Vannak, akiket nagyon felháborít az a gondolat, hogy a jelenlegi mennyország egy fizikai hely is lehet. Mindig arra voltunk tanítva, hogy a mennyország egy lelki, szellemi hely. És ha azt halljuk, hogy fizikai, akkor azonnal behúzzuk a vészféket és azt mondjuk, nem lehet, mert másképp hallottuk eddig. Arra a kérdésre, hogy bebizonyítsuk az Igéből, hogy a mennyország nem lehet fizikai hely, sokan a János evangéliumából idézik a 4:24-et, ahol azt olvassuk: „az Isten lélek!” De azt mondani, hogy Isten lélek egy egészen más dolog, mint azt mondani, hogy a mennyország is lélek, vagy lelki. Végül is a mennyország nem egy és ugyanaz Istennel.

„Hát, az elég lehangoló, ha te azt hiszed magadról,” mondta összerezzent arccal. „Téged boldoggá tesz az, hogy ennyire negatív képed van önmagadról?”

Nem erre a válaszra számítottam. Miközben feleségemmel épp az evangéliumot osztottuk meg Ryan-el és Meg-el – két idegennel, akikkel az étterem bárjában találkoztunk – a rossz hírről beszélgettünk, ami a jó hírt jóvá teszi: mégpedig, hogy természeténél fogva minden férfi és nő lelkileg halott a bűneikben és bűnös egy szent Isten előtt. Ryan nem tiltakozott az ellene felhozott vádirat ellen; ő csak azt kérdőjelezte meg, hogy hogyan tud valaki egy egészséges önképpel élni miközben ezt elhiszi.

„Amint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad." ~ János 2:9-10

A kánai menyegzőről olvasható történetből kiderül, hogy az Úr Jézus által alkalmazott szabályok teljesen ellentétben állnak a világ szabályaival. Az ördög, és ez a világ, először mindig a jót adja és mutatja, és ahogy halad előre az ember a bűnökben, a jótól a rossz felé igyekszik. De a hívő embernek az Úr Jézus először a rosszat adja, a keserű poharat, de ahogy halad a hívő ember a menny felé, neki egyre jobb lesz.

Továbblépve a jelenlegi mennyországról szólunk. Ezzel foglalkozunk a következő 3 részben. Pál apostol szerint nagyon fontos az, hogy a hívő ember megtudja mi vár rá, amikor meghal: „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felöl, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük.” (1 Thessz. 4:13) Az elaludtak alatt Pál mindazokat a hívőket érti, akik meghaltak. Ha életben leszünk mi, hívők, amikor az Úr Jézus visszajön, akkor arról biztosít minket Pál, amit a 17-18.v.-ben ír: „azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.” Ahogy említve volt, ez a sorozat leginkább az örökkévaló mennyországról szól, arról a helyről, ahol örökké élni fogunk a végső feltámadás után. De mivel sok hívő testvérünk, szerettünk már eltávozott, és mi is el fogunk távozni, hacsak el nem jön addig az Úr Jézus, ezért nagyon fontos megnézni azt, hogy mit tanít a Biblia a jelenlegi mennyországról – arról a helyről, ahová a hívők távoznak most, amikor meghalnak.

A TIZENHATODIK SZÁZAD

 LUTHER, KÁLVIN ÉS A REFORMÁCIÓ

A XVI. század az Újkor kezdete az egyik legnagyobb vízválasztó korszaka a történelemnek, mely szemtanúja volt a Protestáns Reformációnak. A Reneszánsz bibliai skolarizmusából (ebben a korban született Bibliamagyarázó írásokból, elvekből), a hagyományos, klasszikus tanulmányozás helyreállításából és a XV. és korai XVI. századi hű szolgák buzgóságából merítve a Reformáció a legnagyobb megújulása volt a keresztyén egyháznak, gyülekezetnek Pünkösd óta.

Az iskolakezdés kapcsán, rögtön a mondanivalóm elején, nem tarthatom magamban azt az információt, hogy a Példabeszédek könyve egy érdekes írásmű a Bibliában; Salamon nevéhez kötődik, témája pedig életbölcsességek bemutatása. Az említett könyvnek akár a „Lépések az egészség, jólét és a bölcsesség megszerzéséhez” címet is lehetne adni. Tehát Salamon hatalmas értéknek tartotta a tudást, csakúgy, mint ahogy minden jó tanuló annak tartja. A Példabeszédek könyvében ezt olvashatjuk: „Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret. Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek.  Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (Péld. 2:1-9).

"Amint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad." János 2:9-10

A násznagy, akinek a szavait olvashatjuk az Igében, többet mondott, mint amennyit ki akart fejezni. Több igazságot is elmond, mint amit ő akkor elképzelt. Mert ennek a világnak az az életelve, hogy: először a jó bort az asztalra, és amikor az emberek megittasodtak, akkor jöhet a rosszabb bor! Sok csalódott lélek megkóstolta már ezt. Rengetegen tapasztalták már -hogy akár barátokkal is-, beszédük először olyan, mint a vaj, nyájas, kedves, de utána kihúzzák a kardot. Sajnos nem csupán az embereknél működik ez így, hanem a természetnél is. Fiatalként a legjobbat kapjuk tőle, öregkorban pedig gyengék vagyunk. Nem szabad megbíznunk a jelenvaló világ dolgaiban. Mindig is ez volt a bűn mottója: először a jó bort, majd, ha az emberek megittasodtak, utána a rosszat. Az ördög lakomáján hűséges az ő saját szabályaihoz, mert először a jó bort teszi az asztalra, majd, ha az emberek megittasodtak, előhozza a rosszat. Ha megnézzük az Úr Jézus vacsoráját, és azt a vendégséget, amit ő kínál, meglátjuk, mennyire igaz lesz róla, amit a násznagy mondott ezen a menyegzőn: te a jó bort ekkorra tartottad! Az Úr Jézus vacsorája mindig jobb és jobb lesz!

Ma azzal a fontos témával foglalkozunk, hogy tudhatja-e valaki biztosan, hogy a mennyországba jut, vagy nem. Moody úgy nyilatkozott erről: „hamarosan olvasni fogjátok az újságban, hogy Moody meghalt. Ne higgyétek el egy pillanatra sem. Sokkal élőbb leszek én akkor, mint bármikor előtte.” Halálos ágyán azt mondta: „Íme, végre a menny megnyílik előttem!”

Régi ősi városokban mindig őriztek egy tekercset, ahová felírták a város polgárainak a nevét. Volt nyilvántartásuk. Amikor valaki be akart menni a városba, az őrök mindenkit leellenőriztek úgy, hogy az illető nevét kikeresték erről a listáról, és ha rajta volt, beengedték, ha nem volt rajta, nem engedték be. Így tartották távol a bűnözőket és az ellenséget. A mennyország kapujánál is lesz egy ilyen ellenőrzés, és úgy olvassuk a Jelenések könyvében: „És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jelenések könyve 21:27).

Minden július 4.-én a Függetlenség Napját ünneplik Amerikában. Ez az ünnepnap bizonyos kérdéseket vet fel a nemzeti elköteleződésről azok számára akik idegenek, száműzöttek, ellenségek, zarándokok vagyunk ezen a földön. „Zarándokok és hazafiak” – ez volt egyik korábbi témánk a 378. fejezetben. Ebben az évben alaposabban taglaljuk a hazaszeretet témáját a helyi gyülekezetben, ehhez kapcsolódik egy fontos levél egy Scott nevű lelkipásztortól, aki ezt írta: „John lelkész, létezik a hazaszeretetnek valamilyen elfogadható kinyilvánítása az istentisztelet keretében?” Nagyon konzervatív, hazafias szellemű közegben nőttem fel, ahol minden nemzeti ünnepet a vasárnapi istentisztelet keretében megünnepeltünk, beleértve Július 4.-ét, a Veteránok napját, az Emlékezés napját, a 9/11-et, stb. Nagy gyakorlata volt az olyan szokásoknak mint a zászlók lengetése, és a hazafias énekek éneklése. Rendjén van ez így? Egy ilyen gyülekezet pásztora vagyok, de ez a hazafiasság kényelmetlen számomra.”

„Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. Amint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad. Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.” - János 2:5-11

Felesleges csodákat soha nem hajtott végre Jézus. Megtehette volna, hogy a csoda része legyen az is, hogy az üres kővedreket megtölti vízzel vagy borral. De nem tette ezt, hanem bevonta a szolgákat is. Tehát amit mi is megtehetünk, mindig tegyük meg, a csodát pedig bízzuk az Úrra.