✝ = ♡

KRISZTUSBAN MARADNI - A KORRAL HALADNI

EGY GYÜLEKEZET NAGYSZERŰ ZENÉVEL

2019. június 24. - KMAKH

blog_2019_06_24_tc_sze_gyulekezet-nagyszeru-zenevel.pngNemrég valaki azt mondta, hogy a gyülekezetében nagyszerű a zene. Hamar rájöttem, hogy mit ért ezalatt- a gyülekezetnek nagyszerű a zenei programja. Van egy tehetséges zenészekből álló csapatuk, akik profin játszanak és szépen énekelnek. Egy nagyszerű zenészekből álló csapat tehetségéből részesülsz, ha tagja vagy egy ilyen gyülekezetnek.

Tovább

PÉTER ANYÓSÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

(2) A legjobb családlátogatás

blog_2019_06_21_cs11-39_dm_peter-anyosa-a-legjobb-csaladlatogatas.pngKis kezdetek és nagy befejezések állnak előttünk. Egy férfit megszólít Jézus hangja, majd egy másikat is; a házat ahol laknak megszenteli Isten jelenléte és időnként az egész várost keresztül-kasul felbolydítja a Nagy Tanító hírneve.

Gyakran kívánjuk, hogy Isten valami nagyot cselekedjen a világban, majd olyan eszközöket keresünk, melyek szerintünk különös módon alkalmasak lesznek, és kigondoljuk az erre megfelelő helyeket is, ahol a munka elkezdődhet: ugyancsak jó lenne, ha Isten minket is használna, és hívőként reméljük, hogy még a gyenge alkalmatosságunk is nagy eredményeket hozhat az Ő ereje által, és a lakhelyünk olyan központi hellyé válhat, ahonnan áldások folyamai származhatnak a szomszédság felé.

Péter háza egyáltalán nem tartozott a jelentős épületek közé Kapernaum városában. Valószínű nem volt a legszegényebb ház sem a környéken, mivel Péternek volt egy saját csónakja, vagy talán testvérével, Andrással osztozott rajta, esetleg Andrással, Jakabbal és Jánossal együtt tartottak fenn két-három halászhajót, mivel társak voltak, s munkásokat is alkalmazhattak (Márk 1:20). Mégis Péter nem volt sem gazdag sem híres, nem töltött be vezető szerepet a zsinagógában, nem volt eminens írástudó, és a háza egyáltalán nem tűnt ki a többi közül a kis halásznegyedben a tengerpart közelében.

Tovább

MENNYORSZÁG

(38) Kapcsolataink - Fogunk-e vágyakozni arra, hogy Istenen kívül másokkal is kapcsolatban legyünk?

blog_2019_06_19_mo38_kk_kapcsolataink-vagyunk-e-kapcsolatok-utan.pngSok-sok éven át a keresztyének mindig is várták a szeretteikkel való örök találkozást. Egy egyházi történetíró, Venerabil Bede, ezt írta 710-ben a Mennyországról:

„Szeretteink sokasága van ott és ők várnak reánk, hatalmas, beláthatatlan sokasága a szülőknek, testvéreknek, gyerekeknek, most már teljes bizalommal és biztonságban, viszont még feszülten várva megváltatásunk, vágyakoznak arra, hogy megálljunk mellettük és átöleljük őket, arra az örömre vágyakoznak, mely közös lesz a számunkra, arra az örömre várnak, melyet sok szolgatársunkkal együtt megtapasztalhatunk, az az örökké megújuló, múlhatatlan boldogság… Ha jó lenne hozzájuk érkezni, hadd siessünk mindent félretéve, hogy célba érve velük és Krisztussal lehessünk.”

Tovább

ÁLLÍTSD HELYRE A HÁZASSÁGOD GYÖNYÖRÉT

blog_2019_06_17_dg_ob_restore-the-sweetness-to-your-marriage.pngAz élet, a szolgálat, a munka, és a család elfoglaltsága mindig fenyegetni fogja a házasságod gyönyörét.

Ahelyett, hogy táplálnád a szerető tekinteteket, érintéseket, és az apró kedveskedéseket a párodban, elkezded ezeket úgy látni, mint a teljesítményeit a társadnak. Elosztod és legyőzöd a véget nem érő „teendő” listákat, beosztva hogy ki fogja felvenni Jancsikát az edzésről, és ki fogja Katit elvinni zongora órára, ki fogja elkezdeni a vacsora készítését, és ki fogja segíteni a gyerekeket a háziban. Éjszakára beesel az ágyba kimerülve a naptól, élvezve a gondolatát egy jó éjszakai pihenésnek a romantika és az intimitás helyett.  

Legtöbbünk kész megvallani, hogy szeretjük a párunkat. Végül is nem épp most végeztük a mosást, készítettünk ebédet, fizettük a számlát? Sokszor áldozati szeretetet fejezünk ki a házastársunkért nyújtott gondoskodásában a szükséges teendők elvégzésével- még akkor is, amikor a szenvedély lángjai már lebegnek. Az áldozat lehetséges, hogy természetesebben jön mint a gyengédség, különösen akkor, amikor a házad meg van töltve a szerelmetek energiafogyasztó gyümölcsével (például: gyerekek).

Tehát miért is fontos a szikrát életben tartani a házasságodban? Nem normális és természetes a gyerekek igényeit előbbre helyezni (és minden mást az „teendő” listán) a párod előtt?

Tovább

PÉTER ANYÓSÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

blog_2019_06_14_cs11-38_kk_peter-anyosanak-meggyogyitasa.pngKrisztus második gyógyító csodája, amelyet megvizsgálunk Péter anyósának meggyógyítása. Ez az első annak a legalább nyolc csodának, amelyről tudunk és Péterhez kötődik valamiképp. Az ő nevét több csodával kapcsolatos történetben említi a Szentírás, mint a tizenkét tanítványét együttvéve. Miközben megvizsgáljuk Péter anyósának meggyógyítását, szemügyre vesszük a csoda helyszínét, a szenvedést, amely a csoda előtt fennállt, a gyógyulásért való könyörgést, a csoda sajátosságait, és a csoda után végzett szolgálatot.

Tovább

LÉLEKBEN IMÁDKOZNI

blog_2019_06_10_pf_tj_lelekben-imadkozni-rom_8.pngPünkösdre hangolódva, a téma a Szentlélek munkája a hívő ember életében és ezen belül a Lélekben való imádkozás. A Bibliában a Rómabeliekhez írt levél 8. fejezete kifejetetten erről a témáról beszél. „Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.” (Rómabeliekhez írt levél 8:26-27).

Tudjuk azt, hogy az imádság az egyik legnagyobb kiváltság a hívő ember életében. De az ima nemcsak egy kiváltság, hanem  a legnagyobb szolgálat is. Nagyobb szolgálat az imádság, mint az éneklés, prédikálás, nagyobb, mint a lelkek megmentése, nagyobb, mint a bizonyságtétel és nagyobb, mint bármilyen tanítás. Igen, az imádság számunkra a legnagyobb kiváltság, szolgálat, és igen, a legnagyobb kudarcunk és mulasztásunk is egyben. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, lehet, hogy többen is kimondhatják: igen, én nem vagyok megelégedve az imaéletemmel. Bárcsak jobb, nagyobb, erősebb és tisztább lenne az, mint amilyen!

Egy élő és eleven imaélethez elengedhetetlen az, hogy Lélek szerint és Lélekben imádkozzunk. Ez a válasz a közömbösségünkre, arra, hogy Isten távolinak tűnik. Ez a válasz a tudatlanságunkra, amikor nem tudjuk miért imádkozzunk.

Tovább

JÉZUS KRISZTUS MENNYBEMENETELE

blog_2019_06_06_pf_pb_az-ur-jezus-mennybemenetele.png„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lukács 24:50-53).

Isten Egyszülött Fia 40 nappal a feltámadása után ment fel a mennybe. Ez volt az az esemény, ami Jézus földi, emberi testben végzett szolgálatának a végét jelentette. Mindez az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseménye volt, ami egy Bethánia nevű kisváros mellett történt. Ezen a helyen mindig szívesen látták az Urat, így megtisztelte ezt a helyet ezzel a különleges csodával. A történelem viharait túlélte Bethánia, ma el-Aziriyeh néven található meg a térképen.

Az Úr Jézus, az ő feltámadása után, még 40 napig hűségesen tanította tanítványait, de elérkezett az a nap, amikor ez véget ért, és elvált tőlük. Szükséges megvizsgálni, hogy ebből az „elválásból” mit lehet tanulni.

Tovább

EGY KIRÁLYI EMBER FIÁNAK MEGGYÓGYÍTÁSA

(4) A hit ereje

blog_2019_05_20_cs10-37_kk_egy-kiralyi-ember-fianak-meggyogyitasa-eros-hit.pngJános elmondja, hogy Jézus sok csodát tett, és ezek nincsenek mind belefoglalva a János evangéliumába. A János Ev. 20:30-31 arról beszél, hogy ő a Szent Lélektől vezettetve választotta ki a leírt csodákat, amelynek az volt a célja, hogy elhiggyük, hogy Jézus a Krisztus, és hogy hit által életünk lehessen az Ő Nevében. Az a szó, amelyet itt János a csodákra használ, a simeon szó, amely azt jelenti, hogy jelentést hordozó jel.

Ezek nem pusztán csodák- ezek olyan csodák, amelyeknek van felénk üzenetük, jelentést hordozó jelek. A csodák, amelyeket Jézus tett, túl a csodálatos cselekedeten mindig egy igazságot is közölnek. Jézus valóban megtette ezeket a csodákat és fel lettek jegyezve a történelem számára. Valóban megtörténtek. De túl minden csodálatos történésen van egy nagyobb lelki üzenet. Azért lettek kiválasztva és lejegyezve, hogy egy hatalmas igazságot mondjanak el nekünk. 

Tovább

AMIÉRT FELEMÁS IGÁBAN ÉLNI VESZÉLYESEBB, MINT GONDOLNÁD

blog_2019_05_13_cw_sze_unequally-yoked-danger.pngMit jelent a felemás iga?

Tényleg olyan nagy dolog, ha olyannal randizol, aki nem osztozik a hiteden?

Valójában, az.

Gyakran emlegetjük a 2 Kor. 6:14-et, ami arra szólítja fel a hívőket, hogy azonos igában, hitben éljenek. Viszont sok hívő nem érti meg, hogy miért annyira fontos ez a parancsolat Pál apostol részéről. Mások pedig egyáltalán nem is veszik figyelembe.

Az, hogy azonos igában, hitben élj valakivel nem azért van megparancsolva, hogy akadályt képezzen az ismerkedésben, randizásban. Sokkal inkább egy olyan parancs, ami a védelemért és a tiszteletért lett kigondolva. Felemás igában lenni sokkal veszélyesebb, mint gondolnád- és várni valakire, akivel ugyanazt a szellemi örökséget oszthatod meg, sokkal kifizetődőbb, mint azt sokan hiszik.

Tovább

MENNYORSZÁG

(37) Az Új életünk - Milyen lesz a mennyben az életünk?

blog_2019_05_10_mo37_kk_uj-eletunk-milyenek-lesznek-a-napjaink.pngRichard Baxter, puritán író, 1649-ben ’A szentek örök nyugalma’ címmel kiadott könyve a legnagyobb befolyással bíró könyv volt, amelyet a Mennyországról valaha írtak. Baxter azon álmélkodott, hogy miért nem teszünk mindent félre, előre tekintve a Mennyországra, hogy bizonyosak lehessünk afelől, hogy oda jutunk. Azonban, valahogyan a Mennyország nem ragadta meg a fantáziánkat vagy ennek tudata nem formálta az életünket.

Milyen lesz az élet a Mennyben? Mit mond a Szentírás arról, amit tulajdonképpen tenni fogunk örökkévaló hazánkban?

Tovább
süti beállítások módosítása