Nagyon meglepő és csodálatos azt látni, hogy a Megváltás fogalma a Bibliában egy visszatérést feltételez az eredeti állapothoz, a bűn előtti helyzethez, amikor minden szép és jó volt, mentes minden rossztól. Megváltani, megszabadítani azt is jelenti igazából, hogy visszavásárolni, helyre állítani azt, ami elromlott. A megváltás lényege megszabadítani egy foglyot, egy rabot a rabságtól, visszaadni neki azt a szabadságot, amivel korábban rendelkezett.

Az egész világegyetem Isten dicsőségére lett teremtve. De az emberiség fellázadt, és így az egész világ a bűn terhe alá süllyedt. Mégis, tudnunk kell azt, hogy Istent nem meglepetésszerűen érte az, amikor a kígyó elcsábította Ádámot és Évát az Édenkertben, és bűnre vezette őket. Már akkor volt Istennek egy terve, ami által megváltja az embereket és az egész világot a bűntől, a romlástól és a haláltól. Úgy, ahogy ígéretet tett arra, hogy újjáteszi az embert, úgy újjáteszi a Földet is és az egész világot.

AZ ELLENTMONDÁSOK KORA

A XX. század a nagy ellentmondások kora volt, míg a világ egyes részein a gyülekezet hanyatlott, addig más részein növekedett és virágzott. A század első két évtizedében nyugaton sokan elképzelték a keresztyénség miként fog győzedelmeskedni a béke és fejlődés arany korszakában, azonban ez a kép csakhamar meghalt a két világháború okozta vérontásban és pusztításban.

A racionális modernizmus támadta a Szentírás megbízhatóságát, nagy felekezeteket küldve a gyors hanyatlásba, miközben a „a Bibliáért vívott harc” szorongatta őket. Ugyanebben az időszakban, a pünkösdista irányzat megjelent, mint a metodizmus mellékága, mely egy jelentős harmadik ágává lett a kereszténységnek, majd az 1970-es években a karizmatikus mozgalommal bővült. Ugyan a református hit háttérbe szorult a század első évtizedeiben, de 1960 óta helyreállt az Atlanti óceán mindkét oldalán, a fejlődő világ sok része felé bocsájtva ágait.

„Simon pedig így felelt: Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálókat.” Lukács 5:5

Az idézett szövegrészlet Péter kijelentését idézi a számunkra, valamint az ő engedelmességét: Jézus szavára megteszi a szakmai szempontból hibának tűnő cselekedetet. A világmindenség, másnéven a teremtett világ, az Úr szavára jött létre, és az Ő gondolatainak engedelmeskedik. Az Úr az első mozgató, az egész világ az ő hatására lendült mozgásba, és manapság is az Ő akaratának engedelmeskedik. A természeti képződmények -eső, hó, és minden más- Isten szavára jönnek létre és működnek. Isten a történelemre is hatást gyakorol: országok jönnek létre szavára, vagy éppen tűnnek el.

A Mennyországról szóló következő három rész arról fog szólni, hogy milyen messze hat, mit foglal magába az Úr Jézus megváltói munkája. Nagyon sok könyv, ami a Mennyországgal foglalkozik, meg sem említi az Új Földet. Más könyvek pedig úgy írnak az Új Földről, hogy az igazi természetét tagadják vagy elferdítik.

Isten az Új Földön fog lakozást venni, oda költözik, ahogy a Jelenések könyvében találjuk. A Menny és Föld nem lesznek már elválasztva egymástól, ahogy az most van, hanem eggyé válnak, egyesülnek. De ha kihagyjuk az Új Földet a megváltottak végső, örök életéből, ezzel leszegényítjük a Biblia tanítását az eljövendő örök Mennyországról.

Nejem és én kedveljük a tengerpartot.

Feleségem a Los Angeles menti gyönyörű partok mellett nőtt fel, ahonnan majd a havas Minnesotába repítettem. Vannak vizeink Minneapolisban, csak félévig egyszerűen be vannak fagyva. Némi tengerparti élményként, legalábbis Kaliforniában, marad a napfény. Itt is hasonló az időjárás, kék ég, égető nap, enyhe szellő – legalább két-három hétig minden évben.

A tengerpart élvezeténél mégis több az az élmény, amikor annyira közel lehetsz egy olyan nagy valamihez.

Valami mélyen végbemegy bennünk, amint fel-alá járkálunk a parton, a víz a lábunkra fröcsköl, és a képzeletünket meghaladó végtelen hullámokat bámuljuk.

„Egyszer, amikor a Genázáreti-tó partján állt, és a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, látott két hajót vesztegelni a vízen, melyekből kiszálltak a halászok, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, megkérte, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól, majd leült és a hajóból tanította a sokaságot. Amikor befejezte beszédét, azt mondta Simonnak: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon pedig így felelt: Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálókat.” ~ Lukács 5:1-5

A csodát, amiről szó lesz, Jézus a Galileai-tengernél hajtotta végre. Mivel Jézus sokat időzött itt, ezért egyesek véleménye szerint a Föld legszentebb tengeréről van szó. Húsz kilométer hosszú és tíz kilométer széles, valamint a Jordán keresztül folyik rajta. Az idők során változott ennek a földrajzi képződménynek a megnevezése: a fenti idézetben Genázáreti-tó, egy másik csodánál Tibériás tengere, míg az Ószövetségben Kinneróth tengere. A Genázáreti-tó elnevezés az őskorból származik, és egy kisebb földterületről kapta a nevét, ami a tó nyugati oldalán helyezkedett el. Az Úr Jézus idejében a parton több gazdag város is volt, tehát nem volt ritkán lakott.

Az egyik neves bibliamagyarázó személy a következő vallomást tette: ,,Gyermekkoromban, a mennyország gondolata valóságos félelmet és rettegést okozott nekem. Jobban féltem a menny gondolatától, mint a pokol gondolatától. Mert a mennyországot úgy képzeltem el, mint egy olyan helyet, ahol folytonosan csak vasárnapok lesznek, folytonos, véget nem érő istentiszteletekkel, amitől soha örökké nem lehet majd szabadulni.” (David Lloyd George)

Elég sok mindent megtudhatunk a jelenlegi mennyországról a Jel. 6:9-11 szakaszból: „és mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.” Ebből a három igeversből hadd figyeljünk meg egy pár fontos jellemvonást, amit megtudhatunk a jelenlegi mennyországról:

A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD

A NAGY ÉBREDÉS

A XVIII. század a keresztyén Európát folytonos vallási háborúskodás és vérontás közepette találta. Az értelmiségi réteg a felvilágosodás korának eszméit vallotta magáénak, amely az ok-okozati viszonyt tartotta a legfelsőbb tekintélynek. A teológia a filozófia tárgyává vált. A deizmus azt tanította, hogy Isten teremtette a világot, alárendelte azt a természet törvényeinek és aztán valamiképpen kilépve, Isten a természet folyásának engedte át a teremtettséget, a természet törvényei lettek az irányítói és meghatározói mindennek. Ez nyilván nem a Biblia Istene, a deizmus elutasította Isten kinyilatkoztatását az ok-okozati viszonyok, érvelések javára. A racionalizmus dominált a XVIII. században és még napjainkban is befolyással van a teológiára.

Íme egy újabb ok a hálára. Köszönjük! 
Az oldal olvasottságát növelhetjük az által is, hogy a kedves olvasókat kérjük, hívják meg FB ismerőseiket az oldalra! (Ez egyetlen kattintással elérhető a FB oldalunkhoz látogatva). 
Hála Istennek mindenért!

Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” (Lukács 5:4).

Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. (János 21:6).

Az Úr Jézus élete egyfajta prédikációnak is tekinthető. Hatásosak voltak mind a beszédei, mind pedig a cselekedetei. Sok esetben a csodák által hangosabban és jobban át tudta adni üzenetét az embereknek, mintha szavakkal tanított volna.