, a halálhoz viszonyítva, ezért vannak temetések. A rész tetőpontja az 51-57. versekben válik láthatóvá, amely az utolsó trombitaszóról beszél, amikor a halandó halhatatlanságba öltözik a romlandó pedig romolhatatlanságba. Akkor a halál eltöröltetik. A fullánkja örökre el lesz törölve. Miért is? Mert a bűn nem lesz többé (a halál fullánkja a bűn).

Ez a rész a test feltámadásáról nem csak egy új életre és új állapotra fókuszál, hanem az átok elfordítására és a halál és bűn legyőzésére is. Minden újra történő utalást együttvéve, nem kevésbé a régi helyreállítására utaló részlet ez. Bemutatja a dicsőséges megújulást- de mindenekelőtt, győzelmet arat minden fölött, amit a bűn és átok hozott az emberiség számára, az emberi kapcsolatok és tevékenységek számára (beleértve a kultúrát is) és a föld számára. Isten újjá teszi a földet, helyreállítja, mégpedig olyanná, amilyennek a kezdetben megalkotta.

Halhatatlan testek ígérete

Amikor Pál apostol azt a kifejezést használja, hogy „lelki test” (1 Kor 15:44), nem egy olyan testről beszél, ami egyetlen lélekből, vagy egy nem fizikális testből áll. A test fizikai, kézzel fogható testet jelöl, amelynek van csontja és húsa. A „Lelki” szó itt a test jellemvonását fejezi ki, nem pedig annak fizikai létét tagadja. A lelki test, első sorban valóságos, másként nem lehetne úgy hívni, hogy test. Ha ez nem így lenne, Pál nyugodtan írhatta volna, hogy „eltemettetik romlandó test, feltámasztatik egy lélek”. Krisztus feltámadás utáni testét megfigyelve elmondhatjuk, hogy a lelki test is az esetek többségében olyan jellemzőkkel bír, mint a fizikai test, persze vannak bizonyos különbségek (Krisztus testében voltak) metafizikai erők, amelyek meghaladják a normális fizikális képességet, ilyen volt, amikor Jézus a zárt szobában megjelent.

Pál tovább folytatva ezt mondja: „És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot. (...)mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és a halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?” (1 Kor 15:49-50, 51b-55)

Amikor Pál apostol azt mondja, hogy „test és vér nem örökölheti Isten országát”, arra utal, amilyen a testünk most: átok és bűn alatt levő. A jelenlegi testünk bukott, és romlandó, az eljövendő testünk, a feltámadás utáni, a szó teljes értelmében test lesz, amelyet nem érintett bűn és romlandóság. Olyan lesz, mint Krisztus feltámadás utáni teste, fizikai ám romolhatatlan test.

Egyik Biblia tanulmányozó azt mondta, számára hihetetlenül hangzik, hogy a feltámadott Krisztusnak lehetett DNS-e. De miért ne lehetett volna? Először is lássuk, ki az, aki a DNS-t megalkotta? Krisztus világosan elmondta, hogy a teste csont-vér test volt. Mind a húsnak mind a csontoknak van DNS-e. Nincs okunk azt hinni, hogy feltámadás utáni testéből ez hiányzott volna. Krisztus Ábrahám és Dávid leszármazottjaként jött a világba, a feltámadott Krisztus is, talán, a mennyekben kevésbé Ábrahám és Dávid leszármazottja? Úgy gondolom a kijelentése, mely az Ő uralmáról beszél, az ezer évben és az új földön, részben azt is alátámasztja, hogy mindig fizikálisan Ábrahámhoz és Dávidhoz kapcsolható.

Ahhoz, hogy valóságos legyen egy test, nem kell romlandónak lennie. A mi romlandóságunk egy rendellenes eltérés az Isten által alkotott modellhez képest. A halál, a betegség és a romlandóságunk a bűn következményei. Mivel a bűnbeesés előtt nem volt halál, feltételezhetjük, hogy Ádám és Éva teste vagy romolhatatlan volt, vagy önjavító funkcióval rendelkezett (talán az élet fájának a levele gyógyította, ahogyan a Jelenések 2:2-ben olvassuk). Mégis valósan test és vér voltak.

A Szentírás úgy mutatja be a feltámadást, mint amit egyaránt jellemez az alapvető folytonosság és az alapvető különbözőség. Nem szeretnénk ezeket a különbözőségeket minimalizálni- mivel a megdicsőülés minden bizonnyal drámai és csodálatos átváltozást von magával. Viszont úgy érzékelhető, hogy a keresztyének nagy része túlságosan kevés hangsúlyt fektet a kontinuitásra. Végső soron oda jutnak, hogy az átváltozott lényünk már nem is mi magunk leszünk, és az új föld már nem is földszerű lesz. Egyes esetekben azzal is találkozni, hogy a megdicsőült Krisztus nem is az a Jézus, Aki a földön járt- ez egy olyan tévhit, melyet a keresztyénség korai éveiben eretnekségként kezeltek.

Sokkal inkább tekintünk vágyakozva a mennyországra most, mint amikor a fizikai testünk jól működött. Joni Eareckson Tada azt mondta: „Valahol itt van a megtört, béna testemben a magva annak, akivé válnom kell. A bénulás csak még nagyobbá és dicsőségesebbé teszi, ami majd lehetek, amikor összehasonlíthatom a sorvadt használhatatlan lábaim, a csodálatos feltámadás utáni lábaimmal. Meg vagyok győződve arról, hogy ha vannak tükrök a mennyben (és miért ne lehetnének?) a kép, amelyet látnák minden bizonnyal Joni lenne, egy sokkal jobb és tökéletes Joni.”

Bármilyen esendő, romlandó is a tested ott van benne a tervrajza a feltámadás utáni testednek. Talán nem vagy elégedett a jelenlegi testeddel vagy értelmeddel, de beleborzongsz a csodálatba, amikor meglátod, a feltámadás utáni változatot. Azokkal jobban képes leszel szolgálni Istent és dicsőíteni, és örülni fogsz egy örökkévalóságon át a csodáknak, melyeket Ő már előkészített számodra.

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Szerkesztette: Trinfa Johanna