HOGYAN FOGJUK ISTENT IMÁDNI?

„Mi a mennyország lényege? … A Szentháromság Isten látásának, szeretetének és élvezetének boldogsága. Mivel a három isteni személynek egy végtelenül tökéletes víziója, szeretete és élvezete van az isteni esszenciáról és egymásról. És ebben a végtelen ismeretben, szeretetben és élvezetben van a Szentháromság Isten élete, a valós esszenciája a végtelen boldogságuknak. Ha a szentek szeretnének végtelenül boldogok lenni, akkor részt kell venniük a Szentháromság Isten valós létében, abban az isteni létben ami Őket végtelenül boldoggá teszi.” 

[E.J. Fortman]

Volt már veled olyan, hogy – ima közben, vagy gyülekezetben, vagy egy tengerparti séta közben – egy pár pillanatig megtapasztaltad Isten valós jelenlétét? Ez egy megrendítő megtapasztalás, mégis legtöbbünknek ez hamar elenyészik az életünk forgatagában. Milyen lenne Isten arcát meglátni úgy, hogy többé kisebb dolgok ne vonják el a figyelmünket? Milyen lenne ha minden kisebb dolog csalhatatlanul ismét Istenre irányítaná tekintetünket?

Manapság, sok keresztény eljutott oda, hogy leértékelje vagy figyelmen kívül hagyja ezt a boldogító látást, azt feltételezve, hogy meglátni Istent csak ideiglenes érdekünk, ami idővel monotonná válik. De azok akik ismerik Istent tudják, hogy Ő minden csak nem unalmas. Látni Istent dinamikus lesz és nem statikus. Azt fogja jelenteni, hogy új szépségeket fedezünk majd fel, új titkokat tárunk fel – örökké. Isten lényét fogjuk felfedezni, ami egy felfoghatatlanul elbűvölő megtapasztalás lesz. A Menny lakóinak nagyra nyílt szemű csodálata, amit a Jelenések 4-5 -ben látunk, sugallja számunkra Isten nagyságának egyre mélyülő elismerését. A Menny nem csak erről szól, de ha csak erről is szólna, már ez több mint elég lenne.

A Mennyben otthon fogjuk érezni magunkat azzal az Istennel akit szeretünk, és aki teljes szívéből szeret minket. A szerelmesek nem unják egymást. Az emberek akik szeretik Istent sosem fogják unni magukat a jelenlétében. Ne felejtsük el, hogy a Szentháromság tagjai örök kapcsolatban léteznek egymással. Látni Istent azt jelenti, hogy részt veszünk a közösségük végtelen élvezetében.

MINDENT ÁTFOGÓ IMÁDAT

A legtöbb ember tudja azt, hogy Istent fogjuk imádni a Mennyben. De azt már nem fogják fel, hogy ez mennyire izgalmas lesz. Isten gyermekeinek sokasága – minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből – összegyűl majd, hogy dicséretet énekeljen Istennek a nagyságáért, bölcsességért, erejéért, kegyelméért, és a megváltás hatalmas munkájáért (Jelenések 5:13-14).

Elárasztva az ő nagyságától, arcra fogunk borulni féktelen boldogságban ezt mondva: „Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön örökké! Ámen!” (Jelenések 7:12).

Az emberek a földön mindig törekednek arra, hogy ünnepeljenek – csak hiányzik a végső ok amit ünnepelnek (és emiatt kisebb okokat keresnek). Mint keresztények, nekünk megvannak ezek az okok – a Krisztussal való kapcsolatunk és a Menny ígérete. „Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük” (Jelenések 21:3). Ez lelkesít-e téged? Ha nem akkor nem gondolkozol helyesen.

Eléggé ironikus az, hogy olyan sok ember az életről a Mennyben egy olyan sztereotípiát hoz létre, mintha az egy végeérhetetlen gyülekezeti alkalom lenne. Úgy tűnik a templomba járás már szinonimája lett az unalomnak. De Istennel találkozni – mikor az tényleg megvalósul – sokkal fantasztikusabb lesz mint egy jó ebéd, egy póker meccs, vadászat, kertészkedés, hegymászás, vagy focinézés. Még ha igaz is lenne (de nem kell), hogy a gyülekezeti alkalmak mind unalmasak, a Mennyben nem lesz gyülekezeti alkalom. A gyülekezet (Krisztus népe) ott lesz. De nem lesz templom és alkalmak sem, amennyire ezt tudhatjuk (Jelenések 21:22).

Folyamatosan részt fogunk venni dicsőítésben? Igen is, nem is. Ha egy kicsinyes látásunk van a dicsőítésről, a válasz nem. De ha egy tág nézetünk van a dicsőítésről akkor igen. Ahogy Cornelius Venema is elmondja, a Mennyben a dicsőítés mindent átfogó lesz: „Semmilyen törvényes tevékenysége az életnek – akár a házasságban, családban, vállalkozásban, játékban, barátságban, tanulmányokban, politikában, stb. - nem esik kívül Krisztus királyságának hatáskörén . . . Minden bizonnyal, azoknak akik örökké élnek és uralkodnak Krisztussal, Isten imádatának sokszínűsége és komplexitása sokkal gazdagabb lesz az eljövendő életben. Minden legitim tevékenysége az újonnan teremtett életnek bele lesz foglalva Isten népének imádattal teli életébe.”

Folyamatosan arcra borulva leszünk Krisztus lábai előtt, imádva őt? Nem, mivel az Ige azt mondja, hogy sok más dolgot is fogunk csinálni – élni otthonokban, inni és enni, uralkodni Krisztussal és vele együtt munkálkodni. A Biblia lefest embereket akik állnak, járkálnak, utaznak be és ki a városból, és akik ünnepségeken gyűlnek össze. Mikor ezeket fogjuk tenni akkor nem leszünk leborulva Krisztus előtt. Azonban, minden amit tenni fogunk Istent fogja dicsőíteni. Egy teljes és megszakítás nélküli közösséget fogunk élvezni Krisztussal. Néha ez nagyobb magaslatokra fog fokozódni, mikor összegyűlünk a sokasággal akik ugyancsak dicsőítik majd őt.

A dicsőítés többet foglal magában mint az éneklés és az imádság. Én gyakran dicsőítem Istent miközben olvasok, biciklizek vagy sétálok. Dicsőítem őt most, ahogy írok. De oly gyakran elterelődik a figyelmem és nem sikerül számba venni Istent útközben. A Mennyben Isten mindig az első lesz a gondolataim közt.

Még most is szükséges, hogy „Mindenkor örüljetek; szüntelen imádkozzatok; minden körülmények között hálát adjatok” (1Thessz 5:16-18). Az, hogy Isten elvárja tőlünk, hogy sok más dolgot tegyünk mint a munka, pihenés, a családunkkal lenni, azt mutatja, hogy szükséges, hogy tudjunk örülni, imádkozni és hálát adni miközben más dolgokkal vagyunk elfoglalva.

Volt-e már olyan napod, amikor több órán át érezted Isten jelenlétét miközben  dolgoztál, kertészkedtél, vezettél, túráztál, olvastál vagy mosogattál? Ezek a Menny elő ízei – nem azért, mert mi semmi mást nem teszünk csak dicsőítünk, hanem mert mi Istent imádjuk miközben minden mást teszünk.

A Mennyországban, ahol mindenki Jézust dicsőíti, senki nem mondja, „Most eléneklünk két éneket, majd jöhetnek a kijelentések és a záró ima.” Az éneklés nem rituálé, hanem spontán imádat lesz (Jelenések 5:11-14). Ha valaki megmentett téged és a családod egy rettentő rossztól, főleg ha ez sokba került neki, senki nem kell azt mondja neked, „Illene azt mond, hogy köszönöm.” Saját késztetésből fogod elárasztani az illetőt dicséretekkel. Még inkább fogsz a Megváltódnak dicséretet énekelni, és elmondani az életmentő tetteit.

Isten imádókat keres (János 4:23). De nincs előírása a kötelező hízelgésre. A gyermekei válasza irányába önkéntes jellegű. Mikor meglátjuk Istent amilyen Ő valójában, senki nem kell majd nekünk könyörögjön, fenyegetőzzön, vagy bűntudattal motiváljon, hogy imádjuk őt. Mi arra lettünk teremtve, hogy Istent dicsőítsük. Nincs nagyobb élvezet ennél. Néha megfeledkezünk magunkról az imádatban és mást se teszünk csak dicsőítjük Őt. Máskor úgy dicsőítjük őt mikor készítünk egy szekrényt, festünk egy képet, főzünk egy ételt, beszélünk egy régi baráttal, elmegyünk sétálni, vagy sportolunk.

MIÉRT NEM LEHET UNALMAS AZ IMÁDAT

Bizonyos témák idővel kevésbé lesznek érdekesek. Mások meg egyre inkább érdekesek lesznek. Semmi sem lenyűgözőbb mint Isten. Minél mélyebbre látunk a lényébe, annál többet akarunk tudni. Egy dal így írja ezt le: „Ahogy az örökkévalóság kibontakozik, az Ő megismerésének izgalma növekszik majd.”

Sosem fogjuk elveszíteni az érdeklődésünket Isten iránt azáltal, hogy jobban megismerjük őt. Az Ő ismeretének izgalma nem fog elmúlni. A vágy, hogy jobban megismerjük őt minden cselekedetünket motiválni fogja. Elképzelni azt, hogy Istent imádni unalmas, az lenne, hogy ráerőltetjük a Mennyre a dicsőítéssel kapcsolatban szerzett rossz tapasztalatainkat. A gonosz eltökélt, hogy a gyülekezetet unalmassá tegye, és mikor tényleg unalmas, azt feltételezzük, hogy a Menny is olyan lesz. De a gyülekezet lehet izgalmas és az imádat felüdítő. A Mennyben ilyen lesz. Meglátjuk majd Istent és megértjük miért élvezik annyira az angyalok és mindenki más Isten imádatát.

A szívek a földön mondhatják azt egy örömteli megtapasztalás közben:

„Nem akarom, hogy ez megszűnjön." De az előbb-utóbb megszűnik.

A szívek a mennyben pedig azt mondják: 

„Azt akarom, hogy ez örökké tartson.” És fog is. Ennél nincs jobb hír.   

J.I.PACKER

Ismersz olyan embereket, akik nem tudnak unalmasak lenni, még ha akarják akkor se? Bizonyos emberek egyszerűen lenyűgözőek. Úgy tűnik örökké tudnám őket hallgatni, de tényleg. De végül azt érezném, hogy elég volt. De Istenből sosem elég. Nincs vége az ismeretének, nincs vége mindannak amit meg tud tenni, nincs vége annak aki Ő. Ő lenyűgöző a lényének mélyéig, és ezek a mélységek sosem lesznek kimerítve. Nem csoda, hogy a Menny lakói mindig visszairányítják tekintetüket rá – nem akarnak semmiről lemaradni.

Néha napközben, ahogy dolgozom az irodámban, a térdeimen kapom magam és hálát adok Istennek a jóságáért. Mikor étkezünk a feleségemmel, beszélek egy baráttal, vagy elviszem a kutyánkat sétálni, imádom Istent az ő jóságáért. A világ tele van imádatra indító dolgokkal – az Új Föld túlcsordul majd ezektől. Nagy örömet találtam azokban a pillanatokban, mikor elvesztem a dicsőítésben – sokszor gyülekezeti alkalmak közben – de ezek túl mulandóak. Ha már belekóstoltál az igazi imádatba, akkor sokkal többet vágysz rá, és nem kevesebbet.

„Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” (Efézus 5:19-20). A zene amit létrehozunk nem a gyülekezeti éneklés. Ez a szívünkben van és a mindennapi életünkben. Volt már olyan, hogy valaki tett érted valamit és annyira hálás voltál, hogy nem győzted megköszönni? Így kellene érezzünk Istenről is.

Isten szentsége ami Ézsaiást is letaglózta, teljes mértékben megragadó a szentté tett szíveknek.

J.C.Ryle ezt írja: „Földi szentség nélkül nem leszünk felkészülve arra, hogy élvezzük a Mennyországot. A Mennyország egy szent hely, a menny Istene egy szent lény, az angyalok szent teremtmények. A szentség mindre rá van írva a Mennyben…. Hogyan éreznénk magunkat boldognak otthon a mennyben, hogy ha szentség nélkül halunk meg?”

A Mennyben, Isten dicsőítése nem lesz korlátozva időre ami megmondja mikor kezdjük és meddig tartson. Át fogja hatni az életünket, meg fogja eleveníteni a testünket és táplálni fogja a fantáziánkat.

KRISZTUS ÉS A MENYASSZONYA

Jonathan Edwards a Mennyben élő emberekről ezt mondta, „Ahogy növekednek Isten ismeretében és Isten munkájában, annál inkább fogják látni az Ő fenségét; és minél többet látnak az Ő fenségéből… annál inkább szeretni fogják Őt; és minél inkább szeretik Istent, annál több élvezetet és boldogságot . . .kapnak majd Őbenne.”

Jézus barátnak nevezte az ő tanítványait (János 15:5). Hasonlóan, hozzánk is mély érzelmekkel viszonyul. A jó barátság jellemzője a növekedés. A Menny Istenével való barátságban van tér a legnagyobb növekedésre, az Ő kimeríthetetlen nagysága miatt. De a mi Krisztussal való kapcsolatunk még a barátságnál is tovább megy.

„Boldogok azok akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jelenések 19:9). Már az is elég lenyűgöző, hogy meg vagyunk hívva a Király menyegzőjére. Ami ennél is lenyűgözőbb, hogy mi leszünk a menyasszonya. (Gondolkozz el ezen egy pár millió évet!) Van egy intimitás a férj és a feleség közt ami magába foglalja a közeli barátságot, de mégis felülmúlja.

Krisztus visszajövetele nem csupán azt fogja jelenteni, hogy az Atya megmenti a gyermekeit, hanem azt is, hogy a Vőlegény megmenti az ő menyasszonyát. Mint az egyház, részesei vagyunk a végső Hamupipőke sztorinak – megmentve egy olyan otthonból ahol dolgoznunk kell, sokszor elismerés és jutalom nélkül. Egy nap majd a Herceg karjaiban fogunk elvitetni az ő palotájába, ahol élni fogunk. Amikor a „Bárány menyegzője eljött” (Jelenések 19:7), az Új Jeruzsálem, amiben nem csak épületek hanem Isten népe is lakozik, lejön majd a Mennyből, „felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve” (Jelenések 21:2); „felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba” (Jelenések 19:7-8). Az univerzum szemei a Vőlegényen lesznek, és a menyasszonyon akiért életét adta.

Még mindig élénk emlékeim vannak a feleségem és a lányaim tiszta szépségére, amikor menyasszonyi ruha volt rajtuk. Az egyházat, Krisztus menyasszonyát, ugyancsak tisztaság kellene jellemezze mint egy megfelelő ajándék a Vőlegényünknek, a herceg aki végtelenül hűséges volt hozzánk.

Ha megkérdeznélek, „Mit jelképez a tiszta gyolcs a menyasszonyon?” lehet azt mondanád, „Krisztus igazsága ami betakar minket.” Valójában azonban a textus mást mond: „ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti” (Jelenések 19:8). Kizárólag a Vőlegény munkája miatt lehetséges az, hogy a választott hercegnő, az egyház, bemehet az ő Urának jelenlétébe. Mégis, a menyasszonyi ruháját a sok hűséges cselekedetei szőtték, miközben távol volt a Vőlegényétől a bukott Földön. Ez a kép megragadó. Minden ima, minden ajándék, minden böjtben töltött óra, minden kedvesség a rászorulók felé, ezek mind szálak amik bele lettek szőve a menyasszonyi ruhájába. Az ő cselekedeteihez a Lélek adott erőt, és a Földön élt életét azzal töltötte, hogy szőtte a menyasszonyi ruháját arra a napra, amikor csatlakozni fog az ő szeretett Vőlegényéhez.

Ez egy csodás okot ad arra, hogy életben maradjunk, még akkor is ha távol vagyunk a mi szerelmünktől. Miért? Mert még nem fejeztük be a menyasszonyi ruhánk szövését. A menyegző közeledik, de még van dolgunk annak érdekében, hogy tisztán jelenjünk meg az Urunk előtt. Nagyon várjuk az ő visszajövetelét, de nem ülünk tétlenül addig. Egy részünk kevesebb napot szeretne a jelen és a menyegző között, mert nagyon várjuk már, hogy a szerelmünkkel legyünk az új otthonunkban. De egy másik részünk több napot szeretne, hogy jobban fel tudjunk készülni a menyegzőre, hogy szőjük a ruhánkat Isten iránti hűséges cselekedetekkel.

Ez a kép gyönyörű, ugyanakkor potenciálisan zavaró is. Egy tiszta menyasszony nem akar hiányos öltözetben megjelenni az oltárnál az ő szeretett Vőlegénye és a sok vendég előtt. De ha szorgalmas volt a felkészülésben, akkor a ruhája valódi és teljes lesz.

MAGÁHOZ VONZ, DE NEM ASSZIMILÁL

Különbséget kell tegyünk Isten meglátásának biblikus ígérete és a Buddhizmus, Hinduizmus, vagy a New Age miszticizmus tanai között, amikben az egyén felszívódik vagy asszimilálódik a Nirvana -ba. Ugyan Isten magához vonz majd, de nem fog minket magába szívni. Még ha el is veszünk Isten hatalmas lényében, nem fogjuk elveszíteni az identitásunkat amikor majd meglátjuk őt. Épp ellenkezőleg, megtaláljuk azt. „Aki elveszti életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16:25).

„Isten gyermekei nem fognak felszívódni vagy részesei lenni Isten lényének közvetlen módon,” írja Cornelius Venema. „Isten emberei látni fogják őt mindenféle jelenlegi bűnös korlát nélkül. Semmilyen bűn okozta kábulat, semmiféle hallást gátló dolgok, vagy vakság nem fogja zavarni az ismeretüket Isten szépségéről.”

Nem fogjuk ismerni Istent teljes mértékben, de pontosan fogjuk ismerni őt. Többé nem fogjuk elferdíteni és eltorzítani az igazságot Róla. Némelyek úgy festették le ezt a boldogító képet mint amiben mindenki egyénileg keresi Istent. Ez jellemző a mi nyugati kulturális függetlenségünkre, hogy a Mennyországról nagyon individualizált módon gondolkodunk. De Isten minket közösségként is lát, mint Krisztus menyasszonya, mint része egy hatalmas örök közösségnek, amiben együtt szeretjük majd az Urat, és közös tevékenységünk lesz az ő dicsősége. Mindig is egyéniségek leszünk, de a Mennyország nem az individualizmus helye lesz.

Mi sem vagyunk egyéni menyasszonyai Krisztusnak; közösen vagyunk Krisztus menyasszonya. Krisztus nem poligám. Ő egy menyasszonnyal fog házasságra lépni, nem több millióval. Mi egymáshoz tartozunk és szükségünk van egymásra. Nem csak a saját tisztaságunkra kell vigyázzunk, hanem egymáséra is. A testvéreink őrizője vagyunk. A tény, hogy sok hitvalló keresztény nem része egy helyi gyülekezetnek csak bizonyítja a túlindividualizált lelkiségünket. Az Ige azt tanítja, hogy szükségünk van egymásra, és nem kellene visszavonuljunk egymás közösségétől, tanításától és elszámolhatóságától. Nem biblikus azt elképzelni, hogy sikeresen tudjuk keresni Isten egyedül (Zsidók 10:25). Mivel részesei leszünk a szentek közösségének egy örökkévalóságágon át, és mivel együtt fogjuk Krisztust szolgálni és imádni örökké, hogy jól fel tudjunk készülni a Mennyországra, szükséges részesei legyünk az Egyháznak már most.

NINCS VERSENGÉS KRISZTUS ÉS A MENNYORSZÁG KÖZT

Egy férfi azt mondta nekünk egy alkalom alatt, „Azon kapom magam, hogy vágyok a Mennyország után.” Miután elment, valaki azt mondta nekem, „Nem inkább Isten után kellene vágyjon a Mennyország helyett?” Ez lelkinek hangzik de tényleg az? A Biblia pozitív módon beszél arról, hogy „vágyódunk egy jobb országra” (Zsidók 11:16). Nem ismerem ennek az embernek a szívét, de a kijelentése biblikus alapokon nyugszik. Egy helyes vágyódás a Menny után egy Isten iránti vágyódás, és Isten iránti vágyódás a Menny utáni vágyódás. Ha megértjük, mi is a Menny valójában (Isten tartózkodási helye) és kicsoda Isten, akkor nem fogunk ellentétet látni a kettő közt. Egy nő aki vágyódik ismét találkozni a férjével simán mondhatja azt is, hogy „Csak haza akarok menni.”

Többször tettem fel ezt a kérdést különböző formában: „Miért beszéljünk a Mennyről mikor beszélhetünk Jézusról?” A válasz az, hogy a kettő nem választható el. Egy személy számára lettünk teremtve (Krisztus), és egy hely számára is (Mennyország). Nincs verseny Krisztus és a Mennyország között.

Minden menyasszony aki szerelmes a férjébe az leginkább vele akar lenni. De ha ő elmegy, hogy építsen egy gyönyörű helyet neki, ez nem fogja a menyasszonyt izgalomba hozni? Nem fog gondolni a helyre és beszélni róla? Dehogynem. Sőt, a vőlegény ezt el is várja! Ha azt mondja a menyasszonynak, „Elmegyek egy helyet készíteni neked,” ebbe beleérti azt is, „Szeretném ha várakozva néznél a jövőre.” Az ő szeretete és vágya ez a hely iránt – ahol a férfival együtt fog élni - elválaszthatatlan a férje iránt érzett szerelemtől és vágytól.

Némelyek hibásan azt feltételezik, hogy a Mennyország csodái, szépségei, kalandjai és csodálatos kapcsolatai szükséges, hogy valami módon vetélkedjenek azzal aki ezeket teremtette. Isten nem fél attól, hogy mi túlságosan izgatottak leszünk a Mennyországgal kapcsolatban. Végül is a Menny csodái nem a mi ötletünk, hanem az övéi. Nincs ellentmondás aközött, hogy várjuk a Menny örömeit, és hogy örömet találunk Krisztusban. Ez mind ugyanannak a csomagnak a része. Az új ég és Föld csodái a fő eszközei lesznek annak, ahogy Isten megmutatja a szeretetét nekünk.

Képzeljük el Ádámot és Évát az Éden Kertben. Éva azt mondja Ádámnak, „Nem fantasztikus ez a hely? A nap az arcomon csodás érzés, a kék ég lenyűgöző. Ezek az állatok is gyönyörűek. Próbáld csak ki a mangót- nagyon finom!”

El tudnád képzelni Ádámot, hogy ezt válaszolja: „Éva, a fókuszod nem helyes. Nem kellene a szépségről, felüdülésről és finom gyümölcsről gondolkodnod. Csak Istenről kellene gondolkodnod.”

Ádám sose mondta volna ezt, mert mikor Éva ezeken tűnődött akkor Istenről gondolkodott. Hasonlóképpen, mikor élvezzük azt amit Isten adott nekünk, az nem kellene elválasztható legyen az ő dicsőítésétől, magasztalásától, és értékelésétől. Isten tiszteletben részesül a mi hálaadásunk által, és azáltal is ha élvezzük őt.

Hallottam már olyat is, hogy „Isten és nem a Menny a mi örökségünk.” Tényleg Isten a mi örökségünk (Zsolt. 16:6), de a Mennyország is (1 Pt. 1:3-4). Isten és a Mennyország – a személy és a hely – annyira szorosan kapcsolódnak, hogy néha felcserélhető módon utal rájuk a Biblia. A tékozló fiú ezt mondta, „Vétkeztem a Menny ellen” (Lk. 15:18,21). Keresztelő János azt mondta, „Semmit sem kaphat az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki” (János 3:27). Miért nem mondta, hogy Isten a Menny helyett? Mert Isten ennyire szorosan összefüggésbe tette magát a Mennyel. Ez az ő helye. És ez az ő ötlete és nem a miénk. Ő adhatta volna nekünk a személyét a helye nélkül. De nem ezt tette.

Szóval, a Mennyről való tűnődés nem kellene úgy feltűnjön mint egy akadály Isten megismerésében, hanem mint egy eszköz az Ő megismerésében. A végtelen Isten felfedi magát nekünk tapintható, véges kifejezésekben. A megtestesült Krisztus után, a Mennyország fog a legtöbb mindent elmondani nekünk Istenről mint bármi más. Pár ember mondta már nekem, „Én csak Jézussal akarok lenni- az se érdekel ha a Mennyország csak egy kunyhó.” Hát, Jézust pedig érdekli. Ő azt akarja, hogy várjuk a Mennyországot és élvezzük a magasztosságát és ne mondjuk azt, hogy „Nem különösebben izgat” vagy „Én egy kunyhóban is ugyanolyan boldog lennék”. Mikor elmész meglátogatni a szüleidet abban a házban ahol felnőttél, nem sértés nekik azt mondani, hogy „Szeretem ezt a helyet.” Ez dicséret. Örülni fognak neki, nem veszik bántásnak.

Minden gondolat a Mennyről Isten felé kellene vigye a szívünket, ugyanúgy ahogy minden gondolat Istenről a Menny felé fogja vinni szívünket. Ezért mondhatta azt Pál, hogy állítsuk szívünket a Mennyre, nem csak „állítsátok Istenre a szíveteket.” Egyiket tenni a másikat is hozza magával. A Menny nem lesz egy bálvány ami verseng Istennel, hanem egy lencse amint keresztül látjuk majd Istent.

Ha méltatlan gondolataink vannak a Mennyről, akkor méltatlan gondolataink vannak Istenről. Ezért van az, hogy a hagyományos karikatúra a Mennyországról rossz képet fest Istenről és hátrányosan befolyásolja a vele való kapcsolatunkat. Ha képesek vagyunk jobban szeretni a Mennyországot – azt a Mennyországot amit Isten a Szentírásban bemutat – akkor elkerülhetetlenül Isten is jobban fogjuk szeretni. Ha a Menny betölti a szívünket és elménket, Isten fogja betölteni a szívünket és elménket. Akik szeretik Istent azok többet kell elmélkedjenek a Mennyországról, nem kevesebbet.

* A sorozat Randy Alcorn - Heaven (Mennyország) című könyve alapján készült igehirdetések gyűjteménye

Fordította: Szekeres Tamás