✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI


LELKIMUNKÁSOK ÉS KRITIKUSAIK

(2) Krisztológiai alapok

2021. november 02. - KMAKH

TARTALOM I. RÉSZ: A KRITIKÁVAL VALÓ MEGKÜZDÉS BIBLIAI ALAPJAI 2. A KRITIKÁVAL VALÓ MEGKÜZDÉS KRISZTOLÓGIAI ALAPJAI Az ősidőktől folyó háború a kígyó és Éva magva között Isten Fiának testtélételekor, az Ő kereszthalálában érte el csúcspontját. A szövetségkötés történetei mind ezt a…

Tovább

LELKIMUNKÁSOK ÉS KRITIKUSAIK

(1) Bevezető - Bibliai alapok - Ószövetség

TARTALOM ELŐSZÓ Talán keserű szájízzel olvasod a címet. Valószínű jogosan. Azonban, ez a tanulmány arra hivatott, hogy segítségére legyen lelkimunkásoknak – és másoknak is – hogy úgy tudjanak a kritikákra reagálni, hogy látható legyen, hogy a szívük, nyelvük, ajkaik Jézus Krisztus édes…

Tovább

ISTENNEK EMBERE (AZ ÚJ ÉVBEN)

1 Tim 6:11-16

Timóteusnak, mint Isten szolgájának, pásztorolnia kellett az Efézusi gyülekezetet. Erre hívta el Isten. De eközben, ügyelnie kellett és gondot kellett viseljen saját magára is, ahogy Pál meghagyja neki a 4:16-ban „viselj gondot magadról!” Itt az Igében rátér arra Pál, hogy miként viseljen gondot…

Tovább

A LELKIPÁSZTOR

Feladatai

"Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem…

Tovább

PÉTER ANYÓSÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

(3) A Hálaadás szolgálata

Péter anyósa nagy láztól szenvedett, és a Megváltó kezének érintésétől és az Ő szavának ereje folytán meggyógyult. Isten kegyelme nem biztosít be minket a próbák elkerülésére. Péter és András háza (mindketten ott voltak) különösen is kedvelt volt, sok más ház mellett is elhaladt Isten kegyelme,…

Tovább

PÉTER ANYÓSÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

Krisztus második gyógyító csodája, amelyet megvizsgálunk Péter anyósának meggyógyítása. Ez az első annak a legalább nyolc csodának, amelyről tudunk és Péterhez kötődik valamiképp. Az ő nevét több csodával kapcsolatos történetben említi a Szentírás, mint a tizenkét…

Tovább

A LELKIPÁSZTORFELESÉG BÁTORÍTÁSÁNAK 7 MÓDJA

Akarj áldássá válni a lelkipásztorod felesége számára

Tartottál már valaha rózsaszirmot a kezedben azon gondolkodva, mennyire törékenyek és finomak? A rózsáról úgy tartják, hogy ő a „Virágok Királynője”. Ez a gyönyörű virág a szeretet, szerelem, romantika, szépség és a gyönyörűség szimbólumává vált. Minden virága…

Tovább

7 IRÁNYELV A GYÜLEKEZETI KIREKESZTETTSÉG ÉRZÉSE ELLEN

Az Úr közösségre és kapcsolatokra teremtett minket. Jól elvagyunk a munkaközösségben, a családi kapcsolatokban, a stabil baráti körben és a boldog gyülekezeti családban. Lehet-e ez alapján csodálkozni azon, ha a Sátán mesterien keresi az alkalmat arra, hogy kieszközölje az emberek elszigetelését?…

Tovább
süti beállítások módosítása