(…) amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?” (Márk 8:19-21)

Jézus előbb idézett szavainak elhangzása előtt a tanítványok éppen egy hajón tartózkodtak és aggodalmaskodtak, mivel elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Úgy vélték, hogy a Mester biztos, hogy kritizálni fogja őket meggondolatlanságukért. Ez elkerülhetetlennek tűnt, mivel Jézus nem sokkal korábban arról beszélt nekik, hogy a tartsák magukat távol a „farizeusok kovászától”. Mivel a tanítványok nem értették Jézus szavait, ezért helytelenül azt gondolták, hogy valódi kenyérről van szó. Mindez jól mutatja, hogy mennyire felületesen ismerték Jézus tanítását, holott már hosszabb ideje követői voltak.

Feltámadok a halálból...meglátom Isten Fiát, a Dicsőség Fiát, és magam is úgy ragyogok mint az a nap. Egyesülni fogok azzal aki Kezdettől fogva Létezik, magával Istennel, akinél nincs reggel, nincs kezdet…  Senki sem élhette túl azt, hogy meglássa Istent. Mégis, addig nem élek valójában, amíg nem látom meg Istent, és amikor megpillantom Őt, soha nem fogok meghalni. ~ John Donne

Fontos megalapozni egy világos képet az Új Földön feltámadt életünkről. Az előbbi fejezetekben leszögezett alapfogalmak nélkül, elkerülhetetlen, hogy az „Istent meglátni” fogalom a túlvilági élet plátói feltételezéseibe téved. Ha a mennyel kapcsolatos látásunk nem abban gyökerezik, hogy világosan megértjük a jövendő testi feltámadásunkat és földi természetünk igazságát az Új Földön, akkor az Istennel való együttlétünk képe többnyire a keleti miszticizmushoz hasonlít, nem pedig a bibliai keresztyénségre.

„Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld”. (Zsoltárok 63:2). Elképzeljük mennyi mindent akarunk megkapni, de valójában Isten után vágyakozunk. Isten jelenléte beteljesedést ad, az Ő hiánya szomjúvá és sóvárgóvá tesz. A menny utáni vágyunk, ami az Isten utáni vágy – egy olyan sóvárgás, mely nem csupán teljes bensőnket foglalja magába, hanem a testünket is. Istennel lenni a menny szíve és lelke. A menny minden más öröme ebből ered, és másodlagos Isten jelenlétének megtapasztalásához képest. Isten legnagyobb ajándéka számunkra mindig is az Ő személye lesz.

Azt hiszem csaknem mindannyian hallottunk már a statisztikáról, mely szerint az emberek 50%-a tesz valamiféle újévi fogadalmat, azonban ezeknek a fogadalmaknak a 88%-át nem sikerül teljesíteni. Ez több, mint elkeserítő. Ennek ellenére mégis hiszek az újévi fogadalmak létjogosultságában. Úgy hiszem ez remek alkalom arra, hogy megvizsgáljuk az életünk, és olyan választásokat tegyünk vagy határozzunk el, amelyekkel jobb életet élhetünk. Elég sokat olvastam a témában, hogy mit tehetek azért, hogy az elhatározások működjenek, megvalósuljanak. Arra jutottam, hogy annak ellenére, hogy sok tényező van, amely megakadályozhatja az elhatározás megvalósulását, amelyeket nem befolyásolhatunk, akad azért jó néhány akadály, amely kiküszöbölhető, elkerülhető. Íme, néhány ötlet arra nézve, hogyan hozzunk jó elhatározásokat, és hogyan törekedhetünk ezek megvalósítására.

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” – 1 Kor. 3:11-16

Egy nagyon komoly és hasznos igeszakasz áll előttünk! Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok? Akarod látni Isten templomát testvérem? Nem a templomi épület Isten temploma, az csak a találkozásunk helye. Te és én vagyunk Isten temploma. Isten mibennünk lakozik. Az ószövetségben Istennek volt egy temploma az ő népe számára. Az újszövetségben pedig Istennek van egy népe az ő temploma számára. Isten az Ő drága Szentlelke által mibennünk lakozik.

Mi vagyunk Isten temploma! Ennek a templomnak az alapja, a fundamentuma Jézus Krisztus. A gyülekezet Jézus Krisztusra épül, Ő az a kőszikla, aki fenntartja az Ő népét, a gyülekezetet. Ő a fundamentum: mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. És mi pedig erre a fundamentumra építünk. A 12. versben ez áll: ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentumra… – itt két fajta építőről van szó. Vannak, akik fát, szénát, pozdorját építenek, és vannak, akik aranyat, ezüstöt és drágaköveket.

Megnéztem, hogy Charles Spurgeon mit hitt a karácsonyról és jó kedvre derített az az erő amit ebbe a témakörbe hozott (pl. „a legnagyobb abszurditás a mennyek alatt...”). Ő nem adott különösebb jelentőséget Karácsony napjának. De mégis ünnepelte a megtestesülést, és mindent amit ez egy hívő számára jelent. Íme egy bevezető és egy epilógus egy prédikációjából ami 1855 December 23.-án hangzott el.

Nagyon keveset tudunk Jézus születéséről. Bár billiónyi előadásnak és végtelen találgatások sorának volt a tárgya, Lukács mindössze egyetlen mondatban beszél erről: „és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lukács ev. 2:7). Már-már szinte frusztráló ez a szűkszavúság, ugye? Ha én írhattam volna meg Jézus életének történetét, én hosszú bekezdéseket, oldalakat írtam volna a születéséről. Azzal kezdtem volna az írásom, hogy miért utazott együtt Mária és József, miért nem volt senki Betlehemben, aki szállást adott volna, aki befogadta volna őket a házába, hogy miért nem volt számukra jobb hely, mint egy istálló, ki lehetett még velük, amikor a csecsemő megszületett, és még sok minden mást is írtam volna erről. Minden részletről beszámoltam volna és semmit sem hagytam volna találgatásokra.

Isten nem ad meg számunkra minden részletet, amelyet szeretnénk, de megad minden részletet és információt, amire szükségünk van.

„…megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette,

mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.” 

Lukács 2:7

A próféták rég megmondták előre, hogy a Messiás Júda törzséből fog származni, és hogy Betlehemben fog megszületni. Emberileg nem sok esély volt erre, hiszen Mária a galileai Názáretben lakott, ott várták volna, hogy megszületik a gyermek. De Isten az Ő gondviselésében úgy rendezte a körülményeket, hogy a Messiás születéséről minden prófécia beteljesedjen. Ha meg volt írva, hogy Betlehemben fog megszületni, akkor ott is fog megszületni. Istennek gondja volt erre.

Így érkezik meg József és Mária Betlehembe. Mert rendelet érkezik Augusztus császártól, hogy vegyenek nyilvántartásba mindenkit ott, ahonnan származik. És József Dávid házából származott, ezért Betlehembe kellett utazzanak. Sokan utaztak akkor Betlehembe. A helybeliek valószínűleg a rokonaiknak és barátaiknak biztosítottak szállást, de Józsefnek és Máriának nem volt ilyen barátjuk ott. Másoknak a fogadók biztosítottak szállást, azonban mire József és Mária a nap vége fele megérkezett, már azok is tele voltak. És így, mivel már sehol sem maradt hely, ahol megszállhattak volna, csak egy istállóba térhettek be. És ott, egy egyszerű istállóban, az állatok között, szegény körülmények között, megszületik a világ megváltója, a dicsőség Királya.

Most hadd tekintsünk be oda mi is, abba az istállóba, ahol megszületik az Úr Jézus, a betlehemi jászolban, mert – ahogy az Ige mondja – nem volt nekik helyük a vendégfogadó háznál. Nézzük meg, miért kellett az Úr Jézusnak jászolban születnie, és hol van, illetve hol nincs számára hely ma sem.

„Majd beszállt hozzájuk a hajóba, és elállt a szél. Ők pedig szerfölött álmélkodtak magukban, mert még nem okultak a kenyerekből, mivelhogy a szívük még kemény volt.” ~ Márk 6:51-52

Ha a tanítványok megtanulták volna a leckét a kenyérszaporítás csodájából kiindulva, akkor tudták volna, hogy az Úr Jézus képes a sürgős és nehéz helyzeteket is megoldani, és kilátástalan, reménytelen helyzetekben is képes dicsőségét megmutatni. Szükséges komoly figyelmet fordítani ennek a történetnek az értelmezésére. Ha figyelmen kívül hagyjuk, könnyen beleeshetünk abba a hibába, amibe a tanítványok is. A Biblia így fogalmaz: „(…) mivelhogy szívük még kemény volt.”. Tehát a tanítványok még nem fogadták be, és értették meg eléggé Jézus tanítását. Kemény szív és fájdalmas hitetlenség olyan helyen jelenik meg, ahova elásták Isten elfelejtett kegyelmét, áldásait. Mint az a továbbiakban bizonyítást fog nyerni, Jézus csodái rendkívül összetett tanításnak minősülnek, számos jelentésréteggel.

Jelenlegi életünk abban az univerzumban folytatódik,

amelyben most a létünket megalapozzuk. 

(Dallas Willard)

Valahányszor egy csodálatos helyszínről a világ lélegzetelállító szépségét szemléljük – a fák és a virágok, a folyók, a hegyek fenséges látványát – belénk hasít a csalódás. Mi okból? Mivel tudjuk, valamikor mindezt magunk mögött hagyjuk. Vigasztalásként, de némi önkritikával is mondhatjuk: „ez a világ nem az én otthonom”. A teljes őszinteség kedvéért azonban elismerhetjük, hogy lényünk egy része nagyon szeretné otthonának mondani ezt a világot.

Voltaképpen azt akarjuk, hogy egy minden rossztól mentes, teljes szépségében tündöklő világban éljünk örökké – egy bűntől, haláltól, átoktól és ezek kínos következményeitől mentes világban.

Akik gyakran hangsúlyozzák a mennyei polgárjogunkat – és én egy vagyok ezek közül – abba a hibába esnek, hogy lekicsinylik földi kötődéseiket és azt az elhívást miszerint itt élnünk és uralkodnunk kell. Eszerint úgy gondolunk az örökkévalóságra mint egy a földtől elrugaszkodott spirituális állapotra, ahol a Föld maga egy távoli emlék, ha egyáltalán emlékszünk majd rá.

Ez a téves teológia Istent hibáztatja. Miért? Mivel azt tartja, hogy a földön soha nem valósulhat meg a tartós igazságosság. (Az ezredvég is lázadásban végződik.) Sőt, mi több, Istennek újra kellene gondolnia az emberiséget, legyen az kevésbé humánus (földtől elrugaszkodott), és el kellene pusztítania a teremtett földet. Isten nagyszerű szuverén terve a történelmi korszakokról egy bukott kísérletté zsugorodik össze a fejünkben.

Rohamosan közeleg a Karácsony és, mind oly gyakran az évnek ebben az időszakában, egy erős feszültséget érzek a Karácsony közt amikor megemlékezünk Jézus születéséről, és az a Karácsony közt amikor ajándékokat adunk egymásnak és időt töltünk a családunkkal. Nem gondolom, hogy bármi okom is lenne érezni ezt a feszültséget, mintha nem is férhetne meg egymás mellett ez a két dolog, de mégis évről-évre ezt érzem.

Ahogy közeleg a Karácsony a gyülekezetem négy vasárnapon keresztül a Megváltónak szóló énekekkel foglalkozik, azzal a négy énekkel amelyiket Lukács jegyez fel a Jézus életét megörökítő evangéliumának bevezető részeiben. A múlt vasárnap Mária énekét vizsgáltuk, mint egy lehetőség, hogy úgy válaszoljunk Krisztus születésének hírére ahogy Mária is tette: bizalommal Isten jó terveire nézve, és örvendezve Isten jellemében amint az nyilvánvalóvá lett Isten megtestesülésének csodájában.